2024. december 18. szerda

dec. 18
9:54
Féltékenységből lövöldözött Szegeden (Magyar Nemzet)
Észrevette, hogy a barátnője egy másik férfival ül egy autóban.
dec. 18
9:54
Már több 100 észak-koreai áldozata van az ukrán háborúnak egy amerikai tisztségviselő szerint (Helló Magyar)
A tisztségviselő szerint az Ukrajnába érkező észak-koreai katonák nincsenek is kiképezve, ezért különösen sérülékenyek a harctéren.
dec. 18
9:54
Dóri meseszép virágos kreációkat készít – karácsonyra, esküvőre, dekorációnak (Bien)
Gyermekkorunkban sokunknak volt határozott elképzelése arról, mivel szeretnénk foglalkozni, és szerencsére számos olyan példát láthatunk az életben, ami azt bizonyítja, hogy az ilyen álmokból csodás végeredmények születhetnek. Igaz ez a DORI LEGRADI FLOWERS megálmodójára is.
dec. 18
9:57
Az ukrajnai háború kitörése óta a legalacsonyabb szintre süllyedt a kőolaj ára (Piac és Profit)
A WTI nyersolaj határidős jegyzése hordónként 70,6 dollár körüli szintre csökkent a globális kereslet gyengülésével kapcsolatos újabb aggodalmak miatt.
dec. 18
9:57
Brutális felvétel: így robbantották fel az orosz nukleáris parancsnokot (ATV)
Az eseményről készült videó, amelyen a végzetes robbanás pillanatai láthatók, felkerült az internetre. Az ukrán Ukrainska Pravda hírportál szerint az akciót az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szervezte.
dec. 18
9:57
Csúnya perre számíthat a Transformerek anyavállalata – nem akármivel álltak elő a Hasbro-részvényesek (vg.hu)
A Hasbro amúgy sincs könnyű helyzetben.
dec. 18
9:57
5 szakértői tipp, hogy ízületi fájdalmak nélkül átvészeld a telet (Igényesférfi.hu)
Ahogy beköszönt a tél, az ízületi fájdalmakkal élők számára gyakran nehezebbé válik a mozgás. A hideg időjárás fokozhatja a merevséget, az ízületi gyulladások tüneteit, és sokaknál az ilyenkor jellemző hűvös, párás időszakok jelentős fájdalomérzettel járhatnak.
dec. 18
9:57
Karácsony: így ajándékoznak a fiatalok (MMonline)
A karácsonyi ajándékozás során a fiatalok körében a ruhák vannak fölényben, 67 százalékuk készül ilyen meglepetéssel az ünnepekre. A kozmetikumok is jól állnak, 64 százalék választana belőlük, valamint a játékok és az élelmiszerek is népszerűnek mondhatóak a K&H ifjúsági index szerint, amely a karácsonyra való felkészülést vizsgálta. Kiderült az is
dec. 18
9:57
RTL Kettő: Dupla adással debütál a Showder Klub 33. évada (Media1)
Bejelentették az RTL Kettő szilveszteri műsorát.
dec. 18
10:00
Vinícius Júnior, a "szörnyeteg" minden kiritikusát elküldte melegebb éghajlatra (Magyar Nemzet)
"Senki nem mondhatja meg nekem, hogyan viselkedjek" – jegyezte meg a Fifa szavazásán győztes brazil.
dec. 18
10:00
Kulcsember távozik a Teslától (Forbes)
Az éves termelés bő harmadát kitevő sanghaji Gigafactory vezetője távozik.
dec. 18
10:00
Száz bálna birtokolja a forgalomban lévő Ether több mint 50%-át (BitcoinBázis)
A bálnák aktivitása kifejezetten jó piaci indikátor lehet. A blokklánc-technológia átláthatóságának és nyomon követhetőségének köszönhetően sok elemző figyeli azt, hogy egyes nagytőkés bálnák, hogyan is mozgatják állományukat. Amikor ezek az úgynevezett felhalmozási tárcák tovább növekednek azt jelentheti, hogy az általuk birtokolt eszközök emelked
dec. 18
10:00
Rengetegen utaznak karácsonykor is: ez a két magyar város a legnépszerűbb úti cél most (naphire.hu)
Budapest és Eger vonzza az idén karácsonykor is a legtöbb belföldi utazót a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint, a többség két főre és két éjszakára foglalt szállást, a karácsonyi foglalások 60 százaléka 100 ezer forint alatti értékű.
