Bevezetése óta számos európai elismerésben részesült a Lexus LBX; a különböző országos év autója szavazásokon, illetve rangos szaklapok szerkesztőségi kitüntetéseiben szabadidőjárműként, hibridként vagy városi modellként egyaránt a legjobb újdonságok közé sorolták. A márkától szokatlanul kompakt, 4,19 méteres autó azonban nem csak kényelmi és dinam
A Toyota elnöke, Akio Toyoda bízik benne, hogy a Toyota és a Hyundai rivalizálása még sokáig folytatódik a WRC-ben. Akio Toyoda, aki a Toyota és a gyártó WRC-csapatának elnöki tisztségét is betölti, nagy szerepet játszott abban, hogy a Toyota 2017-ben visszatérjen a rali-világbajnokságba. Az elmúlt években a Toyota dominált a Hyundai csapatával sze
A globális búzapiac 2024/2025-ös szezonra vonatkozó kilátásai változatos képet mutatnak: míg a termésmennyiség növekedését várják, addig a felhasználás meghaladja a termelést, ami a készletek csökkenéséhez vezethet.
Megérkezett szerdán Tatára, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájába az első Wisent 2. A magyarul bölény névre hallgató műszaki harcjárműből még egyet várnak idén, a jövő hétre – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a nagyenergiájú fegyvert egy páncélozott járműről irányították a teszt céljából útnak indított drónok felé, és a fegyver mindegyik drónt megsemmisítette.
Dél-Koreában a rendőrség szerdán átkutatta az államfői hivatalt, miután Jun Szogjol elnök egy hete sikertelenül próbált meg szükségállapotot bevezetni . A történtekért részben felelős védelmi miniszter az őrizetben öngyilkosságot kísérelt meg - közölték tisztviselők.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felhívta a figyelmet arra, hogy a természetes személyek hangja és a hangfelvételek kezelése az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) értelmében adatkezelésnek minősül. A hatóság aggasztónak tartja az utóbbi időben elterjedt, leplezett hangfelvétel-készítési gyakorlatokat, amelyek nemcsak a
A társadalmi egyeztetésre kitett verzióhoz képest lényeges ponton változtatott a kormány a Szép-kártyáról szóló rendeleten, amely a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg, így nem jövő január 1-től, hanem csak jövő szeptember 1-től lesz kötelező digitalizált formában is biztosítani az új Szép-kártyákat a szolgáltatóknak. Ezzel párhuzamosan a megl
Sok EU-tagállam még nem igazította helyi törvényeit a MiCA rendelet bevezetéséhez az év végéig. Így van ezzel Belgium, Olaszország, Lengyelország, Portugália, Luxemburg és Románia. A nemzeti szabályozók számára rendkívül nehéz lesz kezelni a kriptoeszköz-szolgáltatók kérelmeit a meglévő időkeretek között. Állította több kriptoipari szakmai szerveze
A Ferencváros már nemcsak a továbbjutásért lép pályára csütörtökön a PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, hanem a nyolcaddöntőbe kerülésért.
Izgalmas változásokat hozott az elmúlt egy év a hazai digitális piacon. A jelen és a jövő trendjeiről, a legfontosabb feladatokról kérdeztük a digitális piac legmeghatározóbb személyeiségeit bemutató Top 50-es listánk élmezőnyében végzett vezetőket. Az optimizmusom megmaradt BÁN Zoltán, Net Média Zrt., vezérigazgató, társtulajdonos Jelentős erőfo
A Használtautó.hu megkérdezte a felhasználóit, hogy milyen finanszírozási megoldással és mikor terveznek autót vásárolni. A válaszok szerint túlnyomórészt önerőből és leginkább azonnal.
A lisztérzékenység diagnózisára szerencsés esetben már az első tünetek megjelenésekor fény derül, de sokan vannak, akiknél csak kamaszkorban vagy felnőttként jelentkezik a betegség. Száz gyermekből egy cöliákiás.
Sorjáznak az akciós autók akciós THM-mel a kereskedőknél. A lízingcégek is gyakran nyújtanak 0 százalékos vagy 2-5 százalék közötti THM-mel finanszírozást, de csak speciális feltételekkel, ezért mindenképpen érdemes összevetni a finanszírozási lehetőségeket a kocsivásárlási döntés előtt - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Esettanulmányokon, valós iparági problémák megoldásán keresztül mérik össze a logisztikai tudásukat minden évben, több mint egy évtizede az ország legjobb mérnök- és gazdaságtudományi hallgatói. A „Logisztikai Csapatbajnokság a jövő logisztikusainak” verseny idei első (eSzelősek) és második helyezett (Cargo Crew) csapatának képviselőivel, Gregor An
A Catl és a Stellantis 4,1 milliárd euró értékben közös beruházást indít Spanyolországban. A tervek szerint az évi 50 Gwh kapacitással rendelkező új akkumulátorgyár 2026 végén kezdi meg lítium-vas-foszfát (Lfp) akkumulátorok gyártását. Az új létesítmény nemcsak a Catl fejlett akkumulátortechnológiája iránti ügyféligények hatékonyabb kiszolgálását s
Szakítani kell azzal a téves meggyőződéssel, hogy a mezőgazdaságra és a gazdákra a klímaváltozás okozójaként tekintenek; épp ellenkezőleg, ők a megoldás részei kell hogy legyenek - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Eu agrár-élelmiszernapok konferencián kedden Brüsszelben, az Agrárminisztérium (Am) tájékoztatása szerint.
A kórházi eladósodás mértékének problémája már nem csak egy minisztérium feladata, hanem összkormányzati felelősség lenne - hangzott el az ETOSZ, a MediKlaszter és az Orvostechnikai Szövetség közös sajtótájékoztatóján. Amellett érveltek az ágazat képviselői, hogy a kormány igazítsa a valósághoz a dologi költségek finanszírozását is a magyar egészsé
Az Oxford University Press szerint az idei év szava a "brain rot", vagyis az "agyrohadás" - amely a közösségi média tartalmainak korlátlan és értelmetlen fogyasztására utal. Kevesen vannak tisztában azzal, hogy a technológia szó szerint mennyire rothasztja az agyunkat, és hogy a kényszeres internethasználat milyen mértékben pusztítja szürkeállomány
Egymásnak feszülések, nagy érzelmek és félreértések, feloldhatatlannak tűnő indulatok jellemzik az örök riválisok kapcsolatait - decemberben a KultúrFlipper a nagy vetélytársak nyomába ered.
Befejezte öt éve indított mobilhálózat modernizációs programját a Magyar Telekom: összes mobil bázisállomását korszerűsítette és az állomások jelentős hányadán bővítette a kapacitást, sőt itt-ott még 5G-t is felszerelt. A Magyar Telekom közleménye szerint a távközlési társaság törekszik arra, hogy ügyfeleinek a legkorszerűbb szolgáltatásokat nyújts