A Tudatos Vásárlók Egyesülete egyedülálló nemzetközi együttműködésben végzett tesztje veszélyes, hormonkárosító biszfenol vegyületeket mutatott ki az alsóneműkben.
Eddig két halálos áldozata van a Krathon tájfunnak, amely csütörtökön viharos széllel és özönvízszerű esővel érte el a Tajvan délnyugati részén fekvő nagy kikötővárost, Kaohsziungot - közölte a tajvani meteorológiai szolgálat.
A Better Man című produkció Williams gyermek- és ifjúkorát is feltérképezi majd, s igazi különlegessége, hogy egy majom "alakítja" benne a kultikus brit rocksztárt.
A siófoki Galerius Élményfürdő hosszú várakozás után végre megújul. Az élményfürdő 2006 óta fogadja a vendégeket, de 2021 nyarán biztonsági okokból bezárták. A munkálatok már megkezdődtek, az ünnepélyes átadást 2025 őszére ígérik.
Tánczos Bence, a győri Lukács-iskola tanulója a világ egyik legjelentősebb szakmai megmérettetésén, a WorldSkills világbajnokságon autószerelés kategóriában kiválósági érmet szerzett. Felkészítésében jelentős szerepet vállalt Őri Péter, a Széchenyi István Egyetem tanársegédje, valamint a verseny korábbi magyar résztvevője, Ölbei Zsolt.
Egyéni megítélés, hogy melyik évszakot kedveljük. Az ősz az elmúlást, a sötétebb időszakot jelenti, amely a hangulatukban is megmutatkozhat. Az őszi szezon számos okból stresszesebb lehet a munkavállalók számára, mint a többi évszak. Nézzük csak, hogy miért! Nyári szabadságból való visszatérés A nyár általában a szabadságok, nyaralások időszaka. Il
A púderrózsaszín az egyik legfrissebb trend a lakberendezésben, és mi is azonnal beleszerettünk, amikor megláttuk, így megértjük, ha te is azon gondolkodsz, hogyan használhatnád a gyakorlatban, a saját otthonodban. Persze, ha a lakást egy férfival is megosztod, lehet, hogy őt már nehezebb meggyőzni egy ilyen lányos, lágy árnyalat használatáról, és
Azok, akik tartanak otthon leandert, pontosan tudják, hogy bizony nem könnyű feladat felkészíteni a télre a cserjét, cikkünkben azonban most elárulunk néhány olyan tippet, amik nagy segítséget nyújthatnak.
Talán egy felnőtt sem bírt volna ki annyi próbatételt, annyi szenvedést, amennyit Timi viselt és visel el hősiesen mind a mai napig. Az ötéves kislányt és a nagymamáját még márciusban támadta meg Sopronban egy elszabadult, nagy testű kutya.
A közel-keleti és ukrajnai háború szélesedésével nő az országainkat fenyegető terrortámadások veszélye, nem lehetünk felkészületlenek - jelentette ki Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter a G7 országcsoport tárcavezetőinek találkozóján, amely csütörtökön kezdődött a dél-olaszországi Mirabella Eclanóban.
II. Erzsébet unokája nemrég jelentette be, hogy férjével gyereket várnak. Az örömhírről II. Károly királyt is tájékoztatták, aki "el van ragadtatva". András herceg időseb lánya, Beatrix hercegnő és férje, Edoardo Mapelli Mozzi második közös gyereküket várják. Három évvel ezelőtt született meg első kislányuk, akit Sienna névre kereszteltek.
Sok vállalat már felismerte a generatív mesterséges intelligenciában (GenAI) rejlő lehetőségeket, de a megvalósítás még a kezdeti szakaszban van – derül ki a Roland Berger tanulmányából. Bár a vezetők jelentős hatékonyság- és minőségjavulást várnak a GenAI-tól, a szervezeti felkészülés és az érettség elérése érdekében még sok a tennivaló. A tanulmá
A 15 méter mélyen lévő helyiségben egy ókori egyiptomi kormányzó lányának két díszes fakoporsójára bukkantak, amelyekre a túlvilágra vezető utazás menetét írták rá annak idején.
