Drámai mértékben, közel 40%-kal 62,5 euróra zuhant idén októberig Magyarországon az ipari méretű naperőművek villamosenergia piacon megkereshető átlagos bevétele megawattóránként, ami már csak minimálisan haladja meg egy új naperőmű projekt megtérülési határát - derült ki a Portfolio átfogó elemzéséből. A sokszor negatív, vagy nulla közeli áramárak
A piac egyik vezető szereplőjének számító Coinbase a hétvégén bejelentette, hogy 2024. december 30-át tűzte ki a stabilcoinok számára az EU-n belüli szabályoknak való megfelelésére. A kijelölt dátum után a tőzsde kivezeti a nem jogszerűen működő stabilcoinokat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiból. Ez a változás Magyarországot is érinteni f
A napenergia-tárolás a fenntartható energiaforrásokra való átállás kulcsfontosságú része. A világ 2024-ben közel 600 GW értékű naperőművet telepít - 29 százalékkal többet, mint a 2023-as példátlan növekedés után.
Továbbra sem könnyű a hazai e-kereskedők helyzete az ország e-piacára begyűrűző olyan külföldi gigacégekkel szemben, mint a Temu vagy épp a frissen érkezett Allegro. Ennek ellenére egy ilyen nehezített pályán, a globális recesszió ellenére is akad Magyarországon, aki képes a stabil növekedésre és világszinten piacképessé vált az elmúlt években – és
Bankkártyát bocsát ki a BinX! Magyarország első, vállalati fókuszú neobankja a Számlázz.hu-val és a Mastercarddal együttműködésben kínálja a felhasználóknak a két, külsejében és árazásában is egyedi prémium kártyát, amelyeken rendhagyó módon az adószám is szerepel.
Folytatta a kamatvágást az MNB, az alapkamat 6,50 százalékra csökkent. Ez a betéti kamatokra is hatással van, több pénzintézet is csökkentette a kamatokat, de még így is bőven találhatunk olyan ajánlatot, ahol az infláció feletti hozamra számíthatunk.
A cím némileg félrevezető, mert ez az írás nem 1956-ról szól, hanem 1956 ürügyén arról, hogy egy emberi közösség lelki, erkölcsi, szellemi összetartó ereje miként is épül fel.
A magyar gurgolya (Seseli leucospermum) egy erőteljes, fél-egy méter magasra nővő évelő fajunk, aminek kaporszerű levelei, tömött ernyői és fehér szirmai messziről jelzik jelenlétét. Júliustól egészen szeptemberig virágzik, de akár októberben is találkozhatunk még virágokat bontó példányaival.
A klímaváltozást az ipari paradicsomot termesztők sem hagyhatják figyelmen kívül. A biztosabb eredmények érdekében új öntözési és tápanyag-gazdálkodási megoldások, készítmények bevezetésére lehet szükség.
Mesés jövőt vízionál a ChatGPT alkotója az emberiség számára, ahol a mesterséges intelligencia (AI) a jólét megteremtésének legfőbb mozgatórugója lesz.
Az illatgyertyák tekintetében rengeteg szín, méret, forma és illat közül választhatsz, úgyhogy nem csoda, ha elveszel a bőség zavarában. Vajon zodiákusod szerint melyiket érdemes beszerezned?
Ha egyszer eljutunk a Marsra, látványban nem lesz hiány. Mit nézzenek meg a jövő vörös bolygóra tévedő turistái? Vulkánokat, kanyonokat, sarkokat és talán alienek egykori jelenlétét őrző bizarr formációkat.
Közel 5 milliárd forintért épített volna menekülttábort a kormány az osztrák határ mellé kiszivárgott dokumentumok szerint. Mi történt? A Magyar Hang által megszerzett titokzatos előterjesztés szerint a kormány komoly befektetés keretében épített volna menekülttábort Vitnyéden, az osztrák határ mellett. Gulyás Gergely tagadta mindezt, a most előker
Egy friss felmérés szerint 9796 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti 9032-es mennyiséghez képest 8,5 százalékos növekedést jelent.
Az utóbbi években egyre több embert érdekel a majdani nyugdíjazásukkor figyelembe vehető, a nyugellátásra való jogosultságot megalapozó és a nyugellátás összegét befolyásoló tények, adatok megismerése. A 2012. december 31-éig hatályos szabályozás a szolgálati idő elismerésére irányuló eljárással tette lehetővé az előzőekben említett adatok megismer
Előnnyé kell alakítani, hogy a hazai kis- és középvállalkozói szektor rendkívül gyorsan tud alkalmazkodni a változásokhoz: olyan területeken kell segíteni őket, ahol a fejlesztések révén ugrásszerűen nőhet a cégek hatékonysága és termelékenysége, mert ez segíti a gazdaság növekedését is – mondja a Növekedésnek Szabados Richárd. A Nemzetgazdasági Mi
Gázrobbanás történt vasárnap este Tapolcán egy tízemeletes társasház harmadik emeleti lakásában a Kazinczy téren, egy ember súlyosan megsérült – tájékoztatta az MTI-t a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
Többek között az Év Balatoni Háza, a Kékhullám Zászló és a Balatoni Borok Versenye megalapítása is a szövetség nevéhez fűződik. A grémium – amelynek tagjai a mindenkori polgármesterek – az elmúlt 12 évtized meghatározó pillanatait idézte fel a Tomaj katamaránon rendezett ünnepi eseményen, emellett bemutatták a Balatoni Szövetség elmúlt 120 éve alat
Ha nyaralni indulunk, az utolsó dolog, amit szeretnénk, hogy a bőröndünk vagy annak tartalma sérülten érkezzen meg. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes lehet néhány praktikát betartani.
