2024. december 12. csütörtök

dec. 12
10:53
Scholz bejelentette, hogy készen áll újra beszélgetni Putyinnal (Magyar Hírlap)
Nincsenek illúziói a német kancellárnak.
dec. 12
10:54
Krízis Németországban: Scholz kérte a bizalmatlansági indítványt (Nyugati Fény)
Előrehozott választások lesznek.
dec. 12
10:54
Pamela Anderson piros Baywatch-fürdőruháját is kiállítják a londoni Design Múzeumban (in.hu)
A kilencvenes évek fénykorában hetente több mint egymilliárdan nézték a Baywatchot. A nézők közül sokan azért ragadtak a képernyők elé, hogy megcsodálhassák a piros fürdőruhát, amiben Pamela Anderson lassított felvételen futott végig a tengerparton.A londoni Design Múzeum azt reméli, hogy az emberek úgy is meg akarják majd nézni az említett fürdőru
dec. 12
10:54
A drónok alkalmazásáról kínál egymásra épülő képzéseket a Széchenyi István Egyetem (Gyártástrend)
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős szereplője a hazai drónkutatásnak és -fejlesztésnek, emellett a szakemberek oktatásában is kiemelkedő szerepet játszik. Az intézményben mára olyan drónképzési rendszert alakítottak ki a téma szakértői, amely a pilóta nélküli légi járművek építésétől azok irányításán át különféle felhasználásukig mindenre ki
dec. 12
10:54
Ki volt a legegocentrikusabb személy, akivel valaha dolgod volt? (Bien)
Mindenki találkozott már olyan emberrel, aki röhejesen öntelt volt, ahogy az alábbi tíz történetben is történt.
dec. 12
10:57
Felülről a csehek 2025-ben is védik Szlovákiát (Infostart)
Csehország 2025-ben is védeni fogja Szlovákia légterét, az erről szóló nyilatkozatot Jana Cernochová cseh, illetve Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter szerdán írta alá Prágában - közölte a cseh védelmi tárca.
dec. 12
10:57
EU-elnökség: az EU megszünteti a Bulgáriával és Romániával közös szárazföldi határellenőrzést (HírTV)
Az uniós tagállamok belügyminiszterei úgy határoztak, hogy 2025. január 1-jétől megszüntetik a személyek ellenőrzését a Bulgária és Románia közös, és közös belső szárazföldi határain - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége csütörtökön.
dec. 12
10:57
Mekh: 2024 első felében 300-zal nőtt az elektromos töltőberendezések száma Magyarországon (Alternatív Energia)
Június végén 2811 engedélyköteles elektromos töltőberendezést tartott számon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh), ami 300-zal haladja meg a 2023 év végi szintet és 7 százalékos emelkedést jelent az első negyedévhez képest - tájékoztatta a Mekh hétfőn az Mti-t közleményben.
dec. 12
10:57
ViVeTech — Clarabot együttműködés (Mínuszos)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. a kiberbiztonsági technológiák fejlesztésével foglalkozó Clarabot Zrt.-vel. A két társaság megállapodásának értelmében a ViVeTech egyrészt jogosult lesz Clarabot-részvényeket vásárolni a cég többségi tulajdonosától, maximum tíz százal
dec. 12
10:57
Már hazánkban is végeznek őssejt-transzplantációt (Magyar Hírlap)
Mutatjuk a részleteket.
dec. 12
10:57
Kormányinfó: A babaváró hitel korhatárát 35 évre emelik (Növekedés)
A jövő évi költségvetésről és Orbán Viktor nemzetközi találkozóiról tett bejelentéseket Gulyás Gergely.
dec. 12
10:59
Ukrán drón hatolt be Csecsenföldre, szörnyű megtorlást ígér Ramzan Kadirov (HírTV)
Négy rendőr megsérült az oroszországi Csecsenföld fővárosában, Groznijban egy laktanyában, amelyet az éjszaka ukrán drón vett célba - közölte csütörtökön Ramzan Kadirov csecsen vezető.
