2024. október 7. hétfő

okt. 7
10:00
Magyarország egyre kevesebbet exportál, de cserébe egyre kevesebbet is importál (Telex)
Pozitívan alakult a külkereskedelmi egyenleg augusztusban, ami jó hír lehet a forint árfolyamának.
okt. 7
10:00
Újragondolt árpolitikával év végéig még utolérhetik magukat a vállalatok (Digital Hungary)
A végiggondolt és jól kivitelezett, adatalapú árstratégia nem csak szignifikáns profitnövekedéshez vezet, hanem akár a piacot is alakíthatja. Azok a vállalatok pedig, ahol alábecsülik az árképzés szerepét és kizárólag a nyereség maximalizálására fókuszálnak, ott a profit is csorbát szenvedhet akár 15 százalékkal - derül ki az egyik legnagyobb, haza
okt. 7
10:00
Nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon (Magro)
Az utóbbi években mintegy 20 százalékkal nőtt az őshonos juhfajták állományainak és tenyészeteinek létszáma Magyarországon.
okt. 7
10:01
Ez már súlyos: egyelőre nincs jövője a német iparnak (Portfolio)
A német ipari megrendelések augusztusban jelentősen csökkentek, ami újabb jele annak, hogy Európa legnagyobb gazdaságának feldolgozóipara továbbra is gyengélkedik. A vártnál nagyobb mértékű visszaesés arra utal, hogy a szektor a következő hónapokban sem fog talpra állni.
okt. 7
10:02
Rendeződött az újabb Apple-ügy, nem ért kár hazai banki ügyfeleket (Növekedés)
A bankok, a Magyar Bankszövetség és az MNB gyors erőfeszítései nyomán sikerült megnyugtató módon elszámolni az ügyfeleknek duplán jelzett – ám a valóságban le nem vont – tranzakciókat, amely az Apple alkalmazásboltjának zavara miatt állt elő. Magyarországi ügyfelet nem ért kár, ha valaki mégis eltérést talál bankszámláján, célszerű azt jelezni bank
okt. 7
10:03
Háború Ukrajnában és Izraelben: Szellemi vezérként tekintenek Orbán Viktorra (HírTV)
A Napindítóban Somkuti Bálint, Szomráky Béla és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb világpolitikai híreket.
okt. 7
10:03
Diákok, figyelem! Ezekben az intézményekben nem lesz őszi szünet 2024-ben (Pénzcentrum)
Hamarosan pihenhetnek egy kicsit a közoktatásban, szakképzésben és felsőoktatásban tanuló diákok; közeleg az őszi szünet. Nem minden felsőoktatási intézményben tartanak azonban szünetet a hallgatóknak - figyelmeztet az Eduline. Míg a legtöbb egyetemen legalább 4-5 hétköznapon keresztül otthon pihenhetnek a hallgatók, vannak olyan intézmények, ahol
okt. 7
10:03
Lezárult a rendkívüli vizsgálat - Itt az Apple-ügy eredménye, ez történt az ügyfelek pénzével (ATV)
Rendeződött az újabb Apple-ügy, nem ért kár hazai banki ügyfeleket
okt. 7
10:06
Így tüntették el nyomtalanul Puskás Peti férfiasságát a Sztárban sztár élő adásában (Promotions)
Kiderült, hogyan rejtették el Puskás Peti férfiasságát a Sztárban sztár legutóbbi adásában.
okt. 7
10:06
Tízmilliárdos túlárazás egy uniós projekt kapcsán (Magyar Hírlap)
A hatalommal való visszaélés éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket károsítja meg.
okt. 7
10:06
Munkával tölti születésnapját Vlagyimir Putyin (Demokrata)
"Ez a születésnapom, nem nemzeti ünnep" – mondta az orosz elnök.
okt. 7
10:06
Sérülékeny az ország, télre megint elfogy a hazai burgonya (Agrárágazat)
A mezőgazdaság bajai, a hatékonyság, az öntözés, a tárolókapacitás hiánya a burgonyánál is megjelenik, cél az önellátás.
