A Crypto.com új bejelentése szerint a Deutsche Bank lesz a kriptotőzsde vállalati banki partnere Szingapúrban, Ausztráliában és Hongkongban. „Ez egy jelentős kapcsolat számunkra, és még inkább kiemeli a biztonság és a megfelelés iránti elkötelezettségünket. A világ egyik vezető pénzügyi szolgáltatójával való együttműködés tovább erősíti az amúgy is
"Nem láttam az arcát, nem tudtam, hogy ő sokkot kapott, lefagyott és nem tud feljönni, vagy mi?!" - mondta az ATV A Nagy Dilemma felvételén a sztárséf édesanyjával kapcsolatban, akit a nyílt tengeren, cápák elől mentett meg.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén karácsonykor is bárki – minimum összeghatár nélkül, akár 100 forinttal is – hozzájárulhat a súlyos, hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását ingyenes mese- és művészetterápiával segítő Mosoly Alapítvány munkájához. Az adományozóknak ehhez annyit kell tenniük, hogy a Mosolyt támogató eMAG webáruházban
A magyar gazdaság lassulhat vagy stagnálhat, de nagyobb összeomlás nem valószínű. Az emberek azonban bizonytalan környezetben hajlamosak növelni megtakarításaik értékét, befektetniük pedig ma is muszáj, különben a pénz elértéktelenedik. Többféle befektetést érdemes tartani, a vállalatok részvényei inflációálló reáleszközök lehetnek. Interjú Szabó B
A hangfelvétel készítése a tisztességtelen, leplezett hangfelvételek készítésének és felhasználásának adatvédelmi, polgári jogi és büntetőjogi jogkövetkezményei mellett az emberi méltósághoz fűződő jogot is sértheti – derül ki a Péterfalvi Attila által jegyzett dokumentumból.
Az uniós tagállamok illetékes miniszterei Brüsszelben megállapodtak a 2025-re vonatkozó halászati kvótákról szóló rendeletről, amely lehetővé teszi a halállományok fenntartható szinten tartását és a tengeri környezet védelmét, miközben figyelembe veszi az ágazat életképességét is.
A szunniták az elnyomás emberének tartják az 1971 és 2000 között regnáló államfőt, Háfez el-Aszadot. Az alavita kisebbség számára azonban Bassár el-Aszád apja a mai napig a közösség védelmezőjének számít.
A külföldi befektetésekre elérhető finanszírozási konstrukció jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy jövőre a három százalék körül alakuljon a gazdasági növekedés.
Még mielőtt Hailey Bieber kihirdette volna, hogy itt a “cinnamon roll" trend, már akkor sejteni lehetett, hogy a fahéj mázas körmök hamarosan mindenhol fel fognak tűnni. Ez a meleg, édes árnyalat egyszerre hozza el a téli hangulatot és egy kis extra csillogást, amitől minden pillantás rád szegeződik. Következzen 10 olyan inspiráló manikűr, amikkel
Sokszor még saját magunknak is nehézséget okoz illatot választani, pláne ha a szeretteinket szeretnénk meglepni egy új parfümmel. A Notino alkalmazás Fragrance Finder illatválasztójával azonban mostantól mi sem lesz egyszerűbb, mint illatot ajándékozni akár férfiak, akár nők számára - próbáld ki te is!
Az eszköz- és vagyonkezelési szervezetek négyötöde szerint a diszruptív technológiák, mint például a generatív mesterséges intelligencia (GenAI), növelik a bevételeket, és azok, akik gyorsan alkalmazzák a „tech-as-a-service” modellt, 2028-ra akár 12 százalékos bevételnövekedést is elérhetnek. A PwC 2024 Asset & Wealth Management Report szerint a gl
NAPI Kommentár. Magyar Péter aktuális magatartása mindig elvisz bennünket a szocialistákhoz. Mindig. Ez azért érdekes, mert ő maga jobboldali, nemzeti érzületű politikusnak vallja magát, csak ennek rendre elfelejt tanúbizonyságot adni.