dec. 12
10:59
Medvegyev átadta Putyin "személyes üzenetét" (Magyar Hírlap)
Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese legutóbb 2022 decemberében járt Kínában.
dec. 12
11:00
Újabb babavárós hírt jelentettek be a kormányinfón (Forbes)
Megemelték a Babaváró hitel női korhatárát: 30 évről 35 évre növelték az igénylést benyújtó párok nőtagjának korhatárát.
dec. 12
11:00
AM: gazdaközpontú agrárpolitikára van szükség Brüsszelben (Öko-drive)
Szakítani kell azzal a téves meggyőződéssel, hogy a mezőgazdaságra és a gazdákra a klímaváltozás okozójaként tekintenek; épp ellenkezőleg, ők a megoldás részei kell hogy legyenek - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az EU agrár-élelmiszernapok konferencián kedden Brüsszelben, az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
dec. 12
11:00
Most frissült az előrejelzés: Vágtat felénk az újabb hó, már látszik hol lesz havazás a hétvégén (Most Hír)
Várható olvasási idő: 2 percIdőjárás: Megkaptuk a friss előrejelzést, amiből kiderült, hogy a hétvégén Magyarország déli részén lehet havazás. Ebből a cikkből pedig az is kiderül, hogy pontosan mikor. Tarts velünk!
dec. 12
11:03
Félmilliárd eurós hitelt ad Észak-Macedóniának a magyar állam (444.hu)
Segítünk csökkenteni Észak-Macedónia államadósságát.
dec. 12
11:03
Gulyás Gergely: Magyarország 2026-ra visszatér a három százalék alatti hiány világába (SzMo)
A jövő évi költségvetést is részletezte a miniszter a csütörtöki kormányinfón.
dec. 12
11:03
Elfeledett magyar ételek (Agrofórum)
Hiába telnek az évek, hiába lesznek egyre modernebbek az ételek, az emberek szívesen nyúlnak vissza a régmúlt idők ízeihez, az elfeledett, olykor csak filmekből látott vagy könyvekben felbukkant ételekhez.
dec. 12
11:03
Karácsonyi tippek ételallergiásoknak (Magyar Hírlap)
Szakértő segít elkerülni a leggyakoribb hibákat.
dec. 12
11:03
NATO-szabvány hadsereggel büszkélkedett az ukrán miniszterelnök (Demokrata)
A kormányfő azzal is hencegett, hogy Ukrajnában felgyorsul a fegyvergyártás.
dec. 12
11:05
Szerbia 24 órán belül nyilvánosságra hozza az újvidéki vasútállomás építésével kapcsolatos összes dokumentumot (444.hu)
A dokumentumok a belgrádi kormány szerint egy esetleges bűncselekmény elkövetésére utalnak.
dec. 12
11:06
Beérett a zsarolás: Gombokért markolták fel Orbánék a százmilliárdos ingatlanvagyont (Nyugati Fény)
Megy a központilag szervezett fosztogatás.
dec. 12
11:09
Döntenek az euróról, ami a forintot is érintheti (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank csütörtökön dönt a kamatról.: 25-50 bázispontos vágásra van kilátás.
dec. 12
11:09
Itt egy újabb történelmi pillanat a schengeni övezet életében (Infostart)
Az uniós tagállamok belügyminiszterei úgy határoztak, hogy 2025. január 1-jétől megszüntetik a személyek ellenőrzését a Bulgária és Románia közös, és közös belső szárazföldi határain - tájékoztatott az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége csütörtökön.
