2024. december 2. hétfő

dec. 2
4:57
Hogyan csökkenthetjük az autófenntartás költségeit? (KKV Magazin)
Éves szinten 375 ezer forintot emészt fel átlagosan egy autó fenntartása, de a költségek erősen szórnak – derül ki az Allianz Hungária reprezentatív felméréséből.[1] A válaszadók 43 százaléka 300 ezer forint alá, harmaduk (32%) 400 ezer forint fölé becsülte az erre a célra fordítandó összeget.
dec. 2
4:57
Budapesten ülésezett a Digitális Évtized Testület (Mínuszos)
A Digitális Magyarország Ügynökség és az Európai Bizottság Tartalmak, Technológiák és Kommunikációs Hálózatok Főigazgatósága (DG CNECT) közös szervezésében 2024. november 20-21. között Budapesten tartotta meg a Digitális Évtized Testület 8. ülését. A találkozó fő célja az volt, hogy a Digitális Évtized Testület tagjai megvitassák a Digitális Évtize
dec. 2
4:57
Szoboszlai káoszt okozott Liverpoolban, végleg eldőlhetett a csapaton belüli harc (Promotions)
A Vörösök pedig már szinte most a nyakukban érezhetik az aranyérem súlyát.
dec. 2
4:57
Kínában felfedezték a világ egyik legnagyobb aranylelőhelyét (Hamu és Gyémánt)
A kínai Hunan tartomány geológiai hivatala bejelentette, hogy szakembereik több mint 40 aranyeret észleltek a Pingjiang megyében található Wangu aranymezőn, írja az Iflscience. Wanguban több mint 300 tonna aranytartalék található 2000 méteres mélységben, de a becslések szerint 3000 méteren további lelőhelyek is megbújnak, így összesen akár
dec. 2
4:57
Új MEMS szenzor született az önvezetés és az ADAS rendszerek fejlesztéséhez (newtechnology.hu)
A japán Murata Electronics lerántotta a leplet legújabb érzékelőjéről, az SCH1633-D01-ről, ami egy giroszkóp és egy gyorsulásmérő kombinációja. Az apró alkatrészt kifejezetten önvezető járművek, valamint ADAS biztonsági rendszerek számára tervezték:
dec. 2
4:57
Lándzsával vadásznak a csimpánzok (Magyar Mezőgazdaság)
Szenegál dél-keleti részén él egy olyan csimpánzpopuláció, melynek nőstényei szokatlan módszert fejlesztettek ki a táplálékszerzésre.
dec. 2
4:57
Napelemes energiatárolás jövője lenne Alfred rendszere? (Öko-drive)
A Strong Energy Németországban kezdte forgalmazni ALFRED nevű, nagy kapacitású, gyorsan telepíthető akkumulátoros energiatároló rendszerét, amely tíz év garanciával és versenyképes megoldásokkal célozza a piacot.
dec. 2
4:57
3 háztartási munka, ami égetheti a kalóriát! (Life&Body)
Hogyan lehet egészségesebb a házimunka? Bár senki sem rajong a takarításért vagy a mosásért, egy kis szemléletváltással vonzóbbá tehetjük ezeket a mindennapi feladatokat. Gondolj a házimunkákra, mint olyan mozgásformára, amely éppúgy kalória égetésében segíthet, mintha edzőteremben égetnéd a zsírt. A házimunkának egyértelműen vannak egészségügyi el
dec. 2
4:57
Karácsonyi rituálék: 5 családi hagyomány, ami közelebb hoz titeket (Bien)
A karácsonyi családi rituálék segíthetnek abban, hogy az ünnepi időszak ne csak az ajándékokról és a végtelen evésről szóljon, hanem a közös élményekről és az összetartozás érzéséről is. Ha szeretnél különleges élményeket teremteni és erősíteni a családon belüli kapcsolatokat, mutatunk 5 karácsonyi rituálét, amit érdemes bevezetni:
dec. 2
5:03
Mellkasi fájdalom elalvás előtt? Érdemes utána járni (Vital)
Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.
dec. 2
5:03
Traktorral ölte meg feleségét a félvak bácsi Nyírtelken (AC News)
Az idős férfi a traktor nyergében annyira nem látott, hogy a feleségét kérte meg, menjen a traktor mellett és ő irányítsa, nehogy baj legyen.
