2024. december 22. vasárnap

dec. 22
20:03
Moszkvába érkezett a szlovák miniszterelnök (Demokrata)
A kormányfő este Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kezdett négyszemközti megbeszélést.
dec. 22
20:09
Szoboszlai remeklésével a Liverpool könnyedén legyőzte a Tottenhamet (HírTV)
Szoboszlai Dominik egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá az éllovas Liverpool 6-3-as sikeréhez a Tottenham Hotspur vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
dec. 22
20:09
Repülős toplisták és internetes biztonsági tippek utazóknak (vg.hu)
A betörők is örömmel figyelik az úti beszámolós posztokat.
dec. 22
20:15
A Mecsekben 20 centiméter hó is hullhat hétfőn (SzMo)
Hétfő reggelig ezeken a tájakon síkvidéken általában legfeljebb 5 centiméter olvadó, tapadó hó hullhat, de lokálisan, illetve a hegyekben öt centiméternél vastagabb hótakaró is kialakulhat. Az előrejelzés szerint vasárnap estétől a főváros, illetve az Északi-középhegység tágabb környezetében és az Észak-Alföldön a havaseső mellett egyre inkább hava
dec. 22
20:21
Ezért ad ritkán interjút Lilu: "Öntörvényű és túlságosan érzelemvezérelt vagyok" (Glamour)
Kovalcsik Ildikó Lilu több mint húsz éve sikeres műsorvezető, és mára szakmailag elismert üzletasszonyként is jegyzik. Nem csak a tévében találkozhatunk vele, Liluland néven saját online-birodalmat épített, ahol mind kreatív és riporteri, mind beautyszakértő minőségben jelen van.
dec. 22
20:21
A szívem még mindig nem gyógyult be teljesen – T. Danny egy éve szakított Kecskés Enikővel (BorsOnline)
Még mindig maradtak sebek benne.
dec. 22
20:21
Megérkezett a hó, Budapesten is már szépen havazik (SzMo)
Az agglomerációban, a Dunakanyarban és északon is sokfelé havazik, a hőmérséklet ezeken a területeken egyre többfelé zuhan fagypont közelébe vagy az alá, ennek megfelelően a táj gyorsan fehéredik.
dec. 22
20:24
Ilyen egy igazi crossover! (Autószektor)
Ezzel nem szürkülsz bele az egyre uniformizáltabb autók tengerébe. Dögös, kényelmes, dinamikus és takarékos, mi kell még? Pedig nem így indítottak ősei, első nemzedékét nem is fogadta ujjongás, mert öreguras és felejthető fazon volt. A legújabb viszont nem csak hogy szerethető, de igazi bálvány a márka történetében, olyan, amit imádni lehet. Ezzel
dec. 22
20:24
Család csupa kékben (Magyar Mezőgazdaság)
Már az is különleges, ha egy família hét generáción át folytatja ugyanazt a mesterséget. Kivált, ha e mesterség maga is kuriózum. Írásos feljegyzések tanúsága szerint a Kovács családban 1878 óta apáról fiúra, lányra száll a kékfestő tudomány.
dec. 22
20:24
Megvédte forintban milliárdos károkat okozó csapattársát a Williams pilótája (Racing)
Alex Albon elmagyarázta, hogy pont akkor volt a legjobb a Williams, amikor Colapinto érkezett, onnan pedig csak rosszabb lett.
dec. 22
20:27
Mérföldkőhöz értünk: az első európai ország kitiltotta a belső égésű autókat – már 2025-től (vg.hu)
Jövőre már csak elektromos autót lehet forgalomba helyezni.
dec. 22
20:30
Mutatjuk, miről tárgyalt Fico és Putyin Moszkvában (Magyar Nemzet)
A találkozót már néhány nappal ezelőtt megszervezték.
dec. 22
20:30
„Undorító, ahogy bánnak vele” – egykori otthona nem avatja díszpolgárrá Schumachert (Racing)
Michael Schumacher nem lesz Kerpen díszpolgára – legalábbis egyelőre –, mert a német kisvárosnak van ennél fontosabb dolga is.
