2024. december 5. csütörtök

dec. 5
20:51
"A jövőből jöttem" – állítja az élő Barbie-baba (BorsOnline)
Kétségtelenül ő lenne a legszemrevalóbb időutazó...
dec. 5
20:51
Ősi idegen repülő szerkezetet találtak Róma közepén, nagy a megdöbbenés a tudósok részéről is (Promotions)
Eddig megfejtetlen a talány, hogy pontosan mi lehet az, amit Róma közepén láthatunk.
dec. 5
20:51
Útnak indult a Mikulás, együtt lehet vele trolizni (Magyar Nemzet)
December 17-ig jár a Mikulás-troli, aztán fénytroliként megy tovább.
dec. 5
20:51
Az Európai Bizottság megtiltotta a külügyi főképviselőnek, hogy találkozzon Lavrovval az Ebesz ülésén (vasárnap.hu)
Semmiféle találkozóról nem lehet szó Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között – jelentette ki csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője azzal összefüggésben, hogy mindkét politikus Máltán, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (Ebesz) külügyminiszteri érteke
dec. 5
20:51
Gyula Tv Híradó 2024.12. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: A sport területén jeleskedő iskolákat ismerték el a Vigadóban tartott, ünnepi eseményen. A 2023/24-es tanévben elért eredményei alapján a Diáksport Vándorkupát az 5. sz. általános iskola és az Erkel gimnázium érdemelte ki. Ezekben a napokban zajlik a kormány nemzeti konzultációja az új gazdaságpolitikáról. Csütörtök délelőtt e témában tartot
dec. 5
20:57
Breidinger: „Az biztos, hogy máris sikerült feldühítenem egy rakás embert” (USAracing)
November végén vált hivatalossá, hogy Toni Breidinger 2025-ben már a Truck Seriesben folytatja pályafutását a...
dec. 5
20:57
Két góllal maradt alul a Szeged az Aalborg ellen (m4sport.hu)
A Szeged házigazdaként 32-30-ra kikapott a dán Aalborg HB csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában, csütörtökön.
dec. 5
20:57
2025-től megváltozik a lovas versenyekhez szükséges vizsga (Magyar Mezőgazdaság)
2025-től a Magyar Lovassport Szövetség döntése alapján megváltozik a rajtengedélyvizsga.
dec. 5
20:57
Dermesztő hideg időjárást jósolnak, de vajon lesz-e idén valóban fehér karácsony? (Magyar Nemzet)
Erre válaszolni pontosan még nem lehet, de van rá esély, hogy a következő napokban újra esni fog a hó.
dec. 5
20:57
Breidinger: „Az biztos, hogy máris sikerült feldühítenem egy rakás embert” (Racing)
November végén vált hivatalossá, hogy Toni Breidinger 2025-ben már a Truck Seriesben folytatja pályafutását a...
dec. 5
20:59
Megfélemlítés, 2021, sportszerűtlenség, Red Bull-balhé – Russell össztüzet zúdított Verstappenre (m4sport.hu)
Két körben indított kemény ellentámadást George Russell Max Verstappen ellen Abu-Dzabiban csütörtökön. A személyeskedésbe is átcsapó megjegyzéseivel a katari tárgyalás mellett érintette a 2021-es balhékat, Michael Masit, Lewis Hamilton példakép-szerepét, a Red Bull házon belüli konfliktusát is.
dec. 5
20:59
Ensz-főtitkár: Azonnali humanitárius segélyre és politikai megoldásra van szükség Szíriában (Magyar Nemzet)
A vérontás befejezése érdekében vissza kell térni az Ensz által közvetített politikai folyamatokhoz.
dec. 5
21:01
Verstappen: Drámázik, ferdít – Russell egy másokat hátba szúró lúzer! (m4sport.hu)
Egy drámázó, a valóságot elferdítő vesztes, aki szeret hátba szúrni másokat – így jellemezte Max Verstappen a csütörtökön nekirontó George Russellt. De mi hangzott el közöttük valójában Katarban?
dec. 5
21:01
Nagy lezárások lesznek a hétvégén a belvárosban (Magyar Nemzet)
Futóversenyt tartanak vasárnap.
dec. 5
21:03
Kövér László célként nevezte meg, hogy Magyarország visszakerüljön a tartós növekedési pályára (hirado.hu)
Kiemelte: az új gazdaságpolitikai intézkedésekkel az elkövetkező időszakban reálissá válik a 3-6 százalékos gazdasági növekedés.
dec. 5
21:03
Orbán Viktor kitüntette Klaus Mangoldot (BorsOnline)
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke számolt be az elismerésről.