dec. 12
11:09
Ismét Budapestre jön a Guns n' Roses (Blikk)
Jövőre ismét eljön Budapestre a Guns n' Roses. A világ egyik legsikeresebb rockzenekara a Puskás Arénában ad koncertet 2025. július 15-én. A zenekar eddig három alkalommal lépett fel Magyarországon. A hard rock amerikai legendája tavaly – tizenhét év kihagyás után – jött el újra Budapestre. A 2025-ös turné különböző állomásain a Public Enemy (Budap
dec. 12
11:09
Január elsejétől Bulgária és Románia a schengeni övezet tagja lesz (SzMo)
Ez a fontos lépés erősíti a schengeni övezetet és a belső piacot, növeli az utazások számát, a kereskedelmet és a turizmust. A döntést az Európai Bizottság is üdvözölte.
dec. 12
11:09
Történelmi döntés, megszűnik a határellenőrzés Magyarország egyik határán (Spabook)
Az osztrák kormány néhány napja bejelentette, hogy a jövőben nem gördít akadályt a Schengen zóna bővítése elé, ezt követően az Európai Unió belügyminiszterei csütörtökön hivatalosan is jóváhagyták Bulgária és Románia…
dec. 12
11:09
Az ukrán katonák hamarosan feladják (Magyar Hírlap)
Napok kérdése.
dec. 12
11:09
Orbán Viktor békehadjáratáról ír a nemzetközi sajtó (Demokrata)
Több külföldi médium is beszámolt Magyarország miniszterelnökének az ukrán-orosz háborúval szemben tett erőfeszítéseiről.
dec. 12
11:12
Megitta az italát, majd lőtt egyet a gázpisztolyával a szegedi tartalékos katona (Telex)
14 nap elzárást és lefokozást kapott.
dec. 12
11:12
Co Lee: Ahhoz, hogy megtaláld, ki vagy, ahhoz azt is kell csinálnod, ami nem te vagy (Telex)
A Budapest Park mentális egészségről szóló videósorozatában Hegedűs Józsi a rasszizmusról, Zsuffa Aba az Analog Balaton legnagyobb keresztjéről beszélt.
dec. 12
11:15
Megkérdeztük Gulyás Gergelyt, hogy Orbán ott lesz-e Trump beiktatásán (ATV)
Az ATV munkatársa a Kormányinfón többek között a békemisszió következő találkozóiról, tárgyalásairól kérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.
dec. 12
11:15
Meghan felvette élete legszebb ruháját: a hercegné ragyogott a testre simuló darabban (Femcafe)
Egy biztos: Harry feleségét nem sűrűn láthattuk eddig ilyen árnyalatú darabban, de tény és való, hogy ez a különleges szín istenien áll rajta.
dec. 12
11:15
Mától indul a roham a Lidlben, rendkívüli áron adják a szülők és a gyerekek nagy kedvencét (Promotions)
Gyorsan el fogják kapkodni a polcokról a népszerű gyerekjátékot.
dec. 12
11:15
Rangos nemzetközi fenntarthatósági minősítést szerzett az Mbh Bank (KKV Magazin)
Az Mbh Bank idén először nyerte el az Msci p(A) minősítését, jelentősen felülmúlva a várakozásokat. Az Esg teljesítményt átfogóan értékelő minősítés során a hitelintézet kiemelkedő eredményeket ért el a fogyasztók pénzügyi védelme, az adatvédelem- és biztonság, a finanszírozáshoz való hozzáférés, valamint a vállalati magatartás terén, az iparági át
dec. 12
11:15
Kiderült, ezúttal mire készül Zelenszkij (Magyar Hírlap)
Nem véletlenül nem akar békét.
dec. 12
11:15
Rangos nemzetközi minősítést szerzett az MBH Bank (Növekedés)
Az MBH Bank idén először nyerte el az MSCI p(A) minősítését, jelentősen felülmúlva a várakozásokat. Az ESG teljesítményt átfogóan értékelő minősítés során a hitelintézet kiemelkedő eredményeket ért el a fogyasztók pénzügyi védelme, az adatvédelem- és biztonság, a finanszírozáshoz való hozzáférés, valamint a vállalati magatartás terén, az iparági át
dec. 12
11:18
12 év után pulykapénzt kapnak a tanárok, a tankeresek semmit (AC News)
Jó hír, hogy már a jövő héten megkaphatják a pedagógusok az év végi jutalmaikat bruttó, aminek összege 75 és 150 ezer forint között van.
