Aggasztóan melegedő Balaton, 130 éve eltűntnek hitt faj felbukkanása és a budapesti csapvíz minőségének vizsgálata is bekerült a HUN-REN válogatásába 2024 legjelentősebb hazai kutatásairól.
Januártól munkába áll Nagy Márton és az NGM új intézménye, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. Mi történt? Január elsejétől megkezdi a munkát a Nemzetgazdasági Minisztérium égisze alá tartozó Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A csúcshatóság létrejöttével 2025-től nem csupán az ételfutárok, hanem minden online
A közel 72 millió ember az Európai Unió lakosságának 16 százalékát teszi ki. A magyar régiókban ez az arány 20 százalékig is felmehet. Mi történt? 2023-ban az EU lakosságának 16,2 százaléka, 71,7 millió embert volt kitéve a szegénység kockázatának – tájékoztatott az Eurostat; a magyarországi régiók mutatói 6,3 és 19,9 százalék közöttiek, írta meg Ü
Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, majd ma Ázsiában is többnyire lejjebb kerültek azok a tőzsdék, amelyek nyitva tartanak az ünnepek alatt. Ma Európában a fontosabb tőzsdék közül csak a francia és a brit piac van nyitva, bár mindkettő a szokásosnál korábban zár. Az Egyesült Államokban a szokásos módon fog ma folyni a kereskedés, csak holnap
Cápatámadásban életét vesztette egy külföldi turista, egy másik pedig megsebesült az egyiptomi Marsza Alam vörös-tengeri üdülőhelyen - jelentette be az egyiptomi környezetvédelmi minisztérium. Az érintettek nemzetiségét egyelőre nem közölték.
A Wizz Air új megállapodást kötött a Pratt & Whitney céggel a hajtóművekkel kapcsolatos problémák kezelésére. A magyar fapados légitársaság bejelentette, hogy a 2026-os pénzügyi év végéig várhatóan 40 repülőgépe marad a földön, miközben a cég kereskedelmi támogatást kap az amerikai partnertől. Az egyezség része az üzemeltetési segítségnyújtás és a
A Wizz Air új megállapodást kötött a Pratt & Whitney céggel a hajtóművekkel kapcsolatos problémák kezelésére. A magyar fapados légitársaság bejelentette, hogy a 2026-os pénzügyi év végéig várhatóan 40 repülőgépe marad a földön, miközben a cég kereskedelmi támogatást kap az amerikai partnertől. Az egyezség része az üzemeltetési segítségnyújtás és a
2-3 éjszakára szól a legtöbb szilveszterre időzített utazás a Szallas.hu adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.
A Hensoldt vezérigazgatója szerint Németországnak jelentősen növelnie kellene védelmi kiadásait, hogy megfelelően felkészüljön az esetleges fenyegetésekre. Oliver Doerre a Neue Zuercher Zeitungnak adott interjújában részletezte elképzeléseit a német hadsereg fejlesztéséről és a védelmi ipar jövőjéről.
Egy Földközi-tengeren állomásozó hajón a fizikusok a viharos vizekkel dacolva éjjel-nappal dolgoznak egy teleszkóp detektorainak telepítésén. A teleszkópot nem a fény, hanem a neutrínók észlelésére tervezték. Ezeket a szubatomi részecskéket nagy energiával érkeznek az űr titokzatos, ismeretlen birodalmából. Az ilyen nagyenergiájú neutrínók azonban
2025-től még alig észrevehető változást hoz az okosmérős áramfogyasztók életébe az idősoros elszámolás bevezetése. Azonnali könnyítésként jövőre megszabadulnak a mérőállás diktálásának terhétől, napi felhasználásuk alakulását pedig online felületen is nyomon követhetik majd - írja az Energiaügyi Minisztérium.
Szinte biztos, hogy a karácsonyfára nálad sem kizárólag egyfajta dísz kerül, de az tuti, hogy akad egy olyan típus, ami sokkal közelebb áll a szívedhez, mint a többi. Derítsd ki, a dekoráció mit fed fel a személyiségedről!
