2024. október 7. hétfő

okt. 7
16:54
Európa ide önti le a szemetét a környezetvédelem jegyében (BitcoinBázis)
Létezik egy láthatatlan szál, amely – az általad legutóbb vásárolt technológiai termék révén – összeköt téged Emmanuel Akatire-rel, egy 20 éves, Ghánában élő emberrel. Ezt a szálat az a réz, arany és más nemesfémek alkotják, amelyek a kiselejtezett készülékeinkben találhatóak. Emmanuel egyike a sok „felfedezőnek”, akik abból élnek, hogy az accrai s
okt. 7
16:54
Negyven év késéssel, de megjelent az első Trabant-lemez (Telex)
A dalokat az eredeti szalagokról restaurálták a híres londoni Abbey Road Studiosban.
okt. 7
16:54
Ferenc pápa: "Szégyen", hogy a nemzetközi közösség egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása óta képtelen megoldást találni (vasárnap.hu)
Az egyházfő bírálta a nemzetközi közösséget és "szégyenletes tehetetlenségnek" nevezte hétfőn a Gázai övezet katolikusaihoz intézett nyílt levélben, hogy egy évvel a közeli-keleti háború kirobbanása után sem sikerült megoldást találni annak befejezésére. Látszólag kevesen törődnek azzal, amire a legnagyobb szükség van, és amire a legjobban vágynak:
okt. 7
16:54
Ide utazz idén ősszel, ha téged is lenyűgöz a tudomány (Bien)
Az ősz tökéletes arra, hogy a tengerpartok után Európa tudományos, mérnöki vagy éppen természet adta csodáit felfedezzük. Különleges utat tervezel? Nézd meg ezeket az ötleteket!
okt. 7
16:54
Nagyot újít a Facebook, újragondolja magát a Z-sek miatt (ICT Global)
Mindent bevet a Facebook, hogy visszahódítsa a közösségi média oldalt teljesen ignoráló Z-generációsokat, akik első sorban a TikTok-on töltik minden szabadidejüket. A nagy dobás, most a teljes ráncfelvarrás lesz.
okt. 7
16:57
Németországban a gazdák berágtak az egyházra, vannak, akik ki is lépnének (Agroinform)
A katolikus egyház agrárreformról szóló tanulmánya feldühítette a német gazdákat, akik közül néhányan el is akarják hagyni az egyházat.
okt. 7
17:00
Bajban van a Dancing with the Stars versenyzője: komoly fájdalmai vannak a próbák miatt (BorsOnline)
Egy régi sérülés miatt hátrányból indul.
okt. 7
17:00
Hajléktalan lett a korábbi Ner közeli milliárdos – Vitézy Dávid nagybátyja a piacra ugrott le, amíg az új tulajdonosok lecserélték a zárját (SzMo)
Vitézy Tamás elmondása szerint Jellinek Dániel neres kulcsfigurával való konfliktusa miatt jutott el idáig. Minden értéke a házban maradt, jelenleg nem tud hozzájuk jutni.
okt. 7
17:00
Kedden nem lesz szükség esernyőre, mutatjuk, milyen idő jön (Magyar Nemzet)
Megfagyni sem fogunk.
okt. 7
17:00
Az volt a szerencséje a néninek, hogy kocsival mentem, és a kis utcán (Telex)
2021. augusztus 21-én két megvadult kutya halálra marcangolt egy férfit és súlyosan megsebesített egy idős nőt. "Suhintani sem kellett őket sokszor, elég volt, ha csak a pálcát látták" – mondta a kutya gazdáinak veje a Szegedi Törvényszéken.
okt. 7
17:00
Aki ingyen akar átbuszozni Budapesten a világ egyik legmodernebb buszával, most egy hétig megteheti (Telex)
A BKV október közepéig teszteli a Mercedes legkorszerűbb, hidrogénmeghajtású buszát Újpalota és Kelenföld között a 8E vonalán.
okt. 7
17:00
Itt van az 5 legjobb immunerősítő őszi étel, amit októberben meg kell főznöd! (Sassy)
A magyar konyha gazdag hagyományokra épül, és rengeteg immunerősítő alapanyagot használ.
