Idén ősszel összesen több mint egy hetet álltak a trolik az eléjük beparkoló autók miatt a VII. kerület utcáiban. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője új forgalmi rend kialakítását javasolja.
Nem látják rózsásnak a női kézilabda-válogatott döntőbe jutási esélyeit a magyar-osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon az m4sport.hu olvasói, a többség szerint viszont érmet szerez Golovin Vlagyimir csapata.
A fiatalok sokkal szívesebben tájékozódnak a digitális platformokról, mint a hagyományos médiából, ugyanakkor a közösségimédia-használat az idősebb internetezők körében is szinte teljes körű – derül ki az NMHH 2024-es Médiapiaci Jelentéséből. A bevételi adatokból pedig kitűnik, hogy a digitális szolgáltatások előretöréséből továbbra is elsősorban a
Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint a Szlovénia felé tartó tehergépjármű-szerelvényt az egyik pihenőhelyre terelték a pénzügyőrök ellenőrzés céljából. A jármű átvizsgálásakor derült ki, hogy a kamion tíz raklapnyi, 3600 kilogramm tömegű tetrafluor-etán hűtőgázt szállít, amely fokozottan robbanásveszélyes, cseppfolyós halmazállapotú, ezért c
A jóga több, mint egyszerű mozgásforma: egy olyan gyakorlatrendszer, amely az egész test harmóniájára és az egészség helyreállítására összpontosít. Nemcsak az izmokat erősíti és a stresszt csökkenti, hanem közvetlenül befolyásolhatja a bélrendszer működését is. Az emésztőrendszer számos funkciójára jótékony hatással lehet, a bélmozgások serkentését
Új, nem papíralapú, rendkívül fejlett termékkel állt elő a nemzeti lottótársaság pénteken, 13-án. Nem véletlen választotta a Szerencsejáték Zrt. ezt a napot, Mager Andrea elnök-vezérigazgató elmondása szerint ugyanis ez számukra egy szerencsés nap, a játékos kedv a többszörösére növekszik. Egy pénteki háttérbeszélgetésen mutatta be a társaság az e-
Új csalási kísérlet ütötte fel a fejét: a Vodafone nevében próbálnak e-mailben adatokat és pénzt kicsalni. A levelek Új számlája készült tárggyal érkeznek, de a telekommunikációs cég közölte, hogy az e-mail-cím nem tartozik hozzájuk. A Vodafone óvatosságra int, hangsúlyozva: soha ne kattintsunk gyanús linkekre, és ne adjunk meg bizalmas adatokat.
Magyarország fontosnak tartott megközelítése a versenyképesség kérdésével kapcsolatban hatással lesz az egész Európai Unió működésére – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.
Magyarország fontosnak tartott megközelítése a versenyképesség kérdésével kapcsolatban hatással lesz az egész Európai Unió működésére – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Brüsszelben.
A színésznő lenyűgöző ezüst ruhában jelent meg a Nosferatu Los Angeles-i premierjén. Lily-Rose Depp megjelenése kiemelte szépségét és harmonizált a Robert Eggers által rendezett horrorfilm hangulatával is.
A karácsony közeledtével minden otthonban a konyha válik a legfontosabb helyiséggé, az idő pedig a legfontosabb tényezővé. A Haier konyhai kisgépei – köztük a kenyérpirító, az aprító, a botmixer és az AirFryer – nemcsak megkönnyítik a sütést-főzést, de innovatív megoldásaikkal új szintre emelik az ünnepi készülődést, hogy többi időnk maradjon és az
Amerika két vezető Ai-vállalata a napokban szerződést kötött az amerikai hadsereggel, hogy megosztják technológiájukat az amerikai védelmi erőkkel és katonai vállalkozókkal, még akkor is, ha kezdetben azt állították, hogy nem fogják.
Csaknem 20 beteg jelentkezett ételmérgezéses tünetekkel szerdán a zalaegerszegi kórházban, a megbetegedéseket valószínűleg egy étterem menüjének elfogyasztása okozta.
Előfordulhat, hogy egy hagyományos karácsonyfa nem jöhet szóba. Lehet, hogy nem szeretnéd a lehulló fenyőtűket takarítani, esetleg nincs helyed egy műfenyő tárolására, vagy egyszerűen csak valami szórakoztató és ünnepi díszt szeretnél egy másik szobába felállítani. Szerencsére egy kis kreativitással akkor is készíthetsz fenyőfához hasonló dekoráció
A legfinomabb ünnepi étel: lilahagymás lencsesaláta A lencsesaláta egy igazán könnyű és ízletes étel, bármelyik ünnepi asztalon megállja a helyét. Ezért javasoljuk, hogy minden családban legyen terítéken ez a finom fogás ezzel nem lőhetünk mellé, mindenki kedvelni fogja. Íme a recept és az elkészítés: Hozzávalók: A recept folytatásáért, a reklám al
Debrecenben nyílt meg a Modem legújabb, Tanulni a természettől? – Botanika című kiállítása, amely felteszi a nagy kérdést: vajon mit tanulhatunk a természettől az egyre fenyegetőbb ökológiai kihívások között? Hogyan alakítja át az ember és a természet kapcsolatát az antropocén kor, amelyben élünk?
Szakítani kell azzal a téves meggyőződéssel, hogy a mezőgazdaságra és a gazdákra a klímaváltozás okozójaként tekintenek; épp ellenkezőleg, ők a megoldás részei kell hogy legyenek - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az EU agrár-élelmiszernapok konferencián kedden Brüsszelben, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
A helyi Rózsadombon álló ingatlan leginkább azokra a luxusvillákra hasonlít, amelyek szomszédságában felépült. Az intézmény vezetője reméli, hogy gyorsan népszerűvé válik a környékbeli családok körében.
A Miskolci Egyetemen az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. (EWG) támogatásával kialakított kutatóműhelyekben már valós körülmények között képezik a logisztikai szakembereket. Átadták a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetének két új folyamatszimulációs laborját. A laboratóriumok alkalmasak a logisztikai folyamatok tervezésére és fejlesztésére,
Debrecenben nyílt meg a MODEM legújabb, Tanulni a természettől? – Botanika című kiállítása, amely felteszi a nagy kérdést: vajon mit tanulhatunk a természettől az egyre fenyegetőbb ökológiai kihívások között? Hogyan alakítja át az ember és a természet kapcsolatát az antropocén kor, amelyben élünk?