Pokolgéprobbanásban meghalt szerdán Kabulban Halil Hakkáni, az Afganisztánt uraló tálibok menekültügyi minisztere, a merényletet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet követte el - közölte a tálib kormány szóvivője.
Kik befolyásolják leginkább a nemzetközi kortárs szcéna történéseit? Számos, többnyire folyóiratok gondozásában megjelenő rangsor keresi a választ erre a kérdésre – közülük a legismertebb, a londoni ArtReview magazin idei Power 100-as listája a napokban jelent meg. Bár a rangsorban szereplők egyharmada kicserélődött, a nagy meglepetések elmaradtak
A Kifli.hu online szupermarket 400 futárral és 300 kiszállító gépkocsival készül a karácsonyi vásárlói rohamra. A normál időszaki forgalom nagyjából dupláját hozó ünnep előtti csúcsszezonban napi 80 ezer táskát készítenek majd össze a Kifli-raktárban, amit a futárok minden nap 11 ezer címre szállítanak majd ki. A roham a karácsonyt megelőző egy-két
A hatalmas rajongói táborral rendelkező, világhírű fiatal magyar zongoraművész-zeneszerző elszakadva a megszokott technikától, hangszeréből olyan hangokat is tud varázsolni, amiket előtte még nem hallottunk másoktól.
Ismeretlen sofőr közlekedett személykocsival Szolnokon, a Kertész utcában december 10-én 17 óra 55 perckor. A Szellő utca kereszteződésénél nem adott elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó két nőnek, elütötte őket, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A baleset következtében mindketten súlyos, életveszélyes sérülést sze
Az országos albérletpiacon novemberben is csökkent az átlagos lakbér havi összevetésben, mégpedig 0,6 százalékkal. Így az októberi mérséklődés után már a második hónapja tart a lejtmenet – derül ki a KSH–ingatlan.com-lakbérindexéhez fűzött elemzésből. Budapesten az októberi lényegében stagnálást jelentő 0,1 százalékos növekedés után a november 1,1
Sikeresen lezárult a tranzakció, amely során a BSP, a HUPX és a SEEPEX integrálódott a budapesti székhelyű ADEX Szervezett Villamosenergiapiac Holding Zrt. alá – jelentette be a magyar áramtőzsde, a HUPX. A tranzakció zárása erősíti a piaci likviditást, az átláthatóságot és a hatékonyságot, ezzel megnyitva az utat egy egységes, regionális keresked
Egészséges kislányt hagytak a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, központi telephelyének főbejárata mellett található csecsemőmentő inkubátorban hétfő hajnalban - közölte az intézmény szóvivője az MTI-vel. Az elmúlt több mint egy évtizedben ő a hatodik gyermek, akit névtelenül a kórház gondjaira bíztak.
Az Auchan is csatlakozik a legújabb édességtrendhez, és csütörtöktől 2499 forintos akciós áron kínálja a 100 grammos minőségi Dubai csokoládét. Egy vásárlás alkalmával összesen három darabot lehet venni belőle az áruházakban és online is. Az idei ünnepi szezon slágerterméke több mint egy desszert. A Közel-Keleten hagyományosan ünnepi alkalmak
A zserbó, mint klasszikus magyar sütemény sokak kedvence, ám nem csak dióval és baracklekvárral készülhet! Létezik egy mákos, szilvalekváros verziója is, ami ugyanolyan, sőt talán még az eredetinél is finomabb! Videón mutatjuk a receptjét.
Budapest szívében, a város fölé magasodva egy igazán különleges gasztronómiai élmény várja azokat, akik szeretik a jó ételeket és a felejthetetlen pillanatokat. A BiBo Budapest, Dani García három Michelin-csillagos séf legújabb alkotása, decemberben nyitotta meg kapuit a Dorothea Hotel tetején.
Az erős jobboldali vezetők szoros együttműködésének hála a patrióták korának az ukrajnai fegyvernyugvás lehet a nyitánya – fogalmazott lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója.