A Kalocsai Csajda Gyógyfürdő és Uszoda évtizedek óta fontos közösségi és sportközpont, azonban az épület fenntartása egyre növekvő terheket rótt az önkormányzatra, amely most a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat koordinálásában jelentős,…
A Zyxel Networks elindította a SecuPilotot, a SecuReporter Cloud Analytics szolgáltatáson belüli mesterséges intelligencia (AI) asszisztens funkciót. A fejlett generatív mesterséges intelligenciát kihasználva a SecuPilot lehetővé teszi az informatikai szakemberek számára, hogy gyorsan hozzáférjenek a hálózatra vonatkozó, hasznosítható információkho
Az ünnepek alatt a legtöbben áthívjuk a szeretteinket, amikor pedig összegyűltünk, és meg is ebédeltünk, a kanapé az a hely, ahol legalább néhányan mindig helyet foglalunk. Hiszen kényelmes egy hangulatos karácsonyi film megnézéséhez, beszélgetéshez vagy éppen társasjátékozáshoz. Ilyenkor, ahogyan egyébként egész évben is, gyakran innivaló és harap
Az utazás sokunk számára a feltöltődés és az inspiráció forrása, de a modern turizmus gyakran túl gyors tempójú, felszínes, és jelentős terhet ró a környezetre. A slow travel – azaz a lassú utazás – egy újfajta szemléletet kínál, amelyben az utazás nemcsak a cél, hanem az út is érték. Ez az életfilozófia ötvözi a fenntarthatóságot,
Június végén földöntúli boldogságot sugárzó fotóval jelentette be Weisz Fanni, hogy eljegyezték és babát vár. A Blikk megtudta, a siket szépség nem várta meg, amíg megszületik a közös kisfiuk, ősszel titokban kimondta az igent párjának. A népszerű modell és influenszer már az új nevével szerepel a cégnyilvántartásban, azaz Maller-Weisz Ágnes Fannik
A mögöttünk hagyott héten is bőven volt mit nézni a Netflixen, a legnagyobb streamingszolgáltató pedig ezúttal sem hagyta cserben a számok szerelmeseit. Közzétették a legnézettebb filmek és sorozatok listáit, mi pedig szokás szerint összeállítottuk ezekből az összesített top tízes listát.
Valós idejű adatokat kell szolgáltatni. A tárca a tulajdonosok együttműködését kéri. Mi történt? A háztartási méretű naperőmű tulajdonosoknak jövő júliusig meg kell adniuk az invertereik egyedi azonosító számát a villamosenergia rendszer stabilitásának segítése és a piaci áramárak csökkenése érdekében – derült ki az Energiaügyi Minisztérium közlemé
Az ünnepi időszak közeledtével egy ritka lehetőség jött elő a kriptovilágban. Az ebben a cikkben bemutatott öt olcsó kriptovaluta mindegyike kevesebbe kerül, mint egy dollár, és figyelemre méltó nyereséget ígér. Egy szerény 50 dolláros befektetés akár 50.000 dollárra is növekedhet. Fedezd fel, hogyan hozhatnak ezek az alulértékelt kriptók rendkívül
Magyar bankok minősítéseit és kilátását módosította csütörtökön a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentett intézkedései a Raiffeisen Bank Zrt.-t, K&H Bankot, az Erste Bank Hungary Zrt.-t és az MFB-t érintik.
A birstermesztés hazánkban szerencsére meglendült, és évről évre egyre nagyobb kiterjedésű termőterülettel büszkélkedhetünk. A felvásárlópiacot sem a restség uralja: a feldolgozói szektor is nyitott, és ennek folytán érdekesebbnél érdekesebb, vagy pontosabban (ha már birs) zamatosabbnál zamatosabb termékek várják a fogyasztókat.
