Naptári éves adózók esetében 2024. december 31-éig kötelező bejelenteni az adóalanyiságot azon magyar illetőségű multinacionális vagy nagyméretű belföldi vállalatcsoport belföldi csoporttagjának (vagy az arra kijelölt helyi szervezetnek), amely végső anyavállalatának összevont (konszolidált) pénzügyi beszámolója szerinti éves bevétele az adóévet me
Kedvező feltételekkel bocsátott ki zárt körben 20 millió euró összegű kötvényt az AutoWallis Csoport, mely hozzájárul ahhoz, hogy a vállalat tovább erősítse meghatározó régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatói pozícióját. A forrásbevonás célja a 16 országban jelen lévő AutoWallis további nemzetközi terjeszkedésének, akvizícióinak finanszí
Amikor a tükörbe nézel, úgy érzékeled, mintha túl gyorsan öregednél? Az utóbbi időben megszaporodtak a szemed körül a ráncok? Lehet, hogy nem az arckrémed a hibás, hanem az életmódod illetve az étrended.
Nagyjából az uniós átlagnak a 73 százalékát érjük el az egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értében. Ezt úgyis értelmezhetjük, hogy még nagyon sok növekedési tartalékunk van a termelékenységünk további bővülésében - mondta el a Növekedésnek Balatoni András, az MNB igazgatója.
A Busch-Hungária Kft. az elmúlt években végrehajtott beruházásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően nemcsak megerősítette piaci pozícióját, hanem új szolgáltatással is bővítette portfólióját. Magyarország legnagyobb vasöntödéje a nyers öntvények mellett már megmunkált
A Nemzetgazdasági Minisztérium szervezésében nagy érdeklődés mellett valósult meg a második, új energia meghajtású járművek tematikájú (NEV) magyar-kínai kerekasztal - tájékoztatott a tárca.
Kétségkívül a 2024-es karácsonyi szezon legnagyobb slágere a dubai csoki. Az egész világ megőrül ezért a méregdrága édességért, az üzletek és szolgáltatók pedig nem győzik meglovagolni a trendet. De mitől ilyen különleges egy látszólag egyszerű csokoládé? A dubai csoki, olyan csokoládé – különlegesség, melyben pisztáciakrém, tahini (szezámmagból
A kávézás nem egy szokás, sokkal inkább rituálé – főleg azoknak, akik rajonganak a minőségi kávéért. De mivel rukkolj elő, ha egy igazi kávéfanatikust szeretnél megajándékozni?
Az FBI igazgatója, Christopher Wray bejelentette, hogy lemond a pozíciójáról, még mielőtt januárban hivatalba lépne Donald Trump, a megválasztott új amerikai elnök. Korábbi elnöki ciklusa alatt az FBI több olyan nyomozást is folytatott, amely közvetlenül érintette Trumpot, ezért az elnök és a szervezet kapcsolata meglehetősen feszültté vált. Wray e
A téli hónapokban egészségünk és az immunrendszerünk számára kiemelten fontos, hogy különös figyelmet szenteljünk a vitaminok fogyasztására. Ugyanis az immunrendszerünk erősítéséhez elengedhetetlenek bizonyos vitaminok és ásványi anyagok. Lássuk, melyek a legfontosabbak!
Ellátások sora állt le az elmúlt egy hónapban a budapesti Szent János Kórházban műszaki hibák, csőtörés és felmondások miatt. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő közösségi oldalán írt listát a problémákról. Nem működött a CT, nem tudtak beteget felvenni a szülészeten, géphiba miatt leállt a sterilezés. A kórház elismerte a fennakadásokat, ugyanakk
Az ünnepi időszak mentális terhei egyre többeket érintenek: egy brit kutatás adatai szerint az emberek közel fele stresszesnek érzi magát december folyamán. A válaszadók jelentős része tapasztalt már depressziót vagy magányt az ünnepek alatt, a 25-34 éves korosztály több mint 30%-a. Egy másik felmérés pedig arra mutatott rá, hogy az emberek több mi
Szijjártó Péter: Mindenkinek jó szurkolást, minél több ferencvárosi gólt kívánok! Vigyázzanak magukra, és ha baj van, akkor forduljanak a konzul kollégákhoz!.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) új vezetésének alakuló ülésén a magyar vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egy 15 pontos javaslatcsomagot hagytak jóvá.
December 15-étől könnyebben eljuthatnak a Solymáron élők Budapest belvárosába közösségi közlekedéssel, és több férőhely is jut a térségben közlekedőknek. A Volánbusz és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fejlesztésének eredményeképpen a hónap közepétől új menetrend szerint közlekednek a 64-es autóbuszok, rövidülnek az átszállási idők Solymár vas
A jukka pálmák télálló és nem télálló fajtái megfelelő gondoskodással könnyen átvészelik a hideg hónapokat. Akár a kertben, akár beltérben tartjuk őket, a helyes teleltetési és ápolási módszerek biztosítják, hogy növényeink egészségesek és életerősek maradjanak.
Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a Babaváró hitel módosításáról szóló rendelet. Számos esetben könnyebbé válik a Babaváró hitelt igénylők, azzal rendelkezők sorsa - szúrta ki a Bankmonitor.
