Amerikában a betiltás csak egy fegyver a könyvtárak elleni harcban. Végső esetben megvonják az intézménytől az anyagi támogatást vagy otthonukban fenyegetik a könyvtárosokat.
A Waberer’s Csoport második alkalommal hirdette meg az Év Női Logisztikusa díjat a Navigátorvilág szaklappal együtt. Idén megosztott első helyet hirdettek: Balogh Ágota, a Royal Sped Zrt. vezérigazgatója, valamint Palicska Judit, a Waberer's Network Kft. ügyvezetője vehették át a díjat. A női jelenlét növelése pedig az utánpótlásban is fontos,
A kormány korábbi tervei ellenére sem vezetik be a kötelező egészségügyi szűrővizsgálatokat 2025-től. Jövőre továbbra is csak önkéntes szűrések lesznek. A Belügyminisztérium azonban egy másik koncepció kidolgozásán dolgozik most. Jelenleg kizárólag 18 éves korig kötelezők az egészségügyért felelős miniszter rendeletében előírt szűrővizsgálatok.
Az MBH Bank közölte: 2025. január 15-én éjféltől kivezetésre kerül az MBH Bank App (korábban MKB). Az ügyfelek ezután az MBH Bank Appban folytathatják a bankolást.
A gépet az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjának munkatársai építették és fejlesztették. Készítésekor még nem is számítógépnek, hanem digitális, automatikus, programozható számológépnek nevezték, mivel a számítógép szó akkor még meg sem született.
Háromezer kilométert úszott egy császárpingvin, Gus az Antarktisztól Ausztráliáig, most pedig elindult, hogy visszafelé is letudja ezt a távot. Fontos volt, hogy az állat a nyár és a meleg idő közeledtével ne töltsön több időt a lakóhelyétől északra található kontinensen, ezért húsz nap állatorvosi és gondozói felügyelet és regeneráció után visszae
A zserbó mellett a másik nagy karácsonyi klasszikus - mármint a sütemények között - a mézes krémes, a házi készítésű ünnepi desszertek koronázatlan királynője. Következzen tehát most egy csokor mézes krémes recept, a klasszikustól a kókuszosig, az egyszerű, kevert tésztástól az egészen extrém, bejglivel töltött változatig, bónuszként egy gluténment
A transzferárazás szabályozási és gyakorlati kihívásai kerültek elemzésre a Deloitte legutóbbi webináriumán, ahol az adótanácsadó szakértői és a NAV képviselője osztották meg tapasztalataikat a témában. Az online esemény vendége volt, Maqsoudi Ali, a NAV Ellenőrzési Kapcsolattartó és Információhasznosítási Főosztály Transzferár Osztályának vezetője
Megjelent a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának újabb meghosszabbításáról szóló rendelet, amely alapján 2025. június 30-áig, vagyis immár három és fél éve lesz velünk az intézkedés.
Összecsap az új szerelem és a volt feleség. Earl Spencer, Diana hercegné öccse, egy bírósági dráma középpontjában találta magát. Új párja, Dr. Catrine Jarman pert indított korábbi felesége, Lady Karen Spencer ellen.
A „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője számtalanszor beszélt arról, mennyire támogatja a bitcoin (BTC) és az arany vásárlását a fiat valutákkal vagy részvényekkel szemben. Az író és pénzügyi oktató hisz az infláció elleni védelemben, a decentralizációban és a korlátozott kínálatban is. Ugyanakkor most azt mondja, kivár a vásárlással. Rob
Balázs Klári és Korda György otthona a nyugalom szigete, ahol a pörgős hétköznapok után kettesben töltődnek fel. Az énekes házaspár számára az ünnepek a meghittségről, a közös pillanatokról és az egyszerű, mégis különleges élményekről szólnak. A karácsonyt ezért idén is csendesen, otthon ünneplik, távol a reflektorfénytől.
Második világháborús aknavetőgránátokat emeltek ki egy óbudai építkezésen megállított markoló kanalából a tűzszerészek – írta a MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred facebook-oldalán kedden.
A globális márka a Lanvin luxus divatházzal együttműködésben új szépségápolási és kényelmi kollekciót mutatott be Business Class utasainak. Az öt darabból álló kollekciót a fenntarthatóság jegyében tervezték, ötvözve a modern luxust az eleganciával. A csomagot a Lanvin ikonikus darabjai ihlették, és úgy tervezték meg, hogy sokoldalúan felhasználh
Pályája elején még az volt a kérdés, lehet-e valaki sikeres színésznő Hollywoodban szeplős bőrrel, vörös hajjal. Mondjátok, hogy ma már nem itt tartunk!
November 28-án, a budapesti Millenáris Parkban rendezték meg az EIT Jumpstarter startup-versenyének döntőjét. Az Európai Unió által támogatott, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által létrehozott feltörekvő vállalkozásoknak szervezett Jumpstarter tehetségkutató program idei etapja is segít abban, hogy a fiatal innovátorok versenyk
Becslések szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 7%a tapasztalja a depresszió tüneteit. A betegségtől azonban nemcsak ők, hanem szeretteik is szenvednek.
A mai nappal kezdődően országszerte nagyrészt borult és párás időre számíthatunk, a köd csak fokozatosan oszlik majd fel. Helyenként rövid időre kisüthet a nap, de napközben ezeken a területeken is megvastagszik a felhőzet.