Jubileumi, 25. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget 2024. december 6-án Budapesten, a Müpa-ban. Az eseményen Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnöke és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter mondott ünnepi beszédet.
Most éppen egy olyan helyzetben vagy, amikor nem tudod merre és hogyan tovább, hogy mit tegyél? Úgy érzed jól jönne egy kis útmutatás, egy kis segítség, ami átlendíthetne a nehéz holtponton? Melyik nyaraló a kedvenced? Ez a boldogság tesztje lesz. Hol pihennél meg kicsit, hogy feltöltődhess, pihenhess, gondolkodhass, melyik nyaraló a legjobb a szám
Az amerikai igazságügyi minisztérium (DOJ) új "besúgóprogramja" jelentős sikereket ért el az első hónapokban. A kísérleti kezdeményezés keretében több mint 250 bejelentés érkezett potenciális vállalati visszaélésekről, amelyek olyan bűncselekményekre derítettek fényt, amelyekről a hatóságok korábban nem tudtak. A program hatékonyságát Marshall Mill
Magyarországról, radar alól került az NBA előszobájába. Valerio-Bodon Vincent készen áll, hogy berúgja az ajtót. Forbes Men melléklet a decemberi magazinban!
A kormány pénzügyi vezetése bemutatta, hogyan kívánja finanszírozni az államháztartás jövő évi nettó 4123 milliárd forintos hiányát. A tervek szerint a finanszírozás gerincét az intézményi befektetők és a lakossági állampapír-vásárlások adják, miközben a devizaadósság aránya 30% alatt marad. A lakossági állampapírok további népszerűsítésére digitál
Az ukrán nők egyre nagyobb mértékben töltik be azokat a szerepeket, amelyeket korábban jellemzően férfiak láttak el, legyen szó katonai szolgálatról, gazdasági vezetői pozíciókról vagy közösségi szervezőmunkáról.
A horvát parlament pénteki ülésén megszavazta, hogy Irena Hrstic legyen az új egészségügyi miniszter, és egyben elutasította Andrej Plenkovic kormányfő visszahívását – közölte az MTI.
December 6-7-8-án a rendezvényre érdemes családdal, barátokkal érkezni, mert mindenki talál magának érdekességeket, máshol nem látható különlegességeket, és emellett számos kísérő program szórakoztatja a gyerekeket.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este a Karmelita kolostorban fogadta a Budapesten tanácskozó Patrióták Európáért uniós parlamenti képviselőcsoport tagjait - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
A nagyok fizetőképesebbek, de jobban is szennyeznek, a kicsikre a zöld célok elérésében számíthatunk inkább, az alkalmazottak és a számlák kifizetésében kevésbé. Itt tartanak a magyar cégek, ha szóba kerül az ESG. Átfogó elemzés jelent meg a Világpolitika és Közgazdaságtan folyóirat legfrissebb, novemberi számában a magyar vállalkozások ESG teljesí
A 25 éves pilóta mögött csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri zárta másodikként a gyakorlást, míg harmadikként Nico Hülkenberg, a Haas német versenyzője végzett. A negyedik világbajnoki címét alig két hete bebiztosító holland Max Verstappen csak 17. lett a Red Bull-lal, míg a tíz rajthelyes büntetéssel sújtott Charles Leclerc, a Ferrari monacói pi
Európa Tanács Ukrajna támogatása mellett, el akarja számoltatni Oroszországot - jelentette ki Alain Berset, a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács főtitkára.
Románia stabil, biztonságos ország, megbízható szövetséges - szögezte le Klaus Iohannis államfő péntek este, a külfödi befektetőkhöz, az Európai Unióhoz és a NATO-hoz intézve szavait, arra reagálva, hogy az alkotmánybíróság elrendelte az elnökválasztás megismétlését.
A szerelem városában, Párizsban járt Zimány Linda, aki úgy pózolt a szállodája erkélyén, mintha egy romantikus film hősnője lenne. Ám a valóság ennél sokkal cudarabb, a gyönyörű jogásznak ugyanis nincs szerencséje a szerelemben, legalábbis eddig nem sikerült megtalálnia az ideális férfit, aki lángra lobbantotta volna a szívét. Holott nem zárkózik e
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte a lengyel csapatot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
A rendőrség a DNS-minta, ujjlenyomat azonosításán dolgozik, és már korábban megszerzett egy fényképet a UnitedHealthcare globális egészségbiztosító vezérigazgatójának gyilkosáról - közölték a New York-i hatóságok pénteken a tettes utáni nyomozás harmadik napján.
Az égbolt régóta várt látványossága egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban a csillagászok új információkkal szolgálnak a közelgő kirobbanó eseményről.
Nehéz lehet elképzelni, pedig igaz: egy Ady Endre vers, de akár a Gyűrűk Ura is segítheti az önismereti utunkat, támogathatja a mentális jólétünk fokozását vagy megoldással szolgálhat a problémáinkra.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint kulcskérdés volt, hogy a lengyel csapat ne játszhassa azt, amit akar, ennek volt köszönhető a magyar válogatott 31-21-es győzelme péntek este a női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőcsoportjában.
A főpolgármester szerint Magyar Péterék nem lehetnek vele jóban, mert ez nem illeszkedik a stratégiájukba. Azt nem tudja, mi lesz az ellenzéki felhozatal 2026-ban.
Csak úgy sugárzik Hargitai Bea... A Csehországban élő híresség mindig hangsúlyozza, hogy bár egy külföldi férfival kötötte össze az életét, nem szakította meg a kapcsolatot a barátaival, a szeretteivel, így rendszeresen hazalátogat.
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában vasárnap, várhatóan 6 és 18 óra között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalosan is elkészült a Bosch meglévő, maklári telephelyén a több mint 37 ezer négyzetméteres multifunkcionális épület. Ezzel a létesítménnyel javulás érhető el a kormányrendszerek előállításával foglalkozó vállalatnál a raktározás terén. Az új csarnokban egy helyre összpontosítják a logisztikai, raktározási folyamatokat, ide kerül a kis darabsz
Az eddigi negatívról stabilra javította a Magyarország adósbesorolásához tartozó kilátást a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a péntek este megjelent közleményében. Magyarország hosszú távú devizaadósságának besorolása pedig változatlanul a BBB kategóriában maradt. A kedvező hírre azonnal közleményben reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium és
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
A Fitch Ratings megerősítette Magyarország eddigi besorolását, fenntartva a korábbi BBB minősítést, de az eddigi negatív kilátásokat stabilra javította.