2024. december 3. kedd

dec. 3
19:21
Lebukott A Konyhafőnök ellenszenves versenyzője, mindenkit hülyére akart venni, de nem sikerült (Promotions)
Saját maga alatt vágja a fát A Konyhafőnök versenyzője, a nézőknek már nagyon elegük van belőle.
dec. 3
19:21
Szijjártó felszólította a nemzetközi közösséget, hogy lépjenek fel a közel-keleti keresztény közösségek üldöztetése ellen (vasárnap.hu)
A nemzetközi közösségnek kötelessége lenne fellépni a közel-keleti keresztény közösségek üldöztetése ellen, ugyanis az utóbbi időben tovább romlott az érintettek helyzete Libanonban és Szíriában is – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerintr a tárcaveze
dec. 3
19:27
9 brutál csokis sütemény az ünnepekre, ami azonnal függőséget okoz (Mindmegette)
Akár a magunknak és a családnak, akár a vendégeknek készítjük, egy csokoládés desszert mindig jó választás. Összegyűjtöttük 9 ellenálhatatlanul csokis sütemény receptjét, de figyelmeztetünk: egytől egyig függőséget okoznak!
dec. 3
19:27
Több mint ezer gyermek karácsonyát teszi szebbé a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat programsorozata (Infostart)
Idén is a Mindenki karácsonya programmal, országházi vendéglátással és operaházi Diótörővel várja a hátrányos helyzetű gyermekeket karácsony közeledtével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.
dec. 3
19:27
A jó szex ott kezdődik, hogy beintesz mindannak, amit a kultúrád tanított a vágyról (WMN)
Időnként mindenki szorong a szexen. (Némi túlzással csak a pszichopaták és a csecsemők nem.) Persze a szorongás tárgya egyénenként eltérő: van, aki a nemi identitása miatt aggódik. Más attól fél, hogy túl ritkán vagy túl gyakran kívánja. Van, aki a testi adottságai miatt bizonytalan, más attól fél, hogy túl extrém vagy épp prűd. Emily Nagoski új kö
dec. 3
19:27
Különleges sörök, nem csak sörkedvelőknek (Magyar Mezőgazdaság)
Adventhez közeledve Magyar Sörgyártók Szövetsége szokásos ünnepelésre várta partnereit. Ha valaki sört iszik, ritkán jut eszébe, hogy a sör főzése, nevelése művészet, ami hagyományokat, tradíciókat igényel.
dec. 3
19:33
Szakított a magyar topmodell és a milliárdos futballsztár, 12 évig voltak együtt (SzMo)
Két éve össze is házasodtak, de a rajongók egy ideje már sejthették, hogy valami nincs rendben Varga Viktória és Graziano Pellé között.
dec. 3
19:33
Costa Rica, Pura Vida! 5 életigenlő program (Utazási Élmények)
Costa Ricában megtapasztalhatjuk az igazi szabadság élményét, miközben Tarzan módjára repülünk az esőerdőben vagy egy meleg vizű forrásban ücsörgünk. A Kiwi.com idei magyar World Travel Hacker párosának még fizetett túrára sem lett volna szüksége ahhoz, hogy lajhárt lásson, mert esőserdős szállásukon már reggelizés közben csatlakozott hozzájuk eg
dec. 3
19:39
László Zoltán: nagyarányú hazai járműipari leépítés kezdődhet (Infostart)
A jövő év első felében nagy létszámleépítések várhatók a hazai járműgyártó szektorban. Ezt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nyilatkozta az InfoRádióban, miután a német autóipar komoly visszaesést produkált az elmúlt időszakban.
dec. 3
19:39
Szomorú hír Japánból — romlik a hangulat (Privátbankár)
A japán feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) az ötödik egymást követő hónapban csökkent novemberben.
dec. 3
19:39
Az ukrán külügyi tárca közölte, alternatív NATO-tagság nem felel meg Ukrajnának (hirado.hu)
A tárca emlékeztetett, hogy nemcsak Ukrajna és Európa biztonságáról van szó.
dec. 3
19:39
Így kellene megmosnod a hajadat télen a szakértők szerint: a forró vizet már most felejtsd el (Femcafe)
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
dec. 3
19:39
Planéta Szimonetta: Eddig sem volt kérdés, hogy ez egy jó csapat, de kellett idő a lányoknak (m4sport.hu)
Az MSK Lublin korábbi magyar válogatott kézilabdázónője, Planéta Szimonetta mesélt a Nemzeti Sportrádiónak a női kézilabda Európa-bajnokság eddigi magyar teljesítményéről, illetve a lengyelek elleni középdöntős meccsről.
