2024. december 10. kedd

dec. 10
8:33
Mit tehetünk télen a komposzttal? (Agrofórum)
Télen sem kell lemondanunk a komposztálásról, hiszen megfelelő gondozással a bomlási folyamatokat a hideg hónapokban is fenntarthatjuk.
dec. 10
8:33
Izraeli tankok Damaszkusz közelében (Magyar Hírlap)
A szíriai fővárostól mintegy húsz kilométerre észlelték a járműveket.
dec. 10
8:33
Tényeken és adatokon alapuló vezetéssel a hatékonyság és az ügyfélélmény növelésért (Növekedés)
A mikrovállalati és a kkv szektor az egész gazdaság szempontjából stratégiai jelentőségű szegmensek, és az MBH Bank számára is kiemelt fókusz területnek számítanak. Az MBH Bank célja, hogy versenyképes termékekkel, szolgáltatásokkal, illetve az ún. beyond-banking ökoszisztémája építésével folyamatosan támogassa ezen vállalkozások fejlődését, hozzáj
dec. 10
8:33
Volt, ahol az országos átlag dupláját aratták napraforgóból (Agrárágazat)
Míg az átlag alig haladta meg az 2,5 tonnát, voltak hibridek és termőterületek, ahol 5,2 tonnát arattak napraforgóból.
dec. 10
8:33
10 ezer hektárt lehetne vásárolni átlag 420 ezer forintért (Mezőhír)
Egy tulajdonos kezében 10 ezer hektárnyi föld is lehet, átlag tizedannyiért, mint Romániában.
dec. 10
8:33
Hatalmas kapacitású intermodális terminál épül hazánkban (Transpack)
Magyar, kazah és kínai együttműködési megállapodással 230 ezer Teu kapacitású intermodális terminál épül Budapesten.
dec. 10
8:35
Új elektromos SUV-val támad a Xiaomi (Portfolio)
A Xiaomi bejelentette, hogy 2025 nyarán piacra dobja új elektromos SUV modelljét, ezzel is fokozva a versenyt a Tesla és a BYD ellen a világ legnagyobb elektromosautó-piacán, Kínában - jelentette a Bloomberg.
dec. 10
8:36
Váratlan fordulattal indult a Nyerő Páros – Barátok közt különkiadás (Digital Hungary)
Felhőtlen örömmel köszöntötték egymást a Nyerő Páros villában az ikonikus sorozat szereplői és párjaik. A versengés azonban rögtön egy nem várt fordulattal indult, az első játék tétje ugyanis azonnali kiesés volt. Minden páros beleadott apait-anyait a Berényi Kft fő profilját megidéző lakásfelújítós feladatban. Az utolsó helyen Gombi és Fanni végze
dec. 10
8:37
Új KAP-reform: Brüsszelből átszabnák a támogatások osztását (Portfolio)
Az EU agrárpolitikája új irányt vesz. Az új mezőgazdasági biztos, Christophe Hansen szerint az uniós támogatásoknak inkább a kisgazdaságokat kellene segíteniük, mintsem a nagy agrárvállalkozásokat. A 2028-tól induló költségvetési időszak tárgyalásai során a közös agrárpolitika (KAP) történelmi átalakítása is napirendre kerülhet – számolt be a Finan
dec. 10
8:39
Megmutatta gömbölyödő pocakját Lukács Miki 14 évvel fiatalabb szerelme, amihez Peller Annának is volt egy-két szava (Blikk)
Ezt üzente!
dec. 10
8:39
Devizapiac: ismét gyengült a forint kedd reggelre (Pénzcentrum)
Gyengült kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 10
8:42
Magyar milliárdos is elkísérte Floridába Orbánt (Forbes)
Hétfő délután a floridai Mar-a-Lagóban Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalást folytatott Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal.
dec. 10
8:42
Már napi 30 perc mozgás is javítja a memóriát (Telex)
A fizikai aktivitás kognitív előnyei hosszabb ideig tarthatnak, mint azt korábban gondolták – derül ki egy friss kutatásból.
