2024. október 5. szombat

okt. 5
9:24
Nagy-Vargha Zsófia: A fiataloknak szükségük van a közösségekre (vasárnap.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Máriapócson jelentette ki, hogy tapasztalataik szerint a fiatal emberek leginkább a közösségeket igénylik.   Nagy-Vargha Zsófia az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség őszi hétvégéjének alkalmából tartott beszélgetés előt
okt. 5
9:24
Hat természetes módszer vizesedésre, ami akár puffadás ellen is beválhat (EgészségKalauz)
Milyen hatékony módszerek léteznek vizesedés ellen? így csökkenthető természetesen a szervezet vízvisszatartása.
okt. 5
9:24
Az EigenLayer egy gyanús tranzakció után nyomoz, hová lett 5,5 millió dollár? (KriptoMagazin)
Az EigenLayer bejelentette, hogy vizsgálatot indított egy gyanús pénztárca ellen, amely 5,5 millió dollár értékű EIGEN-t küldött el. Az eladás mindössze néhány nappal az EIGEN feloldása után történt, amikor a tárca megkapta az első 1.673.644,66 tokenből álló allokációját. A hivatalos üzenet mellett egy hamis EigenLayer biztonsági résen alapuló átve
okt. 5
9:26
Egy lépésre a totális háborútól (Demokrata)
Izrael végzett legádázabb ellenségével, ezzel a közel-keleti konfliktus új szakaszba lépett. Kirobbanhat a totális háború?
okt. 5
9:27
Most érkezett: eltűnt nénit keres a magyar-rendőrség (Metropol)
Előfordulhat, hogy az idős hölgy egyedül nem talál haza.
okt. 5
9:27
Magyar Péter 16 pontos követelést és nyílt levelet írt a közmédiának (ATV)
Magyar Péter péntek éjszaka a közmédia ajtajára személyesen ragasztotta ki a követeléslistáját, amit be is szeretne olvasni élő adásban.
okt. 5
9:27
Izrael újabb rakétákat lőtt ki Bejrútra, a hatóságok menekülésre szólították fel a lakosságot (hirado.hu)
Az izraeli hadsereg válaszcsapásokra figyelmeztette a dél-libanoni lakosságot.
okt. 5
9:30
Teljesen megbénult a fővárosi közlekedés, azonnali döntést hozott a katonaság (Promotions)
A helyzet komoly, több szakembert is bevetettek.
okt. 5
9:30
Botrány a szezonzárón: a Ferrari kirívó sportszerűtlenséggel nyert, de megúszta (Racing)
És még nekik állt feljebb, amivel majdnem kizáratták az egész Ferrari-csapatot a versenyből. Lauda végül megtarthatta a győzelmet.
okt. 5
9:30
Magyar Péter nyílt levélben kéri a közmédia vezérigazgatóját, számoljanak be a szombat délutáni tüntetésről (Telex)
A Tisza Párt elnöke szerint a közmédia egy 140 milliárd forint adófizetői pénzből kitartott propagandagyár. 16 pontos követelésüket szeretné élő adásban felolvasni.
okt. 5
9:33
Erős időszakban vizsgázott a Kréta: brutális mennyiségű orvosi igazolást adtak ki (Blikk)
Egyszerűsödött az adminisztráció azzal, hogy idén szeptembertől az EESZT-vel összeköttetésben az orvosi igazolás automatikusan megjelenik az iskolai, és fokozatosan az óvodai Kréta-rendszerben is. A mostani időszakban a gyerekek jellemzően száraz és hurutos köhögés, láz miatt, hányásos-hasmenéses tünetekkel fordulnak leggyakrabban orvoshoz.
okt. 5
9:33
A jó példák megismerése is segíti a termelői szerveződéseket (Agroinform)
Konferenciát rendeznek a magyarországi és nemzetközi pozitív minták, jó gyakorlatok bemutatására.
okt. 5
9:33
Sosem felejti el Badár Sándor, amikor először vigyázott egyedül a fiára (hirado.hu)
A kettesben töltött első közös estéjük felejthetetlen pillanatokat tartogatott.