dec. 3
19:45
Férfi karórák: hogyan válasszunk tökéletes karórát karácsonyi ajándéknak? (TőzsdeFórum)
Egy férfi számára karácsonyi ajándékot keresve gyakran találkozunk az ideális választás kihívásával. Azonban egy jól megválasztott férfi karóra örök érvényű, elegáns és praktikus ajándék, amely különleges helyet foglalhat el a megajándékozott életében. Ebben az útmutatóban megvizsgáljuk, hogyan válasszuk ki a tökéletes karórát, amely egyszerre feje
dec. 3
19:45
Visszavonta a romániai magyar közösségre nézve hátrányos, közigazgatási átszervezésre irányuló tervezetét az USR (hirado.hu)
"A romániai magyar közösség egységet és erőt mutatott fel december 1-jén, és ezzel az erővel a többségi politikai alakulatoknak is számolniuk kell, nem dönthetnek rólunk nélkülünk."
dec. 3
19:45
Wolff és Hamilton búcsúja: Zárjuk le szépen ezt a fejezetet! (m4sport.hu)
Üzenetben búcsúzott és mondott köszönetet a csapatvezető a hétvége előtt.
dec. 3
19:45
Katasztrofális számok: Égetik a pénzt a magyar webshopok (Digital Hungary)
Egy friss kutatás szerint a hazai webshopok jelentős része olyan alapvető online marketing hiányosságokkal küzd, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt a nemzetközi piacokon. A webshopoknak több, mint fele nem méri eredményeit, nem gondolkodik stratégiában és mondvacsinált megoldásokkal égeti a pénzét.
dec. 3
19:51
Ukrajna: egy ilyen NATO-tagság nem jó nekünk (Infostart)
A kijevi külügy csak rendes taggá válást tart elfogadhatónak, helyettesítő megoldást semmiképp. Előkerült a "budapesti memorandum" is.
dec. 3
19:51
Mindenki aggódik Liverpoolban, Szoboszlait is érintheti a súlyos döntés (Ripost)
Tovább bonyolódik a helyzet.
dec. 3
19:51
2,5 dollár felett az XRP árfolyama – ötszörösére nőtt az elmúlt egy hónapban! (BitcoinBázis)
Az XRP az egyik legrégebbi digitális valuta, mely forgalomban van. A Ripple Labs azzal a céllal hozta létre a projektet, hogy hatékonyabbá és gyorsabbá tegye a globális pénzügyi tranzakciókat – főként bankok és pénzintézetek számára. Bár 2017-18 között minden adott volt, hogy a bitcoin (BTC) legnagyobb kihívója legyen, a négy éve tartó pereskedés a
dec. 3
19:51
Margot Robbie halálra rémült A Wall Street farkasa castingján: azt hitte börtönbe kerül (naphire.hu)
Margot Robbie olyan kreatív döntést hozott, hogy "A Wall Street farkasa" című film castingján ahelyett, hogy megcsókolta volna Leonardo DiCapriót, a "Barbie" sztárja inkább megpofozta őt.
dec. 3
19:51
Az oroszok szerint ma az történik Georgiában, ami Ukrajnában 2014-ben történt (vasárnap.hu)
A 2014-es ukrajnai Majdanhoz hasonlította a Georgiában zajló eseményeket Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Moszkvában a sajtónak nyilatkozva. Peszkov szerint jól láthatóan kísérlet történik a helyzet megingatására. "Számos országban láttunk már hasonló eseményeket. A legközvetlenebb párhuzamot az ukrajnai Majdan eseményeivel lehet vonni"
dec. 3
19:57
Komoly bajban az olasz autóóriás: állami beavatkozásra van szükség a túléléshez (Pénzcentrum)
Az olasz kormány igyekszik mindent megtenni a csökkenő forgalmú Stellantis olaszországi munkahelyeinek a megmentéséért Carlos Tavares vezérigazgató lemondása után.
dec. 3
19:57
Ki ne hagyd a füge téli metszését! (Agroinform)
A füge esetében nagyon fontos a téli metszés! Azt is elárujuk miért, és hogy melyik növények számítanak még rá!
dec. 3
19:57
"Ki veszi ezt be?" - Vitézy kiakadt Lázár Jánosék javaslatán (ATV)
Vitézy Dávid legfrissebb Facebook-bejegyzésében élesen bírálta az új közlekedési törvényjavaslatot, amely szerinte vidéki vasútvonalak bezárásához és járatritkításokhoz vezethet.
