Az ünnepi szezon közeledtével a kriptovaluták piacán erősödik a várakozás egy esetleges felfutás iránt. Öt kiemelkedő digitális valuta hívta fel most a figyelmet a rendkívüli növekedés ígéretével, ami az ünnepi kriptórally során következhet be. Ezek az eszközök figyelemre méltó megtérülést kínálhatnak, és potenciálisan megsokszorozhatják a befektet
A közös otthon védelmében – Ukrajna magyar nemzeti kisebbségének (közösségének) fóruma címmel kétnapos rendezvény keretében vitatták meg Ukrajna állami politikájának reformját a kisebbségek vonatkozásában, a magyar civil intézmények szerepét az ország társadalompolitikai életében, valamint a magyar nemzeti kisebbség oktatási jogainak biztosítását.
Az Állami Számvevőszék honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok 2024. III. negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést – közölte a szervezet.
Olyan karácsonyi nagyágyúkkal az asztalon, mint a bejgli, a mézeskalács vagy a szaloncukor, nem könnyű feladat elkerülni a cukrot. Viszont mit szólnál, ha azt mondanánk, vannak olyan cukormentes, prémium minőségű szaloncukor-variációk, amikért teljesen odaleszel, annyira finomak. A bűntudatodnak pedig búcsút inthetsz. Mutatjuk a kedvenceinket, amik
Fokozódik a nemzetközi helyzet globális verseny. A sikeres európai gazdaság egyik meghatározó eleme az erős innovációs ökoszisztéma és a tehetséges fiatalok képzésének támogatása. Az innovatív életforma, a hibázás kultúrája és az együttműködések fontossága is szóba került a „Z generáció – Az innovátorok új generációja” című konferencián, melyet az
Az ukrán katonák közül egyre többen nem jelentkeznek szolgálatra vagy hagyják el frontvonalbeli pozícióikat, ami egyre komolyabb kihívást jelent Kijev számára. Egy ukrán törvényhozó szerint a dezertálások száma elérheti a 200 ezret is. Ukrán hivatalnokok és katonák az Associated Pressnek (AP) elmondták: „Minden elképzelhető hiánnyal szembesülve tíz
Minden hajtípusnak és frizurának megvannak a maga előnyei és hátrányai. Nincs ez másképp a vékony szálú hajjal sem. Azok, akiket ilyen hajkoronával áldott meg a sors, jobb, ha elkerülnek egyes frizurákat, mert nagyon előnytelenek számukra. Mutatjuk, melyek a legrosszabb és legelőnyösebb választások vékony haj esetén. A vékony és finom hajtincseknek
Európa továbbra is elkötelezett a háború folytatásának pusztító irányvonala mellett - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
A mesterséges intelligencia chipek piacvezetője, az Nvidia fontolgatja, hogy növekvő pénztartalékait fúziók és felvásárlások révén hasznosítsa. A cég pénzügyi vezetője egy arizonai technológiai konferencián beszélt a lehetséges tervekről, kiemelve, hogy a vállalat nyitott a tehetséges csapatok felvásárlására is, írja a Reuters.
Peszkov Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz az X közösségi hálózaton intézett üzenetére reagált, amelyben jelezte, hogy Ukrajna támogatása nem fog gyengülni.
Ma és holnap két előre hozott mérkőzést játszanak a spanyol első osztályban. A Barcelona és a Real Madrid egyaránt idegenben lép fel. A 19. fordulóból előrehozott két mérkőzés nagy tétje most az, hogy magára talál-e végre az elmúlt három fordulóban mindösszesen egyetlen pontot szerző Barcelona. Ha a katalánok nem tudnak győzni a Mallorca vendégek
Az Európai Unió búzaexportja egyre inkább Afrika nyugati felére összpontosul, miután Oroszország helyzete erősödik a főbb észak-afrikai és közel-keleti piacokon – közölték kereskedők.
