Több helyen is van Budapesten ingyenes korcsolyapálya, például az óbudai főtéren, de sajnos a legtöbb annyira tömött, hogy nem lehet elférni. Olvasónk szerint tegnap, amikor csütörtök este a kisfiával megpróbálta meglátogatni ezt, inkább tovább mentek, mert akkora volt a tömeg, hogy nem látták érdemesnek a próbálkozást. Úgy döntöttek szerencsét pró
A karácsony szimbolikusan az összetartozás, a szeretet és a gondoskodás ünnepe. Ilyenkor a családok és barátok rendszerint összegyűlnek, hogy minőségi időt töltsenek együtt, de az ünnepi forgatag közepette sokszor megfeledkezünk arról, hogy az idősebb szeretteink különös figyelmet igényelnek.
A litván hatóságok pénteken bejelentették, hogy nem találtak olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnának, hogy a november végén Vilnius közelében lezuhant teherszállító repülőgép balesetét külső, szándékos beavatkozás okozta volna.
A Kézipoggyász (Carry-On) című alkotás a karácsonyi szezon virtigli meglepetésfilmje: a története nincs túlbonyolítva, viszont faltól falig akciót kínál, elsőrangú színészeket állít csatasorba, és két órán keresztül gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.
Egy indiai kutatás szerint a tetőtéri napelemek nappal növelhetik, éjszaka csökkenthetik a városi hőmérsékletet, miközben javíthatják a légszennyezettséget a légköri keveredés fokozásával.
A 35 éves Horváth Vivien még maga sem tudja, hová vezet a karrierútja, mi szeretne lenni, "ha nagy lesz". Saját bevallása szerint egy pici faluban, kisgazdálkodó családba születve sosem voltak hatalmas álmai.
Orbán Viktor szenzációs, fantasztikus, nagyszerű, példátlan évet ígért az embereknek 2025-re. Erre csak rákontrázott Szijjártó Péter, aki aranykorral kecsegtetett minket. Az elfogadott költségvetés alapján mindennek az ellenkezője látszik a nyugdíjasok számára.
Minden szülő ismeri a szitut, amikor a besózott gyerek a hátsó ülésről tíz percenként megkérdezi: "Mikor érkezünk már meg?". Mivel Jaszenovics Gina bajai logopédus is kétgyermekes anyuka, számára sem ismeretlen a kérdés. A szakember szerint érdemes a monoton és fárasztó utazásokat – kütyüzés helyett – szórakoztató nyelvi játékokkal elütni
Nincsenek arra utaló bizonyítékok, hogy valamilyen külső, szándékos beavatkozás okozta volna a november végén Vilnius mellett lezuhant teherszállító repülőgép balesetét, amelyben a legénység egy tagja életét vesztette, hárman pedig megsérültek - jelentették be a litván hatóságok pénteken.
Másokkal együtt én is imádom a töltött káposztát, el nem tudnám képzelni a karácsonyi időszakot e fantasztikus fogás nélkül. Idén is megfőzöm, a legnagyobb lábossal, ami csak van nekem. Szerencsére ismerem az epebarát verzióját is. Mert töltött káposzta bárhogyan is, de legyen! Idén a hagyományos verziót is kérik tőlem a gyerekek – "Anya úgy főzz,
A karácsonyi időszak nem csak a sütikről és a zsíros fogásokról szólhat: miért ne csempésznél egy kis egészséget az ünnepi asztalra is? Van egy zöldség, amelyet szinte mindenki mellőz, pedig tele van tápanyaggal, különleges íze pedig új színt hozhat az unalomig ismételt fogásokba. Ismerd meg a mustárzöldet – a zöld levelest, amely nemcsak egészsége
A Baptista Szeretetszolgálat 2024 karácsonya előtt ismét sikeresen lezárta a Cipősdoboz akciót, amely már a 21. éve futott, és Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójaként ismert.
Az angol elegancia egyik legnagyobb neve, az Anderson & Sheppard történelmet írt: először nyitott üzletet Londonon kívül, méghozzá New York szívében, a legendás Bergdorf Goodman férfirészlegén.
Mérföldkőhöz érkezett a Cofidis Csoport által felvásárolt Magyar Cetelem Bank Zrt. integrációja: december 20-ától a pénzintézet Magyar Cofidis Bank Zrt. néven folytatja tevékenységét. A névváltás egy hosszabb folyamat egyik állomása, a teljes összeolvadás több szakaszban valósul meg. 2024. október 1-jén a Cofidis Csoport felvásárolta a Magyar Cet
A Bosch mérnökei dolgozni kezdtek a kerekenként eltérő kormányzáson. A Steer-by-Wire technológia lehetővé teszi a jármű kormányzott tengelyének elektronikus vezérlését, vagyis a kormánykerék és a kormánymű között egyáltalán nincs mechanikus kapcsolat. Ezt gondolták tovább a Bosch mérnökei, amikor dolgozni kezdtek a kerekenként eltérő kormányzáson.