okt. 7
17:03
Érdekes tanulmány született: unalmassá vált a bitcoin? (Portfolio)
A fiatal, tehetős befektetők körében meglepő módon a konzervatívabb szemléletűek tartanak több kriptovalutát portfóliójukban, mint az agresszívebb befektetők. Ez a tendencia ellentmond a hagyományos befektetési logikának, és új megvilágításba helyezheti a kriptovaluták szerepét a modern befektetési stratégiákban - tudósított a Cnbc.
okt. 7
17:06
Bruno Mars nagy titokról rántotta le a leplet: erre már mindenki kíváncsi volt (Life)
Bruno Mars elárulta, miért választotta ezt a művésznevet, és néhányan még mindig megdöbbenve állnak a valódi neve hallatán.
okt. 7
17:06
Kiderült, miért nem jelent meg a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Kétfarkú Kutyapárt elnöke (Magyar Nemzet)
A politikus várhatóan a következő ülésen teszi le az esküjét.
okt. 7
17:06
48 év után kapott választ álláspályázatára egy brit nő (Telex)
A mostanra 70 éves Tizi Hodson motoros kaszkadőrnek jelentkezett, levele azonban egy postafiók mögött ragadt.
okt. 7
17:09
Újabb részletek a tapolcai detonációról: Elbúcsúzott anyjától, majd felrobbantotta a lakást Tamás (Blikk)
Félelem és rettegés lett úrrá vasárnap este Tapolca városában, amikor váratlanul hatalmas detonáció történt a település keleti részén álló lakótelepen. A gázrobbanás egy tízemeletes társasház harmadik emeleti lakásában történt. Kisebb tűz is keletkezett konyhában, melyet egy szabadnapos tűzoltó oltott el.
okt. 7
17:09
Elolvadsz: Záporoznak a gratulációk Nádai Anikó friss fotója alatt (Metropol)
A műsorvezető alig várta, hogy ezt világgá kürtölhesse.
okt. 7
17:09
Elítéltek három embert, aki erőszakkal próbálta megszerezni egy idős férfi kerékpárját Borsodban (hirado.hu)
Az idős férfi a bántalmazás következtében közvetetten életveszélyes sérüléseket szenvedett.
okt. 7
17:09
Ön szerint változtatni kellene Budapesten az Airbnb-szabályokon? Szavazzon! (ATV)
Ahogy arról ma már beszámoltunk, Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a kormány az Airbnb-szabályozás felülvizsgálatát tervezi, azonban a változtatások kizárólag Budapestet érintik majd. A közlemény szerint az intézkedés célja a fővárosban jelentkező lakhatási problémák, különösen a fiatalokat és családokat érintő nehézségek kezelése. Vi
okt. 7
17:09
A szegedi kutatók a migrén kezelésének személyre szabott lehetőségeit vizsgálják (hirado.hu)
A migrén kezelésének a beteg egyéni anyagcseréjétől függő személyre szabott lehetőségeit vizsgálják a HUN-REN – Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának munkatársai.
okt. 7
17:09
Litvánia drónokkal akar fellépni a Fehéroroszország felől érkező csempészléggömbök ellen (hirado.hu)
A meteorológiai léggömbök cigarettacsempészetre történő használata Fehéroroszország felől nem új jelenség.
okt. 7
17:09
Marad az idősek ingyenes fogászati ellátása (Ripost)
Figyelembe veszik az érintettek véleményét.
okt. 7
17:09
Változás a hollandok keretében, a Juventus középpályása sérülés miatt nem utazik Budapestre (m4sport.hu)
Teun Koopmeiners sérülés miatt nem lesz ott a magyarok és a németek elleni Nemzetek Ligája-találkozókon a holland labdarúgó-válogatottban.
okt. 7
17:11
Az egész közel-keleti régiót fenyegető eszkalációval állunk szemben a jordán külügyminiszter szerint (hirado.hu)
"Nem leszünk csatatér senki számára. Ezt az üzenetet világossá tettük Irán és Izrael számára is" – mondta Ajmán Szafadi.
okt. 7
17:12
Ingatlanpiac: egyre népszerűbbek a budai kerületek a Duna House szerint (vg.hu)
A vásárlók egyre szívesebben keresnek lakást Újbudán és a II. kerületben.