dec. 10
8:45
Nagy Márton: a kkv-knak, hatékonyabbá és termelékenyebbé kell válnia (HR Portál)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőit, Eppel János elnököt és Perlusz László főtitkárt. A találkozó keretében a felek áttekintették a gazdasági folyamatokat, valamint külön kitértek a munkaerőtartalék aktivizálásával kapcsolatos javaslatokra - közölte a Nemzetgazda
dec. 10
8:45
Kesztyűs kezet nyújtanak Brüsszelből Elon Musknak (Portfolio)
Az EU új technológiai és digitalizációs biztosa, Henna Virkkunen, békülékenyebb hangnemet ütött meg Elon Muskkal szemben, a korábbi nyilvános konfliktusok után. Az Európai Bizottság alelnöke hangsúlyozta, hogy minden online platformot egyenlően kezelnek az uniós szabályok betartásában.
dec. 10
8:45
Hogyan alakul a munkaerőpiac helyzete? Válaszok az Integrator FM-ben! (autopro)
Kapjon válaszokat HR kérdéseire hazánk elismert iparági szakértőjétől az Integrator FM ipari podcast sorozat legújabb epizódjából!
dec. 10
8:45
Még Jack Nicholson sem volt elégedett ezzel a 80-as évekbeli klasszikussal (Hamu és Gyémánt)
Jack Nicholson (Kínai negyed, Száll a kakukk fészkére, Ragyogás) lenyűgöző karriert tudhat maga mögött: az 1969-es Szelíd motorosokban játszott szerepétől kezdve egészen a 2007-es A bakancslistáig Hollywood csúcsán, vagy legalábbis annak közelében volt, majd visszavonult a filmezéstől. De, mint kiderült, az idén 87 éves színész már 1986-ban is öreg
dec. 10
8:45
Orbán Viktor és Donald Trump a magyar űrfejlesztésről is tárgyalt Floridában (Növekedés)
Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai innovációs együttműködésben. Donald Trump és Orbán Viktor egyeztetésén a magyar űripari fejlesztések, valamint a globális technológiai együttműködés lehetőségei is szóba kerültek - írja a 4iG.
dec. 10
8:47
Az univerzum koránál is hosszabb ideig számolgatná egy sima szuperszámítógép, amit az új kvantumgép 5 perc alatt megoldott (Portfolio)
Az Alphabet leányvállalata, a Google bejelentette, hogy új kvantumszámítógépe, amely a Willow kvantumchipet használja, jelentős áttörést ért el a számítási teljesítmény terén. A vállalat szerint a gép olyan feladatot oldott meg percek alatt, amely a világ jelenlegi legerősebb szuperszámítógépének több milliárd évig tartana. Ez az eredmény újabb lép
dec. 10
8:48
Közel százmilliárd dollár tűnt el a kriptovaluta piacról, 94 000 dollár a bitcoin! (BitcoinBázis)
Annak ellenére, hogy az azonnali bitcoin ETF-ek ismét Pazar napot teljesítettek, hétfő este jelentős esés rázta meg a kriptovaluta-piacot. A teljes piaci kapitalizáció közel százmilliárd dollárral csökkent és több mint 1,7 milliárd tőkeáttételes pozíció került bezárásra. A bitcoin (BTC) árfolyama egészen 94 000 dollárig esett vissza, több altcoin p
dec. 10
8:48
A sok sérülés miatt betiltják az agárversenyeket Új-Zélandon (Telex)
Állatvédelmi szervezetek az elmúlt két és fél év alatt több mint 2500 sérülést és közel 30 halálesetet dokumentáltak.
dec. 10
8:48
Molnár Gusztáv mindenkit sokkolt a legújabb lépésével, elárulta mit tervez most (Most Hír)
Mindenkit meglepett, hogy Molnár Gusztáv felbukkant Budapesten. A Drága örökösök egykori színésze elmondta, mit tervez most. A Mosthir.hu oldalon írtunk róla, hogy egy barátja kitálalt Molnár Gusztáv állapotáról, aki egy pécsi elvonón igyekezett rendbe tenni az életét. Most nagyot fordult az 1986-ban született színész élete. Közvetlenül Kapcsolódik
dec. 10
8:51
Nagy gondban van Rogán Antal (Menedzsment Fórum)
Hogyan "adja el" a közvéleménynek, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik.
dec. 10
8:51
Szijjártó Péter: reméljük, hogy mindenki tanult az esetből (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter sérelmezi, hogy megindult a "belpolitikai haszonvadászat" a szíriai helyzettel kapcsolatban, továbbá figyelmeztetett: Budapesten van szíriai nagykövetség, amely akár támadás célpontja is lehetett volna a megjelent álhírek miatt.
