A Mitsubishi Motors bejelentette, hogy 2025-ben bemutatja második új SUV-modelljét a C-szegmensben, tovább folytatva ezzel európai termékoffenzíváját. A benzinmotorral (ICE) és full hybrid (HEV) hajtással egyaránt megrendelhető autó a Captur-alapokra épülő Renault Symbioz testvérmodellje lesz. Az új modell a már korábban bejelentett, Renault Scénic
Tudod mi a különbség a három kifejezés között? Különböző technikákat jelölnek, ám az őszi szezonban nem mindegy, hogy melyiket viseled, hogy melegen tartsd magad.
Húsz évvel ezelőtt Martha Stewart börtönbe került. De pontosan miért is? A Netflix új dokumentumfilmje, a Martha Stewart feleleveníti az életmódmogul termékeny karrierjét és azt a pert, amely rákényszerítette, hogy irányt változtasson.Stewart öt hónapos börtönbüntetést kapott, és ennek okaként az általa folytatott bennfentes kereskedelmet emlegetik
Csütörtökön átadták a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai onkológiai centrumában a mintegy 1,8 milliárd forint összértékű új gyorsítót. A történelminek tekinthető beruházással jelentősen javul a daganatos betegek ellátása és kezelésének minősége. Október elején már megkezdődött a gyógyító munka azokkal az új onkológiai és sugárterápiás eszközökk
Az Európai Bizottság eljárást indított a Temu ellen annak megállapítására, hogy az óriásvállalat megsértette-e a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt.
Az Európai Unió gáztározói november elsejére elérik a 95 százalékos töltöttséget, meghaladva ezzel a földgáztárolási célértékben előirányzott 90 százalékot - jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.
Fontos közös cél a gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés fejlesztése Magyarország és Belarusz között a szankciók által nem érintett területeken - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Minszkben.
Hatalmas Star Wars-rajongó volt, egy véletlennek köszönhetően került a HUNOR-programba. Dr. Nagy Klaudia Vivien lett az első magyar ESA-minősített űrorvos.
Nem jött be Józsi gazdának a szerelem, kirakta a műsorban választott párját, és azóta is ignorálja. Pedig szívesen koptatta volna Erika szokásait, hogy teljesen az ő életébe simulhasson a nő.
A Török Áramlat vezetéken keresztül Magyarországra érkező földgáz mennyisége mára meghaladja a napi húszmillió köbmétert, így ezen az útvonalon idén már 6,2 milliárd köbméter érkezett az országba, ami rekordot jelent – jelezte csütörtökön a fehéroroszországi fővárosban az orosz külügyminiszterrel folytatott egyeztetése után Szijjártó Péter.
Továbbra is stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).
Ahogy a kriptopénzek piaca fejlődik, a szemek egy új, ígéretes lehetőségre szegeződnek. Az olyan bevált digitális érmék, mint a Polkadot és a Toncoin voltak a beszélgetés fő témái, de a Cybro nevű feltörekvő csillag mindenkinek figyelmét felkeltette. Ez a bevezető feltárja, hogy miben emelkedik ki a Cybro, és miért lehet okos választás a következő
Története legnagyobb kortárs árverésére készül a kortárs aukció műfaját itthon meghonosító Virág Judit Galéria. Az eseményt két nemzetközi világsztár, Vera Molnar és Reigl Judit egy-egy alkotása fémjelzi. A galéria bejelentette azt is, hogy az árverésen kalapács alá kerül a Hoffmann-gyűjtemény 72 darabja.
Hiányosan tájékoztatta ügyfeleit az OVB a biztosítási szerződések átkötésekor, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50,5 millió forint fogyasztóvédelmi és felügyeleti bírságot szabott ki az OVB biztosítási többes ügynökre a biztosítási alapú befektetési termékek átkötéséhez kapcsolódó jogsértő tájékoztatási gyakorlata, továbbá panaszkezelési és adatsz
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a hazai ingatlanpiac legmeghatározóbb szereplőit, valamint az ÉVOSZ képviselőit abból a célból, hogy megvitassák a lakhatási válság kérdéseit és a kormány javaslatait a helyzet kezelése érdekében – olvasható az NGM portálján.
A törvénymódosítás mind a négy magyarországi gazdasági övezetre vonatkozik. A tervezet szerint ezek az övezetek visszakerülhetnek az érintett településekhez.
Hatalmas zenei esemény készül november 10-én: visszatér az MTV EMA, a popszakma egyik legnagyobb európai ünnepe, amely egy látványos show keretében hozza el a legnagyobb sztárokat. Idén Rita Ora lesz a gála házigazdája, a fellépők közt pedig olyan fiatal tehetségekkel találkozhatnak a zenerajongók, mint RAYE és Shawn Mendes. Az MTV Hungary nézői a
A Neumann János-program kiemelt fókuszterületeire érkezett 182 pályázat közül 89 projekt nyert támogatást 50 milliárd forint értékben – tájékoztatott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.
A brit zenész, Stormzy lett a Dyson legújabb, globális nagykövete. Az izgalmas együttműködés keretében megnézhetjük mi mindenre képes Stormzy a Dyson OnTrac™ fejhallgatóval, egyetlen feltöltéssel, ami 55 órán át tart. Stormzy, az ünnepelt brit zenész, hatásos szövegeiről és a jelentős zenei hatásáról vált ismertté. Debütáló albuma, a Gang Signs & P