2024. december 19. csütörtök

dec. 19
15:27
Peter Srámek: Mást nem is kívánhatnék magamnak (BorsOnline)
Elsöprő évet tudhat magáénak az énekes, aki szerint nincs nagyobb ajándék annál, hogy találkozhat a rajongóival. Peter Srámek imádja a karácsonyt és az ünnepek alatt sem áll le a munkával.
dec. 19
15:27
Újabb pofont kapott a forint, ismét mélyponton a magyar fizetőeszköz (SzMo)
Az euró negyed három után 416,2 forint körül tartózkodott, a dollárral szemben pedig 400 forintra gyengült az árfolyam.
dec. 19
15:27
Sáska rák invázió fenyegeti Új-Zélandot (Magyar Hírlap)
Jönnek a víz alatti pusztítók.
dec. 19
15:30
Halott nőt akartak átcsempészni a határon (Magyar Nemzet)
Komolyan gondolta a férfi.
dec. 19
15:30
Innen tudtam meg, hogy a felhő egy trágya (Telex)
Az Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak című könyvben sok más érdekes csillagászati történet mellett arról is szó van, hogyan találták ki a régiek a csillagképeket, és a horoszkópont. Egy hatodikos ajánlója.
dec. 19
15:33
Ezek az agrártárgyú törvények módosulnak 2025. január 1-től (Agroinform)
Elfogadta az Országgyűlés az erről szóló törvényjavaslatot.
dec. 19
15:33
Ilyen is rég volt: brutális lehűlés éri el Magyarországot, kemény mínuszok, havazás (Pénzcentrum)
Az előttünk álló hét hűvösebb és változékonyabb időjárást hoz: hidegfrontok, csapadékos napok és fagyos hajnalok váltakoznak. Pénteken borult, esős idő várható, majd szombaton naposabbra fordul az idő, de vasárnaptól újabb front érkezik vegyes halmazállapotú csapadékkal. A következő napokban több helyen havazás is előfordulhat, miközben a hőmérsékl
dec. 19
15:33
Felidegesítette a felesége, ásóval kergette az arra járó autósokat (Autónavigátor)
Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indított nyomozást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság egy 28 férfi ellen, aki ásóval kergette az Átlós úton
dec. 19
15:33
Nagy változás jön az éves szabadságok igénylésénél 2025-ben (SzMo)
Az apasági szabadság kivételére 2025. január 1-jétől már a gyermek születését követő négy hónapon belül lesz lehetőség az eddigi kettő helyett.
dec. 19
15:33
Hogyan kell alkoholt inni az erek tágításáért? (Magyar Hírlap)
Az alkoholfogyasztás mindig nehéz kérdés.
dec. 19
15:33
Kiderült, melyik a legjobb szaloncukor a boltokban (in.hu)
A kókuszos szaloncukrokat vizsgálta a 10. születésnapját ünneplő Szupermenta szezonális termékteszt nemrég. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei 19 különböző termék laboratóriumi vizsgálatát végezték el.A szaloncukrok összességében jól szerepeltek: az élelmiszerbiztonsági és minőségi paraméterek mind megfeleltek. A teszt során az
dec. 19
15:33
Hazugságvizsgálóra kötötte az Alkotmányvédelmi Hivatal a Magyar Hang munkatársait (Media1)
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot. Sorrendben Koncz Tamás újságírón, Lukács Csaba lapigazgatón és György Zsombor főszerkesztőn.
dec. 19
15:33
Mufasa: Az Oroszlánkirály előzménye megérint, de nem hagy mély nyomot (Digital Hungary)
Az oroszlánkirály rajongói számára igazi nosztalgiabomba érkezett a ″Mufasa″ című filmmel, amely mától tekinthető meg a mozikban.
dec. 19
15:36
Adókedvezmények elektromos és tölthető hibrid autókra 2025-ben (Villanyautósok)
Így kaphatnak még két év haladékot a plug-in hibridek.
dec. 19
15:36
Beismerte bűnösségét a férfi, aki New Yorkban nyitott illegális kínai rendőrőrsöt (Telex)
Ha jövőre elítélik, akár öt év börtönt is kaphat.
dec. 19
15:38
Zelenszkij Orbán tűzszüneti javaslatáról: Azt hiszem, ez nem igazán komoly (Telex)
A magyar miniszterelnöknek nincs ehhez felhatalmazása, kicsit túl szoros a kapcsolata hozzá Putyinnal, és ha nem tudjuk, mi történik utána, csak befagyasztjuk a háborút, jelentette ki az ukrán elnök.
dec. 19
15:39
Megszűnhet a Haladás bajnokcsapata (Infostart)
Az őszi szezon nehéz volt, de jelentős eredményeket tudhat maga mögött a Haladás VSE NB I.ées futsalcsapata, azonban a jövő így is bizonytalanná vált számára.
dec. 19
15:39
Egy jó könyv és egy bögre tea: mi más kell a hideg idő átvészelésére? (Kreatív Online)
Új kampánybeszámolóval jelentkezett a Loyd tea.
