Egy jogszabályváltozás miatt az építési és közlekedési miniszter előzetes költségellenőrzése és jóváhagyása szükséges szinte az összes állami beruházásnál a szerződéskötéshez.
Karácsonyi vásár, karácsonyfa, halászlé: mindegyik hozzátartozik a karácsonyi szezonhoz, és mindegyikért hajlandóak az emberek akár hatalmas sorokban állni. Megnéztük az eladói oldalt, hogyan bírják ők a pörgést: akár a hidegben állva órákon át, akár a meleg konyhában, halat pucolva. Idénymunkások, akik nélkül nem lenne igazi a karácsony.
Bizonyos élelmiszer-kombinációk, például a halak, a gyümölcsök és a diófélék, összefüggésben állnak az Alzheimer-kór kialakulásának csökkent kockázatával. Lássuk, hogyan!
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a hazai gyártású építőanyagok piacának bővítése érdekében védjeggyel látja el a legjobb minőségű magyar építőanyagokat.
Lukács Miki és szerelme, a gyönyörű kismama, Alexa igyekszik a közelgő ünnepekre koncentrálni, bár még mindketten nagyon elfoglaltak. Tanulnak, dolgoznak, közben pedig minden időt kihasználnak, amit kettesben tölthetnek a kisfiuk januári érkezése előtt. Mindeközben teljes az összhang Peller Anna és a volt férje között is.
A Balaton nyugati partjánál, Keszthely közelében a szélvihar nem kíméli a környéket. A 106 km/órás elképesztő széllökések nemcsak a vizet fodrozzák, de komoly kihívást jelentenek a helyieknek és a vendégeknek is. A mediterrán ciklon hatása alatt álló térségben a télies időjárás egy újabb arcát mutatja.
Hozzávetőleg 200 ezer tonna föld szennyeződhetett be a Kercsi-szorosnál hajótörést szenvedett orosz tankerekből kiszivárgott fűtőolaj miatt - közölte hétfőn Alekszandr Kozlov orosz környezetvédelmi miniszter.
Isztambul egyik kikötőjében váratlan baleset történt: egy konténerhajó felborult, a rakománya pedig a tengerbe zuhant. A helyi híradások szerint a baleset azért történt, mert a hajóra helyezett konténerek nem voltak egyensúlyban. A legénység tagjai szerencsére épségben megúszták a dolgoz. A 15 fős legénység tagjai időben elhagyták a hajót, így nagy
Az indulás előtti utolsó percekben sikerült kapcsolatba lépnie a Blikknek Rakonczay Gáborral, hiszen az extrém sportoló hétfő délelőtt indult el az Atlanti óceánt átszelő expedíciójára. Hét méter hosszú, különleges építésű kenujának speciális "terheléspróbája" is megtörtént a napokban, majd 11 családtagja, barátja és kísérője kapaszkodott fel a fed
Katalin hercegné 2024-ben is kiérdemelte a stíluskirálynő címet, még úgy is, hogy sokkal kevesebbszer tudta megmutatni kiváló ízlését. Ennek mint tudjuk végtelenül szomorú oka van: a leendő királyné betegséggel küzdött.
Meg kell találni azokat az üzleti partnereket, akikkel közösen tovább tudunk nőni – nyilatkozta a BrandMania Meet The Boss Podcastjének Bengyel Ádám. A Foxpost társalapító-vezérigazgatója a műsorban elmondta azt is, hogy az új befektetői háttérrel nemcsak a regionális, hanem a nagy globális partnereket is meg tudják szólítani, szerződéseket tudnak
Leállósávban álló kisbuszba rohant egy román rendszámú személyautó ma reggel az M5-ös autópálya 40-es kilométerénél. Megszólaltak a brutális baleset szemtanúi.
Az eszközökbe rejtett robbanószerkezeteket izraeli gyárakban készítették, majd fedőcégeken, köztük egy magyar cégen keresztül juttatták el a Hezbollahhoz.