okt. 7
10:06
Hiába próbálták titokban tartani: Lebukott Orbán Lévai Anikóval, ebből a magyarok egy egész évre jóllaknának (Nyugati Fény)
Halvacsorát fogyasztott a miniszterelnök.
okt. 7
10:09
Az évszázad csalása, 10 milliárd forintos lopásra bukkant a hatóság a Gyermekvédelmi Főigazgatóságon (Piac és Profit)
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében.
okt. 7
10:12
Az ír adatvédelmi hatóság lecsapott a Ryanairre (Bitport)
Ha elmarasztalják, az fájdalmasabb lehet a légitársaságnak, mint a 2022-es extraprofitadó áthárítása miatt kiszabott magyar büntetés.
okt. 7
10:12
Hatalmas tűz ütött ki egy krími olajraktárban (Magyar Hírlap)
Evakuálják a lakosságot.
okt. 7
10:12
Baconbe tekert sült datolya, a tökéletes vendégváró előétel (Hamu és Gyémánt)
A párosítás elsőre talán meghökkentőnek tűnhet, ám a ropogós bacon sós, zsíros ízvilága különleges egyveleget alkot az édes, ám kicsit fanyar, puha datolyával. Habár nem a legszebb előétel, mégis pillanatok alatt elfogy majd a tányérunkról. Ha vendégeket várunk, győződjünk meg arról, hogy elegendő mennyiséget készítünk. Ráadásul, ha nem szeretnénk
okt. 7
10:12
Fontos útszakaszt zárnak le szerdán és csütörtökön (Demokrata)
A lezárás ideje alatt a közlekedők terelőútként az 1-es és 813-as főutat, illetve az M1-es autópályán lehet kerülni.
okt. 7
10:12
Egymillió forintot ad Eperjes az odaköltözőknek, hogy ne fogyjon tovább a falu (Telex)
Aki támogatást vesz fel, annak tíz évig életvitelszerűen ott kell laknia.
okt. 7
10:15
Egy éve történt az izraeli vérfürdő - Megemlékezések országszerte (Infostart)
Izraelben országszerte megemlékezéseket tartanak hétfőn a Hamász iszlamista terrorszervezet által az ország déli részében végrehajtott terrortámadás első évfordulóján.
okt. 7
10:15
Megugrottak pénteken a fejlett piaci kötvényhozamok, az EUR/USD 1,1 alá süllyedt (ProfitLine)
A múlt hét egészéhez hasonlóan a pénteki nap is fordulatos volt a fejlett gazdaságok deviza- és kötvénypiacain. A hét elején sorozatban érkeztek az európai országokból a szeptemberi, előzetes inflációs adatok, amelyek rendre jobban csökkentek a vártnál is, elsősorban az üzemanyagárak, másrészt a mérséklődő szolgáltatásinfláció miatt.
okt. 7
10:15
Elég-e gyógyszertári teszttel igazolni a húgyúti fertőzést? (WebBeteg)
Vajon elég lehet-e egy ilyen vény nélküli teszt a húgyúti fertőzés kezeléshez? Melyek azok a helyzetek, amikor mégis érdemes orvoshoz fordulni?
okt. 7
10:15
Egymillió forintot adnak annak, aki beköltözik a nyulak-szigeti apácák egykori falujába (444.hu)
Az ezredfordulón még több mint hatszázan laktak Eperjesen, a népesség húsz év alatt negyven százalékkal csökkent.
okt. 7
10:18
Lombardiában vacsorázott Orbán Viktor, nem akármilyen étteremben, nem akármilyen ételeket választott (SzMo)
Az Iseó-tó mellett vacsorázott Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval és Schmidt Máriával. A vacsora után pedig egy luxusresortban töltötte az éjszakát az olasz sajtó szerint.
okt. 7
10:18
KSH: A kiskereskedelmi forgalom 4,1, százalékkal emelkedett augusztusban (Magyar Hírlap)
Az adatokat az előző év azonos időszakához viszonyították.