dec. 19
15:39
Már láthatáron van a megállapodás a VW-nél (autopro)
A Volkswagen és a munkavállalói képviselők közel állnak egy olyan megállapodáshoz, amely átalakítja a márka működését anélkül, hogy németországi gyárakat bezárnának.
dec. 19
15:39
Rohantak a tűzoltók az angyalföldi pokoli toronyhoz: brutális tűz tombolt a kilencediken (BorsOnline)
40 embert kellett kimenekíteni a panelból.
dec. 19
15:39
Továbbra is a 30. helyen a magyar válogatott (Magyar Hírlap)
Nem történt változás a FIFA-világranglistáján.
dec. 19
15:42
2025 legfontosabb marketingtrendjei: digitalizáció, TikTok és fenntarthatóság (Nőiváltó)
A Magyar Marketing Fesztivál 2025. január 23-án vár minden érdeklődőt, hogy részletes betekintést nyújtson az aktuális marketing trendekbe.
dec. 19
15:45
Három új márkakereskedéssel bővít a BYD (TőzsdeFórum)
A new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált teljesen elektromos autókat gyártó kínai BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és szervizhálózatát. A Budapesten megrendezett hivatalos aláírási ceremónián Michael Shu, a BYD Europe ügyvezető igazgatója írt alá megállapodást három kiskereskedelmi partnerrel. Új BYD
dec. 19
15:45
Horner állítja, nehéz volt a döntés, de okkal választották Lawsont (m4sport.hu)
Nem pusztán az eddigi teljesítménye miatt.
dec. 19
15:45
Egyszer csak nem jött ki hang a torkán: két évre teljesen megnémult az Örömapa sztárja (Life)
Két évig volt teljesen néma Kimberly Williams-Paisley. Az Örömapa sztárja most megosztja drámájának részleteit.
dec. 19
15:45
Ostobaságok miatt halnak meg az ukrán katonák (Magyar Hírlap)
Véres áldozat a presztízs oltárán.
dec. 19
15:47
Önti a Stellantis lóvét olaszországi üzemeibe (TőzsdeFórum)
A Stellantis jövőre kétmilliárd eurót tervez új modellek olaszországi gyártásába befektetni a cég vezetősége és a római kormány tagjai között folytatott megbeszélések eredményeképpen. Jean-Philippe Imparato, a Stellantis európai vezetője által a római ipari minisztériumnak bemutatott olaszországi terv szerint a dél-olaszországi Nápoly melletti Pomi
dec. 19
15:47
Az orosz elnök kész azonnal tárgyalni az ukrán elnökkel (Magyar Hírlap)
Egy aprócska feltételt azért szabott.
dec. 19
15:48
Erdélyi püspök lehet a következő magyar szent (Magyar Nemzet)
Márton Áron megkapta aTiszteletreméltó címet.
dec. 19
15:48
Közgés fiatalok látogattak a GFE gazdasági karára (Gyulatelevízió)
Csütörtökön első alkalommal látta vendégül a békéscsabai közgés diákokat a Gál Ferenc Egyetem gazdasági kara. A szakmai nap programja a közös érdeklődési területre, a gazdaságtudományra épült. A Gál Ferenc Egyetem gazdasági campusa a legnépszerűbb a békéscsabai közgazdasági szakközépiskolások körében – fogalmazott a csütörtöki pályaorientációs na
dec. 19
15:51
Érik a fordulat a Volkswagennél: ez lehet az egyezség a dolgozókkal, mi lesz a gyárakkal? (Pénzcentrum)
A Volkswagen és a szakszervezetek közötti tárgyalások a gyárbezárásokról és a bércsökkentésekről várhatóan csütörtökig elhúzódnak, mivel a felek még nem értek megállapodásra. Az IG Metall szakszervezet figyelmeztetett, hogy tömeges sztrájkok kezdődhetnek jövőre, miután több mint 100,000 munkavállaló már két nagy sztrájkot tartott a vállalat történe
dec. 19
15:51
Agyonlőttek egy képviselőt az abház parlamentben (444.hu)
Egy másikat pedig megsebesített egy harmadik képviselő, aki elmenekült a helyszínről.
dec. 19
15:51
"Olyasmit akartam csinálni, amivel feldobhatom valakinek a napját!" – mesedobozokkal teszik szebbé az idősek ünnepét a kolozsvári diákok (Képmás)
Túl egysíkúnak érezte a jogi tanulmányait, ezért mellette mások életének jobbá tételén kezdett munkálkodni az erdélyi Iszlai Bea . Kollégiumi társaival decemberben megvalósították Mesedoboz nevű projektjüket, melynek keretében közösen megajándékozták egy idősotthon lakóit. Gebe Zoltán nak a kezdeményező a megvalósításról és a mások életében való ak
dec. 19
15:51
64 évesen csak fiatalabb férfiakkal kavarok, van egy dolog, ami a korombeli férfiakból hiányzik (BorsOnline)
Nem mindenki tudja tartani a lépést.
