2024. december 5. csütörtök

dec. 5
9:57
Házasság első látásra: válságban van Zoli és Marica kapcsolata? A férj máris egy másik feleségre figyelt fel (Blikk)
A Házasság első látásra új évadában ígéretesnek indult Zoli és Marica kapcsolata, de a harmónia nem tartott sokáig. Zoltán bevallotta, hogy a felesége külsőleg nem az esete, most pedig már úgy tűnik, az érdeklődése inkább egy másik feleség felé fordul. Az érzelmi hullámvasút csúcspontja egy kerti parti lett, ahol a fogszakorvos múltbeli dolgai és d
dec. 5
9:57
Békeesély vagy eszkalációs kockázat? Szijjártó Péter Washingtonban magyarázta el (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás nyomán soha nem tűnt még ilyen közelinek az ukrajnai háború lezárása, de közben az eszkalációs veszély is minden eddiginél erősebb, mert az Egyesült Államok jelenlegi vezetése próbálja ellehetetleníteni a január 20. utáni gyors béketeremtést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter helyi idő szerint szerd
dec. 5
9:57
A debreceni BMW-gyárat is eléri az európai autóipar válsága (Portfolio)
Változott a menetrend a debreceni BMW-nél az autóipart övező bizonytalanság közepette, az eredetileg tervezett három helyett csak két modell sorozatgyártása lehet biztos az új gyárban – tudta meg a 24.hu.
dec. 5
9:57
Volt honvédelmi miniszter: "nagy baj van", ez nem egy sima ügy (ATV)
A napokban újabb hullámokat vetett a Védelmi Beszerzési Ügynökséget ért hackertámadás ügye, amelyről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az ügy kapcsán számos kérdés merült fel, különösen azzal kapcsolatban, hogy miért titkosították az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának üléséről készült jegyzőkön
dec. 5
9:57
Jövő évtől átlagosan 21,2 százalékkal nő a tanárok és az óvónők fizetése (SzMo)
A béremelésre a kormány 339 milliárd forintot biztosít céltartalékban, ezen felül a 2024. évi béremelés fedezetének bázisba építésére a költségvetés tervezete 323,5 milliárd forintot határoz meg 2025-ben. A költségvetés tervezete már a 2026. évi pedagógus bérfejlesztésre is elkülönít 190 milliárd forintot.
dec. 5
9:57
Ez a fűszer megvéd a cukorbetegségtől (Magyar Hírlap)
Ezt még az orvosok is elismerik.
dec. 5
9:57
Nincs bocsánat: Merkel továbbra is neheztel Putyinra a labradorgate miatt (Demokrata)
A veterán politikus ragaszkodott ahhoz, hogy az orosz elnök tisztában volt azzal, mit tesz.
dec. 5
9:57
Több mint két és fél év börtönre ítélték az Orbán Viktor posztja alá kommentelő férfit (Nyugati Fény)
Magyarország, 2024.
dec. 5
9:57
1 BTC = 100 000 $ (Telex)
Átütötte az álomhatárt a bitcoin árfolyama, majdnem negyvenmillió forintba kerül egyetlen token.
dec. 5
9:57
Dráma Új-Zéland legmagasabb hegyén: nyomtalanul eltűnt három hegymászó (naphire.hu)
Eltűnt két amerikai és egy kanadai hegymászó, miután megpróbálták megmászni Új-Zéland legmagasabb hegyét. A hatóságok jelentése szerint a zord időjárási körülmények megnehezítették az eltűntek keresését a hegyen.
dec. 5
9:57
Ki számít valójában "gonosznak"? Ez a 4 legsötétebb vonásunk (Bien)
Az elmúlt években alapvető szerep jutott a pozitív életfelfogásnak, az optimizmusnak: inkább arra koncentráltunk, hogy a boldog, kiegyensúlyozott embereket tanulmányozzuk és megvizsgáljuk, minek köszönhetik elért lelkiállapotukat.
dec. 5
9:59
Szigorít a kormány: csak belterületen lesz ingyenes a gázcsatlakozás (Portfolio)
Tízből négy esetben nem szereltek fel gázórát az elmúlt években, hiába épült ki térítésmentesen gázvezeték, ezért egy szigorító javaslattal él a kormány a parlament elé került törvénymódosításban, és ezután csak belterületen belül lesz 250 méterig ingyenes a vezetékszakasz kiépítése, és ott is lesz gázóra felszereléssel kapcsolatos határidő – derül
dec. 5
10:03
Új digitális marketing konferenciát szervez a Magyar Marketing Szövetség (Kreatív Online)
A Digital Marketing Forum 2025. március 5-én az Etele Cinemában debütál.
