2024. december 13. péntek

dec. 13
8:09
Schobert Norbi felháborodott azon, hogy Rácz Jenő étterme nem kapta meg a második Michelin-csillagát: "Meggyászoltam" (Blikk)
A napokban derült ki, hogy Rácz Jenő étterme ismét a legjobbak közt végzett, hiszen a kritikusok és a vendégek is meg voltak elégedve a kiszolgálással és az ételek minőségével. Ennek köszönhetően a Rumour megtarthatta az egy Michelin-csillagot. Ám Schobert Norbi szerint magasabb szint, amit képvisel a barátja, így járna az éttermének a második csil
dec. 13
8:09
Drágul a Halászbástya panorámája, és lent sem lehet majd ingyen kukucskálni (Infostart)
A turisztikai főszezonban 1500 forint lesz körülnézni és gyönyörködni a dunai és pesti panorámában, de már nem csak fent. Kerületiekre más szabályok vonatkoznak.
dec. 13
8:09
Horrorszámla az Uzsoki Kórház Vip részlegén: ez Németországban maximum 1000 euró lett volna (SzMo)
Egy német turista 1650 eurós, vagyis több mint 600 ezer forintos számlát kapott egy sürgősségi vizsgálat után. Már a rendőrség is nyomoz az ügyben csalás gyanújával. A VIP részleget üzemeltető cég tulajdonosa egy keszthelyi fideszes képviselő, aki ránk tette a telefont.
dec. 13
8:09
Szájer József: Méltánytalanul támadták meg Magyarországot (Demokrata)
Hazánk semmi mást nem tett, mint képviselte a saját érdekeit – szögezte le a Szabad Európa Intézet igazgatója.
dec. 13
8:09
Három hatékony természetes zsírégető (Magyar Hírlap)
A természet számos olyan növényt kínál, amelyek segíthetnek a testsúly csökkentésében.
dec. 13
8:09
Háború: Trump fontos bejelentést tett Ukrajnáról (Növekedés)
.
dec. 13
8:12
Így közlekednek Máv-csoport ünnepi fényjárművei - gyermekvasút, Hév, Volánbusz (Autószektor)
A honlapjukon is elérhető tájékoztatásukban azt írták, a MÁV-START 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe egyik mozdonyát, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az adventi, ünnepi időszakban. A feldíszített mozdony január 6-ig többek között Pécsre, Szegedre, Biharkeresztesre, Sátoraljaújhelyre, Kapos
dec. 13
8:15
Megszólalt Orbán Viktor: Erős hetünk volt, az asztalon van a magyar ajánlat (ATV)
Az egyik fél elfogadta, a másik fél láthatóan elutasítja – mondta a tűzszüneti magyar ajánlatról a moszkvai, illetve az ukrán álláspontról Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök azt kijelentette: a nemzetközi vizekben is fürdeni kell, a magyarországi medence a legfontosabb.
dec. 13
8:15
Milyen ételeket nem szabad a férfiaknak negyvenéves koruk után fogyasztaniuk? (Magyar Hírlap)
Listán a termékek.
dec. 13
8:15
Több ezer könyvet adományoz a Libri karácsonykor (MMonline)
Karácsonykor is a könyv a legjobb ajándék – az olvasás öröme azonban nem mindenki számára adott. Az idei ünnepi időszakot az Ökumenikus Segélyszervezettel, az olvasókkal, partnereivel és kollégáival együtt szeretné szebbé tenni a Libri a rászorulók számára. A vásárlók a limitált karácsonyi díszkötetek megvásárlásával támogathatják a rászoruló gyerm
dec. 13
8:15
Orbán Viktor: Békeév áll előttünk, megindul a gazdasági növekedés (Növekedés)
Nagyon jó gazdasági kilátásokkal indulhat a következő év - mondta Orbán Viktor kormányfő ma reggel a Kossuth Rádióban.
dec. 13
8:21
Orbán Viktor péntek reggel: "púposodik a szőnyeg, fog ez még repülni" (Infostart)
A kormányfő szerint vége lesz a háborúnak 2025-ben, az amerikai változásoknak köszönhetően pedig Európában is nagy átalakulások várhatók, ebben kell részt vállalnia Magyarországnak. Még az optimisták között is a lelkesebbek közé tartozik, ami a jövőt illeti.