dec. 18
10:00
A helyi termékeket népszerűsítette a Hazai Vásár (Gyulatelevízió)
Vasárnap az ország harmadik helyszíneként, Gyulára érkezett a Mi Hazánk Mozgalom Hazai Vásár elnevezésű rendezvénye. A fürdővárosi programon mintegy hetven kézműves és termelő kínálta a portékáit a Göndöcs-kertben. Népi iparművészek, kézművesek és termelők várták vasárnap az érdeklődőket Göndöcs-kertben a Mi Hazánk Mozgalom által útjára indított Ha
dec. 18
10:00
A sorok és a növények között kapál egy menetben a Ferrari Scorpion (Magro)
A Ferrari Scorpion innovatív önjáró kapát úgy fejlesztették ki, hogy képes eltávolítani a gyomnövényeket a növénysorok között és a sorban lévő növények közül is.
dec. 18
10:00
Megszűnik a Skype két funkciója is (Haszon.hu)
Csendben kivezette a Skype-krediteket és az egyedi Skype-számok vásárlásának lehetőségét a régen nagy népszerűségnek örvendő alkalmazásból a Microsoft. A régi előfizetésekhez tartozó számok továbbra is használhatók, újak beszerzésére azonban már nincs lehetőség. A Microsoft csendben kivezette a Skype-krediteket és az egyedi Skype-számok vás
dec. 18
10:03
PMÁP: ne dőlj be, ha ezt a csábító kamatot látod a prémium állampapírnál (Pénzcentrum)
December 20-án kamatot fizet és egyben le is jár a 3 éves 2024/K jelű prémium állampapír, a befektetők összesen mintegy 85 milliárd forintra számíthatnak - írja a Portfolio. Sokakban felmerülhet a kérdés, mibe érdemes befektetni a likvid megtakarításokat. Az egyik kézenfekvő, olcsó és adótakarékos megoldás továbbra is az állampapír, ezek között ped
dec. 18
10:03
Hozzánk is érkezik az új Honda Prelude (Autónavigátor)
A Honda bejelentette, hogy a vadonatúj hibrid Prelude 2026 első felében érkezik Európába és egyben ez lesz a Honda S+
dec. 18
10:03
Durván szigorítják a dohányzást Milánóban: óriási bírsággal sújtják azokat, akik megszegik a szabályt (Femcafe)
Legalább tíz méter távolságot kell tartani a többiektől annak, aki dohánytermékre akar rágyújtani Milánó utcáin, éttermi teraszain vagy más szabadtéri helyszínein január elsejétől, amikortól szigorítás lép életbe.
dec. 18
10:03
Készítsünk fenyőszirupot! (Agrofórum)
Úgy tartják, a házi fenyőszirup olyan, mintha a karácsony illata lenne palackba zárva. Ehhez ráadásul decemberben már otthon is találunk alapanyagot: a luc- és a duglászfenyő tűlevelei tökéletesen alkalmasak arra, hogy egy-egy gallynyit a konyhában is felhasználjunk belőlük.
dec. 18
10:03
Megőrült a tatabányai Sparban egy férfi, őrjöngő néni ordibálta, hogy lőjék le a randalírozót (Promotions)
Rendőrök rohamozták meg a környéket, káosz és felfordulás volt a boltban.
dec. 18
10:03
Ukrajnában felfedték, mire készül Zelenszkij (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök mindent belead.
dec. 18
10:06
Kiesett a Semmelweis az Oscar-díjért folyó versenyből (Telex)
A jelölésért 15 film versenyezhet tovább a legjobb nemzetközi film kategóriájában, Koltai Lajos filmje nem jutott be a szűkített listára.