okt. 7
17:12
Eredeti József Attila-kötetre licitálhatunk: a költőt meghurcolták a kiadvány miatt (Könyves Magazin)
Egy aukción bukkant fel József Attila Nem én kiáltok című kötetének eredeti példánya, amely a szerző aláírását is őrzi. Az éppen száz éve kiadott kötet akkor 100 példányban jelent meg, ebből egyet most valaki megszerezhet.
okt. 7
17:12
Magyarország mentességet kért az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alól (Telex)
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter írt az Európai Bizottságnak is, bár nem ők döntenek a dologról.
okt. 7
17:12
A japán szerepjátékistenek új játéka a komfortzónáján belül tényleg tökéletes (Telex)
A Metaphor: ReFantazio tökéletes szintézise mindennek, amit az újhullámos Persona-játékok fejlesztői eddig csináltak, és bár a csavarok ellenére könnyen rá lehet sütni, hogy ez megint ugyanaz a játék, a rajongókat ez tutira nem fogja zavarni.
okt. 7
17:14
A háborúnál is nagyobb teher, ha egy társadalom kettészakad (Könyves Magazin)
Alkoholizmus és mélabú, szegénység és anarchia. Na meg egy kitalált, végzetes hadművelet. Iulian Ciocan regénye feltárja a kelet-európai lelkekben a rendszerváltozás óta dúló háborút. Az És reggel jönnek az oroszok keserédes humorral viszi színre az ismerős érzést: túl kicsik vagyunk. Ez a hét könyve.
okt. 7
17:15
Falus András az orvosi Nobelről: a díjazott felfedezés Karikó Katalin területét is továbbviheti (Infostart)
Két amerikai kutató – Victor Ambros fejlődésbiológus és Gary Ruvkun molekuláris biológus – kapta a mikro-RNS felfedezéséért és a génszabályozásban betöltött szerepének feltárásáért az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. Munkájuk lényegéről Falus András Széchenyi-díjas immunológus professzort, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját kérdeztük.
okt. 7
17:15
Ismét rózsaszín lett az égbolt: ilyen volt a Magyarországról is látható sarki fény (Blikk)
Vasárnapról hétfőre virradóan ismét sarki fény jelent meg a magyar égbolton. A gyönyörű jelenség kora hajnalban fénylett a legerősebben, de éjszaka és korán reggel is lehetett látni.
okt. 7
17:15
Elhunyt a világklasszis holland futball-legenda (Infostart)
Életének 75. évében elhuny Johannes Jacobus, egyszerűen Johan Neeskens, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, az 1970-es évek egyik legjobb labdarúgója.
okt. 7
17:15
Takarmánynövény-termesztésre hivatkozva vett újabb húszhektárnyi földet a Tiborcz család (444.hu)
A miniszterelnök veje és apja augusztus-szeptemberben közel húsz hektárral gyarapodott, így összesen már legalább háromszáznegyven hektárnyi földet birtokolnak Bicske és Csabdi között.
okt. 7
17:15
Hogyan lendült formába az ETO FC Győr? (m4sport.hu)
Első négy bajnokiján nulla pontot szerzett az újonc Győr, azóta négy meccsen nyolcat. Mi változott?
okt. 7
17:18
Almabőr és a luxus találkozása – A Kamayko Moon Bag táskák új korszakot nyitnak a fenntartható divatban (Glamour)
Az újrahasznosított anyagokból készült divatcikkek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen azok, amelyek ötvözik a stílust és a fenntarthatóságot. A Kamay Ko új kollekciója, amely az innovatív almabőr felhasználásával készült, tökéletes példa arra, hogy a luxus és a környezetvédelem kéz a kézben járhatnak. Fedezzük fel, hogyan válik a hu
okt. 7
17:18
Marad az idősek ingyenes fogászati ellátása (BorsOnline)
Marad az eddigi korhatár az idősek ingyenes fogászati ellátásában.
