2024. december 10. kedd

dec. 10
9:45
Csak köhög a német–francia motor: vészjósló előrejelzés érkezett (Infostart)
Szakértők szerint aligha véletlen, hogy a gazdaság helyzete, ezzel összefüggésben pedig a megélhetés foglalkoztatja leginkább a németeket. A legtöbben anyagi, illetve lakáshelyzetük miatt aggódnak. Ebből kiindulva halvány reménnyel tekintenek a februári előre hozott választásokra. A parlamenti pártok közül a CDU/CSU-tól várják, hogy győzelme esetén
dec. 10
9:45
Elon Muskkal találkozott Jászai Gellért, ugrik a 4iG árfolyama (Portfolio)
Ugrik a 4iG árfolyama ma reggel a nyitást követő percekben a hírre, miszerint tegnap Orbán Viktor Donald Trumppal és Elon Muskkal találkozott Floridában, a megbeszélésen pedig részt vett a 4iG elnöke, Jászai Gellért is.
dec. 10
9:45
Úgy néz ki, megtalálták az igazi Mikulás sírját (Femcafe)
A Mikulás-mítosz Szent Miklós görög püspöknek köszönhetően terjedt el a világban, és most úgy tűnik, rá is akadtak az ókorban élt egyházi személyiség végső nyughelyére.
dec. 10
9:48
Anya, a felnőttek mit szoktak kérni karácsonyra? (Sassy)
Hogy szigorú büntetést kapjanak a visszaeső bűnőzők? Vagy kisbabát? Vagy Ducati Monstert? Vagy hogy ne kelljen ajándékozniuk?
dec. 10
9:48
Rossz a lehelete, és nehezen koncentrál? A vesebetegség tünetei is lehetnek (EgészségKalauz)
Mik azok a tünetek, amikkel jobb, ha orvoshoz fordulunk? Elmondjuk!
dec. 10
9:48
2025-ben tilos lesz szántani bizonyos területeken egy új szabályozás alapján (Magro)
2025. január 1-jétől új elemmel gazdagodik a Közös Agrárpolitika (Kap) feltételességi szabályrendszere, amelynek részeként életbe lép a Hmká 2 előírás.
dec. 10
9:51
Drágult az olaj a szíriai események hatására (ProfitLine)
A Wall Street főbb indexei hétfőn az AI részvények árának csökkenése miatt alacsonyabban zártak.
dec. 10
9:51
Üzleti titoknak minősül-e a munkabér? (HR Portál)
Felmerült a közelmúltban, hogy egy állásinterjún a jelölt beszélhet-e jogszerűen a jelenlegi munkáltatójánál kapott fizetéséről – mivel a munkaszerződése szerint senkinek nem beszélhetne róla, nem oszthatná meg nyilvánosan. Üzleti titok a munkabér nagysága vagy a munkavállaló személyes adata, amivel szabadon rendelkezhet? Ezt elemzi dr. Szemán Péte
dec. 10
9:51
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, de itthon vannak izgalmak (Portfolio)
Lefordultak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet Ázsiában emelkedés követett az újabb stimulusígéretek miatt, viszont az európai nyitásra mégis negatív előjeleket mutatnak a határidős indexek. Reggel már rögtön fontos adatközlés érkezett, novemberben a várakozásoknak megfelelően 3,7 százalék volt az infláció Magyarországon, vagyis az áremelkedési üt
dec. 10
9:51
Komoly változás a SZÉP-kártya körül: ezt minden magyarnak tudni kell (Pénzcentrum)
A kormány új rendelete digitalizált fizetési megoldásokat hoz a Széchenyi Pihenő Kártyák rendszerébe. A változások célja a felhasználói élmény javítása, a biztonság növelése és a modern technológiai trendekhez való alkalmazkodás. Az új szabályok 2025. szeptember 1-jétől lépnek életbe  - jelent meg a friss Magyar Közlönyben.