Még mindig a heti autópálya-matrica a legkelendőbb, igaz, az áprilisban bevezetett egynapos e-matricát is egyre több autós választja elsősorban a heti és a havi helyett – derül ki a Simple mobilapplikáció idei statisztikájából. Vasárnaptól lehet megvásárolni az éves országos autópálya- és vármegyematricákat, amelyek 2026. január 31-ig érvényesek. D
A mesterséges intelligencia a kriptovaluták világát is forradalmasítja, és lenyűgöző nyereségek előtt nyitja meg az utat. Most leginkább négy, mesterséges intelligenciához kapcsolódó digitális érme került a befektetők érdeklődésének középpontjába, amelyek akár 8000%-os növekedést is elérhetnek 2024 vége előtt. Ezek a tokenek egyesek szerint jelentő
A Ferencváros labdarúgó-szakosztályának 124. születésnapján, kedden felavatták Borbás Gáspárnak, a klub és a magyar labdarúgó-válogatott első gólszerzőjének a szobrát az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
A két politikus kedd délelőtt a pécsi gyermekotthon kapujánál találkozott egymással. A botrányos jelenet során Menczer végig néhány centiméterről, habzó szájjal kiabált Magyar arcába.
Az év végéig még van lehetősége gyűjtögetni az öngondoskodóknak, hogy az idei megtakarításaik után a jövő évben adójóváírásban részesüljenek. A maximálisan igénybe vehető összeg 280 ezer forint. Annak, aki most vágna bele, az idei hosszú ünnepi időszakra való tekintettel érdemes december első két hetében elindítani a folyamatot.
A jegybank mindezek alapján az engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatási tevékenység miatt 55 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a céget.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Prémium Pázsit Kft. nem tudta igazolni a termékei egyedülállóságára, valamint piacelsőségére vonatkozó állításait. A GVH az ügy kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a piacelsőségi állítások kifejezetten alkalmasak a fogyasztói figyelem felkeltésére és a döntések befolyásolására, ezért külö
Ugyebár az új szabályok szerint Palik Lászlót is lehet segítségként használni. Az egyik játékos most egy nagyon nehéz kérdésnél vetette be a műsorvezetőt.
Magyarországon idén hatéves rekordot döntött a pontos számlafizetők aránya, de az erre nem képesek felénél tartós az anyagi probléma. Csak az emberek 40 százaléka biztos abban, hogy kölcsön nélkül meg tudna oldani egy hirtelen nagyobb kiadást.
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) arra kéri a kormányt, hogy a jövőben vizsgálja meg a rekreációs tevékenységek – például gyógyfürdő-látogatás, szabadidős sport – támogatásának lehetőségét is a fogyatékossággal élők számára. A kisebbik kormánypárt a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében kezdeménye
Debreczeni József Hideg krematórium című könyvét az év tíz legfontosabb olvasmányélménye közé sorolta a New York Times. A lista a szerkesztőség tagjainak ajánlásaiból áll össze. A Hideg krematóriumot 1950-ben adták ki először Jugoszláviában, Magyarországon csak idén jelent meg a Jelenkor gondozásában. Az 1978-ban elhunyt író 39 volt, mikor deport
Tavaly közel 36 ezren vándoroltak ki Magyarországról, az elmúlt tizenhárom évben pedig – a KSH adatai szerint – 326.215 ember hagyta el hazánkat. Nyilván sokan visszaköltöztek időközben, de ez akkor is elképesztően magas szám. Annyi biztos, hogy rengeteg embernek okoz fejtörést, hol töltse a karácsonyt. Itthon? Vagy otthon? Na de hol is van az a bi
Összeütközött öt személygépkocsi Kaposváron, a Füredi utcában, azaz a 67-es főút belterületi szakaszán, a 48-as ifjúság útja és a Béke utca közötti szakaszon. Kismértékben két autóbusz is részese volt a balesetnek, amelynél a város hivatásos tűzoltói végzik a műszaki mentést. A rajok három autót áramtalanítottak. A helyszínen vannak a mentők is. A