dec. 18
10:06
Most jött a hivatalos bejelentés: Ez a változás minden nyugdíjast érint hamarosan (Most Hír)
Ha minden információt megszerzel a 2025-ös nyugdíjakkal kapcsolatban, kiszámíthatóbb és nyugodtabb éved lehet. Több szempontból is a változás szele csapja meg jövőre a nyugdíjakat, és vannak olyan egyéb fontos infók is, amiket mindenkinek tudni kell.
dec. 18
10:09
Nem került az Oscar szűkített listájára a Semmelweis (Infostart)
Az amerikai filmakadémia kedden tíz díjkategóriában jelentette be azoknak az alkotásoknak a címét, amelyek jelölhetők az Oscarra.
dec. 18
10:09
Magyar Péter: Ma színházi előadást tart az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága (SzMo)
A TISZA Párt elnöke reagált arra, hogy a bizottság ma miatta ül össze. Szerinte inkább Orbán Viktort és Szijjártó Pétert kellene meghallgatni.
dec. 18
10:09
Ezért részegít a forralt bor olyan gyorsan: nem a cukor a ludas (Life)
A forralt bor a karácsonyi vásárok kihagyhatatlan szereplője, azonban sokan azt tapasztalják, hogy már néhány korty után érzik az alkohol hatását. Mi ennek az oka? Tudományos magyarázata van.
dec. 18
10:09
Erősíti az immunrendszert és véd a vírusok ellen (Magyar Hírlap)
Öt teafajta.
dec. 18
10:09
Eléri az 1,2 milliót a nemzeti konzultációra érkezett válaszok száma (Demokrata)
Péntek estig van lehetőség kitölteni a konzultációs kérdőíveket.
dec. 18
10:09
A szíriai rezsim bukása újabb menekülthullámot is elindíthat (Demokrata)
Az ország ma is amerikai, orosz és iráni befolyásolási övezetnek számít.
dec. 18
10:09
42-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon (Hungarianpress)
A fagyhalál áldozatainak száma november végéig 42-re emelkedett – tudatta a Magyar Szociális Fórum a helyzetet jól ismerő, de magukat megnevezni nem kívánó forrásokra hivatkozva. Az előző év azonos időszakához képest nőtt a szabad ég alatt elhunyt hajléktalan áldozatok száma, és magas maradt a fűtetlen helyiségekben kihűlt emberek aránya. Tavaly té
dec. 18
10:15
Menő motorosboltja eddig még nem volt a NER-nek, de most már van (Menedzsment Fórum)
Akár 14 millió forintos mocit is lehet kapni a valtonos Varga Lajos boltjában.
dec. 18
10:15
Végleg lemond a papi hivatásáról az egykori canterburyi érsek: szexuális visszaélés miatti botrány áll a háttérben (Blikk)
George Carey, az anglikán egyház egykori vezetője lemondott papi tisztségéről, miután kiderült, hogy amikor érsek volt, nem kezelte megfelelően egy szexuális visszaéléssel vádolt pap ügyét. Carey 1991 és 2002 között volt Canterbury érseke, majd azután mondott le, hogy a BBC vizsgálata szerint megengedte, hogy egy szexuális visszaélésekkel kapcsolat
dec. 18
10:15
A karácsonynak is csak könyvvel van értelme (Kreatív Online)
A Libri az év végi imázskampányával tovább folytatja az olvasás népszerűsítését. Az átfogó, országos kampányért a Mediator felel.
dec. 18
10:15
"Fel kell hívnunk Putyint" (Magyar Hírlap)
Megoldódhat a konfliktus?.
dec. 18
10:15
Közösen tiltakozik hat magyar egyetem (Demokrata)
"Az Európai Bizottság mostani döntése arra bizonyíték, hogy nem kívánnak párbeszédet folytatni."
dec. 18
10:15
A szerb elnök Vlagyimir Putyinnal készül tárgyalni (Demokrata)
Egy új gázszerződés megkötésének lehetőségéről tárgyalna Moszkvával.