dec. 5
10:03
Kínából is érdeklődnek Ádám Martin iránt (Igényesférfi.hu)
Ádám Martin, a korábbi Paks-gólkirály és 28-szoros válogatott csatár újabb fordulóponthoz érkezett karrierjében. A görög Aszterasz Tripolisznál nemrég felbontották a szerződését, de a hírek szerint máris több ajánlatot kapott – köztük egyet Kínából is.
dec. 5
10:03
Ezekre a betegségekre érdemes felkészülni dracéna esetén (Agrofórum)
A dracéna (Dracaena) egy elterjedt és könnyen gondozható szobanövény, de mint minden növény, ez is hajlamos bizonyos betegségekre és problémákra.
dec. 5
10:03
"Híres színész vagyok, 17 éves, és hajléktalan" – a TikTokon kért segítséget a Loki színésze (SzMo)
Jack Veal egy videóban beszélt arról, hogy otthon bántalmazták, így el kellett jönnie, most viszont nincs hol laknia.
dec. 5
10:03
Mától megrohamozzák a Lidlt ezért az akcióért, a magyarok új kedvence sok helyen ott lesz a karácsonyfa alatt (Promotions)
Őrületes akcióban kapható, pillanatok alatt el fogják kapkodni a polcokról.
dec. 5
10:03
Soha többet nemzetellenes politika! (Magyar Hírlap)
Húsz éve tartották a kettős állampolgárságról szóló népszavazást.
dec. 5
10:03
Új vezetővel folytatja a Coca-Cola HBC (MMonline)
Békefi László nemzetközi kinevezését követően 2024.december 1-től a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC vállalatcsoport kávé üzletágának igazgatójaként folytatja pályafutását. A Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatói feladatait Kovács Ágnes veszi át. A vállalaton kívülről érkező szakember széleskörű iparági tapasztalatokkal rendelkezik és he
dec. 5
10:03
Közel 1700 milliárd forintos forgalommal "korrigált" októberben a kiskereskedelem (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedett, így – a naptárhatástól megtisztított adatok szerint – az egy évvel korábbit 3,6 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024 októberében.
dec. 5
10:03
10 szokás, ami a neurológusok szerint frissen tartja az agyad: így őrizd meg a mentális egészséged (InStyle)
Alapvetően az agyunk, akárcsak bármely más izom, rendszeres agytornával és megfelelő táplálkozással tartható fitten. Ahogy testünknek szüksége van a mozgásra, úgy az agyunknak is fontos a stimuláció annak érdekében, hogy optimális teljesítményt nyújtson. Azonban a mai rohanó világban sokaknak abszolút nincs idejük arra, hogy a mentális egészségükke
dec. 5
10:03
Fontos és sürgős témákról egyeztetett a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (Magro)
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács fontos kérdésekről egyeztetett Brüsszelben, Belgium fővárosában.
dec. 5
10:05
Ha ezt elhagyjuk az ételből, halált is okozhat! (Magyar Hírlap)
Leginkább a fogyókúrázók legyenek óvatosak.
dec. 5
10:09
Se költségvetése, se kormánya nincs a franciáknak (Piac és Profit)
Michel Barnier elvesztette a bizalmi szavazást, ezzel megbukott a mindössze három hónappal ezelőtt alakult francia kormány. Ez volt az 1958 óta létező Ötödik Köztársaság legrövidebb ideig hivatalban lévő kormánya.
dec. 5
10:09
Elismerték a turizmusban kiemelkedő teljesítményeket (Infostart)
Átadták a Kőrösi Csoma Sándor-díjakat.
dec. 5
10:09
Egy kisvárosnyi ember hal meg évente diabétesz miatt – Tippek a betegség súlyos szövődményeinek megelőzéséhez (Blikk)
A cukorbetegség az elmúlt évtizedekben valódi népegészségügyi problémává vált. Magyarországon is egyre gyakoribb: több mint 1,1 millió diagnosztizált cukorbeteg él hazánkban. Mivel a 2-es típusú diabétesz egyre fiatalabb korban jelentkezik, a megelőzés és a tudatos életmód jelentősége nagyobb, mint valaha.