dec. 10
9:51
Izrael fontos célpontokat rombolt le Szíriában (Magyar Hírlap)
Katonai objektumokat bombáztak.
dec. 10
9:51
Kétszeresére emelkedett a szakképzésben oktató pályakezdők bére (Demokrata)
Jövőre pedig már a 2020. évinek a 2,5-szerese, 705 ezer lesz – mondta Varga-Bajusz Veronika.
dec. 10
9:54
Megvan a dátum: Trump ekkora hozhatja nyilvánosságra az elképesztő ufó-aktákat (Helló Magyar)
Donald Trump többször megígérte, hogy mindennek feloldja a titkosítását, és most már azt is tudhatjuk, hogy erre mikor kerülhet sor.
dec. 10
9:54
Összeütközött egy villamos és egy busz Zuglóban, heten sérültek meg, egyikük életveszélyesen (Telex)
A baleset következtében a villamos kisiklott. A közlekedésben fennakadások vannak. A mentők négy embert könnyebb, két embert súlyos, egy embert súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.
dec. 10
9:54
Három karácsonyi főétel, ami szinte magától elkészül (Roadster)
Olyan korábbi receptjeinkből válogattunk, amelyben mindenki megtalálja a számára ideális főételt.
dec. 10
9:54
Újabb 10 káprázatos karácsonyi köröm, ha inspirációt keresel (Bien)
Ha karácsony, akkor ünnepi manikűr: decemberben még azok is próbálnak időpontot foglalni, akik egyébként nem sűrűn járnak körmöshöz.
dec. 10
9:57
Csúcsokon a német infláció (Infostart)
Novemberben négy havi csúcsra emelkedett a németországi inflációs ráta, a maginfláció pedig hat havi csúcsot ért el a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
dec. 10
9:57
Nagy Márton büszke az inflációra (Menedzsment Fórum)
Kedvező, tartósan alacsony szinten maradt az infláció? A nemzetgazdasági miniszter szerint ez a helyzet.
dec. 10
9:57
Így lehet minél nagyobb mértékű adójóváírást kapni (HR Portál)
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő a decemberben kimaxolható adójóváírásról ír a NyugdíjGuru News legfrissebb hírlevelében.
dec. 10
9:57
Nagy Márton válaszol a képviselői kérdésekre a parlamentben (Portfolio)
Ma tartják Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatását az Országgyűlés két illetékes szakbizottságában. A gazdasági bizottságban 9 órakor, míg a költségvetési bizottságban 11 órakor kezdődik az ülés. A meghallgatásokat élőben követjük.
dec. 10
9:57
Nagy István: A területalapú támogatásokat a jövőben is fenn kell tartani (Agroinform)
Elengedhetetlen a gazdák jövedelembiztonságának garantálása.
dec. 10
9:57
Megnyugszik Szíria, vagy borzalmas anarchia következik? Így látják a szakértők (ATV)
A szíriai felkelők gyors győzelme nemcsak a világot, hanem magukat a felkelőket is meglepte. Bár még nem dőlt el, ki jut hatalomra Szíriában, elemzők szerint jelenleg nagyobb az esélye egy konszolidált, mérsékelt iszlám berendezkedésnek, mint a radikalizálódásnak.
dec. 10
9:57
Már a szíriai menekültek kitoloncolására készülnek az uniós országok (444.hu)
Felfüggesztették a menekültkérelmek elbírálását, Ausztria pedig visszatelepítési és kitoloncolási programot készít.
dec. 10
9:57
Imádjuk, és 21 százalékkal csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát (Magyar Hírlap)
Ez a magas antioxidáns-tartalmának köszönhető.
dec. 10
9:57
Nagy Márton: A kormány alacsony szinten tartja az inflációt (Demokrata)
A hangsúlyt a termelékenység növelésére kell helyezni – állapította meg a nemzetgazdasági miniszter.
dec. 10
9:57
Magyar Péter követői is kiakadtak a politikus álhírterjesztésén (Demokrata)
Úgy tűnik, Magyar Péter követői is kifogásolják, hogy vezetőjük hírhamisítók alá adja a lovat.