dec. 13
8:21
Az Usdc fogja összekötni a Binance-t és a Circle-t (Kripto Akadémia)
A Circle és a Binance összefogott az USDC globális elfogadásának fellendítése érdekében – jelentette be Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója kedden. A Binance ennek érdekében elérhetőbbé teszi az USDC-t felhasználói számára, és elfogadja a stablecoint saját vállalati kincstárában. Az egyik legnagyobb stabilcoin kibocsátó, a Circle és a legnagyo
dec. 13
8:21
Ingyenhitellel csábítanak a boltok és a webáruházak karácsony előtt (ProfitLine)
Történelmi csúcsokat dönt majd 2024-ben az áruhitelezés. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hupénzügyi szakértője szerint karácsonyra hatalmas, 0%-os THM-es akciókkal készültek a bankok és a kereskedők – az eddigi akcióknak köszönhetően az áruhitel kamatok átlaga messze a személyi kölcsönök hitelterhe alatt van.
dec. 13
8:21
Újra szintet lépett az ausztrál robotpuli (Bitport)
Az évek óta fejlesztett SwagBot terelőrobot már mesterséges intelligenciára épülő képességekkel is rendelkezik, és akár a mezőgazdasági drónokkal is együttműködhet.
dec. 13
8:21
Tanulás nélkül az agyba letölthető tudással kísérleteztek – sikeresen (Rakéta)
Úgy kell elképzelni, mint ahogy a Mátrix című filmben történt – szó szerint tudást ültettek az agyba.
dec. 13
8:21
A jó válaszokhoz kurzusváltásra van szükség az unióban (Demokrata)
Az Európai Unió és Magyarország húszéves kapcsolata tartós és kiállta az idő próbáját.
dec. 13
8:24
Fordulat: Élő adásban árulta el az ügyvéd, mi volt Till Tamás gyilkosának mocskos indítéka (Nyugati Fény)
Megfagyott a levegő a stúdióban.
dec. 13
8:24
Újabb rekordot döntött a leggazdagabb magyar vállalata (Forbes)
Az Opus Global Nyrt. jelentősen tudott faragni a költségeiből, így a harmadik negyedévben is tovább szárnyalt a vállalat, és az EBITDA új csúcson zárt. Mi történt? Tovább dönti a rekordokat Mészáros Lőrinc cége az Opus Global Nyrt – derül ki a cég közleményéből. Az év első kilenc hónapjában az Opus-csoport közel 449 milliárdos árbevétel mellett
dec. 13
8:24
Lebegő foltok, rossz, homályos látás: ezek a retinaleválás tünetei (EgészségKalauz)
A retinaleválás az egyik legkomplexebb, akár súlyos vagy maradandó látáskárosodást okozó szemészeti kórkép, amely sürgős ellátást is igényelhet.
dec. 13
8:24
A Föld fajainak harmada kihalhat 2100-ra, ha nem állítjuk meg a klímaváltozást (PlanetZ)
Ha a hőmérséklet emelkedése meghaladja a párizsi klímaegyezmény 1,5 Celsius-fokos célját, a fajok kihalásának üteme drámaian felgyorsulhat. A jelenlegi kibocsátási szintek fenntartása esetén 2100-ra a fajok közel 30%-a tűnhet el.
dec. 13
8:27
Ez volt 2024 február: Magyar Péter, influenszer tüntetés és 50 év legjobb reklámjai (Kreatív Online)
Az év második hónapjában a kegyelmi botrány beindította a tömegeket, az influenszerek hívó szavára rég nem látott sokaság vonult a Hősök terére, és elindult az addig Varga Judit volt férjeként emlegetett Magyar Péter politikai karrierje. Februárban még az is Partizánt nézett, aki nem szokott.