okt. 7
10:18
Hajtóvadászatot indítottak a mobilozók ellen a rendőrök (AC News)
Hajtóvadászat indult mától, a rendőrök főleg a vezetés közben mobilozó sofőröket büntetik, de az utasokat is ellenőrzik majd.
okt. 7
10:18
Borzalmas tragédiát okoz Putyin háborúja, a magyar határon is baj van (naphire.hu)
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
okt. 7
10:18
Tokióban készítették el a világ legkisebb Rubik-kockáját (Roadster)
Közel kétmillió forintba kerül a rizsszem méretű, működőképes játékszer.
okt. 7
10:21
Már megint kezd megalázó lenni Románia és Magyarország összevetése (Privátbankár)
Közel kétszeres a bővülés a határ túlsó oldalán.
okt. 7
10:21
Jóléti szintlépés jöhet, ha ki tudunk szakadni az uniós gazdaság halálos öleléséből (Portfolio)
A világ drámai gyorsasággal változik, és ha a változások irányát nem tudjuk befolyásolni, akkor a gyors alkalmazkodás marad lehetőségként. Tíz évvel ezelőtt az európai ember számára a migráció, a járvány, a háború vagy az energiaválság még a harmadik világra jellemző, egzotikusan csengő kifejezésnek számított. Mára viszont mindegyik végigsöpört Eur
okt. 7
10:24
Lombardiában vacsorázott Orbán Viktor, nem akármilyen étteremben, nem akármilyen ételeket választott (SzMo)
Az Iseó-tó mellett vacsorázott Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval és Schmidt Máriával. A vacsora után pedig egy luxusresortban töltötte az éjszakát az olasz sajtó szerint.
okt. 7
10:24
Az iszlamisták bestiális bűnéről emlékeznek meg Izraelben (Demokrata)
A terroristák 1200 embert meggyilkoltak, több ezret megsebesítettek, 264 embert elhurcoltak, akik közül 101 még ma is a fogságukban van.
okt. 7
10:24
27. Csabai Kolbászfesztivál: Gasztronómiai és zenei élmények, amiket nem érdemes kihagyni! (Autószektor)
Akár a retró klasszikusokért, akár a legújabb slágerekért rajongsz, itt mindenki megtalálja a kedvencét. Al Bano – A világ legnagyobb olasz slágereivel Október 25-én, pénteken az olasz zene legendája, Al Bano varázsolja el a közönséget. A "Felicità" és a többi ikonikus dal garantáltan mosolyt csal az arcokra. Ne hagyd ki a lehetőséget, hogy élőben
okt. 7
10:24
Ukrajnáért harcolva halt meg az orosz-ukrán háborúban a Kreml-ellenes aktivista, Ildar Dadin (Telex)
Dadin a Szabadságot Oroszországnak Légióban harcolt a harkivi régióban, amikor életét vesztette.
okt. 7
10:24
Simon Kornél: "Azt mondták, a szakmában az a hír járja, hogy alkoholista vagyok, drogos, megbízhatatlan" (Sassy)
Kornél elismerte, hogy a drogok majdnem tönkretették a házasságukat is.
okt. 7
10:24
Szürkehályog és zöldhályog: hogyan alakul ki, mit tehetünk ellene? Az orvos tanácsai (EgészségKalauz)
Sokat használja a mobilját, egész nap a monitor előtt ül? Erről jó, ha tud!
okt. 7
10:24
Csillogó ősz: így viseld a metálfényű ruhadarabokat és kiegészítőket (Bien)
Az idei trendeket illetően mind sminkben, mind öltözködésben nagy hangsúlyt kapott a csillogás, és a cipőktől elkezdve a táskákon és kabátokon át szinte már minden kapható valamilyen metálfényű változatban, legyen az ezüst, arany, bronz vagy rózsaarany. Igazán feltűnő lehetsz egy ilyen ruhadarabbal, azonban nagyon vigyázni kell, mivel kombinálod, h
okt. 7
10:27
Ezeket a szép és hasznos tavaszi virágokat még most, októberben célszerű elültetni (Infostart)
A szakértő szerint már most érdemes elkezdeni a tavaszi virágoskert előkészítését, és elültetni az olyan virágok magjait, mint a facélia, az erdei turbolya és a tavaszi kankalin.