dec. 22
20:30
Gesztenye – sülve, főve (Magyar Mezőgazdaság)
A gesztenye igazi finomság, önmagában és például süteményben is gasztronómiai élményt nyújt és télen egyfajta varázsa is van. Mondják, reneszánszát éli, de mégsem fogyasztják olyan mértékben, mint régebben.
dec. 22
20:32
Magyar kézbe kerül Románia pénzügyeinek irányítása (Magyar Nemzet)
Az új, hárompárti koalíció része lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is.
dec. 22
20:33
Helyreigazítást közölt Magyar Péter Ötkertben történt incidenséről a kormánypárti Duol (Media1)
Egy csütörtök este publikált helyreigazításra figyelt fel portálunk a Dunaújvárosi Hírportál (rövid nevén: Duol) felületén a Tisza Párt elnökének, Magyar Péternek az Ötkertben történt incidense ügyében.
dec. 22
20:36
Bugatti Chiron 900 millióért: legek a használtautó-piacon (Haszon.hu)
A legidősebb modell egy csodálatos állapotban megőrzött, 1912-es évjáratú Ford T modell, a legdrágább pedig egy 890 millió forintos Bugatti Chiron volt a legnagyobb online használtautó piactéren. A Használtautó.hu év végi összesítéséből kiderült, hogy az oldalon fellelhető járművek átlagéletkora 12,7 év, ami több mint három évvel alacsonyab
dec. 22
20:39
Már Moszkvában van az EU-s miniszterelnök, aki összefeszült Zelenszkijjel (ATV)
Munkalátogatásra Moszkvába érkezett Robert Fico szlovák miniszterelnök vasárnap - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
dec. 22
20:39
Vlagyimir Putyin megtorlással fenyeget (Demokrata)
Hangsúlyozta, hogy Oroszország nem csak a károkat fogja helyreállítani.
dec. 22
20:42
Lezuhant egy utasszállító repülő, sokan meghaltak (Magyar Nemzet)
Több épületet is megrongált a lezuhant repülő.
dec. 22
20:45
Orbán Viktor: Kilábalunk a háborúból, karnyújtásnyira vagyunk a békétől (Ripost)
Évértékelő interjút adott a miniszterelnök.
dec. 22
20:51
Hogyan lehet gázhiány egy hatalmas tartalékokkal rendelkező országban? (vg.hu)
Rendszeresek az áramszünetek és gyárleállások Iránban.
dec. 22
20:51
"Te kamupszichológus..." - durván megfenyegette a TV2 sztárja a Házasság első látásra szakértőjét (BorsOnline)
Rácz Miklósnak nem igazán jött be a Tv2 párkereső realityje.
dec. 22
20:51
Orbán Viktor: "Karnyújtásnyira vagyunk a békétől" (Demokrata)
"Hogy ennek vége lehet, az olyan, mint amikor a víz alól fel tudsz jönni és hosszú idő után levegőhöz jutsz" – fogalmazott a miniszterelnök.
dec. 22
20:54
Hogyan alakulhat a decentralizált tőzsdék jövője? (BitcoinBázis)
2024-ben a decentralizált tőzsdék jelentős előretörést értek el a kriptokereskedelem területén, egyértelműen jelezve, hogy a pénzügyi világ jövője a decentralizáció irányába mutat. De vajon mit tartogat számunkra a 2025-ös év? Idén márciusban és jóniusban a havi DEX kereskedési volumen 2021 óta először haladta meg a 250 milliárd dollárt, ami jól mu
dec. 22
21:03
Mindenki rosszul mossa a fogát? Egy orvos most elárulta, hogyan kéne! (BorsOnline)
Nem mindegy, milyen sorrendben haladunk.