dec. 13
8:27
Orbán Viktor szerint fantasztikus év lesz 2025: végre elindulunk felfelé (Pénzcentrum)
Péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök költségvetési célokról és a globális változások lehetőségéről beszélt. Kiemelte, hogy 2025-re Magyarország gazdasági fellendülést, 3% feletti növekedést céloz meg, miközben a bérek és minimálbér szintje is tovább emelkedik. Szerinte az új amerikai elnök hivatalba lépésével óriási fordulat
dec. 13
8:27
Ötgólos vereséget szenvedett a Fradi Szalonikiben (Igényesférfi.hu)
A Ferencváros ötgólos vereséget szenvedett a görög PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, de továbbra is továbbjutó helyen áll.
dec. 13
8:27
Budapesten tanítják vezetni a jövő autóit (Márkamonitor)
A parkolás az autóvezetés egyik mumusa, legyen szó kezdő vagy akár gyakorlott sofőrről. Autóink egyre nagyobbak, a városi környezet egyre zsúfoltabb és kiszámíthatatlanabb, egy rosszul sikerült manőver jelentős anyagi kárt vagy akár személyi sérülést is okozhat.   A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjából jelentkezik a Bosch Magyarország Podcast l
dec. 13
8:30
Drámai esés az Eu búzaexportjában, fékeznek az oroszok is (Mezőhír)
A vámemelések következtében ráfizetéssé vált az orosz búza kivitele az országból az exportőrök számára. A decemberi kiszállítás így is átlagos szintű lesz, a szezon egésze azonban lényegesen kevesebb búza értékesítésével…
dec. 13
8:30
Különdíjat nyert a Kuhn az AgromashExpo termékfejlesztési pályázatán (GépMax)
A Kuhn annak érdekében fejlesztette ki a Smart Soil Technology megoldást, hogy magasabb szintű kényelmet és pontosságot biztosítson a felhasználóknak.
dec. 13
8:30
Jobb árakat hozhat a világpiacon az orosz búza vergődése (Agrárágazat)
Nőhetnek az árak a kevés és szűk kvótát szerző orosz búza hiánya miatt, van áru a világpiacokra, de az drágább lesz.
dec. 13
8:30
3D nyomtatás a csomagolóiparban (Transpack)
A 3D nyomtatás a csomagolóiparban is lehetővé teszi a különféle alkatrészek, igény szerinti előkészítését.
dec. 13
8:30
Az M-Sport egy főállású versenyzővel vághat neki a szezonnak (Racing)
Grégoire Munster lehet az M-Sport kiemelt pilótája a következő WRC-szezonban, a másik autóban válthatják egymást a versenyzők. Érdekes hírek keringenek az eddig még egyetlen versenyzőt sem bejelentő M-Sport jövő évi pilótafelállásáról. A WRC-csapatok közül a Toyota a szezonzáró Japán Rally másnapján felfedte az összes lapját (négy főállású versenyz
dec. 13
8:30
Rendkívüli hír: előkerült a TV2 sztárja, ez állhatott az eltűnése mögött (naphire.hu)
A 32 éves influenszer két hete tűnt el, és még a rendőrség körözési listájára is felkerült. Annabella családtagjai és barátai már a legrosszabbtól tartottak.
dec. 13
8:30
Figyelem, jön a fontos levél a nyugdíj-megtakarításodról, ez áll benne (Most Hír)
Hamarosan nagy változás jön a nyugdíj-megtakarításoknál, itt vannak a részletek!
dec. 13
8:33
Nagyot ment a forint (Portfolio)
A forint jelentősen erősödött a vezető devizákkal szemben a héten. Pénteken kifejezetten fontos, piacbefolyásoló makrogazdasági adat nem lát napvilágot, így hangulati alapú kereskedésre lehet számítani.
dec. 13
8:33
Harmincszoros csökkentést tervez Ukrajna (Magyar Hírlap)
A politika meghatározza, hogy milyen alapon maradjon egy vállalat az állam tulajdonában.
dec. 13
8:33
"Ha rajtunk múlna, nem lenne bevándorlás, nem lenne háború" (Demokrata)
A Patrióták felemelkedése történelmi fordulópont lehet Európában – jelentette ki Szánthó Miklós.
dec. 13
8:33
Gyorsan megtalálni a megfelelő szakembert (newtechnology.hu)
Mi az az interim management? Az interim management ideális megoldás olyan helyzetekben, amikor egy szervezet gyorsan, átmeneti időszakra keres tapasztalt vezetőt. Akár egy nagy projekt beindításához, akár egy
dec. 13
8:35
Donald Trump elítélte a háborús eszkalációval fenyegető amerikai döntést (Demokrata)
A megválasztott elnök az év embereként adott nyilatkozatott a Time magazinnak.