dec. 18
10:15
Közösen tiltakoznak a modellváltó egyetemek az Európai Bizottság őket ért támadása miatt (vasárnap.hu)
Az Európai Bizottság legújabb határozatára közleményben reagáltak a Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, és a Dunaújvárosi Egyetem vezetői. Az Európai Unió Tanácsa és Bizottsága bizonyos politikai aggályaira hivatkozva került elfogadásra a Tanács (EU) 2022/2506 végrehajtási
dec. 18
10:18
Ide utaznak a magyarok karácsonykor (TőzsdeFórum)
Budapest és Eger vonzza az idén karácsonykor is a legtöbb belföldi utazót a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint, a többség két főre és két éjszakára foglalt szállást, a karácsonyi foglalások 60 százaléka 100 ezer forint alatti értékű. A szállásfoglaló portál az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemeli: az idei karácsony különleges alkalo
dec. 18
10:18
Felfoghatatlan droghelyzet egy kis faluban: Zombikká vált a lakosság java egy dél-baranyai településen (Nyugati Fény)
Mérhetetlen pusztítást végez a kristály drog egy faluban.
dec. 18
10:18
Tíz plusz egy intézkedés a megfizethető lakhatásért (Magyar Nemzet)
A megfizethető lakhatás biztosítása a kormány új gazdasági akciótervének egyik pillére.
dec. 18
10:18
Két évvel ezelőtti szintre zuhant vissza a mezőgazdaság (Forbes)
Az aszályos év a 2022-höz hasonló rossz eredményeket hozott, egyre kevesebbet ad hozzá a GDP-hez a mezőgazdaság.
dec. 18
10:18
Zelenszkij kitiltotta Orbánt és haderővel fenyegetődzött (AC News)
Burkolt, de példátlan fenyegetést engedett meg magának az ukrán elnök egy NATO tagországgal szemben.
dec. 18
10:18
A Hexagon új, Mi-alapú automatizálási megoldása 75%-kal csökkenti a szerszámgépek programozási idejét (Gyártástrend)
A Hexagon Manufacturing Intelligence részlege bemutatja ProPlanAi nevű, automatizált Cam programozási eszközét, amely 75%-kal csökkenti a gyári szerszámgépek programozásához szükséges időt.
dec. 18
10:18
Pezsgődugó-sérülésből másodlagos glaukóma és vakság? A szemészorvos figyelmeztet (EgészségKalauz)
A szemet érintő szilveszteri balesetekből hosszú távon komoly látáskárosodás is kialakulhat.
dec. 18
10:18
Kitálalt a szakember: Tilos mikrózni ezeket az ételeket, súlyos következménye lehet (Most Hír)
A mikrohullámú sütő kézenfekvő megoldás az ételek felmelegítésére, de most egy dietetikus kitálalt. Elmondta, hogy rendkívül súlyos bakteriális fertőzést is elszenvedhetünk, ha egyes, egyébként teljesen hétköznapi ételeket a mikróban melegítünk fel. Mutatjuk, mire figyelj oda!
dec. 18
10:20
Meg sem hallgatták a modellváltó egyetemeket (Magyar Nemzet)
Az Európai Bizottság az, amely bele kíván szólni az egyetemi autonómiába.
dec. 18
10:21
A családbarát kormány hatalmas pofont adott a fulladásos betegségben szenvedő 6 éven aluli gyerekeknek (Piac és Profit)
A jövő évi költségvetésben a kör négyszögesítésére készül a kormány. A megháromszorozott hadi költségvetés mellett adósságcsökkentésre, mindezt úgy, hogy minden területre több pénzt ígérnek. Ez csak sunyizással megy, vagyis új adók bevezetésével, úgymond inflációkövető adóemeléssel, a forint árfolyamának elmorzsolásával, gyógyszertámogatások csökke
dec. 18
10:21
Alig hihető számokat produkált a pesti úszó-vb (Infostart)
Hat nap alatt több mint húszezer néző követte a helyszínen a múlt heti budapesti rövidpályás úszó-világbajnokság versenyeit és 150 országban volt élő közvetítés a futamokról - derült ki a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) összegzéséből.
dec. 18
10:21
4 csillagjegy, akivel december 18-án óriási csoda történik: 180 fokos fordulatot vesz az életük (Joy)
Az év végi időszak mindig tele van meglepetésekkel, de idén december 18-a különösen varázslatos napnak ígérkezik.

Keresés