dec. 3
19:57
Putyin repülőivel deportálták az ukrán gyerekeket Oroszországba, hogy ott átneveljék őket (SzMo)
A Yale Egyetem kutatása széles körben tárta fel az orosz visszaéléseket. Akár 19 ezer olyan ukrán gyerekről is szó lehet, akiket így szakítottak el otthonuktól.
dec. 3
19:57
Ezért ébredünk fel az ébresztő megszólalása előtt 5 perccel (Helló Magyar)
Veled is gyakran megesik, hogy szokás szerint beállítod az ébresztőórát, de percekkel a megszólalása előtt magadtól felébredsz? Mutatjuk az okát!
dec. 3
19:57
Mégsem terjeszkedik Törökországban a Coinbase, a szabályozások változása állhat a háttérben (BitcoinBázis)
A Coinbase felszámolja tevékenységét Törökországban, miután visszavonta a szabályozó hatóságnál benyújtott kérelmét. A visszalépés mindössze három hónappal azután történt, hogy az amerikai székhelyű kriptotőzsde benyújtotta előzetes kérelmét a török kormányhoz. Hirtelen fordulatot vett a Coinbase, visszavonta a működési kérelmét A török tőkepiaci t
dec. 3
20:03
Szijjártó Péter elárulta, mit képviselt Moszkvában (Infostart)
A magyar kormány az ukrajnai tűzszünet és béketárgyalások mellett érvel Brüsszelben és Moszkvában is, erre jelenleg különösen nagy szükség van, meg kell előzni a béketeremtést ellehetetlenítő döntések meghozatalát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
dec. 3
20:03
Tovább megy a huzavona Elon Musk 22000 milliárd forintnyi juttatásán (Portfolio)
Egy delaware-i bíró másodszor is elutasította Elon Musk 56 milliárd dolláros juttatását, a hírre 2 százalékot esett a Tesla árfolyama.
dec. 3
20:03
Magyarázat mindenre: Primitív propaganda (Mafab)
Ez a film a szokásos primitív libis gyűlöletkeltés a konzervatívok ellen, csak a szokásosnál finomabb formában.Az egész film során primitív sablonokkal dolgozik, mármint ahogy a ballib oldalon gondolkodnak a jobboldaliakról, a "fideszesekről". És persze sok interjúban elhangzott, hogy de ez a film közelíteni akarja a táborokat, és mindkét oldal sze
dec. 3
20:03
Ezt kell csinálni a milliós fizetésért a budapesti karácsonyi vásáron, nem hiába olyan drága a nemzeti finomságunk (Promotions)
Ki ne vágyna ilyen fizetésre? De meg is kell ám érte dolgozni!
dec. 3
20:09
Az NVB kiadta Cseh Katalinnak Fekete-Győr András mandátumát (hirado.hu)
A jogszabály szerint a listán szerzett mandátum megüresedése esetén a jelölőszervezetek nevezheti meg, kinek kérik kiadni a mandátumot.
dec. 3
20:09
Kerüld messziről ezt a 3 ételt, ha tudod, hogy alkoholt fogsz inni: másnapos leszel, ha nem így teszel (Femcafe)
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás napján, melyről köztudottak, hogy rosszabbíthatnak a másnaposságon.
dec. 3
20:11
Nincs elég aláírás a kiemelt beruházások ügyében kezdeményezett népszavazáshoz az NVB szerint (hirado.hu)
Az aláírásgyűjtésre nyitva álló időszak november 7-én 16 óráig tartott.
dec. 3
20:15
Flottagyakorlatot tart az orosz haditengerészet a Földközi-tengeren (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint a december 1. és 3. közötti, az orosz fegyveres erők kiképzési tervének megfelelő gyakorlaton több mint ezer katona, 10 hajó és támogató hajó, 24 repülőgép, valamint a Basztyion partvédelmi rakétarendszer vesz részt.
dec. 3
20:15
Itt vannak az árak – már rendelhető Magyarországon az új Opel Grandland (Autószektor)
Első körben a 136 lóerős hibrid, a 195 lóerős plug-in hibrid és a 73 kWh akkumulátorral szerelt 210 lóerős elektromos változat rendelhető (ennek hatótávja 520 kilométer). A későbbiekben várható nagyobb akkumulátoros változat akár 700 kilométeres hatótávval, illetve erősebb, négykerékhajtással is ellátott elektromos Grandland. Az induló ár hibrid ha
dec. 3
20:21
Nem lesz kiemelt beruházásos népszavazás (Infostart)
Az NVB kedden bejelentette: nincs elég aláírás.