dec. 2
5:21
Szemerkélős, nyálkás napok jönnek - időjárás (Infostart)
A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1-4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul hétfőn.
dec. 2
5:21
Évszázadok óta rejtély (Magyar Hírlap)
Az ősi kódexek rejtélyei évszázadok óta megoldatlanok maradnak.
dec. 2
5:21
Katasztrófahelyzetet hirdettek az érkező havazás miatt (AC News)
Több mint fél méteres hóra és farkasordító hidegre számítanak az Egyesült Államok egyes részein, ahol a hatóság riasztást adott ki.
dec. 2
5:21
Kis híján tragédiába fulladt egy egyszerű kis túra Váralján, a tűzoltóknak kellett közbelépni (naphire.hu)
A segítségre szoruló kirándulót a tűzoltók adták át a mentősöknek.
dec. 2
5:27
Bodrogi Gyula vallomása: "Angélával szóba se került soha közöttünk a gyermekáldás" (Blikk)
Bodrogi Gyulának csak szép emléke van a gyerekkoráról. A szülei mindent megtettek, hogy ő, a nővére és a húga is a lehető legjobb körülmények között, nagy szeretetben nőhessen fel. A 90 éves, Kossuth-díjas színművész erre ma is együtt emlékezhet a két testvérével, mert a Bodrogi családnak minden tagja nagyon sokáig él.
dec. 2
5:27
Háromszoros árat kaphatnak a napelemes rendszerek tulajdonosai (Alternatív Energia)
A napelem-tulajdonosok akár évi 100-200 ezer forinthoz is hozzájuthatnak.
dec. 2
5:27
7 napos időjárás-előrejelzés: Front közeledik (Agroinform)
Vajon hoz változást?
dec. 2
5:27
Tömeges dezertálás az ukrán hadseregben (Igényesférfi.hu)
Az ukrajnai háború már harmadik éve tart, és a frontvonalon szolgáló katonák emberfeletti terhekkel néznek szembe. A kimerültség, a trauma és a reménytelenség sokakat arra késztet, hogy hátat fordítsanak a harcnak. De miért választják egyre többen a dezertálást, és mit jelent ez az ukrán hadsereg számára?
dec. 2
5:27
Rejtett nárcisztikus vagy igazi férfi a Házasság első látásra szívtiprója? Egyre furcsább mondatok hagyják el a száját (Promotions)
Kigyulladtak azok a bizonyos red flagek, vagy már elfelejtettük milyen a nagybetűs férfi?
dec. 2
5:27
Rumos golyó (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
dec. 2
5:27
Rajtuk a világ szeme: hamarosan gyümölcs-nagyhatalommá válnak? (Magyar Mezőgazdaság)
Zimbabwe áfonyaipara az elmúlt években a világ leggyorsabban növekvő ágazatává vált.
dec. 2
5:27
Bezárult az olló – így érte utol a Tisza Párt a Fideszt (Telex)
Több közvélemény-kutatás szerint Magyar Péterék már át is vették a vezetést. Grafikonunkon megnézheti az elmúlt hónapok összevethető méréseit és azok átlagát. Itt volna a kétpártrendszer? 18 éve nem fordult elő olyan, hogy egy párt egy felmérésben jobb eredményt ért volna el, mint Orbán Viktorék.
dec. 2
5:27
Létezik egy medúzafaj, ami gyakorlatilag elérte a halhatatlanságot (Telex)
A Benjamin Button medúzaként is emlegetett Turritopsis dohrnii újra meg újra képes visszafejlődni, majd kifejlődni. Mintha egy tyúk öreg korára újra tojássá változna és kikelne.
