2024. december 5. csütörtök

dec. 5
18:45
Kommentelők tízezrei ünneplik a New Yorkban lelőtt biztosítóigazgató halálát (Telex)
Brian Thompson meggyilkolására szélsőséges reakciók érkeztek, sokan elégedetlenek az Egyesült Államok egészségügyi rendszerével.
dec. 5
18:45
Gyulán tartott lakossági fórumot Tuzson Bence igazságügyi miniszter (Gyulatelevízió)
Az új gazdaságpolitikát érintő, nemzeti konzultációval kapcsolatos országjárása negyedik állomásaként, csütörtök este Gyulára érkezett Tuzson Bence igazságügyi miniszter. A lakossági fórumot megelőzően, sajtótájékoztatón ismertette a nemzeti konzultáció legfontosabb programelemeit Kovács József országgyűlési képviselő és Görgényi Ernő polgármester
dec. 5
18:47
Szergej Lavrov szerint az Ebesz a politikai folyamatok peremére szorult (hirado.hu)
A találkozó több résztvevője bírálta Oroszországot az ukrajnai háború miatt.
dec. 5
18:47
25 év után szabadult Kolumbia legendás drogbárója (Telex)
Az Ochoa család drogbevételből származó összes vagyonát soha nem tudták lefoglalni.
dec. 5
18:51
Nem rázza majd a hideg, ha megnézi a forint árfolyamát (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi devizakereskedelemben.
dec. 5
18:51
Megsúgták az égiek: nagy szerencse vár 4 csillagjegyre még decemberben (Metropol)
Máris érezhetik az áldást ezek a csillagjegyek.
dec. 5
18:51
Romlott a termék-külkereskedelmi egyenleg (Adózóna)
2024. októberben az export euróban számított értéke 0,8 százalékkal mérséklődött, az importé 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit, közölte honlapján a KSH. A termék-külkereskedelmi egyenleg 127 millió euróval romlott. A külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,9, az importoldalon 3,0 százalékkal felülmúlta az elő
dec. 5
18:51
Putyin törölte a rendeletet, amely miatt eddig csak a Gazprombankon keresztül lehetett fizetni az orosz gázért (444.hu)
Nagy segítség lehet ez Szijjártó Péter külügyminiszternek és a magyar családoknak egyaránt.
dec. 5
18:51
Fa Nándor, az örök innovátor (AQUA)
Nem kell bemutatni. Egykori velencei-tavi kenusból lett ötszörös földkerülő vitorlázó, hajótervező és -építő, kikötői berendezéseket gyártó vállalkozó, aki a tókerülő versenyeivel a Balatonon is felfuttatta az egyszemélyes vitorlázást, aki ezzel és az ötleteivel folyamatosan serkenti az innovációt, miközben a példájával embereket vonz a vízre. Aqua
dec. 5
18:51
Hadjar: Ez az utolsó esélyem az F1-re! (m4sport.hu)
Harcban az F2-bajnoki címéért, de az év elején nagyobb nyomást érzett a vállán…
dec. 5
18:51
"Senkinek sem szabadna átélni, hogy túl messze a segítség" – nem vették fel a telefont a mentők, meghalt a 3 napos kislány (BorsOnline)
Az édesanya csak várt és várt, miközben elsőszülött gyermeke meghalt.
dec. 5
18:51
Dióssy Klári kislánya halála után szívszorító módon küzdött meg a felfoghatatlan veszteséggel (SzMo)
Olyan dolgot tett, amihez nem biztos, hogy mindenkinek lett volna ereje. Advent alkalmából őszintén vallott a veszteségéről.
dec. 5
18:51
"Beleállítalak a kibaszott fejeddel a falba" – iszonyúan elmérgesedett két pilóta viszonya a Forma-1-ben (SzMo)
Max Verstappen és George Russell konfliktusa a legutóbbi, katari futamon mérgesedett el végleg. A holland világbajnok szerint a Mercedes brit versenyzője kétszínű.
dec. 5
18:51
Macron új miniszterelnököt keres (Magyar Hírlap)
A kormány lemondása küszöbön áll.
dec. 5
18:51
Jó ideig nem lesz érdemes az egyik legnagyobb balatoni kikötő közelébe menni (Magyar Nemzet)
A gyalogosforgalmat is teljesen megszüntetik.