A testvérek New York és Miami elit ingatlanügynökeiként szerzett vagyonukat és befolyásukat használták fel a bűncselekmények elkövetésekor. A harmadik testvérük is érintett az ügyben.
A mexikói származású amerikai színésznő és énekesnő az Instagram-oldalán osztotta meg az örömhírt: a kedvese, Benny Blanco megkérte a kezét. Ráadásul nem is akárhogy, a producer egy óriási gyémántgyűrűt húzott az ujjára. Selena a boldog pillanatokról több képet is megosztott a közösségi oldalán.
Jövő év elején lemond tisztségéről Chris Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója. Ezt maga az igazgató jelentette be szerdán, miután Donald Trump megválasztott amerikai elnök Kash Patel büntetőjogászt, az amerikai védelmi minisztérium korábbi kabinetfőnökét, közeli munkatársát jelölte az FBI igazgatójának.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szabó Szabolcs választókerületéről leválasztják Soroksárt, helyette újbudai lakóparkokat és ferencvárosi ipari területeket csapnak Csepelhez. Szerinte ezzel valójában a szomszédos, dél-pesti körzetben ágyazott meg magának a Fidesz, a változás nem kedvez Németh Szilárdnak. Térképeken mutatjuk, hogyan rajzolják át a választókerületet, ahol még soha n
A keretösszeg kétszeresének elérésekor automatikusan lezárul a Demján Sándorról elnevezett beruházás-élénkítő program. Egy pályázatírással foglalkozó olvasónk megírta, miért baj ez.
Szarvason, a Holt-Körös partján, a mocsárciprusok árnyékában várja vendégeit Békés megye első Bib Gourmand minősítésű étterme. A Michelin Guide ezzel a címmel azokat a vendéglátóhelyeket emeli ki, amelyek kiváló minőségű ételeket kínálnak mérsékelt áron. A megújult Újváros Bisztró tulajdonosainak célja a helyi hagyományok és a modern gasztronómia e
A 2024-es év számos kihívást hozott a magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára. Az elhúzódó recessziós környezet, a gazdasági helyzet alakulása, az infláció és az euró-forint árfolyam ingadozása tovább nehezítette a szektor helyzetét, ami már eddig is küzdött a versenyképesség megőrzéséért. "Kevesebb forrás került a piacra, és több nehezít
Melyik cég terméke a PlayStation nevű játékkonzol? Mióta gyártják a Milka csokoládét? Melyik magyar városban nincs telephelye a Boschnak? Mivel foglalkozik az amerikai AMD? Fel tudsz sorolni nemzetközi pénzügyi szolgáltatókat? Melyik országból származik a Samsung nevű multinacionális nagyvállalat? Multinacionális nagyvállalatok, közismert világmárk
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Munkaerőfelvételre készülnek a hazai cégek, sok helyen a szükséges költségkeretet és a toborzást végző munkatársak létszámát is bővíteni fogják jelenlegi terveik szerint. A megfelelő jelöltek megtalálásában az állásportálokra támaszkodnak elsősorban a szakemberek, míg a közösségi médiát többen mellőznék inkább. Harmaduk tart a felvételi folyamat el
A két autóút a tervek szerint az osztrák-magyar határnál Heiligenkreuz im Lafnitztal/Rábakeresztúr és Szentgotthárd között csatlakozik egymáshoz. Ezt közösen készítették elő a két ország szakemberei. Fotó: ASFINAG Az útkapcsolat kivitelezője az ASFINAG. A cég feladata lesz a határon áthaladó, mintegy 20 méteres pályaszakasz megépítése, ami az S7-e
A HISTOROM néven indított kezdeményezés célja, hogy a fiatalok videóin keresztül minél többen ismerjék meg a roma történelem kiemelkedő alakjait. A videókat a Roma Sajtóközpont YouTube-csatornáján, a RomaPlayen lehet megnézni, és a közönség szavazhat a legjobb alkotásokra.
Eljött az ideje, hogy törvényes keretek között teljes mértékben helyreállítsák a kárpátaljai magyarok és más kisebbségek kisebbségi jogait, ehhez Ukrajnának gyakorlatba kell ültetnie a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó kötelezettségvállalásokat - közölte Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, a Patrióták Európáért frakci
Nemhogy nőne, hanem csökkent az elmúlt évtizedben az informatikai területen tanuló nők aránya. Ezért fontos a jó gyakorlatok és törekvések bemutatása, hogy a nőknek van helyük ezeken a területeken, karriert futhatnak be az IT-ban. Sőt olyan is előfordulhat, hogy olyankor nevezik ki egy informatikai cégben felsővezetőnek, amikor éppen otthon van a g
Izrael sikeresen kiiktatta a Hamász siklóernyős egységének vezetőjét és a szervezet úgynevezett Nukhba elit egységének az egyik parancsnokát, akik mindketten részt vettek az október hetedikei brutális terrortámadások végrehajtásában – közölték szerdán az Izraeli Védelmi Erők.
A Digiméter kutatási sorozat keretében 2024-ben a kkv-k digitalizációjáról készült felmérés szerint a 2022-es felméréshez viszonyítva nem látszódik érdemi változás a magyar vállalatok általános digitalizáltsági fokában. A felmérés hat alindexe közül a digitális pénzügyek alindex értéke kiemelkedik, a 2022-es 61% után 2024-ben 65%-ra nőtt, egyedülik