dec. 5
21:09
Törőcsik Mari jelmezét ajánlotta fel a Nemzeti Színház a közmédia 2024-es Jónak lenni Jó! kampányában (hirado.hu)
A 1355-ös adományvonal tárcsázásával, vagy egy sms küldésével ötszáz forinttal lehet hozzájárulni az új Thábita-ház építéséhez, december 22-ig.
dec. 5
21:09
Gyermekrablással gyanúsítja Oroszországot Kijev: több tízezer ukránt hurcolhattak el (vg.hu)
Zelenszkij bírálta az ENSZ-t és a Nemzetközi Vöröskeresztet, amelyek szerinte nem segítenek nekik.
dec. 5
21:09
Tönkretették Csukás István síremlékét, az internet népe teljesen kiakadt (Femcafe)
A síremlékre 2022-ben az író, költő két legendás karaktere, Pom Pom és Süsü került két idézete mellett. Csukás István sírját most valaki, vagy valakik megrongálták.
dec. 5
21:09
Most kaptuk a megrendítő hírt: gyászol a Honvéd, meghalt a legendás játékosa (BorsOnline)
A legendás játékos haláláról klubja számolt be.
dec. 5
21:09
Mike Myers teljesen kiakadt, amikor először felajánlották neki a Shrek szerepét (SzMo)
Eredetileg a szinkronizálást Chris Farley végezte volna, aki sajnos 1997-ben meghalt a film gyártás előtti szakaszában. Ezt a szerepet később Myers kapta, de nem volt egyszerű a történet.
dec. 5
21:09
Magyar Péter különleges helyre utazott – olyan helyre is ellátogathat, ahova itthon nem tudott (SzMo)
A TISZA Párt elnöke Londonban járt, ahol volt miniszterelnökkel és helyi tiszás szimpatizánsokkal . Pénteken különleges intézményt is megtekinthet.
dec. 5
21:09
Tovább emelkedik a tanárok fizetése (Magyar Nemzet)
A számokon már látszik, hogy jó irányba mozdult el az oktatás ügye.
dec. 5
21:09
Ezek voltak 2024 legtrendibb sztár manikűrjei (in.hu)
A 2024-es év divat szempontból főként a manikűrökre összpontosított. Ez lett ugyanis az évben a trendek egyik legkifejezőbb módja. Legyen szó akár egy visszafogottabb, elegáns stílusról vagy avantgárd műalkotásról. 2024-ben a legnagyobb manikűr trendek közé tartoznak a 3D textúrák és a túlméretezett körömdíszek, mint például a csillogó strasszkövek
dec. 5
21:15
A lengyel külügy hangsúlyozta, Varsó ellenzi, hogy Moszkva propagandájának terjesztésére használja fel az EBESZ-t (hirado.hu)
Lavrov máltai felszólalása elején a lengyel diplomácia vezetője elhagyta a tárgyalótermet.
dec. 5
21:15
Kiderült, melyek a magyarok kedvenc karácsonyi fogásai (SzMo)
Tízből kilenc magyar számára nincs karácsonyi menü hagyományos fogások nélkül, de többségük többé-kevésbé nyitott az újdonságokra is, és csak minden ötödik honfitársunk ragaszkodik kizárólagosan a megszokott ételekhez.
dec. 5
21:15
A debreceni Bárány Donát 17 perc alatt mesterhármast rúgott a Fradinak (Telex)
Az NB I.-es bajnokin záporoztak a gólok, a Fradi háromgólos hátrányt is ledolgozott, de végül 5-4-re a DVSC nyert.
dec. 5
21:21
Ismét lehet pályázni a Magyar Innovációs Nagydíjra (ProfitLine)
A Magyar Innovációs Szövetség (Misz) 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024-ben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
dec. 5
21:21
Meghalt egy 3 éves fiú, miközben anyja a szomszéd szobában kártyázott (Metropol)
Édesanyja nem bírja felfogni a történteket, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.
dec. 5
21:21
Macron kizárta, hogy lemond, néhány nap múlva nevezi meg az új miniszterelnököt (hirado.hu)
Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta.
dec. 5
21:21
Diákjait akarta megvédeni: veszélyes állat végzett a tanárnővel (BorsOnline)
Az egész közösség gyászolja a kiváló pedagógust.
dec. 5
21:21
Emmanuel Macron kizárta a lemondását, 2027-ig maradna (Demokrata)
"Az Önök által demokratikusan rám bízott mandátum öt évre szól, és én azt a végéig fogom gyakorolni" – mondta a francia elnök.
dec. 5
21:21
Varsó Lavrov ellen tiltakozik az Ebesz fórumán (Magyar Nemzet)
Lavrov máltai felszólalása elején a lengyel diplomácia vezetője elhagyta a tárgyalótermet.
