Százmilliárd forintos keretösszeggel indul februárban a Demján Sándor Tőkeprogram, amelynek célja a kkv-szektor beruházásainak ösztönzése, a vállalkozások versenyképességének javítása és méretugrásuk elősegítése – jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős állam
Budapest költségvetését úgy tervezik, hogy nem lesznek nettó befizetői a központi költségvetésnek, azaz 39 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek be a szolidaritási hozzájárulásból.
A Magyar Közlöny 2024. évi 119. számában november 28-án kihirdették az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvényt. Cikkünkben az alanyi adómentesség változásairól szóló szabályokat ismertetjük.
Szerda este a magasabban fekvő területeken hószállingózás várható, míg máshol borult vagy erősen felhős idő lesz, helyenként köddel és gyenge csapadékkal. Mikulás napján az északi és északkeleti régiókban néhány centiméter hó hullhat, a többi területen inkább esőre van kilátás.
Lengyelország eddig 26 ezer ukrán katonát képzett ki saját területén, ami az összes, hazáján kívül kiképzett ukrán katonák egyharmada - közölte szerdán Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Bede Zsolt és a fidelitasosok után most a párt kommunikációs igazgatóját küldték rá az aktuális politikai ellenfélre provokálni. Menczer Tamás és Magyar Péter csörtéjén mindkét fél a maga igazát akarta bizonyítani, de csak részsikereket tudtak felmutatni. Ez lesz az új fideszes kommunikációs irány, vagy Menczer akciója után megfogadják a közbeszéd
Éjszaka a dél-koreai elnök hadiállapotot rendelt el és megpróbálta feloszlatni a pártokat. A képviselők azonban sebtiben összeültek és leszavazták a hadiállapotot.
Ukrajnának akkor lenne valós esélye a NATO-csatlakozásra, ha lemondana az oroszok által megszállt területekről, és ebben az esetben a maradék területeivel léphetne be a védelmi szövetségbe – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. A szakértő ugyanakkor hozzátette: nem célszerű úgy kezd
A digitális, decentralizált tartalomkészítés kiszolgálására létrehozott Tron-t (TRX) eredetileg az Ethereum hálózatán hozták létre. A projekt alapítója, Justin Sun, 2020-ban hozott létre saját hálózatot a Tronnak, 2024-re pedig az egyik vezető blokklánc-hálózata lett a globális stabilcoin-átutalásoknak. A TRX árfolyama a 2022-es FTX-botrány óta sta
Mit szólnál egy olyan kártyajátékhoz, amelyben a szabály az, hogy nincs szabály? A Fogaskérdésnél ez bizony adott: ezt a kártyacsomagot előkaphatod, ha van kedved öltözködni, és akkor is, ha nincs. Lucz-Krajcsovics Szandi, a WeTime alapítója és Sipos Viki stylist, szín- és stílustanácsadó egy olyan játékot álmodott meg, ami megkönnyíti a játékos, s
A hazai részvénypiac felülteljesítő szerdán, de az európai és ázsiai részvényindexek nagy része is meglepően jól tartja magát az újabb és újabb politikai válságok ellenére. Hiába minden engedmény és akció, csökkentek a Tesla kínai eladásai. Trump beváltotta egy ígéretét és kijelölte a tőzsdefelügyelet leendő főnökét. A hadiállapot megbénította a dé
Az elmúlt 13 év második leggyorsabb ütemében apadt a gázév kezdetétől mostanáig a magyarországi föld alatti gáztárolók töltöttsége, 13,5%-ponttal, ami a tartósabban hideg idő következménye, hiszen 2011 óta az idei november volt a leghidegebb – figyelt fel a fejleményre a Portfolio. A gáztárolók szokatlanul gyors apadása nemcsak magyar jelenség, ös
A kétévente készített termelékenységi jelentés fő célja, hogy átfogó és objektív képet adjon hazánk termelékenységi helyzetéről. A mostani jelentés készítéséhez 2024. október 24-ig rendelkezésre álló adatokat használták fel.
2024-ben az online játékpiac továbbra is dinamikusan bővült. Az iparág növekedését elsősorban a technológiai fejlesztések, a jobb hozzáférhetőség és a felhasználói igények növekedése hajtja. A legfrissebb előrejelzések szerint (CAGR) a piac mérete 2024-re meg fogja haladni a 93,26 milliárd dollárt, és 2029-re akár a 153,21 milliárd dollárt is elérh
Megjelent a TopFICE 2024-es rangsora, amelyen a Lounge Group Magyarország legjobb független ügynökségeként szerepel. A lista nemzetközi, regionális és helyi kreatív versenyeken elért eredmények összesítése alapján készült.
Miki már azt is sikerként könyvelte el a Házasság első látásra új évadában, hogy Ramival baráti szintre hozták a kapcsolatukat. Azonban mivel van egy gyermeke az anyukának az előző párkapcsolatából, nem tud vele közös jövőt elképzelni. A külön költözésüket követően külföldre utazott, hogy a barátaival legyen és az asszisztensének csapja a szelet.
Büdös száj, rühes száj, habzó száj. Úgy tűnik, a vitakultúra új szintre lépett Magyarországon, ahol a szájszag már nem csak higiéniai kérdés, hanem politikai fegyver is. Lehet, hogy a jövő kampányaiban már nem csak programokat, hanem mentolos rágókat is ígérnek majd a jelöltek?
Két évvel ezelőtt orvoshoz fordult egy 41 éves kínai női, mert úgy érezte, valami "befészkelte magát" a jobb szemébe. A szakemberek először gyógyszeres kezeléssel próbálkoztak, ám némi idő elteltével be kellett látniuk, hogy sokkal nagyobb - és ijesztőbb - problémával állnak szemben.