okt. 7
17:18
5 ok, amiért a banán igazi csodaszer (Life)
A banán egy olyan gyümölcs, amivel csillapíthatod az éhségérzeted, tele van vitaminokban, ásványi anyagokban, így számos egészségügyi előnnyel is jár a fogyasztása. Mutatjuk melyek ezek.
okt. 7
17:18
Oroszlán és tigris nászából született egy elképesztő termetű állat (Promotions)
A világ legnagyobb macskaféléje született meg.
okt. 7
17:18
33 év után elkapták a paloznaki plébános gyilkosát (Telex)
Csontos Gyula plébánost 1991. augusztus 26-án éjjel verték agyon Paloznakon. Eddig nem lehetett tudni, hogy ki a tettes. Most elfogtak egy belga férfit, akit a gyilkossággal gyanúsítanak.
okt. 7
17:18
Eljárást indított az adatvédelmi hatóság a fejvadászcég ellen, ahonnan több ezer ember adatai szivárogtak ki (Telex)
A NAIH több bejelentést kapott az ügyről, maga a cég is jelezte az incidenst.
okt. 7
17:18
Meghalt Johan Neeskens, az Ajax, a Barcelona és a holland labdarúgó-válogatott legendája (Telex)
A kétszeres vb-ezüstérmes klasszis 73 éves volt.
okt. 7
17:18
Ungváry Zsolt: Vajon Horn és Gyurcsány kora szabadelvű és többpólusú volt? (vasárnap.hu)
Ha már saját értékes gondolatokkal nem tudnak minket megajándékozni a baloldali politikusok és közéleti emberek, legalább a jobboldaliak megjegyzéseinek elemzésével vagy kiforgatásával múlatják idejüket. Ezek általában szándékosan félreértett mondatok, amikből saját interpretálásukkal ügyet kreálnak, amin aztán lovagolhatnak is. Így lett Orbán Balá
okt. 7
17:18
Tízszer erősebben hat az agyra egy festmény, mint annak fotóváltozata (Roadster)
Meghökkentő kutatási eredmény Hollandiából.
okt. 7
17:21
Magyar Péter a vitnyédi tábor ügyéről: "Az ég kék, a fű zöld, a Fidesz hazudik" (Blikk)
A Vitnyéden épülő, sajtóhírek szerint menekülttábornak szánt objektum ügyéről írt Magyar Péter. Vélekedése szerint minden jel arra mutat, hogy a kormány itt 4,7 milliárd forintból "migránstábort" építtetett volna vagy építene.
okt. 7
17:21
Ismét rózsaszín lett az égbolt: ilyen volt a Magyarországról is látható sarki fény (Blikk)
Vasárnapról hétfőre virradóan ismét sarki fény jelent meg a magyar égbolton. A gyönyörű jelenség kora hajnalban fénylett a legerősebben, de éjszaka és korán reggel is lehetett látni.
okt. 7
17:21
Valami nem stimmel a terézvárosi Airbnb szavazás körül (Piac és Profit)
Több szomszédos kerületben készült független felmérés arról, hogyan vélekednek az emberek az Airbnb-ről. Egész más eredmények jöttek ki, mint Terézvárosban (VI. kerület), ahol a jogosultak 54 százalékos többséggel azt választották, hogy tiltsák ki a kerületből az Airbnb-t. Persze könnyű manapság az embereket manipulálni, hangulatot kelteni valami m
okt. 7
17:21
Bűnbanda hamisította a biozöldségeket és -gyümölcsöket, elárasztották Európát (Mindmegette)
A bűnbanda hat hónapon át folytatta tevékenységét, és Európa több országába is eljuttatták a hamisított zöldségeket és gyümölcsöket.
okt. 7
17:21
Új szinten a nemzetközi utazásokra vonatkozó kínai korlátozások (Infostart)
A kínai hatóságok azt követelik, hogy egyre több tanár és más közalkalmazott adja le útlevelét, miközben Hszi Csin-ping elnök egyre szorosabbra fűzi a társadalom ellenőrzését – számol be a hírről a Financial Times.
okt. 7
17:21
"Két gyönyörű nő" – váratlan helyen tűnt fel Berki Mazsi, nem hiszed el, kivel fotózkodott (Metropol)
A két szépség párosa még a rajongókat is meglepte.

Keresés