A kormánykoalíció hibát hibára halmozott, politikai és gazdasági nézeteltérések egyaránt voltak. A bukás egyre valószínűbb lett, és az FDP ezért készült fel már előzetesen erre – indokolta a pártelnök, hogy miért tervezték meg a kilépést a német kormányból.
A 10x Research új jelentése szerint Dél-Koreában a kriptoeszközök lakossági kereskedési volumene 18 milliárd dollárra emelkedett az elmúlt 24 órában, ami 22%-kal felülmúlta az ország teljes tőzsdei kereskedési forgalmát - írja a Cointelegraph.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az atv.hu-nak ma reggel azt nyilatkozta a 444.hu által tegnap megmutatott képernyőfotó kapcsán: az a levéltitok megsértését jelenti, és szabadságvesztéssel büntethető. Rogán Antalt arról is megkérdeztük: árulónak tartja-e Vitézyt, ha a Tiszával, Magyar Péterrel együttműködik?
Szlovákiából kiutasították azt a két külföldi állampolgárt, akiket a keleti országrész kritikus infrastruktúrája elleni terrortámadás előkészületeivel gyanúsítottak. Egyiküket Magyarországra küldték, míg társát az ukrán hatóságoknak adták át. A gyanú szerint drónokkal végeztek terepmegfigyeléseket többek között gázvezetékek és energetikai létesítmé
Rácz András egyetemi tanár szerint plagizált Orbán Balázs, mikor nem hivatkozott egy közösen jegyzett cikkre, melyből több oldalnyi szöveget átemelt. Az opponensek szerint nincs plágium, de hosszan sorolták a szakmai kifogásaikat.
Magyarország bruttó hazai termékének (Gdp) volumene 2024 harmadik negyedévében a nyers adatok alapján 0,8, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alap
Kihirdették a "2024. Év Szaktanácsadója" cím nyerteseit. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által immár 5. alkalommal meghirdetett pályázat célja az agrárágazatban tevékenykedők érdekeit szolgáló szaktanácsadói munka elismerése.
Budapesten 26 új sebességmérő kamerát állítottak üzembe 2024. október 30-án. A modern, hitelesített eszközök 47 forgalmi sáv járműforgalmát ellenőrzik. A készülékeket a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) telepítette és finanszírozta, a rendőrség a helyszínek kiválasztásában működött közre. A berendezések radaros elven működnek, kü
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) veszi át a jogosítványszerzéshez kapcsolódó életmentő oktatást a középiskolákban - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.
A K&H-nál 130 ezer fölé nőtt a fiatalok által nyitott bankszámlák száma. Ők pedig elég gyakran fizetnek kártyával, a harmadik negyedévben például naponta 84 ezer alkalommal. Az okoseszközös fizetések fölényben vannak, tízből hatszor ezt a megoldást választják a huszonhat év alattiak. A bankszámlák és a kártyás, okoseszközös fizetések egyre széleseb
A Budapesti Corvinus Egyetem kutatása szerint a befektetői hangulat, a félelem és a kapzsiság hatással van a kriptovaluták értékére, különösen medvepiacokon. A kutatás eredményei segíthetnek a befektetőknek és döntéshozóknak a kockázatok előrejelzésében.
Emlékszel még, gyerekként a karácsony milyen varázslatos időszak volt? Az ajándékok, a családi vacsora, a fenyőfa mind hozzátettek ahhoz, hogy felejthetetlen legyen az ünnepi szezon. Felnőttként mindig arra vágyunk, hogy ugyanezt az érzést éljük át. De kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy ahogy telnek az évek, úgy változik meg maga a karácsony is… H
Civil szervezetek újabb nemzeti konzultációt indítanak külön a nyugdíjasoknak, bár más is leírhatja a véleményét az időseket érintő kérdésekről. Az egyik kérdés a 13. havi nyugdíjat érinti.
