Katona Andor 2019 év elején kreatív producerként csatlakozott a Tv2 Csoporthoz. A szakember 2022 júliusától kiemelt kreatív producerként folytatta munkáját. Augusztus végével távozott Ökrös Gergely, a tévétársaság produkciós és kreatívigazgatója, akinek a feladatkörét Katona Andor vette át – adta hírül a SorozatWiki. A SorozatWiki információi sz
Amióta léteznek mesterséges fizetőeszközök, azóta olyanok is vannak, akik megpróbálják hamisítani őket. Sajnos, ha egyszer már hozzád került a rossz pénz, sokat nem lehet tenni, hiszen ha tudatában vagy annak, hogy hamis, és mégis megpróbálsz fizetni vele, szembe mész a törvénnyel. De hogyan szúrható ki, ha nem igazi pénz kerül a kezedbe? Adunk néh
A múlt hét második fele a forintgyengülésről szólt, ennek megfelelően magasan, a 404-es szintnél kezd hétfőn az euróval szembeni árfolyam. A dollár visszaerősödése a globális devizapiacon azt eredményezte, hogy reggelre új egyéves mélypontjára került a forint a zöldhasúval szemben.
Miközben a kormány azt állítja, Magyarország képes lenne többszörösen ellátni a hazai élelmiszerszükségletet, alapvető tej- és hústermékekből jelentős importnak vagyunk kitéve. Szabolcsban például, ahol egykor virágzó almatermesztés volt, ma már főként lengyel alma kapható.
A Nébih Baranya vármegyei Fajtakísérleti Állomásának kukoricakísérletében sikerült megfelelő, jól időzített rovarok elleni védekezéssel megelőzni az aflatoxin szennyeződést.
A rendszerváltás óta a magyar kormányok egyre szorosabbra fűzték a gazdasági kapcsolatot Németországgal, mára Magyarország erős függésbe került a német teljesítménytől. Az elmúlt években a régió több országának is sikerült a saját lábára állnia, nálunk azonban ez elmaradt, aminek komoly ára lehet a magyar gazdaságra nézve.
New York városának kiemelt rendezvényközpontjában, a világ egyik legismertebb csarnokában, a Madison Square Gardenben tartott választási gyűlést Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap.
Hatalmas a bizonytalanság az olajpiacon, egyre nagyobb kilengések mentén alakul az árfolyam. Most épp lefelé vette az irányt a Brent, amire egy hétvégi esemény a magyarázat.
Ha halloweeni sós sütit keresel, ami látványos és gyorsan elkészül, ne keress tovább: ezek a vegán „virslimúmiák” a sütőtökös finomságok mellett dekoratív elemei lesznek a partiasztalnak. Őszi sütőtökláz ide vagy oda, minden bulira kell valamilyen sós harapnivaló is. Ezekhez a virslimúmiákhoz használhatsz készen kapható leveles tésztát és vegán vir
A McDonald's cáfolta, hogy a marhahúspogácsa lenne az E. coli járvány forrása, amely egy halálos áldozatot követelt és közel 75 embert megbetegített. A vállalat szerint minden szennyezett terméket eltávolítottak az ellátási láncból és az éttermekből, miközben az amerikai mezőgazdasági minisztérium is negatív teszteredményekről számolt be.
Életem végéig kísérteni fog egy hatvanas években, gyerekként látott tévéműsor. Egy író házaspár pöffeszkedett a stúdióban: Fehér Klára és Nemes László.
A kárpátaljai egyetemi tanár, veterán katona, egyben leendő nagykövet szerint a kormány retorikája ellenére a Magyarországon gyártott fegyverek többségét Ukrajnába szállítják.
Nagy változás jön a budapesti reptéren, ugyanis a téli menetrend beköszöntével a légi közlekedési kínálat jelentősen bővülni fog. Az új menetrend október 27-től lépett életbe. Vasárnaptól kilenc friss járat indul a magyar fővárosból.
A japán Olympus vezérigazgatója, Stefan Kaufmann lemondott pozíciójából, miután drogvádak merültek fel ellene. A hír hatására a vállalat részvényei jelentősen estek a tokiói tőzsdén. Az eset újabb példája annak, hogy Japán szigorú kábítószer-törvényei milyen komoly következményekkel járhatnak külföldi vezetők számára - jelentette a Cnbc.
Az orosz hadsereget újra a világ legerősebbjeként tartják számon a 2024-es U.S. News and World Report rangsorában, megelőzve az Egyesült Államokat és Izraelt is.
Lemondott Japánban a hosszú ideje kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) választásokért felelős tisztviselője, miután a párt a vasárnapi előre hozott választásokon elvesztette abszolút többségét a parlamentben.
Gazdasági adatok szempontjából egy csendes napnak nézünk elébe, előre bejelentett, potenciálisan piacmozgató hírre nem számítunk ma. Többek között a dübörgő gyorsjelentési szezon befolyásolhatja a hangulatot ma a tőzsdéken, az amerikai piacnyitás előtt érkeznek például a nemrég botrányba keveredett McDonald's friss számai. Ami a kilátásokat illeti:
A doktor, aki a néhai királynőt a halála előtt kezelte hónapokat töltött az uralkodó mellett. Ii. Erzsébet királynő krónikus betegségekkel küzdött, és orvosa az utolsó napokban súlyos felfedezést tett.
A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem hétezer munkavállaló béradatait dolgozta fel a harmadik negyedévi elemzésében.
A készenléti rendőrség tagjai is tartottak tájékoztatót a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban megrendezett pályaorientációs napon. A rendezvényt az intézmény diákjai számára hívták életre azzal a céllal, hogy megkönnyítsék számukra a továbbtanulást, vagy a munkába állást. A 11-12-13. évfolyamos tanulók, továbbtanulási tájékoztatón vehettek részt
A kuglóf elsősorban nem egy sütemény, hanem egy olyan sütőforma, amelyben különféle kevert és kelt, dióval, mákkal, túróval, sütőtökkel, almával vagy egyéb zöldséggel és gyümölccsel gazdagított tésztájú finomságokat süthetünk. Összeszedtünk most a legjobb kuglófreceptjeinket, íme!