dec. 10
8:51
Az EU-s cégek 22%-át támadták már meg kiberbűnözők (ProfitLine)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt.-vel. Ennek értelmében a ViVeTech Nyrt. egyrészt részesedést szerezhet a Clarabot Zrt.-ben, másrészt ezen együttműködésre alapozva megkezdi egy, az adat- és videóko
dec. 10
8:51
Beperli Svájcot egy amerikai alapkezelő a Credit Suisse miatt (Portfolio)
Az AllianceBernstein amerikai alapkezelő 225 millió dollárra készül beperelni Svájcot, miután a Credit Suisse tavalyi átvételével a UBS 17 milliárd dollárnyi adósságot törölt a csődbe ment bankból - írja a Financial Times.
dec. 10
8:51
Hivatalos: négy villanymotorral jönnek az elektromos BMW M modellek! (Autónavigátor)
A BMW-nél már jelenleg is elérhető több, komoly teljesítménnyel rendelkező villanyhajtású modell, elég csak az i5 M60-ra vagy éppen az
dec. 10
8:51
Harmadával csökkentették a fizetését, frappáns bosszút állt, majdnem tönkrement a cég az alkalmazott elvesztésébe (Promotions)
A HR részlegnek nem ez volt a legzseniálisabb húzása.
dec. 10
8:51
A benzin áremelkedés dobta meg az inflációt (Növekedés)
A fogyasztói árak 3,7%-kal meghaladták az előző év azonos havi értékeketovemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5%-kal pedig az előző havikat.
dec. 10
8:53
Megjött a friss inflációs adat, gyorsult a drágulási ütem (Portfolio)
Novemberben 3,7% volt az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A Portfolio által megkérdezett elemzők előzetesen pontosan 3,7%-os inflációs adatra számítottak, vagyis a friss adat teljesen egybeesik a várakozásokkal. Eszerint az infláció az év végére jósolt, enyhén  gyorsuló pályán mozog.
dec. 10
8:54
Amikor a szeretet a legnagyobb ajándék: Hogyan mondjuk el a családnak, hogy idén nem tudunk ajándékozni? (Bien)
Az ünnepek időszaka sokaknak a szeretet és az összetartozás pillanatait jelenti, de néha az anyagi terhek árnyékot vetnek erre a varázslatra. Nem könnyű kimondani, hogy idén nem tudunk ajándékozással kedveskedni, pedig a karácsony nem a tárgyakról szól. Van egy gyengéd módja annak, hogy őszintén, mégis szeretettel kommunikáljuk ezt a helyzetet. Kép
dec. 10
8:55
Bemutatta műholdprogramját a 4iG Elon Musknak (Portfolio)
Donald Trump, leendő amerikai elnök Mar-a-Lago-i birtokán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt. A találkozón Szijjártó Péter külügyminiszter, Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke, valamint Elon Musk a Tesla és a SpaceX alapító-vezérigazgatója és Mike Waltz, a Trump-kabinet jövőbeli nemzetbiztonsági tanácsadója is részt vett. A hivatalos egyeztetés
dec. 10
8:57
Mindenkit leforrázott az állami hivatal (Privátbankár)
Immár második hónapja megint emelkedik az infláció.
dec. 10
8:57
Így ismerheted fel, ha őrangyalod vigyáz rád (Blikk)
Bonyolultnak tűnik, pedig valójában az őrangyalod ezeken a jeleken át üzen neked.
dec. 10
8:57
Karácsony a nyakunkon: hogyan készülök rá egy kisbabával? (Éva Magazin)
Júliusban gyerekem született, és már itt is a karácsony. Telik a rohadt idő, így szokták mondani, s ha makroszinten nézem, ez valóban igaz, mikromegközelítésben, kisbabával azonban a percek sokszor úgy vánszorognak, mint egy vérszegény csiga. Milyen lesz, ha a két világ – a karácsonyi pörgés és a belassult csecsemőtempó – találkozik a boncasztalon?
dec. 10
8:57
Hamilton érzelmes búcsúja a Mercedestől: egy korszak vége (Igényesférfi.hu)
Lewis Hamilton a Mercedes színeiben eltöltött 12 évét élete legnagyobb megtiszteltetésének nevezte, miután a hétszeres világbajnok az Abu-Dzabi Nagydíjon utolsó versenyét futotta a csapattal. A nehéz szezon ellenére Hamilton méltóképpen búcsúzott: a 16. helyről egészen a negyedikig küzdötte fel magát, és egy utolsó emlékezetes pillanattal zárta le
dec. 10
8:57
Szoboszlait a kezdőbe rakná a brit média (Magyar Hírlap)
Alisson kapuba állításával kacérkodik Slot.
