Feltöltik az észak-koreai hadsereg Oroszország oldalán harcoló alakulatait a Kurszk térségében végrehajtott támadásokban elszenvedett veszteségek pótlására – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége.
Demjén Ferenc slágerei és a '90-es évek hangulata köré épül a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés magyar vígjáték, amely december 12-én debütált a mozikban. A film sztárjai között Marics Peti, a VALMAR duó népszerű énekese is feltűnik, aki a vásznon hozza a tőle megszokott, csibész karaktert. Peti nemrég a forgatás kulisszatitkairól is mesélt B
Szlovákia több kórházában is nyilatkozatot nyújtottak be az orvosok a túlórák, valamint az éjszakai és hétvégi szolgálatteljesítés megtagadásáról. Alig két héttel az orvosok felmondási idejének lejárta előtt a Szlovák Orvosszakszervezet és az egészségügyi miniszter azon vitázik, kikkel kellene tárgyalóasztalhoz ülni.
Nyakunkon az ünnepek, ahhoz pedig, hogy igazán ünnepi hangulatba kerüljünk, elengedhetetlenek a karácsonyi filmek! Ebben az ajánlóban a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük, hogy idén a streamingplatformok milyen kínálattal készültek az év végére. Míg a Disney+ és a Max is több klasszikus filmet kínál, addig a Netflix idén inkább a kidolgozott f
A Szlovák Statisztikai Hivatal aktuális adatai szerint az idei karácsonyi menü nagyjából 5-6 százalékkal kerül majd többe északi szomszédunknál, mint tavaly.
A csak magyar játékosokkal – Dari Helgával, Madarász Dórával és Fazekas Máriával – asztalhoz álló budaörsiek hétfőn a spanyol UCAM Cartagena vendégei voltak.
Oroszországnak képesnek, illetve késznek kell lennie arra, hogy a következő évtizedben felvegye a harcot a NATO-val Európában - jelentette ki Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter a tárca kollégiumának évzáró ülésén, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett.
Bakondi György szerint a szír elnök bukása után nem tudható, hogy lesz-e demokratikus átalakulás az országban. A Nyugat-Európában élő szírek egy része hazatérne, mások kivárnak – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, a Stratégiai Tanácsadó Testület tagja beszélt a migrációs nyomás változásáról
Mivel véget ért az X-Faktor tizenkettedik évada, azt hihetnénk, hogy a műsorvezetők is lazíthatnak, ám az egyiküket, Miller Dávidot máris leterítette egy betegség. A fiatal énekes napok óta nyomja az ágyat. Mindez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy örömét lelje egy számára különösen kedves eseményben, ami fel is dobta a hangulatát.
Hőszivattyús technológia: gazdaságos alternatíva a villanybojlerek helyett: a háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a melegvíz-előállítás teszi ki, ám egyre többen keresnek költséghatékonyabb és környezetkímélőbb megoldásokat.
A Szűz instabil időszaka végre lezáródni látszik, a Halakra pedig új lehetőségek várnak. Karrier horoszkóp: 2024.12.17. Kos Ma érdemes időt szánnod önmagadra. A mentális pihenés és a szeretteiddel való kapcsolat megerősítése feltölt energiával. Tartsd magad rugalmasnak az emberi kapcsolataidban, hogy harmóniát teremts magad körül. Bika Energikusnak
A rezsiköltségek tervezése a modern háztartások egyik legfontosabb feladata, különösen az energiahordozók árának változékonysága mellett. A gáz az egyik leggyakrabban használt energiaforrás a fűtéshez, főzéshez és melegvíz-előállításhoz, így annak ára közvetlen hatással van mind a háztartási, mind az ipari költségekre.
A bitcoin bámulatos menetelése az elmúlt napokban ugyan tovább folytatódott, a különböző rendű és rangú altcoinok mélyrepülése viszont egyelőre megállíthatatlannak tűnik. A helyzet elemzése még a tapasztalt szakértőket is nagy kihívás elé állítja, hiszen egymásnak ellentmondó folyamatok zajlanak a piacon.
Legalább tíz méter távolságot kell tartani a többiektől annak, aki dohánytermékre akar rágyújtani Milánó utcáin, éttermi teraszain vagy más szabadtéri helyszínein január elsejétől, amikortól szigorítás lép életbe.