dec. 10
9:57
Új érméket bocsátanak ki - van köztük 7500 Ft-os címletű is (Növekedés)
A Magyar Nemzeti Bank "Oláh György" megnevezéssel 7 500 Ft-os címletű ezüst és 3 000 Ft-os címletű színesfém emlékérmét bocsát ki 2024. december 10-én azon alkalomból, hogy 30 éve, 1994-ben kémiai Nobel-díjjal tüntették ki a vegyészprofesszort "a pozitív töltésű szénhidrogének tanulmányozása terén elért eredményeiért". Az ovális emlékérmék a magyar
dec. 10
10:00
Eddig bírták, itt az újabb modellváltó egyetem (Forbes)
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is elindul a modellváltás.
dec. 10
10:00
Milliárdokat ér Dorothy cipője (AC News)
Szombaton került árverésre az 1939-es Óz, a csodák csodája egyik relikviája. Egészen pontosan az a bizonyos piros cipő.
dec. 10
10:00
Sokkoló adatokat közölt a KSH: kiderült, mennyire drágult az életünk (naphire.hu)
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
dec. 10
10:00
Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód (Digital Hungary)
Az ELTE IK és a Neumann Társaság általános és középiskolásoknak szóló informatikai versenyén idén 420 iskola és 50 ezer diák mérte össze tudását
dec. 10
10:00
Hölgyem, elkérhetem a gérvágót? – Nők az építőiparban (Helló Sajtó!)
Az építőipar férfias terep, ahol a nők jelenléte még mindig ritkaságszámba megy. A szakmát övező sztereotípiák és előítéletek sokáig távol tartották a nőket, és bár az utóbbi években egyre több helyen láthatunk változást, a bizalmatlansággal még mindig gyakran meg kell küzdeniük. A Mapei Kft. rácáfol a hagyományos mintákra: a munkavállalók 40 száza
dec. 10
10:00
Érdemes átnézni az adómentesen adható borászati termékek tudnivalóit (Magro)
Érdemes átnézni az adómentesen adható borászati termékek juttatására vonatkozó tudnivalókat
dec. 10
10:03
Rágcsálóirtó szerek, a háziállatok csendes gyilkosai (Agrofórum)
Sok rágcsálóirtó szerhez édes ízű összetevőket kevernek, hogy a patkányokat és egereket vonzzák, így viszont az illatuk-ízük kifejezetten csalogató más állatok számára is. Leggyakrabban kutyák kerülnek patkánymérgezéssel állatorvoshoz, de ne legyen kétségünk, a többi háziállat, de még a madarak számára is erősen mérgezőek.
dec. 10
10:03
Újraéledhetnek az Antarktisz vulkánjai az olvadó jég miatt, durván megváltozhat a kontinens arculata a században (Promotions)
Több száz vulkánt rejt az Antarktisz jégpáncélja, amik előkerülhetnek a klímaváltozás miatt.
dec. 10
10:03
1,83 millió svájci frankot adtak egy római aranypénzért (Magyar Hírlap)
A nyolc gramm súlyú és az egyeuróshoz hasonló méretű érmét Kr. e. 43–42-ben verték.
dec. 10
10:03
2030-ig triplázhat a mobil adatforgalom (MMonline)
Elérte az 55 százalékot az 5G globális lefedettsége, de Európa lemaradásban van a legfejlettebb mobilhálózatok kiépítésében – derül ki az Ericsson Mobility Report 2024. novemberi kiadásából. A jelentésben két esettanulmány mutatja be, hogyan kezdik kiaknázni az úttörő mobilszolgáltatók az 5G hálózatok „felszeletelésében” rejlő lehetőségeket arra, h
dec. 10
10:05
Egy étterem ravasz újítást vezetett be, plusz pénzt számol fel a maradék ételért, összeveszett az internet a reformon (Promotions)
A gasztronómia jövője vagy gusztustalan profithajsza? Még nem sikerült eldönteni a kérdést.
