Az RMDSZ eredménye jobb, mint amit az exit poll eredmény sugallt, jól hajrázott Kelemen Hunor pártja. 7 párti lehet a bukaresti törvényhozás. Az eddig kormányzó szociáldemokratáknak és a liberálisoknak együttesen sincs 40 százalékuk.
A reggeli órákban Ázsiában vegyes hangulatban telik a kereskedés, Európában azonban esnek a tőzsdék. Érdekesség, hogy a dollár már most közel fél százalékos erősödésben van az euróval szemben, emellett pedig a pénteki hitelminősítői figyelmeztetés után a forint is eséssel kezdi a hetet. Az európai tőzsdéken a francai CAC indexre is érdemes lesz fig
Múlt héten kétéves mélypontra gyengült a forint, és ezt a hetet is itt kezdi, korán reggel 414 körül mozog az euró, a dollárral szemben jelentős gyengülést látunk. Hétfő reggel még lehet némi hatása a Moody's múlt heti döntésének, amelyben a hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. A héten fontos események következnek, amelyek szintén piacmo
A Csobot Adél, Ráskó Eszter, Istenes Bence és Sebestyén Balázs fémjelezte nyomozócsapat egyértelmű és majdnem Szuperkártyát érő nyomozati teljesítménye alapján az Álarcos énekes negyedik adásában végül a Mézeskalácsnak kellett felfednie kilétét. A világ legőrültebb showműsorának színpadán ezúttal a Rozmár és a Mézeskalács, valamint az Ananász és
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Felfoghatatlan mennyiségű pénzzel jelent meg idén az amerikai politikában a kriptolobbi. Igyekeztek leradírozni a nekik nem tetsző jelölteket és támogatni a szövetségeseiket – mindkettő ijesztően jól sikerült, a korábban kriptokritikus Trump is mögéjük állt. A győzelmük után vérszemet kaptak, de ha sikerrel járnak, az egy újabb pénzügyi válságnak á
Ahogy arról vasárnap a Portfolio is beszámolt, lemondott pozíciójáról a Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares. A döntés hátterében a vállalat részvényeinek jelentős értékvesztése, valamint a fő részvényesek, az igazgatótanács és Tavares közötti nézeteltérések állnak.
Veled is gyakran előfordul, hogy étkezés után úgy érzed, minimum két számmal megnőtt a ruhaméreted, és ki kell gombolnod a nadrágodat? Ne aggódj, nem vagy egyedül, a hasi puffadás sokak számára ismerős lehet. A spanyol Vogue szerkesztője, Laura Solla is ezzel a problémával küzdött - egészen addig, amíg el nem kezdte rendszeresen fogyasztani a hibis
Stabilról negatívra változtatta Magyarország adósbesoroláshoz tartozó kilátását a Moody’s, a kormányzati közléssel szemben nem elsősorban a nemzetközi folyamatok miatt.
Új hét kezdődik új kalandokkal, az egyes csillagjegyek szülötteire hétfőn kifejezetten izgalmas nap vár, érdemes tehát elolvasnod, hogy neked mit üzennek a csillagok!
Joe Biden amerikai elnök vasárnap este elnöki kegyelemben részesítette fiát, Hunter Bident, akit az idei évben két büntetőügyben is bűnösnek találtak. Donald Trump megválasztott elnök nem hagyta szó nélkül a dolgot.
A Forma–1 világában nem ritkák az intenzív pillanatok és a feszült rivalizálások, de a Max Verstappen és George Russell közötti legújabb konfliktus talán még a szokásosnál is hevesebbre sikerült.
Csillagos vérvételi eredmény, diagnózis nélkül elhagyott rendelő, latin szavak sokasága a zárójelentésen, hónapokra előre betelt foglalási naptár: számtalan oka lehet annak, hogy valaki a Google-ben vagy a közösségimédia-felületeken keres megoldást a felmerülő egészségi problémákra. És többnyire talál is.
Egyre népszerűbbek a csomagautomaták: idén már a webshopok közel háromnegyede kínálja ezt az átvételi módot, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az egyre növekvő kereslet az egyik fő oka lehet a szolgáltatók kapacitásproblémáinak – állapította meg a Nagy Webáruház Felmérés.
A GLS Hungary 2024. november 20-tól új árstruktúrát vezetett be az ecsomag.hu platformon, amelynek keretében már külön díjszabást kínál a GLS Automatából GLS Automatába történő csomagfeladásokra is. A GLS szolgáltatása a korábbi árakhoz képest akár több mint harminc százalékkal kedvezőbb lehet. A vállalat célja, hogy mindenki számára elérhető és me
Távozik a francia-német-olasz-amerikai Stellantis vezérigazgatója: Carlos Tavares Georgia Meloni kormányfőt és Sergio Mattarella olasz elnököt is tájékoztatta a lemondásáról.