A kormány gazdasági támogatásai, a Kkv-k számára elérhető beruházásösztönző kezdeményezések fontosak, azonban az igazi válságállóság az üzleti modellek tudatos átalakításából, a nemzetközi gyakorlatok adaptálásából és az emberi erőforrások fejlesztéséből fakad – derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefogla
A masszázsmedence forró vízében ülni és élvezni a hidromasszázst igazán ki tud kapcsolni, még a legstresszesebb időszakokban is. Az év végi hajtásnál azonban jöhetnek a nagyágyúk, amik még tovább emelik a relaxálás élményét!
Mit jelent valójában a kerti biodiverzitás? Mert sokfelé használt szó, akárcsak a fenntarthatóság, de a valós mélysége nagyon kevésszer kerül előtérbe.
A 2025-ös hajszíntrendek a természetes és meleg árnyalatok, valamint a merész, egyedi színek kombinációját hozzák el, lehetőséget adva mindenkinek, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb stílust.
Többségünk általában egy évben két alkalommal kap különleges ajándékot: karácsonykor és a születésnapján. De mi van akkor, amikor ez a két jeles nap egybeesik? Hírességeink megosztották a Vasárnapi Blikkel megható és humoros történeteiket arról, hogyan próbálta vagy hogyan nem próbálta a családjuk megünnepelni a születésnapjukat karácsonykor.
A dzsessz és a soul francia királynője, Zaz, valamint a brooiklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration is koncertet ad a jövő évi Paloznaki jazzpikniken - jelentették be csütörtökön a szervezők.
Részvényátruházási szerződést írt alá, és megszerezte a Rotors & Cams Zrt. 31 százalékos részvénycsomagját a 4iG pénteken, ezzel többségi tulajdont és irányítási jogot szerzett a Rotors & Cams fölött - tette közzé a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Portfolio minden decemberben áttekinti, hogy mely országok voltak az adott év növekedési bajnokai és nagy vesztesei. A leggyorsabban növekvők között rendszerint azokat a szegény országokat láthattuk, amelyeknek sikerült jól megszervezni a felzárkózás alapvető feltételeit. A Covid alaposan öszekuszálta ezt a mintát, de a világgazdaság normalizáló
Sokan gondolják úgy, hogy egy jó rúzzsal vagy alapozóval minden problémájuk megoldódhat. Néhány kellemes percet, rövid ideig tartó örömöt tényleg adhatnak nekünk a csodás szépségápolási termékek, de a belső boldogságot és a csorbított énképeket nem tudja helyre rakni egy drága sminkpaletta sem.
Szombati Orsi világutazót, a Traveladdict alapítóját kértük arra, mondja el, ő hogyan ajándékozna utazást, és hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni akkor, amikor az ünnepi szezonban foglalunk. Ad néhány tuti szezonális úticél-tippet is.
Örök karácsonyi dilemma, hogy élő- vagy műfenyőt díszítsünk az ünnepre: nagyon megosztó téma. Mi azonban visszafogottságra és alaposabb átgondolásra invitálunk mindenkit, mert a kérdés egyrészt közel sem olyan egyszerű, mint gondolnánk, másrészt ebből fakadóan talán nem is olyan egyértelmű, melyik a helyes megoldás.
Már igényelhetők a Zora által kiosztott airdrop jutalmak. Azok, akik követték airdrop útmutatónkat, ezen az oldalon csatlakoztathatják tárcájukat és ellenőrizhetik, hogy jogosultak-e az ajándékra. A résztvevők akár már néhány tízcentes NFT mintelésével is részesedést szerezhettek. Az airdrop Optimism (OP) tokenek formájában kerül kiosztásra. A Zora
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Elindul a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely 2025-től 2026 közepéig akár 3 millió forint támogatást és 6 millió forint kamattámogatott hitelt kínál 5000 fő alatti településeken élő szülőknek, többek között napelemes rendszerek telepítésére, fűtéskorszerűsítésre és szigetelési munkákra.
Nem nagyon érhet nagyobb elismerés egy játékost annál, hogy pályára léphet karácsonykor, mert ilyenkor tényleg a legjobbak és legnépszerűbbek játszanak. A Sport1 mintegy 13,5 órában élőben közvetíti mind az öt meccset, de a jelenkor legnagyobb sztárjai előtt még Dávid Kornél is szerepet kap. Nba Christmas Day – Ez egy fogalom a kosárlabdában és a
Aki idén, vagy csak az elmúlt pár évben indított saját vállalkozást, az már találkozhatott a „nahát, erre is van már egy webes applikáció?” érzésével. De nem csak kezdő vállalkozók, hanem az öreg rókák is meglepődnek néha, hogy milyen bőség van kiváló online megoldásokból, amik ugrásszerűen növelni képesek egy vállalkozás működési hatékonyságát. Mo
A magyar konyha régóta és nagyon változatosan használja a mákot, amely az egészségünkre is kedvező hatással van. Ha van bennünk egy kis kísérletező kedv, lépjünk túl a bejglin és lepjük meg a családot egy izgalmas mákos süteménnyel!