Sokan tartanak még a mesterséges intelligenciától, és a veszélyt látják benne. Bíró Ada , a Delta című televíziós műsor bemondója azonban bebizonyítja, hogy a technológia fejlődésének rengeteg haszna is van, értékek közvetítésére, jó ügyekre is fordítható, épp amilyenekhez ő is adja az arcát. Adáról Urbán Ernő producerrel és Rácz Gábor projektmened
Öles léptekkel közeledik az amerikai elnökválasztás: jövő hónapban kiderül, hogy vajon Kamala Harris vagy Donald Trump irányítja-e az Egyesült Államokat a következő négy évben. A sorsdöntő esemény apropóján a múltba tekintettünk, és ismét felelevenítettük a témával kapcsolatos legnagyobb hollywoodi filmeket.
A kereslet töretlenül élénkül az ingatlanpiacon: szeptemberben 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, augusztushoz viszonyítva pedig 6 százalékkal erősödött. A növekvő kereslet folyamatosan apasztja az elmúlt 2 évben felhalmozódott kínálatot is. A legújabb kormányzati bejelentés szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómente
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak. A Digitális Kereskedelmi Szövetség (Ecommerce Hungary) és a Growww Digital által átadott díjat olyan megbízható és etikus, magyar többségi tulajdonban lévő cégek nyerhetik el, amelyek éves online árbevétele
Nincs is jobb, mint egy tál forró zabkásával indítani az őszi napokat. A krémes reggeli ezzel a 4 alapanyaggal együtt pedig nem csak megmelenget, de még tápanyagokkal is feltölt.
Egy friss tanulmány rámutatott 2 olyan vitaminra, amelyek túlzott bevitele a terhesség alatt jócskán megnöveli a születendő gyermek autizmusra való hajlamát.Köztudott, hogy mind a folsav, mind a B12 fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, mivel ha a terhes anyák nélkülözik ezeket a 9 hónap alatt, nagyobb lesz a gyermeküknél a vérszegénység v
Fedezze fel José Eustasio Rivera Örvény című regényének univerzális mondanivalóját és a kortárs spanyol irodalom aktuális témáit a Cervantes Intézet különleges programján. Az események során szakértők és érdeklődők egyaránt elmélyülhetnek az irodalom és a művészetek kapcsolatában.
Az ősznek annyi szerethető tulajdonsága, csodálatos velejárója van, mégis sokan nehezen barátkozunk meg vele, főleg, ha a nyári hónapok és a sok napsütés állnak a legközelebb a szívünkhöz. Ha te is úgy érzed, hogy szükséged lenne még némi motivációra, hogy igazán megszeresd ezeket a heteket, hónapokat, vagy egyszerűen szívesen merülnél el az ősz sz
A statisztikák szerint világszerte egyre nagyobb problémákat okoz a meddőség a fiatal párok körében. A gyermekvállalás első lépései így az öröm helyett sokak számára bosszúsággá válnak, holott az orvostudomány kezében ma már egyre több hatékony módszer van.
A hosszú Covid szindrómában szenvedők nem tudnak teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba, a betegségből visszamaradt tünetek megnehezítik az iskolába járást, munkavégzést és a társas kapcsolatokra is hatással vannak
Minden szakértő azt latolgatja, hogy milyen megtorló választ adhat Izrael az iráni ballisztikus rakéták nagyszabású támadására. Naftali Bennett korábbi izraeli miniszterelnök azt hangoztatta, hogy fel kell lépni Irán atomprogramja ellen.
A tartalékos kezdővel felálló vendégek a 23. percben Pape Sarr góljával szereztek vezetést, majd a 86. percben a csereként beállt Brennan Johnson lőtt kapufás gólt. A zöld-fehérek Varga Barnabás révén a 90. percben szépítettek, de akárcsak múlt héten az belga Rsc Anderlecht otthonában, ezúttal sem tudtak pontot szerezni. A Ferencváros a harmadik fo
Vannak olyan helyek, ahol évente egy lakosra több mint egy tonna szemét jut, míg más településeken ez az érték kevesebb mint 100 kilogramm. A tíz legtöbbet szemetelő teleülés közül hét Balaton-parti.