dec. 13
8:36
2024. december 13. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
dec. 13
8:39
Magyar Péter nevét nem mondta ki, de kőkeményen beleállt Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban cáfolta, hogy Bassár el-Aszad Magyarországra menekült volna, és nemzetbiztonsági kockázatként említette az álhíreket.
dec. 13
8:39
A következő NASA-vezető kitáncolhat a SpaceX-szel közös programból (Infostart)
A Donald Trump megválasztott elnök által az amerikai űrügynökség élére jelölt tech-milliárdos, Jared Isaacman jelentette be, hogy átmenetileg felfüggeszthetik az Elon Musk által vezetett SpaceX-szel közösen tervezett magánűrhajós küldetéseket.
dec. 13
8:39
Támogatott lakhatási férőhelyek létesülnek Budapesten (HR Portál)
Csaknem egymilliárd forintból létesülnek támogatott lakhatási férőhelyek Budapesten a fogyatékossággal élők számára - jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány Baross utcai intézményében.
dec. 13
8:39
Autósok, figyelem! Rengeteg díjemelést tervez a kormány, 25-55 százalékos drágulás jön (Portfolio)
A kormány a közúti járművek forgalomba helyezésével, műszaki ellenőrzésével és környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos eljárási díjak jelentős emelésére készül – derül ki az Építési és Közlekedési Minisztérium friss, most társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezetéből. A tervezet az inflációval és a megemelkedett hatósági költségekk
dec. 13
8:39
Erre feltétlenül figyelj az idei ünnepi menü megtervezése előtt: könnyen ráfázhatsz (Pénzcentrum)
A karácsony nemcsak az ajándékokról és a családi összejövetelekről szól, hanem az ünnepi lakoma is kiemelt szerepet kap. A házias ízek és a modern gasztronómia találkozása teszi igazán felejthetetlenné az ünnepet, amikor a terített asztal körül szeretetben, békességben élvezhetjük a közösen elkészített finomságokat. De mit főzzünk, hogy a hagyomány
dec. 13
8:39
Az EU megvédené az autógyártókat a klímabírságtól (autopro)
Az EPP új stratégiája egyszerre próbál megfelelni az éghajlatvédelmi céloknak és védeni az autóipart a szigorú szabályozások okozta terhektől.
dec. 13
8:39
Édesanyja megölésére buzdította a mesterséges intelligencia az autista fiút, elképesztő, mit tett a kétségbeesett nő (Femcafe)
Hosszas beszélgetésbe bonyolódott egy chatbottal egy 17 esztendős texasi fiú, aki a bizarr csevej hatására teljesen kifordult önmagából.
dec. 13
8:39
Nézd meg A párduc sorozat előzetesét! (Könyves Magazin)
Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc című regényből hatrészes sorozat készül a Netflix számára. A főszerepet Kim Rossi Stuart alakítja.
dec. 13
8:39
Fordulat Till Tamás ügyében, megúszhatja a börtönt a gyilkos (Promotions)
Hiába fogta el a rendőrség, nem biztos, hogy börtönbe kerül Till Tamás gyilkosa.
dec. 13
8:39
Felfoghatatlan méretűre duzzadt Donald Trump fő szövetségesének vagyona (Demokrata)
Elon Musk az első ember, aki 400 milliárd dollárnál több pénzt birtokol.
dec. 13
8:41
"Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él" – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe! (Könyves Magazin)
Milyen felnőttekké válnak azok, akiknek már kiskoruktól feladatuk volt a családi problémáknak a megoldása, és mi lesz azokkal, akiknek felnövését késleltetik a szülők? Mutatunk egy részletet Bibók Bea gondolatébresztő új kötetéből, az Ellopott Felnőttkorból.
dec. 13
8:42
Nem a leggyorsabb, de gyakran ennyi is elég: itt az ABB új töltőoszlopa (Villanyautósok)
Az arany középút a teljesítmény és a költségek között.

Keresés