dec. 10
9:00
Nagy baj történt Salgótarjánban: Szennyvíz árasztott el egy óvodát (naphire.hu)
Elöntött a szennyvíz egy óvodát Salgótarjánban. Kreicsi Bálint, a város polgármestere közölte, hogy a zagyvapálfalvai városrészében a Nyitnikék Tagóvoda egyik felét - több helyiséget és csoportszobát - árasztotta el a szennyvíz. A gyerekeket más intézményekben helyezték el, az újranyitásról a népegészségügyi hatóság dönt majd.
dec. 10
9:00
Csak akkor lesznek kereskedelmi tárgyalások a gyártókkal, ha megvan a tejipari beszállítókkal kötött megállapodás (Magro)
A francia Intermarché kiskereskedelmi lánc bejelentette, hogy csak akkor kezdi meg a 2025. évre vonatkozó kereskedelmi tárgyalásait a tejipari gyártókkal, ha azok előzetesen megállapodást kötnek beszállítóikkal.
dec. 10
9:03
Ezek a kamillatea mellékhatásai - néha jobb az óvatosság! (Édenkert)
A kamillatea egyes esetekben hányást, hányingert és bőrkiütést is okozhat. Így befolyásolhatja a gyógyszerek hatását!
dec. 10
9:03
Gyengülésből kapaszkodik a forint (Portfolio)
Nem látunk mozgást kedd reggel a forint árfolyamában, a tegnapi szint körül jár a magyar deviza az euróval szemben. Ma reggel közlik az inflációs adatot, a hét további részében pedig az Európai Központi Bank kamatdöntése lehet hatással a piacokra. Ma este kerül sor klubunkra, amelyen érintjük a magyar gazdaság és a forint kilátásait is. A részvéte
dec. 10
9:03
Netanjahu megtartaná a megszállt szír területeket (Magyar Hírlap)
Izraelhez csatolná a Golán-fennsíkot az izraeli miniszterelnök.
dec. 10
9:03
Izrael szíriai katonai objektumokat rombolt le (Demokrata)
Izrael az elmúlt napokban vegyi fegyvereket semmisített meg Szíriában, hogy ne kerüljenek a lázadók kezébe.
dec. 10
9:05
Hamarosan megszólal Nagy Márton a parlamentben (Portfolio)
Ma tartják Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatását az Országgyűlés két illetékes szakbizottságában. A gazdasági bizottságban 9 órakor, míg a költségvetési bizottságban 11 órakor kezdődik az ülés. A meghallgatásokat élőben követjük.
dec. 10
9:06
Súlyos baleset történt Budapesten: Egymásnak ütközött két jármű, leradírozta a villamos a nekiütközött busz oldalát (Nyugati Fény)
A busz húzta a rövidebbet.
dec. 10
9:06
Kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó cégben szerez részesedést a Bét-en jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. (Digital Hungary)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt-vel. Ennek értelmében a ViVeTech Nyrt. egyrészt részesedést szerezhet a Clarabot Zrt-ben, másrészt ezen együttműködésre alapozva megkezdi egy, az adat- és videókomm
dec. 10
9:07
99 évre magánkézbe adná a kormány az ország legnagyobb pályaudvarait, heves kritika érkezett (Portfolio)
A kormány 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. Lázár János a televízióban magyarázta a terveket, tegnapi kritikája után Vitézy Dávid most Facebook-posztban állt ki a tervezet ellen.
dec. 10
9:09
Gyorsult az infláció – itt vannak a friss adatok (Infostart)
2024. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,5 százalékkal pedig az előző havikat. A járműüzemanyagok ára 2,4 százalékkal felülmúlta a 2024. októberit.
dec. 10
9:09
Alaposan lebeszélte a T-Mobile US árfolyamát a cég vezére (Portfolio)
A T-Mobile US vezérigazgatója óvatosságra int a negyedik negyedévi eredményekkel kapcsolatban - közölte a Bloomberg. Megszólalását követően nagyot esett a cég részvényárfolyama.
dec. 10
9:09
Olyan helyen ünnepelte a születésnapját Várkonyi Andrea, amit biztosan nem gondolt volna (ATV)
Mészáros Lőrinc felesége cáfolta azokat a Magyar Péter által megfogalmazott állításokat, miszerint a franciaországi Bordeauxban ünnepelték a születésnapját.

Keresés