okt. 5
9:33
Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás (hirado.hu)
Átlagon felüli mértékben csökkentek az elektromos autók eladásai.
okt. 5
9:36
Szerbia utolérte Magyarországot az S&P-n;él (vg.hu)
Nehezen halad déli szomszédunk EU-csatlakozása.
okt. 5
9:36
Victoria Beckham magasan tesz Meghan Markle-re: sose szerette igazán (Life)
Meghan Markle nem egy embert mart el maga mellől az utóbbi években. Victoria Beckham is közöttük van, csak őt épp nem érdekli...
okt. 5
9:36
Hamarosan minden Volán-járaton lehet majd kártyával fizetni (Magyar Hírlap)
Utolsó fázisához ért a kártyaterminálok telepítése a járműveken.
okt. 5
9:36
Időjárás: Vasárnap már kisüthet a nap, emelkedik a hőmérséklet (Növekedés)
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, foltokban ködös időben lesz részünk, de helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, gyenge eső előfordulhat.
okt. 5
9:36
A magyar nők akkor sem járnak szűrésre, ha volt a családban emlőrákos megbetegedés (EgészségKalauz)
Évente kb. kétezer magyar nő hal meg emlőrákban, pedig a betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal és önvizsgálattal korai stádiumban kiszűrhető lenne.
okt. 5
9:39
Mi történt? Biztonsági készültség Rómában (Blikk)
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani - írja az MTI.
okt. 5
9:39
Fokozott biztonsági készültségben Róma (Infostart)
Biztonsági készültség lépett életbe Rómában szombat reggeltől a Hamász palesztin terrorista szervezet tavalyi izraeli támadásának évfordulója alkalmából tervezett utcai megmozdulások miatt, amelyeket a palesztinbarát csoportok a hatósági tiltás ellenére meg akarnak tartani.
okt. 5
9:42
Áll a bál: Össztűz zúdul a Fidesz-propagandistára, miután újból megszólalt Karsai Dánielről (Nyugati Fény)
Hallgatni arany – tartja a mondás.
okt. 5
9:42
Laci barátom remeke (Magyar Nemzet)
ilyenkor mondja az ember, hogy "pont, mintha én írtam volna".
okt. 5
9:42
Hegedűs Lilla: "A kalandor mindenkiben ott van, nem érdemes félelemből visszafogni" (Nőiváltó)
Talán sokunkban ott él a titkos vágy, hogy hajlítsunk el mindent, vegyük nyakunkba a világot, és csak menjünk, amerre a szívünk visz. Hegedűs Lilla nem hajított el mindent, de úgy érezte, hogy ideje kezébe venni az életét, és egy önkéntes programon keresztül egyenesen Peruba indult.
okt. 5
9:42
Vágtázó, szökött lovak tévedtek az M5-ös autópályára (AC News)
Elképesztő káoszt okoztak az elszabadult patások az M5-ös autópálya kivezető szakaszán, egy kamion keresztbe állva zárta az útjukat.
okt. 5
9:42
Tudatos vállalatépítéssel kerülhető el a vállalkozói burnout (Digital Hungary)
A vállalkozói burnout, vagyis a kiégés, gyakran kíséri a cégvezetők mindennapjait. Sok tulajdonos vállalkozó napi 12-14 órát dolgozik, és homályos elképzelései vannak arról, merre tart a cége, hol szeretne tartani néhány év múlva, és hogyan lehetne cégvezetőként elérni azt a nyugodtabb, kiszámíthatóbb életet, amiről sokan álmodnak. Pedig ez nem is
okt. 5
9:42
Könyvtári kihívást hirdet a Kim az olvasás népszerűsítésére (kultura.hu)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) az Országos Széchényi Könyvtár (Oszk) Könyvtári Intézet szakmai koordinálásával kihívást hirdet meg az olvasás-népszerűsítés és könyvtárhasználat előmozdítása érdekében – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter Budapesten.
okt. 5
9:45
Jó hír érkezett a Volántól - Hamarosan könnyebb lesz az utazás (Portfolio)
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel - közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.