dec. 3
20:21
Adócsomag: ezek a mezőgazdasági gazdálkodókat érintő legfontosabb változások (Adózóna)
Az Országgyűlés elfogadta, és kihirdették az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvényt, melynek a kamarai tagságot érintő legfontosabb változásait A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a honlapján foglalt össze.
dec. 3
20:21
Váratlan fordulat: 2025-ben ez az 5 cipő lesz a legdivatosabb (Joy)
Az alábbi lábbelik között sok retró visszatérő is akad, amelyek meghódítják a következő évet.
dec. 3
20:21
Nagy létszámleépítés jöhet a hazai járműiparban (Portfolio)
Nem borús jövőkép van, hanem egyáltalán nincsen jövőkép. Pillanatnyilag a lehetőségek közül sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a jövő év első felében nagy létszámban váljanak meg a munkatársaktól, nyilatkozta a hazai járműgyártás helyzetével és kilátásaival kapcsolatban az InfoRádiónak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
dec. 3
20:21
"A szeme olyan csibészes, mint a papié" – Fenyő Miklós megmutatta ritkán látott kisunokáját (Ripost)
A hazai rock and roll koronázatlan királyi tündéri fotón pózol.
dec. 3
20:21
Gyakran felébredsz az éjszaka közepén? Szakértők szerint ettől a módszertől villámgyorsan visszaalszol (Glamour)
Számtalan oka lehet annak, hogy az éjszaka közepén felébredünk, és utána képtelenek vagyunk elaludni. A legtöbbször a cikázó gondolatok gátolnak meg bennünket abban, hogy folytassuk a pihenést. Szerencsére léteznek bevált módszerek, amelyek segíthetnek a probléma megoldásában.
dec. 3
20:21
Szalagavatós lánykérés Gyöngyösön: teljes titokban készült Patrik az eljegyzésre (SzMo)
Filmekbe illő pillanat játszódott le a gyöngyösi Vak Bottyán János Katolikus Technikum szalagavatóján: a fiú a tánc végén, a vendégek előtt kérte meg kedvese, Hanna kezét.
dec. 3
20:21
Asszisztens rendszerek – A tolatóradar (Autószektor)
Jó pár hete, hogy útjára indítottuk autónk asszisztens rendszereivel foglalkozó cikksorozatunkat. Az ABS, ASR, ESP és BAS rendszerek után ma egy nem a fékrendszerrel összefüggő berendezésről lesz szó, hanem olyasvalamiről, ami megjelenése óta vélhetően jelentősen csökkentette a parkolási sérülések számát, ez pedig nem más, mint a tolatóradar. Van á
dec. 3
20:21
Magyarok, akik sosem torpantak meg – öt elképesztő selfmade sikersztori a múltból (Forbes)
Öt kivételes ember, öt kerek történet a múltból. Teljesen különböző helyről érkeztek, teljesen különböző életutat jártak be, de egy valami közös bennük: kitartásuk, a magukba vetett bizalom egészen rendkívüli volt. Igazi, selfmade sikersztorik az elmúlt két évszázad magyar történelméből.
dec. 3
20:21
Fellélegezhet Székelyföld – Visszavonta a romániai közigazgatási átszervezésére irányuló tervezetét az USR (vasárnap.hu)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) kérésére visszavonta a közigazgatási átszervezésre irányuló törénytervezetét a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) – közölte kedden az Rmdsz. "A romániai magyar közösség egységet és erőt mutatott fel december 1-jén, és ezzel az erővel a többségi politikai alakulatoknak is számolniuk kell, nem dönthet
dec. 3
20:27
Cseh Katalin a lista 276. helyéről ugrik most Fekete-Győr András székébe (Infostart)
Kiadta Cseh Katalinnak Fekete-Győr András országgyűlési képviselői mandátumát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden.
dec. 3
20:27
A szerbek legyőzésével életben maradtak a románok továbbjutási esélyei a női kézilabda Eb-n (m4sport.hu)
Amennyiben továbbjutnak, a magyar együttessel is találkoznak a középdöntőben.
dec. 3
20:27
Le akarják váltani az olajbogyót Olaszországban – ezt termeszthetik helyette (Magyar Mezőgazdaság)
A felmelegedés, a szárazság és a növénybetegségek fokozódó veszélyt jelentenek a mezőgazdaságra Dél-Olaszországban. Egy volt távközlési menedzser által alapított startup úgy véli, megoldást talált: ez az Opuntia Ficus, vagyis a kaktuszfüge.

Keresés