dec. 5
18:51
Georgiai kormányfő: felszámolják a "liberális fasizmust", Georgiából nem lesz Majdan (vasárnap.hu)
Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök az egy hete tartó ellenzéki megmozdulások kapcsán csütörtökön kijelentette, hogy az országban felszámolják a "liberális fasizmust". "Minden szükségest megteszünk, hogy a liberális fasizmust teljességgel kiirtsuk Georgiában" – hangsúlyozta Kobahidze, hozzátéve, hogy ez a folyamat már megkezdődött. Az országba
dec. 5
18:51
5 kedvelt madárcsemege, ami igazából méreg (Hóvége)
Tél van, kint süvít a szél, a madáretető viszont szorgosan gyűjti a vendégeket. Az emberek általában telepakolják mindenféle finomsággal, amiről úgy gondolják, hogy a madarak kedvenc csemegéje. De mi van, ha az a finomság valójában méreg? Gondoljunk csak a kenyérre, ami a kacsák kedvence lehet egy városi tavon, de a madarak gyomrának igazi ellenség
dec. 5
18:53
Bortoleto: Kemény leszek, nincsenek határok! (m4sport.hu)
Nem változtat a hozzáállásán az F2-es bajnoki küzdelemben csak azért, mert F1-es szerződése.
dec. 5
18:57
Nem ment a sötét útra a forint – mi történt az árfolyammal? (Privátbankár)
Nem alakult rosszul a forint csütörtöki napja.
dec. 5
18:57
Fontos, hogy erre odafigyelj a vitaminpótlásnál (Agroinform)
Ellenkező esetben a vitaminpótlás akár káros is lehet.
dec. 5
18:57
Nótás kedvű fakanál: 50 recept a Dankó Rádió jegyében (hirado.hu)
A csatorna célja a magyar gasztronómia kincseinek továbbörökítése.
dec. 5
18:57
Plusz nyomás a konstruktőri csata miatt? Doohan nem aggódik (m4sport.hu)
Jelezte, nincsenek komoly elvárások vele szemben az első hétvége előtt.
dec. 5
18:57
Helyzetkép: meghosszabbította a kormány a kamatstopot (vg.hu)
Az intézkedés több százezer embert érint.
dec. 5
18:57
Hivatalosan lemondott a francia kormányfő, Macron elfogadta (Demokrata)
A parlamentben előző nap tartott bizalmatlansági szavazás nyomán hivatalosan lemondott Michel Barnier.
dec. 5
19:03
Hatalmas változás jön a szemétszállításban – itt a bejelentés (Portfolio)
Ismét változtatásra készül a hulladékgazdálkodást koncesszorként átvevő MOHU. Több tízmilliárd forintos beruházással újítja meg a cég a magyarországi kukásautóflottát, az első járművek 2025-ben állhatnak forgalomba az ország különböző területein. A cél, hogy 2027-ig lecseréljék a jelenleg használt, elavult járműveket, és az átlagos járműéletkort 10
dec. 5
19:03
Sarolta hercegnő nem csak vonásaiban hasonlít II. Erzsébetre (Magyar Hírlap)
Átveheti dédnagymamája szórakoztató szerepét.
dec. 5
19:03
Egy politikailag kényes ügyben érkezett egy kérés felém, amire nemet mondtam (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 5
19:03
Schmidt Ádám: A Los Angeles-i olimpián a tíz legjobb nemzet közé akarunk kerülni (Magyar Nemzet)
A nem európai országok versenyzőinek megerősödése kihívás elé állítja az európai nemzetek sportirányítását.
dec. 5
19:05
Az amerikai külügy megakadályozta Tucker Carlson interjúját Zelenszkij elnökkel (Magyar Nemzet)
Ezzel szemben más médiumok, például a Cnn akadálytalanul interjúkat készíthettek vele.
dec. 5
19:07
Ajánlás az amerikai külügyminiszternek (Magyar Nemzet)
Blinken, az Usa külügyminisztere kijelentette, le kell szállítani a sorozás korhatárát 18 évre Ukrajnában.
dec. 5
19:09
Orbán Viktor kitüntette Klaus Mangoldot (hirado.hu)
Klaus Mangold a magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítése és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.
dec. 5
19:09
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom, Ön többet vásárol mint egy évvel korábban? Szavazzon! (ATV)
A lakossági hitelfelvétel továbbra is lendületesen növekszik, az idei évben számos területen rekordok dőlhetnek meg. A személyi kölcsönöknél már biztosra vehető a csúcsdöntés, de a lakáshitelpiacon is erős eredmények látszanak. A babaváró támogatás népszerűsége szintén emelkedett, részben a közelgő szigorítások miatt – derül ki a Bank360.hu elemzés
dec. 5
19:09
Trump különmegbízottja Katarban járt, újraindulhatnak a tárgyalások Izrael és a Hamász között (hirado.hu)
A Hamász is visszaülhet a tárgyalóasztalhoz.