dec. 5
10:09
MNB: 19 százalékkal drágultak a lakásbiztosítások egy év alatt (Portfolio)
A márciusi első lakásbiztosítási kampányban a lakásbiztosítások egyötödét cserélték le vagy dolgoztatták át az ügyfelek egy kedvezőbbre, ez nem is feltétlenül járt díjcsökkenéssel. Az MNB friss közleménye szerint az összes hazai lakásbiztosítás átlagos díja 19%-kal növekedett egy év alatt.
dec. 5
10:09
Óriási veszélyben Magyarország legnagyobb kincsei: a kegyetlen időjárás mindent megváltoztat (Pénzcentrum)
A hosszú távú sikeresség érdekében olyan döntések szükségesek, amelyek lehetővé teszik a gazdák számára, hogy sikeresen alkalmazkodjanak a klímaváltozás okozta szélsőségekhez. Ennek egyik módja a diverzifikáció lehet, amely a növénytermesztési és az állattenyésztési ágazatban egyaránt elhozhatja az áttörést hangzott el a Portfolio Agrárszektor 2024
dec. 5
10:09
Az ukránok azt javasolják, hogy Zelenszkij szankciókat vezessen be maga ellen (Magyar Hírlap)
Az elnök és a szankciók.
dec. 5
10:09
Fordulat a háborúban: Titkos tárgyalásokat folytatott az orosz vezérkari főnök az Egyesült Államokkal (Nyugati Fény)
Közelednek a felek egymáshoz, még ha nem is tűnik látványosnak.
dec. 5
10:09
Veszélyben van a bitcoin feletti önrendelkezés Európában? (BitcoinBázis)
Egy pillantás az Európában formálódó szabályozási változásokra, amelyek veszélyeztethetik a bitcoin-tulajdonosok eszköz feletti önrendelkezési jogát és képességét. Az önrendelkezés évszázadokon át a pénzügyi autonómia szimbóluma volt, lehetővé téve az emberek számára, hogy közvetítők nélkül biztosítsák vagyonukat. Legyen szó aranyról vagy készpénzr
dec. 5
10:09
Jelentős áremelésbe kezdett a BYD (Villanyautósok)
Nem biztos, hogy a büntetővám az áremelés oka.
dec. 5
10:09
Minden jel arra mutat, hogy szakított Sabrina Carpenter és Barry Keoghan (in.hu)
Sabrina Carpenter és Barry Keoghan állítólag szakítottak − legalábbis egyelőre.Amint arról a PEOPLE beszámolt december 3-án, a kettejük közel egy évnyi randizás után jelenleg szünetet tartanak, a szakítást a sűrű időbeosztásuknak tulajdonítva. Mindketten fiatalok és a karrierjükre koncentrálnak, ezért úgy döntöttek, hogy szünetet tartanak− mondta e
dec. 5
10:15
Már sokan felkészültek a változásra, de lehet, hogy mégsem a tervezett időpontban szűnik meg az Ügyfélkapu (Femcafe)
Eddig mindenki úgy tudta, hogy 2025. január 16-án szűnik meg az Ügyfélkapu, melynek helyébe az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság léphet a digitális állami ügyintézésnél. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) viszont úgy látja, el kell odázni az időpontot.
dec. 5
10:15
Kinek jó és kinek nem, hogy a tizenhat éven aluliakat kitiltották a közösségi médiából Ausztráliában? (Rakéta)
A szakértőket is megosztja a kérdés, de a parlament döntött: egy év múlva már nem lesznek tizenhat évnél fiatalabbak a közösségi oldalakon Ausztráliában. Elvileg.
dec. 5
10:15
Durva esés után ismét javul a boltok forgalma (Forbes)
Az előző rémes hónapot még vitatottan, de az árvízzel magyarázta a KSH. A magyarok most ismét költeni kezdtek. Mi történt? 3,6 százalékkal nőtt a bolti forgalom októberben az egy évvel korábbihoz képest, szeptemberhez viszonyítva is komoly volt a növekedés – így írt a legfrissebb KSH adatokról a HVG. Előzmény. A szeptemberi mindenkit meglepően ross
dec. 5
10:15
Zsigmond Angi és Mészáros Bende: ″Az Ázsia Expressz egy tükör volt számunkra″ (Digital Hungary)
TV2 "Titkok Ramónával" című műsorban ezúttal Mészáros Bende és Zsigmond Angi voltak a vendégek, ahol a páros mesélt az Ázsia expressz kihívásairól és a közönség visszajelzéseiről is.
dec. 5
10:15
Elindult a vállalkozások digitális megújulását támogató Dimop Plusz hitelprogram (Helló Sajtó!)