Ha szeretnétek feldobni a szilveszteri buli hangulatát, jó, ha van a tarsolyban pár remek játékötlet. Mutatunk 13-at! Így biztosan nem fogsz unatkozni! Szinte fillérekből megvannak.
Kínában gyorsult a gazdasági aktivitás decemberben az ország statisztikai hivatalának kedden ismertetett adatai szerint. Ez arra utal, hogy Kína gazdasága stabilizálódik és fejlődik. Ez a helyzet fontos nemcsak Kína, hanem a globális gazdaság számára is, hiszen Kína a világ egyik legnagyobb gazdasági szereplője, és teljesítménye közvetlenül hat a n
Jelentősen visszaesett a mémcoinok iránti érdeklődés. A mém érmék teljes piaci kapitalizációja decemberben mintegy 30%-kal esett. A mém tokenek piaca több mint 40 milliárd dollárt veszített az év utolsó hónapjában, a kereskedők masszív volatilitást és változó lehetőségeket tapasztaltak. Óriási visszaesés történt a mémcoinok piacán Decemberben a mém
Idén szilveszterkor jelentősen hidegebb idő várható a tavalyinál. Míg 2023 utolsó napján akár 15 fokig is emelkedhetett a hőmérséklet, az idei év utolsó napján csak alig lépi túl a fagypontot.
Miközben zajlottak a decemberi szakmai események, köztük az Epica Awards zsűrizése és díjátadója, a hónap közepétől ráfordultunk az éves összefoglalókra. 12 írásban idéztük fel a Kreatív idei évét, de hoztuk a legfontosabb vállalati és ügynökségi karrierhíreket, és két szülinapról is megemlékeztünk.
A magyar gazdaság 2024-ben az uniós átlagnál gyengébben teljesített, de 2025-re lassú javulás várható. A kormány ambiciózus növekedési céljaihoz a beruházások stabilizálása és a külpiacok élénkülése lehet a kulcs.
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra, egyebek közt a vállalatirányítás, hitelkockázat, követelésminősítés és értékvesztésképzés, tőkemegfelelés és IT biztonság kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízhat
Felsorakoztak az illiberális világ nagyjai, eleinte azt hihettük, Fico kimarad, de végül ő is odafért a hatalmasok közé. Mi történt? Díszes társaságba keveredett Orbán. A fenti lista a világ azon vezetőit tartalmazza, akiknek Vlagyimir Putyin orosz diktátor karácsonyi és újévi üdvözletet küldött – találta meg az információt az Index a TASZSZ orosz
Az energiamérlegekkel foglalkozó munkacsoport (Arbeits-gemeinschaft Energiebilanzen) számítása szerint 2023- ban történelmi mélypontra csökkent a németországi energiafogyasztás. Ezek szerint az éves fogyasztás az előző évihez képest 7,9 százalékkal, 368,2 millió tonna szénegyenértékre mérséklődött, azaz a korábbi 1990. évi csúcsértékhez képest több
2025-től még alig észrevehető változást hoz az okosmérős áramfogyasztók életébe az idősoros elszámolás bevezetése. Azonnali könnyítésként jövőre megszabadulnak a mérőállás diktálásának terhétől, napi felhasználásuk alakulását pedig online felületen is nyomon követhetik majd – hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM
Az MNB csoportszintű átfogó vizsgálata nyomán összesen 63 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra és a MagNet Faktorra, egyebek közt a vállalatirányítás, hitelkockázat, követelésminősítés és értékvesztésképzés, tőkemegfelelés és IT biztonság kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízhat
A kriptovaluták gyorsan fejlődő világában néhány digitális eszköz a jövőbeli növekedés erős esélyesei közé pozícionálja magát. Az Ethereum (ETH), a Cardano (ADA), a Kaspa (KAS) és a VeChain (VET) szilárd alapjaik és ígéretes fejlesztéseik miatt egyre nagyobb figyelmet kapnak. Azok számára, akik kíváncsiak a 2025-ös kriptopiacra, érdekesek lehetnek