dec. 22
21:06
Órákra volt a kivégzésétől a tudtán kívül drogot csempésző nő, aki most hősként térhetett haza (Telex)
Közel 15 éven át senyvedett a halálsoron egy indonéz börtönben a 39 éves Mary Jane Veloso, akiért a Fülöp-szigetek több egymást követő elnöke is küzdött. Mindezt egy bőrönd miatt, amit kezébe nyomtak, és fogalma sem volt arról, hogy több kiló heroint rejt. A diplomáciai erőfeszítések sikerrel jártak, a héten érkezett haza – de egyelőre ott is börtö
dec. 22
21:15
Orbán Viktor: az elmúlt három év nyomasztó volt, de ennek most vége (vg.hu)
Az, hogy ennek most vége lehet, az olyan, mint amikor a víz alól fel tudsz jönni, és hosszú idő után levegőhöz jutsz. Ez egy nagyszerű érzés szerintem, és ettől valóban csak karnyújtásnyira vagyunk – mondta Orbán Viktor.
dec. 22
21:18
Baleset történt Ferencvárosban: Méregdrága luxusautó hajtott a villamosnak (Nyugati Fény)
Vasárnap este koccant össze az autó egy villamossal.
dec. 22
21:18
Orbán Viktor: Orwell könyvét érdemes lesz levenni a könyvespolcról (Telex)
A magyar gazdaság kibekkelte az elmúlt három évet, január 20-án Donald Trump beiktatásával új világ kezdődik, Novák Katalin és Varga Judit pedig világsztárok voltak, akik marhaságot csináltak – többek között ezekről beszélt a miniszterelnök az M1-en.
dec. 22
21:21
Gelencsér Timi párja elhalmozta születésnapos kedvesét (Ripost)
Gelencsér Timi szerint az idei az eddigi leggyorsabban eltelt éve volt, nem is véletlenül.
dec. 22
21:21
Álarcos Énekes: Egykori szépségkirálynő rejtőzött a Kenguru maszkja mögött, ezt álmunkban sem gondoltuk volna (Glamour)
Az Álarcos Énekes hetedik adása ismét bővelkedett a káprázatos produkciókban - és persze sok-sok új nyomban! Ennek ellenére a nyomozóknak most sem volt könnyű dolga. Bár ez már az elődöntő volt, még most is van olyan karakter, akivel kapcsolatban teljesen tanácstalanok. Mutatjuk, végül kit lepleztek le, és azt is, hogy ki rejtőzött a maszk mögött!
dec. 22
21:21
Orbán Viktor évértékelője a köztévén: "Nem akarunk Magdeburgot a hazánkban" (SzMo)
A miniszterelnök szerint azért indított pert Magyarország ellen az Európai Bizottság, hogy az országnak már megítélt pénzekből vegyenek vissza. Szerinte mindebből az jön ki, hogy mi vagyunk Brüsszel ellenzéke.
dec. 22
21:21
Édesanyja jelentette be: 19 évesen elhunyt a ritka betegségben szenvedő híresség (BorsOnline)
A tragédia sokakat megrázott.
dec. 22
21:24
Csirkével melegített nukleáris akna? Csak egy szokványos hidegháborús őrült projekt (Helló Magyar)
A projekt célja tíz kilotonnás nukleáris aknák tárolása volt Németországban, amelyeket a szovjet invázió esetén robbantottak volna fel.
dec. 22
21:27
Orbán Viktor: Kilábalunk a háborúból, karnyújtásnyira vagyunk a békétől (BorsOnline)
Orbán Viktor évértékelő interjút adott.
dec. 22
21:30
Itt a havazás! Busz az árokban, autók a szalagkorlátban (Autószektor)
"Erős havazás tapasztalható a Börzsönyben, Budapest vonzáskörzetében, Nógrád vármegyében, valamint Bicske környezetében. Emiatt lelassult a haladás a főváros környéki gyorsforgalmi és főutakon, illetve lecsökkent látótávolságra is számítani kell" – írta az Útinform. A katasztrófavédelem jelentése szerint árokba csúszott egy menetrend szerint közlek
dec. 22
21:33
A szupergazdagok új hóbortja: az egészségügyi okosgyűrű (vg.hu)
A finn cég növekvő népszerűsége miatt idén több mint kétszeresére nőttek az eladások.