Ma ünnepli 72. születésnapját az orosz elnök, ez a 21. alkalom, hogy államfőként tölti ezt a napot – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség. Ahogy az elmúlt években, idén is a munkahelyén "ünnepel" hiszen hivatalos találkozók és megbeszélések szerepelnek a napirendjén. Legalábbis a hivatalos orosz hírügynökség szerint.
Az utóbbi években több kutatás is rávilágított arra, hogy mennyire nem higiénikus, ha a vécére magunkkal visszük a mobiltelefonunkat, hiszen a fürdőszobák, különösen a nyilvános mellékhelyiségek a kórokozók melegágyai. Egy új kutatás viszont most azt is hangsúlyozza, hogy eleve a fürdőszobában mobilozni is rossz ötlet, még akkor is, ha otthon vagyu
Október 7-én 19 órakor debütál a VIASAT3 új szórakoztató műsora, ahol az utazás, a meghitt beszélgetések, az emlékek és a meglepetések kapják a főszerepet. Az Útközben elmeséled – Csavargások Svábyval első vendége Szabó Győző, akit egészen Nyírbátorig, élete egyik legmeghatározóbb helyszínéig kísérhetnek el a nézők. Arról, hogy milyen viszonya volt
Az előrejelzések szerint hétfőn nyugodt, napsütéses időre lehet számítani a legtöbb területen. Veszélyes időjárási jelenség ma nem várható, egyedül a hajnali órákban okozhat problémát a köd, illetve a pára. Akár még 20 fok fölé, 22 fokig is melegedhet hétfőn az időjárás napközben, ám estére 10 fok alá hűlhet a levegő.
Az eredményhirdetéssel és egy vasárnap estig ingyenesen látogatható kiállítással zárul le a június elején a Coca-Cola Hbc Magyarország szervezésében meghirdetett Costa Art & Craft pályázat. A kávé által inspirált alkotások versenyére 300 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 40 alkotást juttatott a döntőbe. Ezt a 40 döntős művet, közöttü
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin ismét jelentős összeggel támogatta a Tornado Cash fejlesztőjét, – Roman Stormot – aki ellen az Egyesült Államok hatóságai eljárást indítottak. Buterin ezúttal 100 ETH-t (nagyjából 240 000 dollár értékben) adományozott Storm jogi védelmére, ezzel immár harmadik alkalommal járult hozzá a védelmi alaphoz. A T
Nem sok esély van rá, hogy bármi is leszedné a Holdat az égről, de ha megtörténne, katasztrófák sora indulna el a Földön. Megszűnnének az évszakok, minimális lenne az árapály, ami kihalások sorozatát indítaná el, és ezért a fényes égbolt sem kárpótolna minket.
A céges autók választása a valódi szükségletek helyett sokszor a státuszról szól. Miért fontos a fenntarthatóság a flottakezelésben, és hogyan befolyásolja a vállalati kultúra a döntéseket? Cikkünkben feltárjuk a cégautópiac jelenlegi helyzetét és a kihívásokat.
A neurodiverzitás egy esernyőterminus, magába foglal minden, a tipikustól eltérő agyi működést vagy idegrendszeri fejlődést. Néha látványos, néha láthatatlan, de egy biztos: kívülről nézve, egy percig látva minket nem fogod megérteni. Úgyhogy kérlek, kérlek, kérlek: ne akarj jobban érteni hozzám a gyerekemhez.
Eperjes önkormányzata egymillió forint támogatást ad a településre költöző családoknak. A feltétel, hogy legyen erkölcsi bizonyítványuk és munkahelyük.
Miller Dávid a napokban az egyik edzésen súlyosan megsérült, három helyen is eltörött az orra, ezért fel kellett adnia a küzdelmet az idei Sztárboxban. A 28 éves műsorvezető az edzőivel együtt állt kamerák elé vasárnap este és élő adásban mesélték el, hogy egy szerencsétlenül eltalált ütés miatt történt meg a baj.
Október 7. és 14. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
A langyos őszi napokat és az ilyenkor kapható illatos, színes zöldségeket és gyümölcsöket kár lenne elpazarolni, elő hát a grillekkel és jöhet a sütés! Adunk pár ötletet, hogy mit készíts ebben a szép, de hűvösödő időben!
Egy év telt el azóta, hogy a Hamász brutális, pogromszerű terrortámadást indított Izrael ellen, amely során mintegy 1200 izraeli állampolgár vesztette életét. A támadás sokkolta a világot, és jelentős fordulópontot hozott a Közel-Kelet konfliktusában. Izrael válasza egy nagyszabású katonai offenzíva volt, amelynek célja a Hamász uralmának megdöntés