dec. 5
19:09
Duplán is halhatatlan lett Josef Newgarden (USAracing)
Az eddig száznyolc rajtot megélt Indianapolis 500 történetében immár huszonegy versenyző mondhatja el magáról, hogy...
dec. 5
19:09
Ez lehet a következő város, amit meghódít a Google robotaxija (vg.hu)
Eddig négy városban volt elérhető a Waymo robotaxija, de újabb helyeken jelenhetnek meg az önvezető autók.
dec. 5
19:09
Duplán is halhatatlan lett Josef Newgarden (Racing)
Az eddig száznyolc rajtot megélt Indianapolis 500 történetében immár huszonegy versenyző mondhatja el magáról, hogy...
dec. 5
19:09
Húsz évvel ezelőtt kérdezték meg a választókat, hogy kapjanak-e könnyebben állampolgárságot a külhoni magyarok (Telex)
A népszavazás végül nem lett érvényes. 2010-ben a Fidesz elsöprő választási győzelme után a parlament végül simán elfogadta a kettős állampolgárságot.
dec. 5
19:11
Fotók a helyszínről – Autó ütközött vonattal (hirado.hu)
Személyautóval ütközött egy vonat Táborfalván.
dec. 5
19:15
Mentőhelikoptert riasztottak: busz gázolt el egy nyugdíjas férfit (Metropol)
Mentőhelikopter szállt le Tatán, az Interspar parkolójában.
dec. 5
19:15
Javítja a szív egészségét, és 21 százalékkal csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát (Magyar Hírlap)
Nagy mennyiségben tartalmaz flavanolokat.
dec. 5
19:17
Együnk palacsintát vacsorára? (Magyar Hírlap)
A táplálkozási szakértő elmondja, mit tegyünk.
dec. 5
19:19
Oroszország alapforgatókönyve a háború folytatása (Magyar Hírlap)
Ukrajna álláspontja változatlan.
dec. 5
19:21
Király Linda elárulta, hol tart életmódváltásában: "borzalmas dolgokat műveltem magammal" (Metropol)
Az énekesnő nem sietteti sem a fogyást, sem a betegségeiből való felépülést.
dec. 5
19:21
Bővülő pályán a kiskereskedelem – szakmailag hibás a 2021. évi bázist felhasználni (ProfitLine)
A sajtóban megjelent egyes állítások kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja a figyelmet az adatok megfelelő és körültekintő értelmezésére, fontos, hogy a kiskereskedelmi forgalom alakulását helyesen értelmezzük.
dec. 5
19:21
A rendőrök se találkoztak még ilyen esettel - Elloptak egy komplett sírkövet a temetőből Pozsonyban (ATV)
Szokatlan lopás történt Szlovákiában. Ismeretlen elkövető eltulajdonított egy sírkövet az egyik pozsonyi temetőből.
dec. 5
19:21
Alonso Verstappen büntetéséről: Az ítélet sokszor attól függ, milyen nemzetiségű vagy (m4sport.hu)
Létezik a kettős mérce? Fernando Alonso szerint George Russell és Max Verstappen katari esetében ez is szerepet játszott.
dec. 5
19:21
Jim Carrey teljesen beindult egy szerep miatt, ilyen lelkesnek még sose látta a rendező (Femcafe)
Jim Carrey két éve már, hogy bejelentette a visszavonulását a filmiparból. A gumiarcú sztár akkor úgy nyilatkozott, hogy a Sonic 2 lehet az utolsó filmje.
dec. 5
19:21
Nem hiszed el, mi a jó alvás titka: egyszerűbb, mint hinnéd! (BorsOnline)
Sokan követnek el hibát lefekvés előtt.
dec. 5
19:21
Újabb képeket tettek közzé a férfiról, aki a nyílt utcán lőtte le az egyik legbefolyásosabb amerikai cégvezetőt (SzMo)
Ezeken a fotókon már a gyilkos arca is látszik. A rendőrség továbbra is elemzi az összes nyomot, többek között az üzenetekkel ellátott töltényhüvelyeket is.
dec. 5
19:21
Magyarországon is rosszul tudhatják: a Mikulás december 5-én vagy 6-án este jön? (Promotions)
Örök kérdés, sok vita is van belőle, hogy Magyarországon december 5-én vagy december 6-án este jön a Mikulás.

Keresés