dec. 19
15:51
Magyar Péter csípős mondattal reagált arra, hogy megbüntették a TV2-t a péniszéről szóló riport miatt (SzMo)
A TV2 összesen öt alkalommal követte el a jogsértést, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa összesen 220 ezer forintos büntetést szabott ki rá.
dec. 19
15:51
Lovaggá ütötte Christopher Nolant a brit uralkodó (Magyar Hírlap)
Van mire büszkének lennie.
dec. 19
15:51
András herceget "rendkívül felzaklatta", hogy nem vehet részt a közös családi karácsonyozáson a kínai kémbotrány után (Sassy)
A herceg nem igazán érti, hogy miért lett pária a saját családjában. De ezzel egyedül van.
dec. 19
15:51
Már nem az olasz konyha a legjobb világon, de az is kiderült, hol áll a magyar (Roadster)
Akadnak egészen meglepő helyezések.
dec. 19
15:54
Így reagált Verstappen Pérez kirúgására, Horner az okokról beszélt (Magyar Nemzet)
Bekövetkezett, amire számítani lehetett, a Red Bull szerződést bontott a mexikói pilótával.
dec. 19
15:54
Ez a világ legrosszabb munkája: beleőrülsz, ha sokáig csinálod (Helló Magyar)
Gyerekkorunkban sokunkat riogattak azzal, hogy ha nem tanulunk, akkor valami szörnyen fárasztó, kizsigerelő munkát kell majd végezzünk a mindennapi megélhetésért. Ez annál sokkal rosszabb, pedig csak egy képernyő előtt kell ülni és "olvasgatni", képeket és videókat nézni:
dec. 19
15:54
Bántalmazás miatt indult vizsgálat egy iskolában dolgozó apáca ellen (Telex)
A Válasz Online szerint az apáca egyházi elbocsátása megkezdődött, és a rendőrség is vizsgálatot indított. Szexuális bűncselekményre az egyházi vizsgálatok nem találtak bizonyítékot.
dec. 19
15:54
Innen tudtam meg, hogy a felhő egy trágya (Telex)
Az Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak című könyvben sok más érdekes csillagászati történet mellett arról is szó van, hogyan találták ki a régiek a csillagképeket, és a horoszkópont. Egy hatodikos ajánlója.
dec. 19
15:54
Nulla forintos karácsony: így lehetnek pénz nélkül is szépek az ünnepek (Bien)
Szomorú dolog, hogy sok családnak nem fér bele anyagilag a karácsony megünneplése. Az viszont örvendetes, hogy egyre többen önszántukból döntenek úgy, hogy nem szeretnék, ha a pénz és a fogyasztás határozná meg a szeretet ünnepét.
dec. 19
15:54
A felhőbiztonságnak lépéselőnybe kell kerülnie a fenyegetettségekkel szemben (ICT Global)
A felhőtechnológia térnyerése a biztonsági szempontokat az elsődleges feladatok közé emeli, főleg, ha figyelembe vesszük a növekvő kiberfenyegetettséget és az általános munkaerőhiányt – így foglalható össze a Gartner információbiztonsági jelentésének egyik üzenete. A napjainkban jellemző felhőbiztonsági trendek a fokozott adatvédelem, a jogszabályi
dec. 19
15:56
Elárulta a tartós karácsonyfa titkát a szakértő (Magyar Nemzet)
Változnak a szokások karácsony előtt.
dec. 19
15:57
Akár 150 ezer forintot kaszálhat, aki még időben észbe kap! (Menedzsment Fórum)
Akik még most észbe kapnak, és belépnek egy önkéntes nyugdíj- vagy egészségpénztárba még kihasználhatják az szja-visszatérítési lehetőségeket.
dec. 19
15:57
Százmilliárdokat kapott vissza a jegybank (Privátbankár)
A tranzakció célja többek közt a pénzügyi sérülékenység csökkentése volt.
dec. 19
15:57
Hogyan védhetjük meg Európa talajait, hogyan alakítsuk a jövő élelmiszerrendszerét? (Agroinform)
December 4-6-án rendezték meg a BIOEAST and Beyond kutatási és innovációs tanácskozást Budapesten.
dec. 19
15:57
Az Alkotmányvédelmi Hivatal kikérdezte és hazugságvizsgálóra kötötte a Magyar Hang három munkatársát az Aszad-álhír miatt (444.hu)
A lap szerint viszont a független újságírás nem nemzetbiztonsági kockázat, akkor sem, ha néha hibáznak. "A lelkiismeretünk tiszta, nincs takargatnivalónk", írták. A poligráfos vizsgálat eredményét nem kapták meg, hiába kérték.
dec. 19
15:57
Horvát kormányfő: Senkinek sem érdeke, hogy Szerbia kőolaj nélkül maradjon (hirado.hu)
Fenntartható megoldást kell találni Szerbia számára az Adria kőolajvezetéken keresztül történő ellátására, mert senkinek sem érdeke, hogy a balkáni ország fontos nyersanyag nélkül maradjon – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön Brüsszelben horvát újságíróknak.

Keresés