Egy hostessközvetítő cég is felkerült a HR Portál idei “Fast 10” listájára, amely az árbevételben és nyereségben nagyot nőtt cégeket mutatja be. A Book4Hostess Kft-nek 66 százalékkal nőtt az adózott eredménye 2022-23 között. A főiskolás évei alatt maga is hostessként dolgozó Szerencsés Dóra áll a piacon meghatározó hostessközvetítő cég mögött. 7000
Az elmúlt években hatalmas fejlődésen mentek keresztül az elektronikus vezetőtámogató rendszerek, az autók egyre hatékonyabban ügyelnek utasaik és a közlekedés
A volt kemping a III. kerületben van, nem messze a Római parttól, a területet tavaly kapta meg a modellváltó Óbudai Egyetem alapítványa. Az ellenzéki országgyűlési képviselő, Szabó Tímea szerint a Szentendrei út mögötti, Római Strand melletti parkban a legfrissebb felmérések szerint 567 darab fa van, ebből vágnának ki 155 fát.
Önálló zenei karrierbe kezdett az olasz tenor fia. Andrea Bocelli fia, Matteo Bocelli New Yorkban debütált szólóban, ahol bebizonyította, hogy nemcsak a neve miatt érdemes rá figyelni.
A szakképzett munkaerő hiányának kezelése, a legfontosabb kihívás az európai munkaerőpiacon, a vállalatok 77 százaléka véli úgy, hogy ez korlátozza működésében, illetve 60 százalékuk szerint ez akadályozza a beruházásokat – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Brüsszelben.
Török–magyar erdészeti együttműködés keretében nagy területű kísérlet kezdődik az állami erdészeti társaságoknál az erdők klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásának megsegítésére – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. Az együttműködés keretében két tonna tölgymakk érkezett Magyarországra azokból a törökországi rég
Paudits Béla a tehetségével elkápráztatta a közönséget, miközben a magánéletében szüntelen küzdelmekkel nézett szembe. Betegségek, belső bizonytalanságok és szerelmi tévelygések nehezítették az életét, amely végül tragikus véget ért. Az utolsó éveiben nyomorban élt. A Jászai Mari-díjas színművésznek emlékezetes pályája volt, de a mögötte rejlő embe
Az Európai Bizottság új iránymutatásai szerint a LIFE programból kapott uniós zöld források már nem használhatók fel lobbitevékenységre. A döntés jelentős hatással lehet azokra az NGO-kra, amelyek eddig ezeket a forrásokat használták az EU környezetvédelmi politikájának befolyásolására.
Az ünnepi időszak közeledtével egyre több időt töltünk az otthon melegében, ezzel arányosan pedig megnő a különböző sorozatok nézésével töltött órák száma is. A számok is azt mutatják, hogy a tavalyi és az azelőtti évben is a december volt az a hónap, amikor a legtöbb műsort nézték az emberek. Hogy ne maradj le semmiről az év utolsó hónapjában sem,
Egyetlen apró trükk jelentősen leegyszerűsíti a mézeskalács készítésének folyamatát, így a teljesen kezdőknek is sikerük lesz. A mézeskalács készítése olyan, mint a legtöbb dolog a karácsonyi időszakban: ahány ház, annyi
Kiutasították Szlovákiából azt a két külföldi állampolgárt, akiket a helyi hatóságok a múlt héten vettek őrizetbe az ország keleti részében lévő kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületei miatt – jelentette be a szlovák belügyminiszter. A gázvezeték vagy kőolajvezeték elleni támadás lehetséges előkészületeivel jelenleg há
A harmadik negyedévben 0,7 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A kiábrándító adat megegyezik az egy hónapja, előzetesen közölt számmal, ma viszont a részletes GDP-adatközlésből már azt is láthatjuk, hogy mi okozta a várakozásoknál is sokkal rosszabb tel
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 III. negyedévében a nyers adatok alapján 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7%-kal alulmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján a gazdaság
Az RMDSZ arra számít, hogy a szociáldemokratákkal és a liberálisokkal együtt kormányzati többségük lehet a romániai parlamentben, de a nagykoalíció lehetőségét sem zárja ki.
Az ünnepi időszak sokak számára ideális a kapcsolatok elmélyítésére. A karácsony a romantika ideje, de vajon tényleg csak egy kifogás arra, hogy a középszerű barátoddal maradj?
2024-ben az online szerencsejáték-piac továbbra is dinamikus bővülésről teszt tanúságot. A szektort elsősorban a technológiai fejlődés, a jobb hozzáférhetőség és a felhasználók bővülő igényei hatják. A legfrissebb előrejelzések szerint a szektor a növekedés után 2024-re meghaladja a 93,26 milliárd dollárt, és 2029-re elérihet a 153,21 milliárd doll
Kiutasították Szlovákiából azt a két külföldi állampolgárt, akiket a helyi hatóságok a múlt héten vettek őrizetbe az ország keleti részében lévő kritikus infrastruktúra elleni terrortámadás lehetséges előkészületei miatt – jelentette be Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter a közösségi médiában hétfőn nyilvánosságra hozott videóban. A belügymin
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk újabb jogi vereséget szenvedett el a Delaware-i bíróságon. A bíró elutasította Musk kérelmét, hogy állítsák vissza 2018-as, rekordösszegű fizetési csomagját, amelyet korábban jogellenesnek minősítettek. A döntés jelentős hatással lehet Musk vagyonára és a Tesla jövőbeli vezetői kompenzációs gyakorlatára - közölte