A Széchenyi István Egyetem tevékenysége az oktatás, a kutatás és a vállalati kapcsolatok hármas egységén alapul, képzéseinek központjában a gyakorlatias, munkaerőpiacon is versenyképes tudás áll. Ez a filozófia hívta életre a gépészmérnöki alapszak egyik újítását: a jelenlegi szemesztertől kezdve a hallgatók már technológiatervezés és gépészeti aut
A korábbi évekkel ellentétben több kihívója is lesz Gyurcsány Ferencnek a Demokratikus Koalíció januári elnökválasztásán. Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint nagy döntés előtt áll a DK tagsága a párt népszerűségvesztése miatt. A legfőbb kérdés, hogy a változásra szavaznak majd vagy kitartanak a tapasztalt vezető mel
Megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát a Citi elemzője, a friss 24 325 forintos célár 12 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamhoz képest. Az ajánlás változatlanul vétel – írja a vg.hu.
A Profession friss elemzése szerint a munkáltatók optimista várakozásokkal tekintenek 2025-be, de egyre inkább meggyűlik a bajuk a kiválasztási folyamatokkal. Mi történt? A Profession friss elemzése szerint a 2025-re vonatkozó kilátásaikat tekintve a munkáltatók inkább optimisták, de egyelőre óvatosan nyilatkoznak a létszámbővítési terveikről – írt
A glaukómás beteg gondozása sok éven, évtizeden át tartó feladat. A nemzetközi gyakorlat és a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy a gondozás sokszor nem elég sikeres.
A jogalkotó nem engedi a Digitális Magyarország Ügynökségnek (DMÜ), hogy elhalasszák az ügyfélkapu 2025.01.15-én éjfélkor való megszüntetését. Az ügyfélkapu+ kötelezővé tételére állítólag azért van szükség, mert az eddigi egyfaktoros (login+jelszó) belépés állítólag "kevés", bár erre bizonyítékot nem mutatott senki – írja közleményében a Magyar Kön
Folyamatosan nő az érdeklődés a lakossági állampapírok iránt, amelyeknek számtalan előnye van más befektetési formákkal szemben - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.
Egy, három, és hat hónapos időtávon is 410-nél lehet a forint az euróval szemben a banki előrejelzések mediánja szerint, egy éves távon viszont 415 közelébe visszagyengülhet a magyar fizetőeszköz – derült ki a Reuters piaci elemzők körében végzett, csütörtökön közzétett felméréséből.
George Russell állítja, a katari büntetést hozó bírói meghallgatás után Max Verstappen megfenyegette őt, hogy a falba küldi a versenyen… Személyeskedő ellentámadással rontott neki a világbajnoknak, felemlegetve minden korábbi sportszerűtlenségét.
Jennifer Lawrence legújabb megjelenésével emlékezetes divatpillanatot teremtett a vörös szőnyegen: egy elegáns fekete ruhában lepte meg a világot a The Hollywood Reporter Women in Entertainment gáláján. A színésznő növekvő babapocakjával valósággal beragyogta az estét!
Az eddig használatban lévő QR kódos, authentikátoros második faktor kapcsán ugyanis felmérés készült, ami valószínűleg lesújtó eredményt mutathatott: alig vannak, akik értik, hogy az állam mit követel meg tőlük az elektronikus ügyintézéshez.
Valósággal sokkolta az amerikai közvéleményt, amikor felszínre került, milyen embertelen, dehumanizált kísérletek folynak egyes laboratóriumokban az abortusz által megölt magzatok szerveinek felhasználásával. Életpárti szervezetek a horrorisztikus kísérletek beszüntetését és a hírhedt Planned Parenthood elszámoltatását kérik az új Trump-adminisztrá
Kate Winslet már régóta szerette volna filmre vinni Lee Miller, a 20. század egyik legjelentősebb fotográfusának elképesztő életét. A Budapesten is forgatott Lee egy rettenthetetlen nőt mutat be, aki haditudósítóként fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy megmutassa a világnak a háború valódi arcát. Kritika.