Függetlenül attól, hogy egy nagy baráti társasággal, kettesben a pároddal vagy a családoddal, a gyermekeiddel tervezed tölteni az idei szilvesztert, remek ötlet lehet kibérelni egy szép, hangulatos vidéki házat, ahol a külvilágot kizárva búcsúztathatjátok az évet akár egy felüdítő parti, akár egy csendesebb, meghittebb kiruccanás keretében. Ugyan a
Vasárnap este véget ér az idén hosszú idő után visszatért Megasztár. A döntőben négy tehetséges énekes érdekelt, köztük van Gudics Máté is, aki a többiekhez hasonlóan hatalmas utat járt be a tehetségkutatóban. Ráadásul a családapa különleges hangszínével a közönség egyik nagy kedvencének számít, és az eddigi teljesítményébe még a zsűri sem tudott i
Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból - jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (Osdh) a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.
Tudod, mit jelent az, ha valaminek eszmei értéke van? Egyáltalán milyen dolgoknak lehet eszmei értéke? Mit tudsz a hazai védett és fokozottan védett állatokról és növényekről, milyen állatokat sorolunk a dúvadak közé? Meg tudod mondani, mennyi egy imádkozó sáska vagy egy jégmadár eszmei értéke? Milyen védett állatok élnek Magyarországon? Ha szívese
A Magyar Filmadatbázis a hivatalos bevételi adatok és olvasóik szavazata alapján elkészítette a legnépszerűbb őszi filmek TOP 10-es listáját. A listán örvendetes módon a nemzetközi alkotások mellett két hazai film is megtalálható, melyek ráadásul kifejezetten magas nézői értékelésekkel is büszkélkedhetnek, ami a közönség elkötelezettségét és eléged
Az endokrinológusok olyan betegségeket is kezelnek, mint például a cukorbetegség, a pajzsmirigybetegség, a policisztás ovárium szindróma (PCOS) és a csontritkulás. Segítenek kideríteni a súlygyarapodás okait, valamint a fogyásban és az anyagcsere javításában. Nap mint nap számos különféle tünettel találkoznak. Ezek közül gyűjtöttünk most hatot, ame
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A morzsasüti, más néven crumble egy olyan sütemény, amely készülhet édes vagy sós változatban is. Mi most egy édes változatot hoztunk, amit szilvával vagy bármilyen idénygyümölccsel elkészíthetsz. Ráadásul a hagyományos morzsasütivel ellentétben ez a változat tisztán növényi eredetű összetevőkből készül, és gluténmentes is, mivel zablisztet használ
Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.
Az X-Faktor 2024-es évadának győztese Fehér Krisztián lett. A versenyzőknek öt héten át tartó kemény küzdelemben kellett bizonyítaniuk, hogy ők a legjobbak. Végül Valkusz Milán mentoráltja szerezte meg a végső győzelmet. Az X-Faktor 12. évadának Fináléjában már nem a biztos továbbjutást jelentő székek, hanem a végső győzelem megszerzése volt a cé
Őrült szezonnyitányt produkált a Formula E újabb technológiai forradalma, ami az utolsó helyről rajtoló Mitch Evans győzelméről és Pascal Wehrlein látványos balesetéről marad emlékezetes.
Öt és fél évvel a 2019. április 15-i tűzvész után szombaton ünnepélyesen megnyitották az újjáépített párizsi Notre-Dame-székesegyházat. Az ünnepi szertartáson mintegy negyven állam- és kormányfő vett részt, közöttük Emmanuel Macron francia elnök és Donald Trump megválasztott amerikai elnök. A székesegyház kapui 19 óra 20 perckor nyíltak meg, miután
Szombat este véget ért az X-Faktor, a döntő pedig ezúttal is tele volt izgalommal, de természetesen érzelmes pillanatokból sem volt hiány. A tehetségkutatójában még három mentor tehetségei álltak a színpadra: az Éberkóma, sárközi Roland és Fehér Krisztián. Utóbbi versenyző és mentorja, Valkusz Milán között pedig már a produkciók közben megható pill
A cseh kormány új adózási szabályozása szerint a kriptovaluta-tulajdonosok bizonyos feltételek mellett 2025 januárjától mentesülnek a tőkenyereség-adó alól. Az új jogszabály értelmében azok a személyek, akik legalább három évig tartják a kriptovalutájukat vagy az éves összesített jövedelmük nem haladja meg a 100.000 cseh koronát (kb. 1,64 millió fo
A szülők számára soha nem egyszerű elengedni a kontrollt a felnőtt gyermekük felett. Ha gyerekkorban a viszony szoros volt, akkor főképp kihívást okozhat. Pedig ha nincs meg az egészséges távolság, az az élet sok területén megnehezítheti a mindennapokat a gyermek számára. Íme 5 jel, ami arra utal, hogy a te szüleid nem tartják tiszteletben a határa
A sikeres fotós a munkájába temetkezik. Enikő, a gyógyíthatatlan betegsége ellenére sem adja fel. Teszi azt, ami számára a legfontosabb: fotózásokat szervez, még úgy is, hogy lehet, életében ez lesz az utolsó karácsonya.
Az X-generáció (1965-1980) volt az utolsó olyan generáció, akiknek tagjai a technológia robbanásszerű fejlődése előtt nőttek fel. Megtanultak boldogulni az eszközök és az internet nélkül, értékeik pedig segítették őket a mindennapok kihívásaiban.
A szíriai lázadók elérték Damaszkusz külvárosait a múlt héten indított offenzívájuk során, amely alatt több szíriai nagyvárost és két tartományt irányításuk alá vontak - közölték szombaton ellenzéki aktivisták és egy lázadóparancsnok. A lázadók két fronton is támadják a kormányerőket: a nap folyamán Homsz városa mellett is összecsaptak a hadsereg m
Egy olyan korban, amikor a modernizáció a világ számos desztinációjának arculatát átformálja, a fejlődés és a tradíció közötti egyensúly megteremtése fontosabb, mint valaha. A fejlődés gyakran azzal a kockázattal jár, hogy háttérbe szorítja a történelmi helyszíneket és hagyományokat.
A PwC Magyarország az IAB Hungary közreműködésével 2024 novemberében alapozó kutatást végzett az e-kereskedők körében a retail media jelenlegi helyzetéről. A retail media mint az e-kereskedelem világában robbanásszerűen növekvő új hirdetési szegmens lényege, hogy a kereskedők a saját online platformjaikon keresztül kínálnak hirdetési lehetőségeket
Bassár el-Aszad szíriai elnök ismeretlen helyre távozott Damaszkuszból – jelentette vasárnapra virradóra az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja a szíriai hadsereg tisztjeire hivatkozva.