dec. 22
21:39
Orbán a közbeszéd sajnálatos állapotáról, a keresztény politikusokkal kapcsolatos felesleges illúziókról és a jobboldal szívgödréről beszélt a közmédiában (444.hu)
A nyílt vitát utoljára 2006-ban vállaló magyar miniszterelnök szerint az amerikai elnöki viták színvonala mérhető a magyar közéleti vitákéhoz.
dec. 22
21:39
Orbán a kegyelmi botrányról: sebek ugyan maradnak, de meggyógyultunk (ATV)
Évértékelő interjút adott a miniszterelnök az M1-nek vasárnap este. Orbán Viktor beszélt a békemisszióról, a magyar EU-elnökségről, a Trump hivatalba lépése utáni globális változásokról, a kegyelmi botrányról és a közbeszéd eldurvulásáról is.
dec. 22
21:45
Az Rmdsz fogja vezetni a bukaresti pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot (HírTV)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) fogja vezetni a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot az új román kormányban - közölte vasárnap a szövetség.
dec. 22
21:51
Ahány ország, annyi szokás - különleges karácsonyi hagyományok a nagyvilágból (Mindmegette)
A karácsony világszerte kiemelt ünnep. De hogy miként tartják a családi összejöveteleket, ki hozza a karácsonyi ajándékot és mikor szabad azt felbontani, abban találunk eltéréseket az országok között.
dec. 22
22:03
"Nincs recept, amit követnem kellett volna" – interjú Járai Márkkal, a Halott Pénz énekesével (Glamour)
Járai Márk, a húsz éves Halott Pénz együttes énekese hosszú és sikeres zenei karriert tudhat maga mögött. A győri származású zenész Pécsett kezdte pályafutását, itt találkozott a zenekar alapítójával, Marsalkó Dáviddal.
dec. 22
22:09
Ez a gyümölcs csökkenti a szürke- és a zöld hályog kialakulásának kockázatát: egyél belőle minél többet szemeid érdekében (Femcafe)
Ha te sem szeretnéd, hogy gond legyen a szemeiddel, akkor mindenféleképpen érdemes a megelőzésre koncentrálni, ebben pedig nagy segítségedre lehet egy bizonyos gyümölcs a szakértők szerint.
dec. 22
22:12
Sok hóval érkezik a hétfő, de mutatjuk mi várható a karácsony végéig (Magro)
Hétfőn és kedden télies időjárás várható havazással és havas esővel, helyenként viharos széllel, míg Szenteste táján az ország nagy részén még hó boríthatja a tájat.
dec. 22
22:21
Hajóbaleset volt a Margit-hídnál (Portfolio)
A Margit hídnál történt hajóbalesetről érkezett bejelentés a hatóságokhoz szerdán. Egy uszály ütközött kisebb hajókkal a Duna budapesti szakaszán, a híd közelében. A hatóságok gyorsan a helyszínre érkeztek, és megkezdték a szükséges intézkedéseket - számolt be a Telex.
dec. 22
22:21
Napokon át keresték, de már csak holtan bukkantak rá az eltűnt tinédzserre (BorsOnline)
Egy helyi tóból húzták ki a holttestet.
dec. 22
22:24
Történelmi előretörés a kőfideszes városban: Az ellenzék által támogatott civil jelölt tarolt a sátoraljaújhelyi időközi választáson (Nyugati Fény)
Meglepetésgyőzelem született.
dec. 22
22:27
Álarcos énekes: lelepleződött, kit rejtett a Kenguru! (SzMo)
A versenyző elmondta, hogy ez a műsor nem tehetségkutató, nem arról szól, ki hogy tud jobban énekelni, sokkal inkább a rejtőzködésről, ami nagyon izgalmas volt számára.
dec. 22
22:33
Független jelölt verte a fideszest a júniusban még teljesen fideszes Sátoraljaújhelyen (444.hu)
A győztes a Tiszáról azt mondta: Teljesen jó szikra.

Keresés