dec. 5
21:21
Bóka János vizsgálat alá vetné az uniós intézményeket, amelyek sorozatosan irreális stratégiákkal rukkolnak elő (vasárnap.hu)
A versenyképesség javítása érdekében meg kell vizsgálni azokat az uniós intézményeket és döntéshozatali folyamatokat, amelyek sorozatosan nem reális és nem megvalósítható stratégiákat alkotnak – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden. A brüsszeli Egmont Intézet és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány rendezvé
dec. 5
21:23
Megrongálták Csukás István síremlékét, ellopták róla Süsüt (Magyar Nemzet)
A Farkasréti temető művészparcellájában található síremlékről eltűnt az a bronzszobor, amelyet két évvel ezelőtt avattak fel a 2020-ban elhunyt nemzet művésze emlékére.
dec. 5
21:27
Több mint 900 millió forintos ingatlanértékesítés a Rábánál (Portfolio)
Rába több mint 900 millió forintért értékesít ingatlant - derült ki a cég tájékoztatásából.
dec. 5
21:27
Újabb sztrájkkal fokozná a nyomást a Volkswagen vezetésén a szakszervezet (vg.hu)
Hétfőn ül ismét tárgyalóasztalhoz a cégvezetés és a szakszervezet.
dec. 5
21:27
Ilyen még nem volt, panorámás jégpálya nyílik a budai Várban (Magyar Nemzet)
Péntektől várják a korcsolyázókat.
dec. 5
21:27
Idén is meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíjat (Üzletem)
A Magyar Innovációs Szövetség 33. alkalommal hirdette meg kis-, közép- és nagyvállalatok számára a Magyar Innovációs Nagydíjat, amelyre a cégek a gyakorlatban is megvalósult, 2024. évben mérhető üzleti hasznot hozó innovációs projektekkel nevezhetnek.
dec. 5
21:33
Hankó Balázs szerint az ünnep békéjét és az együvé tartozást élhetik meg a gyermekek az Erzsébet-táborban (hirado.hu)
A kultúráért és innovációért felelős miniszter hangsúlyozta: a tábor résztvevői közösségben tapasztalhatják meg a karácsonyi várakozás időszakát.
dec. 5
21:33
Hihetetlen: a Ferencváros emberhátrányban egyenlített 0–3-ról az első félidőben (m4sport.hu)
Talán az őszi szezon legjobb első félidejét láttuk.
dec. 5
21:33
Így néz ki Louis de Funés legkisebb fia: a ritkán látható Olivier nagyon hasonlít legendás apjára (Femcafe)
A legendás francia színész, Louis de Funés három fia közül sajnos már csak ketten vannak életben: a 80 esztendős Patrick és a 75 éves Olivier, aki nagyon hasonlít az édesapjára.
dec. 5
21:33
Szijjártó Péter az új izraeli külügyminiszterrel találkozott (Magyar Nemzet)
Gideon Szaár nagyrabecsülését fejezte ki Magyarország korrekt álláspontjáért.
dec. 5
21:33
Rávetette magát a jegesmedvére, hogy megvédje feleségét egy férfi Kanadában (Telex)
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de várhatóan felépül. A szomszédjuk lőtt rá a medvére, megmentve ezzel a házaspárt.
dec. 5
21:35
Macron szerint a szélsőbal és a szélsőjobb felelős a franciaországi politikai káoszért (Telex)
A francia elnök elfogadta Michel Barnier miniszterelnök lemondását, új, kompromisszumos kormányfőt fog jelölni, de egyelőre még nem jelentett be senkit.
dec. 5
21:39
Hivatalos: megnevezte F1-es csapatfőnökét a 2026-ban debütáló Cadillac (m4sport.hu)
Két év múlva a mezőny 11. csapataként csatlakozik a Forma–1-hez a Cadillac. Csütörtökön bejelentették, egy korábbi F1-es csapatfőnök irányítja majd az új istállót.
dec. 5
21:39
Modern tárgyat találtak egy ősi sziklába zárva, alig akartak hinni a szemüknek, amikor felnyitották a kőzetet (Promotions)
A több millió évesnek tűnő kőben egy modern tárgy rejtőzött.
dec. 5
21:39
Ha az emberek támogatják az új gazdaságpolitikát, elérhető az uniós átlag fölötti növekedés (Magyar Nemzet)
Kövér László a nemzeti konzultáció kitöltését kérte Jánoshalmán.
dec. 5
21:39
Már a virtuális térben növelik beruházásaikat a vállalatok (Digital Hungary)
Átfogó nemzetközi kutatás készült a vállalatok iparimetaverzum-használatának üzleti és technológiai jellemzőiről.
dec. 5
21:51
Veszélyes játékok – fokozottan ellenőriz a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ünnepek előtt kiemelten ellenőrzi, hogy biztonságos játékok kerülnek-e az üzletek polcaira.

Keresés