Az európai uniós forrásból megvalósuló Dimop Plusz hitelprogram két pályázatának előnye, hogy nulla százalékos fix kamat mellett kínálnak kedvező finanszírozást, a digitalizációs szempontból kevésbé fejlett vállalatok esetében pedig akár az igényelt összeg fele vissza nem térítendő támogatássá is válhat.
dec. 5
10:17
Vezető idegtudós: többé nem kell meghalnia senkinek, ha meg tudjuk őrizni az agyat (Rakéta)
Akadnak előrelépések a területen, ahogy mára már a következő állomás, az agy újraélesztése sem olyan elképzelhetetlen, mint amilyennek egykor hittük.
dec. 5
10:21
Anyósom csodaszerétől lefogytam, helyrejött az emésztésem, sőt a kávéba téve még az íze is jó (Blikk)
Ilyen hatással lesz a szervezetedre.
dec. 5
10:21
Vlagyimir Putyin: a nyugati cégek számára nem lesz könnyű a visszatérés az orosz piacra (Infostart)
Az orosz elnök szerint már növekednek a lakossági betétek és a jövedelmek.
dec. 5
10:21
Emelkedtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, csökkentek a hozamok (ProfitLine)
A negatív ISM szolgáltatószektori adat és a Fed elnökének a semleges kamatszint várható elérésére utaló szavai erősítették a kamatcsökkentési várakozásokat. A tízéves amerikai kötvényhozam emelkedésből esésbe váltott és végül közel 5 bázisponttal esett, a 4,2%-os szint alá.
dec. 5
10:21
Megérkeztek az újabb kamatmentes hitelek: digitalizációra lehet felvenni őket az MFB Pontokon (Portfolio)
Mától két új kamatmentes hiteltermék érhető el a kis- és középvállalkozások számára az MFB Pontokon digitalizációs célokra, az egyik 3-20 millió, a másik 20-200 millió forinti összegben igényelhető.
dec. 5
10:21
Óriási eladósodási lázban ég az ország: mitől félnek ennyire a lakásvásárló magyarok? (Pénzcentrum)
Októberben is növekedni tudott az újonnan kihelyezett lakáshitelek szerződéses összege, amely így újra megközelítette a 120 milliárd forintot derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adataiból. Érdekesség, hogy a támogatott lakáshitelekből októberben szinte pontosan annyi került kihelyezésre, mint szeptemberben, így a növekmény a piac
dec. 5
10:21
Fedezd fel a megfizethető luxust: wellness és kényeztetés a New York Palotában (SzMo)
Ajándékozd meg magad vagy szeretteidet a luxus érzésével, és próbáld ki, milyen az igazi testi-lelki harmónia a város egyik legexkluzívabb helyén!
dec. 5
10:21
Kinek van szüksége több D-vitaminra? (Magyar Hírlap)
Csökkentheti a légúti fertőzések kockázatát.
dec. 5
10:21
Elbuktunk, mégis győztünk (Demokrata)
2004. december 5. fájdalmas sebet ejtett a magyarságon, ám utat nyitott a nemzet közjogi egyesítéséhez, a baloldal pedig elindult a megérdemelt bukás felé.
dec. 5
10:21
Hátulról lőtték agyon a cégvezért, keresik az álarcos gyilkost -Videó (AC News)
Fényes nappal a nyílt utcán, hangtompítós fegyverrel lőtték agyon az egyik legnagyobb amerikai cég vezetőjét.
dec. 5
10:21
Jövőre Charli XCX és Chappell Roan is fellép a Szigeten (Telex)
Érkezik a Papa Roach és Nelly Furtado is a fesztiválra.
dec. 5
10:21
Friss hírek érkeztek a súlyos infarktusból gyógyuló Ónodi Henrietta állapotáról (Sassy)
Szívroham, küzdelem, újrakezdés – Ónodi Henrietta története, és a testvéri szeretet.

Keresés