Luigi Mangione védelmi alapját már több százan támogatják, és az egyik bizottság szóvivője elmagyarázta, miért próbálnak segíteni a jogi költségek fedezésében.
A kardiomiopátia a szívizomzat betegsége, amely gyakran öröklődik. Ez a krónikus állapot megnehezíti a szív számára, hogy vért pumpáljon a test többi részébe. A betegség előrehaladtával a szívizom gyengülését okozhatja.
A karácsony a szeretet, az összetartozás és az öröm ünnepe, amikor szavakkal is kifejezhetjük egymás iránti megbecsülésünket. Legyen szó meghitt családi üzenetről, baráti jókívánságról, vagy akár hivatalos karácsonyi üdvözletről, a megfelelő szavak varázslatos hangulatot teremtenek. Összegyűjtöttünk számos stílusos, vicces, megható és formális üdvö
A Honda Motor és a Nissan Motor japán autógyártók tájékoztatták a japán kormányt arról, hogy tárgyalásokat kezdenek az egyesülésről - közölte a Kyodo News hétfőn.
Nemzetközi lesz Palácsik Lilláék karácsonya. Vajna Tímea, pontosabban Ráthonyi-Palácsik Tímea húga az adventi időszakban a családjával, a férjével, Visváder Tamással és a két fiukkal először Bécsbe utaztak, hogy meglessék, milyen az osztrák karácsonyi vásár. Majd nemrég Los Angelesbe érkeztek, hogy Andy Vajna özvegyével töltsék az ünnepeket.
A 12. házassági évfordulóját ünnepelte Pataki Zita. Az RTL népszerű időjárás-jelentője tizenkét éve karácsony előtt nem az ünnepi hangulaton gondolkodott, hanem azon, hogy minden a legnagyobb rendben menjen a menyegzőjükön.
Hatalmas örömhírről számolt be a halottlátóként elhíresült Kiss Kató. Korábban maga sem gondolta volna, de nemrég ismét férjhez ment. Kató a közösségi oldalán jelentette be, hogy néhány nappal ezelőtt megházasodott. Az újdonsült feleség a bejegyzésében kifejtette, hogy három mérföldkövet tűzött ki magának, s ha azok teljesülnek az élete során, megé
Bemutatták hétfőn Francois Bayrou francia miniszterelnök kormányának tagjait. Emmanuel Macron államfő kabinetfőnöke, Alexis Kohler tájékoztatása szerint a mintegy 30 tagú új kabinetnek két korábbi miniszterelnök is tagja lesz Élisabeth Borne és Manuel Valls személyében. Borne a jövőben az oktatásért, Valls pedig a tengeren túli területekért felelős
Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapata és Kristina Dramac; az osztrák válogatott átlövő a horvát bajnok HC Podravka Vegeta együttesében folytatja pályafutását.
A disznóvágásnak nagy hagyománya van Magyarországon, amit az esetek többségében elzárt területen, többségében vidéken tartanak. Ennek is megvannak a sajátosságai, illetve a szabályai, amiket nem mindenki tart be. Most például egy egészen különleges eseményre került sor, ugyanis néhányan egy panelház parkolójában tartottak disznóvágást.
Az új év új lehetőségeket hozhat mindenki számára, ilyenkor népszerűek az újévi fogadalmak, pedig hivatalosan nem ez lenne az igazi új év. A bolygók és a csillagok útmutatást nyújthatnak számunkra, segítve ezzel bennünket felkészülni a következő évre.
Idén várhatóan 9,5 százalékkal bővül a globális reklámpiac a GroupM médiaügynökségi csoport decemberi This Year Next Year kutatása szerint. Az elemzés alapján jövőre a kelet-közép-európai régióban (CEE), valamint Magyarországon az elmúlt két év jelentős bővülése után a piac stabilizálódása, sőt akár stagnálás is következhet. Az erre az évre prognos