okt. 5
9:47
Súlyos dilemmák gyötrik a világgazdaságot (Portfolio)
Elképzelhető, hogy nem lehet egyszerre küzdeni a klímaváltozás ellen, és egyben erősíteni a középosztályt a fejlett gazdaságokban, valamint csökkenteni a szegénységet világszerte. A jelenlegi politikai irányvonalak mellett úgy tűnik, hogy két cél bármilyen kombinációja a harmadik cél rovására megy.
okt. 5
9:48
Hogyan építsünk mély baráti kapcsolatokat felnőttkorban? Pszichológus válaszol (Glamour)
Az utóbbi években – nagyrészt a világjárványnak köszönhetően – sokkal kevesebb időt szánunk szocializációs tevékenységekre, ennek egyik következménye, hogy kevesebb emberrel beszélgetünk. Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik teljes home office-ra kényszerültek, és sokan a lezárások megszűntével sem tértek vissza az irodai munkavégzéshez.
okt. 5
9:48
Egy ismert ketrecharcos ütötte meg Dudás Miklós apját, aki a verekedés után is folytatta munkáját bokszbíróként (SzMo)
Kiderült, hogy a támadók nem hivatásos ökölvívók voltak, csupán egyiküknek van köze a sport világához: máig bokszbíróként dolgozik az elkövető.
okt. 5
9:48
Ezért alakult ki pánikhangulat Európa-szerte a Marburg-vírus miatt (BorsOnline)
Attól tartottak, hogy megfertőződtek a Marburg-vírussal.
okt. 5
9:48
Újjáépül a modern vasfüggöny? Lengyelország válasza a kettéosztott világrend kihívásaira (Magyar Nemzet)
A hidegháborút idéző feszültségek közepette Lengyelország jelentős beruházásba fogott keleti határainak megerősítésére, felkészülve egy esetleges konfliktusra.
okt. 5
9:48
Energiaügyi Minisztérium: 2030-ig kétszeresére nőhet a geotermikus energia hazai felhasználása (Agrotrend)
A földhő közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A jövő a zöldenergiáé, a lehetőségek hatékonyabb kiaknázása erősíti az energiaszuverenitást, hozzájárul a kibocsátásmentes energiatermelés elterjedéséhez és az energiaárak megfizethető szinten tartásához – hangsúlyozta pénteken kiadott elemzésébe
okt. 5
9:48
Megválasztották a legjobbat, megint Barca-játékost díjaztak (Sportal)
Lamine Yamalt, a Barcelona ifjú szélsőjét választották meg az elmúlt hónap legjobb játékosának a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga).
okt. 5
9:48
Színes őszi személyiségteszt: mit árul el rólad a kedvenc árnyalatod? (Bien)
Ősszel a természet festői színeket ölt magára – biztosan neked is van köztük kedvenced. De vajon ebből következtetni lehet a személyiségedre? Töltsd ki a tesztet és kiderül!
okt. 5
9:48
Melyik kulcsot választod? Ez mindent elárul arról, ki vagy valójában (StoryMix)
Melyik kulcsot választod? ez mindent elárul arról, ki is vagy valójában. Noha ez a teszt nem tudományos alapokon nyugszik, meg fogsz döbbenni mennyire pontos. Hogyan működik? Az álmainkból kapott üzenetek és az őseinktől örökölt ősszimbólumok vagy archetípusok arról tájékoztatnak, hogy mi az, ami mindannyiunk számára egyedi, hiteles és szent. Amiko
okt. 5
9:51
Körtés-túróhabos süti (Habostorta)
Hozzávalók kb. 20 szelethez:-2 körte-5 dkg étcsokoládé + a díszítéshez-5 tojás-5 ek. cukor-1 cs. vaníliás cukor-4 ek. liszt-2 db lapzselatin-3 dl habtejszín-25
okt. 5
9:51
Laktató őszi fogás a töltött sütőtök darált hússal - Íme a recept (Mindmegette)
Ősszel szinte mindenki süti a sütőtököt, ám ezt a finomságot nemcsak magában lehet falatozni, hanem sütemények, sőt sós főételek is készíthetők belőle. Ha unod a sütőtökös pitét, muffint vagy a krémlevest, de van otthon sütőtök, akkor készíts belőle főételt, darált hússal töltve mennyei ebéd.