dec. 2
5:27
Visszatér a Lightyear a brit piacra (Fintech)
A Lightyear, a népszerű európai befektetési platform új fejezetet nyit az Egyesült Királyságban. Megszerezte a brit pénzügyi hatóság (FCA) közvetlen engedélyét, és készen áll a relaunch-ra. Mit jelent ez a lépés a felhasználók és a cég számára? A Lightyear az FCA közvetlen engedélyének megszerzésével jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az új szabályozó
dec. 2
5:27
Ha rákeres - elvesztetted (Digital Hungary)
Közeleg a karácsonyi hajrá, és az e-commerce piacon ismét fenyeget a trend, hogy a nagy nemzetközi óriások kivásárolják a hirdetési felületek nagyját, valamint a töredék áron kínált termékeikkel (még ha azok gyengébb minőségűek is) elviszik a potenciális vásárlóinkat. De mit lehet ilyenkor tenni? Előbb kell tudnunk mire vágyik a felhasználó, mint ő
dec. 2
5:27
Ünnepi horoszkóp: hogyan készülsz a karácsonyra, csillagjegyed szerint? (Bien)
Hamarosan itt a karácsony, ilyenkor rengeteg a tennivaló, amit mindenki másképp visel. Nézzük, a csillagjegyek közül ki a halogató, a stresszelő, vagy a lelkes ünneplő.
dec. 2
5:27
Szülői nyomkövetést biztosít az Uber applikációja (ICT Global)
Európába is megérkezett az Uber legújabb fejlesztése, amelyben a szülők felügyelhetik gyerekeik uberhasználatát. Az Egyesült Királyságban ugyanolyan nagy szüksége van a szülőknek a megbízható taxiszolgáltatásra, mint az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol a rendszer már kipróbálva működik.
dec. 2
5:33
Mini Aceman teszt: nagyon eltalálták (Zöldjárműipar)
A Cooper és a Countryman közé ékelődik be a teljesen elektromos Mini Aceman, amely jelenleg a legélhetőbb villanyautó a teljesen felfrissült márka kínálatában. Városra tervezték, [...]
dec. 2
5:39
Így döntöttek a magyarok az óraátállítás kapcsán (Blikk)
Itt az eredmény.
dec. 2
5:39
Ezek miatt érdemes most a Balatonra menni (Infostart)
15 pontban arról, miért érdemes most a magyar tenger partjára látogatni.
dec. 2
5:39
Megjelentek a munkáshitel részletszabályai (HR Portál)
Megjelentek a dolgozó fiataloknak szóló munkáshitel részletszabályai - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
dec. 2
5:39
Rekedtség, állandó köhécselés, csuklás: ilyen, ha reflux az oka (EgészségKalauz)
A reflux ezerarcú betegség, ami sokak mindennapjait megnehezíti, miközben nem is tudják, hogy mi okozza a tüneteket.
dec. 2
5:45
Tovább szűkül a kör a babavárónál (Piac és Profit)
Alig egy hónap múlva megszűnik a harmincon túli nők hitelfelvételét lehetővé tevő átmeneti könnyítés a babaváró kölcsönnél, miközben várhatóan módosulnak az időből kicsúszó adósokra vonatkozó szabályok is. A bankok viszont változatlanul nagyon szeretik a támogatott konstrukciót igénylő ügyfeleket – különösen azokat, akik új ügyfélként érkeznek hozz
dec. 2
5:45
Síelés, szánkó, korcsolya? Kerülje el a sérülést! (Vital)
Közeledik a tartósan hideg időszak. A hűvös levegőben, a havon csúszva vagy a jégen suhanva a téli sportok nem csupán fizikai aktivitást jelentenek, hanem új élményeket és a határok feszegetésének remek lehetőségét is. Érdemes felkészülni a tél szerelmeseinek a fizikai megterhelésre, hogy sérülés nélkül vészelhessék át.
dec. 2
5:51
Apró betű: nem mindenkinek emelkedik a nyugdíja 3,2 százalékkal (Infostart)
Tételesen tudni már, mi mennyivel emelkedik. Nem olyan egyszerű.
dec. 2
5:51
Bejelentették a meteorológusok, amitől mind tartottunk: egész héten ez vár ránk az időjárásban (Blikk)
Ez senkinek nem hiányzott.
dec. 2
5:51
Lukas Graham is érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre (MMonline)
7 Years, Love Someone, Mama Said, Share That Love és még sorolhatnánk a Lukas Graham világsikereket, amelyektől előre borítékolható a libabőr a 2025-ös Jazzpiknik pénteki napján. Szombaton a Piknik közönségkedvencei térnek vissza a színpadra, így a legendás, chicagói Earth, Wind & Fire Experience, az őrült electro-swinget pörgető osztrák Deladap fo
dec. 2
5:51
Zelenszkij beismerte a kudarcát (Magyar Hírlap)
A jövő reális előrejelzésére való képtelenség.