Az egyik legismertebb trópusi gyümölcs, amely rendhagyó módon héjában tárolja a legtöbb vitamint és ásványi anyagot. Sajnos a hosszú út kibírásához a legtöbb banánt vegyszerekkel kezelik, ezért héja nem alkalmas a fogyasztásra – holott eredendően igen finom csemege készíthető belőle. De aggodalomra semmi ok: bemutatunk pár olyan hasznos háztartási
Ihor Haratin, a Ferencváros korábbi bajnoka meglehetősen nehéz helyzetbe került Ukrajnában. Ihor Burbasz ukrán újságíró jelentése szerint Haratint és családját az ukrán–román határnál tartóztatták fel, és a hírek szerint besorozhatják az ukrán hadseregbe.
Te is érzed néha, hogy kevesebb időd jut az olvasásra? Nem vagy egyedül. Egy brit kutatás szerint a felnőttek fele már nem olvas rendszeresen, és a 16–24 éves fiatalok közel negyede soha nem volt könyvrajongó.
A Temut nem lehet visszacsinálni, vigyázó szemünket pedig a török Trendyolra vessük. Az Emag sikerkommunikációja nem biztos, hogy használ az e-kereskedelmi szektor őszinteségének, de vajon magyarként kik élik túl a régiós és globális óriások harcát? Évzáró interjú Palocsay Gézával, a GLS kelet-európai régiós stratégiai igazgatójával.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetközi módszertani sztenderdeknek megfelelően és a jogszabályi előírásokat követve a fogyasztóiár-index számításában változtatásokat vezet be a 2025. évi évközi adatközlésektől kezdődően.
Együttműködési megállapodást kötött a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum (HSZC) és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A három pilléren nyugvó megállapodást ünnepélyes keretek között Kincses Tímea főigazgató, Ambrus Norbert kancellár és Polyák Zsolt dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány írták alá. A közös munka a rendvédelmi s
Egy vállalat vezetőjéről elhisszük, hogy mindent tud. Pedig egy vezető sem annak születik, hanem azzá válik. Az útja során pedig találkozhat nehéz, ismeretlen helyzettel, amelyben még ő is segítségre szorul. A vezetési tanácsadó pedig segíthet. A üzleti világ folyamatos változik és komplex kihívásai gyakran állítják a vállalat fejeit nehéz döntések
Az Egyesült Arab Emírségek élelmezésbiztonságának erősítése érdekében, az Abu-Dzabiban működő ADQ holding és a finn Finnforel megállapodást kötött egy évi 3000 tonna kapacitású, szárazföldi pisztrángtenyésztő telep megvalósíthatóságának vizsgálatára.
A TV2 sikersorozatának a sztárja nem csak az életet, hanem a karácsonyt is másként látja, mint a legtöbb ember. Metta elárulta, hogy ő nem hajlandó ünnepelni.
Hazánkban minden ötödik pár meddő vagy küzd valamilyen gyermekvállalási problémával. Ezeknél a pároknál jelenlegi ismereteink szerint fele-fele arányban merülhet fel probléma a hölgyek és a férfiak esetében. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy a férfi oldalról is elkezdődjenek a vizsgálatok az andrológusnál.
Kós Hubert a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon a 200 méter hát megnyerésével kiérdemelte edzője, Bob Bowman dicséretét, de jelezte, már kapott három edzéstervet is az amerikai szakembertől.
A decemberi időszakban a Perzsa-öböl a Karib-szigetek és a Nyugat-Mediterrán térség a magyarok kedvence, ha hajóútról van szó. Az utazók többsége hétnapos hajóútra megy a télen. Az ünnepi időszak jellemzően drágább, de más téli dátummal már napi 22 ezer forintért foglalhatunk hétnapos hajóutat a Földközi-tengeren. 2023-hoz képest az idei évben két
Túl az első szerelmen és túl az első saját videóklipen. Talán ez utóbbi a fontosabb, mert a videóklip, amely néhány napja készült el, egyedi és megismételhetetlen, míg a gyönyörű és tehetséges Kóbor Lénára 17 esztendősen még megannyi érzelemdús kapcsolat vár. S ahogy ő reméli, az édesanyja, Zsóka is újra párra találhat, még akkor is, ha az Omega le