Ha megnézzük az évek óta változó szakácskönyvpiacot, érdekes és izgalmas, hogyan változik a top 10-es lista. Aki arra adja a fejét, hogy megtanul főzni, nagy gondban lehet, hogy hol is kezdje, melyiket válassza! A régieket, az alapműveket, a kezdőknek ajánlottat, a magyart, vagy a top 10-ből válogasson? Egyáltalán, meg lehet-e tanulni főzni egy jó
Elnöki kegyelemben részesítette Joe Biden amerikai elnök a fiát, Huntert, akit két büntetőügyben talált bűnösnek a bíróság korábban az év során - jelentette be az elnök a Fehér Ház közleményében vasárnap este, mielőtt hivatalos látogatásra Angolába utazott.
Ha ember embernek farkasa, akkor az online anyuka a másik online anyukának… Nos, nem tudom, milye, de egy farkas hozzá képest öleb lenne, az biztos. Az anyukás Facebook-csoportok nagyon hasznosak tudnak lenni, de van néhány dolog, ami miatt a falra mászok tőlük. 1. Mindenki szuperanya A jó isten irgalmazzon bennünket attól, hogy akár csak egymás…
Daniel Craig kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy a James Bond-szerep milyen terheket rótt rá, illetve hogyan változtatta meg az életét. Bár a 007-es karaktere világhírűvé tette őt, a hirtelen jött figyelem és a franchise kötelezettségei sokszor béklyóként nehezedtek rá. Azóta, hogy elengedte a titkos ügynök szerepét, új kihívásokra koncen
A japán államkötvények hozama jelentősen emelkedett hétfőn, miután a Bank of Japan (BOJ) kormányzójának nyilatkozata felerősítette a kamatemelési várakozásokat. A piac most már decemberre is lehetségesnek tartja a monetáris szigorítást, ami komoly hatással lehet a japán és a globális pénzügyi piacokra egyaránt.
Vasárnap délután Budapesten tűnt fel a világszerte ismert svéd klímaaktivista, Greta Thunberg, aki mostanában palesztinpárti ügyekben is többször megnyilvánult. A 21 éves Thunberg a budai Csalogány utcánál sétált egyedül vasárnap, elhaladt a Fekete Sas utcánál is, végül egy férfi szaladt ki a Bolygó közösségi térből, és kísérte oda be az aktivistát
A walesi herceg és hercegné régóta az egyik legnépszerűbb királyi pár, és évek óta szakértők sora osztja meg róluk a véleményét. Egy új jelentésben egy királyi bennfentes azt állítja: Vilmos és Katalin jövője érzékeny pont a királyi családban, írja a brit Marie Claire. Azt már évek óta találgatják a szakértők, hogy milyen hatással lesz a m
Plusz három ruhatrend, ami divatos és és tökéletes alternatíva, ha hidegebbre fordul az idő.Trendi: kötött Co-ord szettek, Nem trendi: mintás Co-ord szettekA co-ord szettek lényege, hogy az alsó és felső rész tökéletesen passzol egymáshoz. A co-ord egész nyáron nagy trend volt, és ez nem lesz máshogy ősszel és télen sem. A melegebb hónapokban a kön
A német nyomozó hatóságoknak sikerült előre lépniük az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantása ügyében folyó nyomozásban. Erről a szövetségi főügyész beszélt egy interjúban.
Az Európai Központi Bank (EKB) vezető közgazdásza, Philip Lane a Financial Times-nak adott interjújában kifejtette, hogy a jövőben a monetáris politikai döntéseket inkább a közelgő kockázatok, mintsem a legfrissebb gazdasági adatok alapján kellene meghozni. Az euróövezeti infláció novemberi adatai és a jövőbeli kamatcsökkentések lehetősége is szóba
November közepétől a PENNY vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagy bevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül. Az ünnepi időszak közeledtével tényleges segítséget jelenthet a családok számára, hogy a diszkontlánc összes termékkategóriája kényelmesen és gyorsan házhoz rendelhető.A foodora felületén a vásárlók a PENNY üzletekben
Újabb mérföldkőhöz ért a bitcoin. A vezető kriptovaluta árfolyama egyetlen hónap alatt 26.400 dollárral emelkedett, ezzel megdöntve saját korábbi rekordjait. A példátlan árfolyam-növekedés nemcsak a digitális eszközök történetében számít mérföldkőnek, a hagyományos pénzügyi piacokon is figyelemre méltó eseménynek tekinthető. November lett a bitcoin