A franciaországi Saint-Quentin-la-Poterie-ben fa szerkezetű, napelemes parkolói árnyékolók telepítése van folyamatban egy közösségi kezdeményezés részeként.
Híres emberek álinterjúival keresik áldozataikat az internetes csalók a Facebookon. Elég ráklikkelni a hamis anyagokra, és máris várhatjuk a csalók telefonhívását. Ha valaki bedől nekik, a teljes megtakarítását elveszítheti, és még hitelt is vehetnek fel a nevében.
Ha valaki szeretné megismerni a magyar konyhát abból az időből, amikor még nem borította piros lé, még nem uralkodott el a pörkölt-paprikás-gulyás mesterhármasa, akkor Cziffray István szakácsmester Magyar nemzeti szakácskönyvében rá fog találni a titok nyitjára. Nem véletlenül rendeznek évek óta nagy sikerrel mesterkurzust séfeknek Cziffray István
A dél-koreai ellenzéki törvényhozók felelősségre vonási eljárást indítottak Jun Szogjol elnök ellen a hadiállapot bevezetésére tett sikertelen kísérlete miatt.
Ma valószínűleg a Dunántúl északnyugati és nyugati felében sok napsütésre számíthatunk, máshol viszont csak rövidebb időre süthet ki a nap, s határozottabban majd a naplementét követően csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de helyenként szitálás, gyenge eső előfordulhat, a magasabban fekvő helyeken havas eső, hószállingózás sem z
Az agárminisztérium a szlovák parlament elé terjesztette az úgynevezett Zöld jelentést, ami 2023 mezőgazdaságáról ad látleletet. Bár az adatok tavalyiak, de jó képet mutatnak az egész szlovákiai agráriumról.
A kínai BYD, amely járművek és akkumulátorok gyártásában vezető szerepet tölt be, partnerségre lépett a Tailg nevű elektromos kétkerekűeket gyártó vállalattal.
December 3-án volt 95 éve, hogy megalapították a Magyar Vitorlás és Yacht Szövetséget. Azóta rengeteg kiváló eredmény jelezte a magyar vitorlássport erejét. Két olimpiai érem, egy negyedik helyezés, tucatnál több világ- és európa-bajnoki cím mutatja, hogy a magyar vitorlázás igenis képes nagy eredmények elérésére. Magyarországon az 1920-as évek más
A világ talán legismertebb kávézólánca, a Starbucks különös helyszínen nyitotta meg legújabb üzletét. A koreai demilitarizált övezet mellett található kávézóból tökéletes panoráma nyílik a világ legtitokzatosabb országára, Észak-Koreára.
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény a számvitelt és a könyvvizsgálatot érintő módosításokat is tartalmaz. A változásokat egyrészt az uniós jogharmonizáció, másrészt a gyakorlatban felmerült pontosítási igények indokolják.
Ahogy egyre idősebbek leszünk, teljesen természetes, ha elkezdünk gondolkodni azon, mit tehetünk a bőrünk egészségének és szépségének megőrzéséért. A mai világban rengetegen használnak különféle öregedésgátló hatást ígérő kozmetikumokat, de plasztikai beavatkozásokra is sokan mondanak igent. A jó hír az, hogy mindezek mellett valójában már az étkez
Nagyon viszik a hiteleket, a személyi kölcsönök állománya már rekordot döntött, a lakáshiteleké is afelé tart és a babaváró támogatás iránti kereslet is hirtelen megugrott.
Napra pontosan két évvel a 2022. november 29-i első Remind launch party után, a Párisi Udvar Hotel Elnöki Lakosztályában ünnepeltek a Remind bookazine alapítói, stábja és vendégeik. "Két éve a legtöbben őrültnek tartottak, hogy nyomtatott magazint tervezek kiadni, de mára egyértelmű, hogy jó volt az irány. Az indulás óta kilenc lapszámunk jelent
Az utóbbi időben számos bejelentés elhangzott a kormány részéről az otthonteremtéssel, lakáshoz jutást segítő támogatásokkal kapcsolatban, az ingatlanárak emelkedése miatt azonban összességében nincsenek könnyű helyzetben azok a fiatal felnőttek, akik saját ingatlant szeretnének vásárolni. A money.hu szakértője most összegyűjtötte, milyen támogatás
A fizetés, a munka „szerethetősége”, valamint az emberi kapcsolatok határozzák meg leginkább, hogy jól érezzük-e magunkat egy munkahelyen – ez is kiderül a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésből, amelyben arra voltak kíváncsiak, a helyükön érzik-e magukat a magyar munkavállalók. A kutatás arra is rávilágított: más-más társadalmi
Kettészakítja az országot az időjárás ma: a Dunántúlon sok napsütésre számíthatunk, máshol azonban csak rövidebb időre süthet ki a nap. Helyenként szitálás, gyenge eső is lehet, a magasabban fekvő helyeken pedig havas esőre, hószállingázósra számíthatunk.
Veled is előfordult már, hogy megtetszett valamilyen ruha, kiegészítő vagy dekorelem, ami ráadásul látszólag kedvező árú is volt, így egyből lecsaptál rá, majd azzal szembesültél, hogy pár hét vagy hónap alatt sajnos tönkre is ment? Hogy ne így történjen, borzasztóan fontos, hogy amikor csak tudunk, figyeljünk az általunk választott holmik előéleté
A külföldi munkavállalók új európai nagyvárost kiáltottak ki a "legélhetőbb város" címre, főként a bérelhető ingatlanok csökkenése miatt. Négy győzelem után Bécs most lemaradt, és Zürich lett a kedvenc a Mercer Életminőségi rangsora alapján.
A helyi téli zöldségekből ízletes szezonális ételek készíthetők, és vitaminkészítmények helyett természetes forrásból származó tápanyagokkal látnak el minket. Vannak olyan zöldségfajták, amelyek jól tűrik a fagyot, sőt, néhányuk íze még javul is hideg hatására.
A történelem során először lépte át a bitcoin (BTC) árfolyama a 100 000 dolláros álomhatárt. A pszichológiai és technikai korlátként emlegetett ellenállás megtörésére európai idő szerint csütörtök hajnalban került sor. Az elmúlt napon az azonnali Bitcoin ETF-ek mellett Donald Trump potenciális intézkedései is hozzájárultak ahhoz, hogy a vezető krip
Németh Kristóf és felesége, Zita 12 éve alkotnak elválaszthatatlan párost, de most életük eddigi legkülönlegesebb kihívására készülnek: ők is próbára teszik szerelmüket a Nyerő Páros különkiadásában. A kamerák előtt nemcsak a feladatokkal, de a saját határaikkal is szembe kell nézniük. A házaspárnak az évek során két gyermeke is született, noha a k
Az amerikai elnökválasztás nyomán soha nem tűnt még ilyen közelinek az ukrajnai háború lezárása, de közben az eszkalációs veszély is minden eddiginél erősebb, mert az Egyesült Államok jelenlegi vezetése próbálja ellehetetleníteni a január 20. utáni gyors béketeremtést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerd
Tavaly Lengyelországban statikus bemutatón ismerkedtünk a Toyota terepjárójával, most viszont már az Atlasz-hegységben vizsgázott olyan körülmények között, ahova ténylegesen szánták.
A 18. századi katonai toborzások során kialakult csárdás tánc különböző verzióit ma is táncolják a magyar nyelvterületen: Magyarország mellett Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is.
A korábbi sajtóértesülések igaznak bizonyultak, Arthur Leclerc a testvére oldalán valóban először vesz részt egy Forma-1-es hétvégén azáltal, hogy edzéslehetőséget kap az Abu-dzabi Nagydíjon.