okt. 5
9:51
Ezért kellene minden héten egy "lusta napot" tartanod: nagy hatással van az egészségedre (Joy)
Végre egy jó hír azoknak, akik hétvégén szeretnek lustálkodni.
okt. 5
9:51
Orbán Áron készíthette a botrányos hangfelvételt (ATV)
Egy hete a szélsőjobboldali Kuruc.info nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen Orbán Viktor öccse a Miniszterelnöki Kabinetirodában sérelmezte állítólagos kormányzati megfenyegetését. A Telex egy héttel későbbi megvilágította a felvétel lehetséges hátterét.
okt. 5
9:51
Szijjártó Péter: Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja (hirado.hu)
Magyarország a boszniai Szerb Köztársaság barátja, és ezért továbbra is készen áll az együttműködésre minden olyan ügyben, amely segíti a boszniai Szerb Köztársaság fejlődését – jelentette ki Szijjártó Péter.
okt. 5
9:51
Íme, III. Károly király reggelije! Most Ön is kipróbálhatja! (Ripost)
A brit király mostohafia elárulta a királyi reggeli receptjét.
okt. 5
9:53
Az a magyar, aki szívében magyar, szögezte le Potápi Árpád János (hirado.hu)
Az a magyar, aki szívében magyar, aki közösséget vállal azzal a sorssal, amelyet az évszázadok rajzolnak ki a magyar nemzet számára – mondta Potápi Árpád János az erdélyi Szentegyházán.
okt. 5
9:54
Szakértő reagál a meztelenkedő anyára: így hat a gyerekre, ha pucéran mászkálsz előtte (Life)
Egy ausztrál anya arról mesélt a TikTokon, hogy meztelenül járkál otthon és úgy beszélget a fiával. Szakértők nem mindenben értenek egyet vele.
okt. 5
9:54
Ha részt venne egy középkori csatán szörnyekkel, óriásokkal, irány Zsámbék! (Magyar Nemzet)
Megelevenedik a történelem a Fékomadta fesztiválon.
okt. 5
9:54
Gyaloglás és kokain: A Viktoriánus társadalom furcsa sportja (Helló Magyar)
A sportgyaloglás egy egészséges, könnyen űzhető elfoglaltságként szolgált a viktoriánusoknak, ahol levezethették a mindennapi stresszt, pláne, ha közben kokalevelet csócsálgathattak.
okt. 5
9:54
Az Aerodrome betétek értéke túllépte az 1 milliárd dollárt (BitcoinBázis)
A Base blokkláncon, a Coinbase-nél inkubált Layer 2-es Ethereum hálózaton, a teljes lekötött érték (azaz a felhasználói betétek értéke) túllépte a 2 milliárd dollárt. Az Aerodrome decentralizált tőzsde a Base TVL-jének (total value locked – teljes lekötött érték) majdnem felét adja. Most már több mint 1 milliárd dollárnyi betét van lekötve, ami hat
okt. 5
9:54
Sokunk kedvence házilag: íme a csirke gyros tzatzikivel! (in.hu)
Bár a nyár és a tengerparti vakációk többsége már véget ért, mindez nem azt jelenti, hogy ne varázsolhatnánk elő konyhánkban kedvenc mediterrán ízeinket – például a görögök világhírű fogását, a gyrost.Hozzávalók (a gyroshoz)2 nagy csirkemell;4 darab pita;egy csipet szárított oregánó;10 g só;5 g fekete bors;1 evőkanál extra szűz olívaolaj;30 g aprór
okt. 5
9:54
Az egyik legegészségesebbnek hitt gyümölcsléről derült ki, hogy bajt okozhat (EgészségKalauz)
Még egy népszerű élelmiszer, reggeli ital, amivel jobb óvatosnak lenni.

Keresés