Karácsonyi hangulatban vagyunk, rengeteg értékes ajándékkal készültünk, megrendelésével most részt vesz a sorsoláson, ahol megnyerheti az ajándékok egyikét. A legfontosabb viszont, amiért önnek is érdemes előfizetnie: kitűnő ár-érték arány, hiteles szakmai támogatás, csomagajánlatainkban már a most megjelenő 2025-ös HVG Adó, Tb-, illetve Munkajog k
A Taste Balaton Fesztiválon tényleg mindenki megtalálhatja a neki legkedvesebb programot. A 2024-es első Taste Balaton Fesztivál bizonyította, hogy nagy igény van egy év eleji balatoni megmozdulásra. A teltházas programok
Aki szereti az édes és sós ízeket együtt, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia ezt a mennyei, pillecukros édesburgonyát. Az antioxidánsokban gazdag édesburgonya ízét a meleg fahéj, a fűszeres gyömbér, a ropogós pekándió és az édes juharszirup fokozza az alábbi receptben.Hozzávalók3 (kb. 30-35 dkg) édesburgonya, tisztítvaFőzőspray2 evőkanál sótlan
Ezzel a hihetetlen módszerrel bármelyik haldokló növény újra életre kel Adjunk banánhéjat a szobanövényeknek! A banánt majdnem mindenki szereti, mert finom, tápláló és rendkívül egészséges, a héja azonban a legtöbb háztartásban kidobásra kerül. Pedig ha tudnánk, hogy egy csodaszer, hasznosítanánk! A banán héjától ugyanis kivirulnak és új életre kel
Egy 32 éves férfi balszerencsés éjszakájából bíróság ügy lett, miután több autót próbált feltörni, ám egy visszapattanó kő az arcába csapódott. Az éjszaka folyamán két autót feltört, egy nyitva hagyott járművet pedig egyszerűen kinyitott. A pórul járt tolvaj összesen közel 1,5 millió forintos kárt okozott. Az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a
Tegnap kifejezetten izgalmas volt a nap a tőzsdéken, ugyanis új történelmi csúcsra került a vezető német tőzsde, míg a tengerentúlon a tech-túlsúlyos Nasdaq index döntött rekordot. Ezzel párhuzamosan korrekcót láttunk a bitcoinnál, de az altcoinok piacán brutális rali indult, az XRP-vel az élen. Ami a mai napot illeti, az ázsiai tőzsdéken remek han
Szintkülönbség? Max Verstapennél a Las Vegas-i szavakat tettek követték! Hiába küldte őt Lando Norris komikusi pályára, a címvédő vasárnap megmutatta, ha a pályán kell bizonyítani, nem ismer tréfát!
A magyar kutatók aggasztó jelenségeket tártak fel a kisgyerekek digitális eszközhasználatával kapcsolatban, amely a koronavírus-pandémia alatt és után figyelhető meg. A kutatás szerint a túlzott kütyühasználat nyelvi képességek csökkenéséhez és a kommunikációs zavarokhoz vezethet, ami hosszú távon hatással lehet a jövő társadalmára.
Nem karácsony a karácsony Reszkessetek, betörők nélkül. 34 éve nézi rongyosra az egész ország ugyanazokat a képkockákat. Most készült egy előzetes, ami azt képzeli el, milyen lenne, ha 2024-ben kiengednék a börtönből a Vizes Banditákat.
Bukta Anikó grafikus két évvel ezelőtt magyarországi projektekkel a zsebében érkezett meg Berlinbe. Annak ellenére, hogy az életében azóta minden a lehető legjobban alakult, ez a változás komoly önismereti munkát igényelt. Jöttem, láttam, maradtam sorozatunk új része.
Egy bt. és egy egyéni vállalkozás egy "tulajdonossal" működik. Mindkettő egy könyvelőt alkalmaz, jövőre könyvelőváltást tervez. Mi a helyes eljárás, hogy mindenki használni tudja az ügyfélkapus, vagy DÁP-os belépést figyelembe véve azt is, hogy lesz időszak, amíg a két könyvelőcég időben párhuzamosan együtt dolgozik? Mi van akkor, ha a tulajdonos a