Európa sem tudja a hús előállításához szükséges takarmányt előállítani, ezért azok az üzemek, amelyek élelmiszeripari melléktermékekből állati takarmányfehérjét állítanak elő, sokat tehetnek a klímaváltozás ellen - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön Üllőn.
A hat hónapja kezdődött és a mindennapok szerves részévé vált kötelező palackvisszaváltási rendszer révén a fogyasztók naponta 5-6 millió italcsomagolást váltanak vissza, és a jótékonykodásra is figyelmet fordítanak: eddig összesen százmillió forintot ajánlottak fel karitatív célokra.
A mudrák misztikus kéz- és testpozíciók, amelyek agyunk, testünk és lelkünk meghatározott területeire hatnak. Különleges harmonizáló és gyógyító gyakorlatok, amik összekötnek minket a kozmikus tudattal. Talán még sosem gondoltál így rá, de az imádkozó kéztartás is egy mudra. Egyes mudrák alkalmazhatók "éles helyzetekben"- például feszült légkörben
A Bitcoin egyedülálló tulajdonságai miatt sokan a jövő pénznemeként tekintenek rá. Egy amerikai közgazdász – Saifedean Ammous – szerint a Bitcoin minden tekintetben felülmúlja az aranyat. Fix készlete, decentralizált működése és inflációval szembeni ellenállása olyan előnyöket biztosít, amelyek az aranytól és a hagyományos fiat pénzektől egyaránt m
A minisztérium magyarázata szerint igazából 25 százalékot akarnak, és a Westendet hozzák fel példának, mi lehetett volna, ha nem megveszi, hanem csak bérbe kapja meg az ingatlant.
Decemberben lassult az euróövezet gazdasági teljesítménycsökkenése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének (BMI) hétfőn ismertetett előzetes adatai szerint.
Bécs belvárosában egy ismeretlen férfi megtámadta Guido Burgstallert, a magyar válogatott Bolla Bendegúz klubtársát. A Rapid Wien 35 éves osztrák labdarúgóját kórházban ápolják.
Amikor az emberek meg akarnak változtatni valamit az életükben, gyakran időbeli mérföldköveket választanak a változás elindításához. Az új év, mint a legnagyobb időbeli mérföldkő, különösen alkalmas a karrier újragondolására. Nem véletlen, hogy az év első néhány hónapja az álláskeresési piac egyik legaktívabb időszaka – azok a cégek, amelyek időben
A budapesti Szent Ferenc Kórház önkéntes egészségügyi csapata végzett el Csádban elsőként pacemaker beültetést, a Hungary Helps Ügynökség (HHÜ) orvosmissziója keretében.
2024 harmadik negyedévében átlagosan 5,1 százalékkal haladta meg a munkaerőköltség az Európai Unióban az egy évvel korábbi szintet, a növekedés mértéke 8 tagállamban elérte vagy meghaladta a százalékot – tájékoztatott az Eurostat.
Charaf Hassan rektorral beszélgettünk arról, milyen formában váltana fenntartót a Műegyetem, miben térne ez el az alapítványi egyetemek modelljétől és miért fizetne több pénzt az állam az egyetemnek a fenntartóváltás után, mint most.
Egy brit turista Thaiföldön vett részt a híres Full Moon Party-n, amelyet követően holtan találták. A kenti, 37 éves Christopher Stephen Boucher már hazafelé tartott, amikor egyszer csak összeesett.
Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország – jelentette ki a miniszterelnök az 53. számú főút Soltvadkertet elkerülő szakaszának átadásán, hétfőn.
Az uniós tagállamok energiaügyi szakminiszterei mai döntésükkel felszólítottak a geotermikus energia fokozottabb felhasználására az Európai Unióban, ami szabályozási és finanszírozási lépések sorát indíthatja el, hogy a fűtési és hűtési szektorban is tovább terjedjen a dekarbonizációt is segítő energiaforrás elterjedése – derült ki a magyar soros e
A jogvédő szervezet szerint a szerb hatóságok legalább kétszer használták az izraeli Cellebrite termékeit arra, hogy feltelepítsék a Novispy kémprogramot újságírók és aktivisták mobiljaira.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új elnöke pécsi látogatásakor kijelentette, a munkaintenzív időszaknak vége, egy technológia-intenzív tudásalapú társadalmat, gazdaságot kell építeni. Ezzel ugyan ki nem mondva, de a világ tudtára adta, hogy Orbán Viktor tévútra vitte Magyarországot a munkaalapú társadalom programjával 14 évvel ezelőtt.
Az alacsony infláció fenntartása elsőrendű, 3%-os inflációs célt határozott meg Varga Mihály, leendő MNB-elnök az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán. Leszögezte: a jegybank mérsékelni fogja a klasszikus működési feladatain kívüli tevékenységeit. Bemutatta leendő szűk stábját, akik csatlakoznak hozzá a Magyar Nemzeti Bankba.
Többhetes csúcs közelébe kapaszkodott hétfőn reggel a forint az euróval és a dollárral szemben a kedvező nemzetközi piaci hangulatban, és az is segíthetett a magyar fizetőeszköznek, hogy Varga Mihály leendő jegybankelnök mai parlamenti meghallgatásán a kiszámítható, stabil árfolyam és az alacsony infláció elérésének és fenntartásának fontosságáról
WhisperTon és Tóth Katica győzelmével zárult a Dancing with the Stars ötödik évada, melynek mezőnye túlzás nélkül a legerősebb volt a műsor magyar kiadásának történelmében. A sokak szerint nagyon megérdemelt győzelmet kitörő örömmel fogadta, ám annál szerényebben kezelte a páros, és persze nem maradhatott el a DWTS-tól való búcsújuk sem.
"Vízvezeték szerelőre, villanyszerelőre, takarító brigádra és festő brigádra lenne szükség. És mindezek finanszírozására." - olvasható a tűzről beszámoló Facebook-posztban. Mutatjuk, hogy tudsz segíteni a Nyitott Műhelynek!
Timothée Chalamet a Complete Unknown című új filmjében Bob Dylant alakítja, de arra senki sem számított, hogy a színész a vörös szőnyegen is Bob Dylanként fog megjelenni. Timothée egy az egyben lemásolta a zenész egyik ikonikus, 2003-as outfitjét - és frizuráját!
Átalakuló piac és a jövő kilátásai: óriásit nőtt a hazai naperőművi összteljesítmény A magyar energetikai piac átalakulását az EU energiahatékonysági előírásai is támogatják. A MAVIR legfrissebb adatai szerint a hazai napenergia-kapacitás 2024. novemberre elérte a 7351 megawattot, amelyből közel 4000 MW ipari létesítményekből, 2630 MW pedig háztart
A két ünnep között korlátozottan tartanak nyitva a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, ezért javasolt az előre tervezhető ügyeket december 23-áig elintézni - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) hétfőn az MTI-vel.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabo
Semjén Zsolt már benyújtotta ma, Varga Mihály jegybank elnök-jelölti meghallgatásával egyidőben a javaslatot arról, hogy a Pénzügyminisztérium megszűnik, az NGM-be olvad.