okt. 7
10:27
Folytatódhat-e a kriptopiaci felpattanás a héten? (Kripto Akadémia)
A héten számos esemény befolyásolhatja a kriptopiaci árfolyamok további alakulását, ezeket vesszük górcső alá az alábbiakban. A kriptopiac a hétvégén némi visszapattanást mutatott az előző heti közel-keleti háborús helyzet eszkalációja következtében beállt pánik után. Ez a lendület kitartott hétfő reggel, az ázsiai kereskedés elején is.  A héten a
okt. 7
10:27
Több mint tízmilliárd forintot loptak el a szegényeknek szánt EU-s pénzből (Adózóna)
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négybő
okt. 7
10:27
Egészen megdöbbentő levelet kapott az a tanár, akit két éve rúgtak ki a kormányellenes tiltakozások miatt (ATV)
Törley Katalin mintegy két évtizeden keresztül tanított franciát a pesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nem mellesleg 2016-tól a Tanítanék Mozgalom egyik ismert képviselője volt,  de 2022 őszén elbocsátották a polgári engedetlenségben való részvétele miatt. A napokban ellenben kapott egy levelet, amire nagyon büszke.
okt. 7
10:30
Öt étel, amelyek maximálisan serkentik az agyműködést (Magyar Hírlap)
A kiegyensúlyozott étrend kulcsszerepet játszik a szervezet működésében.
okt. 7
10:30
Hazánk számára is veszélyes precedenst teremthet az Európai Bíróság (Demokrata)
Az Európai Bíróság támadást indított Románia ellen – és ez Magyarországot is fájóan érintheti.
okt. 7
10:30
Nyílt levél a napelemesektől az energiaminiszternek, ezt kérik (Forbes)
A napelemes iparág több egyeztetést és szakmaiságot vár a kormányzattól. Nyílt levélben írták meg, mi az a 4 dolog, amit át kellene gondolni.
okt. 7
10:33
A piac pozitívan fogadta azt, amit Orbán Viktor súlyos csapásnak nevezett (Piac és Profit)
Emelkedtek az európai autógyártók részvényei, miután az Európai Unió megszavazta a kínai elektromos autók elleni védővámokat. Az autógyártók részvényei 1,12 százalékkal javultak, döntően a Volvonak és a Volkswagennek köszönhetően.
okt. 7
10:33
Ez a magyar falu egymilliót fizet az odaköltöző családoknak (ATV)
Egymillió forintot ad Eperjes önkormányzata a településre költöző családoknak, mindössze annyi a feltétel, hogy legyen erkölcsi bizonyítványuk és munkahelyük.
okt. 7
10:36
Madonna gyászol, elvesztette az egyik legfontosabb embert az életéből (Glamour)
Madonna öccse, Christopher Ciccone 63 évesen elhunyt. Családja közleménye szerint október 4-én, a rákkal folytatott küzdelme következtében vesztette életét. Az énekesnő szívszorító posztban búcsúzott a testvérétől.
okt. 7
10:36
Minden "politikai fogoly" szabadon bocsátását követelte - A börtönből küldött levelet Kiss László polgármester az óbudai alakuló ülésre (SzMo)
Kiss levelében politikai bebörtönzöttnek nevezte magát, és követelte minden "politikai fogoly" szabadon bocsátását. Az ügyét politikai pernek titulálta, kijelentve, hogy semmilyen törvénytelenséget nem követett el.
okt. 7
10:36
"A budapestiekért dolgozunk!" (Magyar Hírlap)
Szentkirályi Alexandra: Konstruktívak leszünk, hogy a fővárosiak ügyei "haladjanak".
okt. 7
10:36
Egyre rosszabb a hangulat a német kiskereskedelemben (Demokrata)
A gyenge általános gazdasági kilátásokat és a jelentős mértékben kevésbé optimista gazdasági előrejelzéseket a fogyasztók is érzik.

Keresés