dec. 10
10:06
Az élelmiszer- és az üzemanyagárak miatt gyorsult az infláció novemberben (Telex)
3,7 százalékkal haladták meg a novemberi árak a tavalyiakat a KSH friss adatai szerint.
dec. 10
10:06
Toplista: Ezek Európa legszebb karácsonyi vásárai - nem érdemes őket kihagyni! (InStyle)
Közeledik az év egyik legszebb időszaka, a karácsony ünnepe. Mi más tehetné meghittebbé ezt az időszakot, mint az adventi készülődés, amely nem is lehetne teljes a karácsonyi vásárok nélkül.
dec. 10
10:06
400 család kaphat ajándékcsomagot múzeumok segítségével (EgészségKalauz)
Karácsony közeledtével az Egyszülős Központ - támogatói felajánlásoknak köszönhetően - 200 vidéki és 200 budapesti egyszülős családot lep meg az ünnepekre egyenként 50 ezer forintos ajándékcsomaggal a múzeumok segítségével.
dec. 10
10:09
Szíriában több régióban bombázott Izrael, hadihajókra is támadtak (Infostart)
Az izraeli hadsereg lerombolta a legfontosabb katonai objektumokat Szíriában, mintegy 250 csapást hajtott végre az ország ellen, mióta a lázadók vasárnap elfoglalták Damaszkuszt, és megbuktatták Bassár el-Aszad elnököt - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
dec. 10
10:09
Uniós pénzt adna Mészáros Lőrinc pulykafeldolgozójának a kormány (444.hu)
Pedig a cégnek tavaly 66 milliárdos bevétele és 875 milliós nyeresége volt.
dec. 10
10:09
Öt évet kap a kalapácsos gyilkos (Magyar Hírlap)
Az áldozat meg akarta győzni, hogy igyon vele bort.
dec. 10
10:09
Magyar Péter célkeresztet rajzolt hazánkra az álhírterjesztéssel (Demokrata)
"Meg kell tanulni azt, mi az, ami nem népszerűség-hajhászás kérdése" – fogalmazott Horváth József.
dec. 10
10:12
Mitől szárnyal a női kézilabda-válogatott, és miért éppen most? (Telex)
Kiemelkedő küzdőszellem, erőnlét, kollektív koncentráció, fegyelmezettség, és drasztikus csökkenés az eladott labdák számában. Borsos Attila szakértővel értékeltük az Eb-elődöntős eddigi játékát.
dec. 10
10:15
Kína gyártókapacitása félelmetesen növekszik (Piac és Profit)
2000-ben Kína a globális gyártási hozzáadott érték (MVA) mindössze 6 százalékát állította elő, amelyet bőven megelőztek olyan gyártóóriások, mint az Egyesült Államok, Japán és Németország, nem is beszélve számos más magas jövedelmű országról.
dec. 10
10:15
Szép csendben az EU-s pénzek megszerzéséért a kormány új törvénymódosításra készül (Portfolio)
A kormány módosítja a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének (HET) végrehajtási szabályait. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által társadalmi egyeztetésre küldött előterjesztés a pénzügyi és adminisztratív folyamatokat is érinti, az uniós források elérésénél is változtatásokat vezet be. Több lépés érinti a szupermérföldköve
dec. 10
10:15
Ukrajna többször is megtagadta a fogolycserét (Magyar Hírlap)
Az oroszok szerint csak egy bizonyos csapat iránt érdeklődnek.
dec. 10
10:17
Nagy veszteség a Pepco-nál (Portfolio)
Az európai diszkont kiskereskedő, a Pepco Group az éves jelentésében jelentős veszteségről számolt be a brit Poundland üzletág értékvesztéséhez kapcsolódóan. A cégcsoport ugyanakkor rekordszintű bevételt ért el, és növelte üzleteinek számát. A vállalat vezetése gyors intézkedéseket ígér a Poundland teljesítményének javítására.

Keresés