dec. 2
5:51
Csontritkulás változókorban – Hogyan előzhető meg a csontritkulás? (Kölöknet)
A változókor, más néven klimax kellemetlen tünetei a nők kb. 75%-át érintik. A menopauza időszakában több krónikus betegség kockázata és előfordulása is növekszik, így a csontritkulásé is. 2019-es adatok alapján Magyarországon közel 600.000 ember szenved csontritkulásban, az érintettek nagy része hölgy. Mit tehetünk a csontritkulás ellen? Milyen a
dec. 2
5:57
Rá sem ismer jövőre a cafeteriára (Azenpenzem)
Alaposan átforgatja 2025-ben a béren kívüli juttatások rendszerét a kormány. Akár ki is véreztethetik az önkéntes nyugdíjpénztárakat, a SZÉP-kártyára közben vastag sugárban ömölhet a pénz. Azt persze még nem tudjuk, hogy a cégek és a magánszemélyek miként reagálnak majd a változásokra. Ami pedig cseppet sem elhanyagolható változó.
dec. 2
5:57
Fekete homokviharok: Izland éghajlati rejtélye és hatása a klímaváltozásra (NRGreport)
Az izlandi fekete por – amely akár Európa más területein is megjelenhet – kulcsszerepet játszhat a globális klímamodellek tökéletesítésében. A tudósok kutatásának célja, hogy a magaslégköri por hatásait elemezve előrejelzéseket készíthessenek a jövő időjárási és klímamintáiról.
dec. 2
5:57
Váratlanul lemondott a Stellantis vezérigazgatója (Igényesférfi.hu)
Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója, akit korábban az autóipar egyik legelismertebb vezetőjeként tartottak számon, váratlanul lemondott posztjáról.
dec. 2
5:57
Láthatatlan napelemeket dobott piacra egy litván cég (Tiszta Jövő)
A Solitek két új, tetőbe integrálható, hatékony és fenntartható napelemes modult mutatott be, elegáns kialakítással és hosszú garanciával.
dec. 2
5:57
"A munka, amit azért végzünk, hogy a másik élete szebb legyen" – A szeretetről Gesler Lili pszichológussal (WMN)
Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. De mi valójában, pszichológiai értelemben a szeretet? Tudunk-e jól szeretni, és tudjuk-e, hogyan szerethetnek jól minket? Mi az, amire a leginkább vágyunk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Gesler Lili pszichológussal, A szeretet atomjai című könyv szerzőjével.
dec. 2
5:57
Jobban járhatunk, ha béremelés helyett lakhatási támogatást kapunk (KKV Magazin)
Jövő év elején élebe lép a lakhatás helyzetének javítása érdekében egy legfeljebb 150 ezer forintos kedvezményes adózású lakhatási támogatási rendszer. A money.hu szakértője szerint jövőre érdemes lehet béremelés helyett ezt a juttatást választani, amennyiben az adott munkáltató lehetővé teszi.
dec. 2
5:57
Elvittem az ékszerészhez a jegygyűrűmet, az első mondatától földbe gyökerezett a lábam (Promotions)
Az ékszerész ránézett a gyűrűmre és attól amit mondott teljesen megdöbbentem.
dec. 2
5:57
Idén is tovább nőtt a baromfivágások száma (Agrárágazat)
A mezőgazdaság egyik sikerágazataként a baromfitermelés a vágási és exportadatok alapján idén is növelte teljesítményét.
dec. 2
5:57
Egy új ablak egyszerre napelem és beltéri fény-, illetve hőfokszabályzó (newtechnology.hu)
Egyedülálló technológiát mutattak be holland kutatók: egy olyan ablakot, amely egyszerre termel áramot, illetve javítja a beltéri hő- és fénykomfortot. A TNO vállalat vezetésével zajló Ziezo projekt eredményeként született innováció
dec. 2
5:57
Az egyik legritkább fa, amely még a dinoszauruszokat is látta, most visszatérhet kertjeinkbe (Helló Magyar)
Képzeljük el, hogy egy fa, amelyet a tudomány 2 millió éve kihaltnak tartott, hirtelen előkerül egy eldugott kanyonból.

Keresés