dec. 12
11:18
Több tízezer család karácsonyát tehetjük szebbé az Adni Öröm! akcióban (Telex)
December 12-e és 17-e között a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei ismét személyesen fogadják a helyben vásárolt tartós élelmiszereket, több mint 150 SPAR üzletben.
dec. 12
11:21
A magyar tiktokozók átlagéletkora 38 év, de hány évesek a facebookozók és linkedinezők? (Kreatív Online)
A közösségi médiát használók szokásait elemzi a Publicis Groupe CEE és a GWI közös kutatása, amely a közép-kelet-európai régióban
dec. 12
11:21
Családtámogatás, babaváró, plusz források az egészségügynek, az oktatásnak – ez volt a mai kormányinfón (Adózóna)
A legutóbbi időszak nemzetközi politikai találkozóiról, továbbá a 2025. évi költségvetés fontosabb adatairól számolt be ma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
dec. 12
11:21
Felmérés: így hat a cégek ESG-megfelelősége a profitra (HR Portál)
Az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) szempontok alapján működő cégek 63 százaléka számára járt pozitív hatással a fenntarthatósági elvek követése – derült ki a Moore Global 4 000 középvállalatot célzó globális kutatásából. A közeljövőben életbe lépő, egyebek között a cégek teljes ellátási láncaira kiterjedő fenntarthatósági auditok
dec. 12
11:21
Megjelent a rendelet: így módosul a Babaváró hitel (ProfitLine)
Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a Babaváró hitel módosításáról szóló rendelet. Számos esetben könnyebbé válik a Babaváró hitelt igénylők, azzal rendelkezők sorsa.
dec. 12
11:21
Van-e tervben Orbán-Zelenszkij találkozó? Válaszolt a miniszter (ATV)
Az ATV munkatársa a csütörtöki Kormányinfón többek között arról is kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy van-e tervben Orbán-Zelenszkij találkozó.
dec. 12
11:21
Lajos herceg fontos királyi hagyományt szegett meg - ezt még bátyjának, György hercegnek sem engedték meg a szülei (Glamour)
Lajos herceg nem épp szabálykövető viselkedéséről híres, így kicsit sem csodálkozhatunk azon, hogy most is megszegett egy fontos királyi hagyományt - még ha ezt igazából alig szúrta ki valaki a legutóbbi nyilvános megjelenésén.
dec. 12
11:24
Dubajozott a Porsche (Autószektor)
Fotók: Porsche Hatalmas port kavart  november végén a negyedik alkalommal megrendezett Icons of Porsche Fesztivál. A világ minden tájáról 28 000 látogató érkezett Dubajba, hogy megcsodálja a ritka Porsche sportautókat, és eszmét cseréljen a hasonló gondolkodású emberekkel. Az esemény különösen sok tagot vonzott a Porsche klubokból, és megerősítette
dec. 12
11:24
Így válaszd ki a tökéletes karácsonyfát az otthonodba (Bien)
A fenyőfa közös kiválasztása az egyik legszebb közös karácsonyi rituálé lehet – azonban nem is olyan könnyű feladat. Érkezz felkészülten az árusokhoz, hogy azt a fát választhasd ki, ami aztán valóban beragyogja majd nálatok az ünnepeket!
dec. 12
11:27
Tiszta vizet öntünk a pohárba, mekkora vámokat sóznak az országok a kínai árukra (Piac és Profit)
A világ országai egyre gyakrabban vetnek ki vámokat a kínai technológiai iparra, hogy kezeljék a gazdasági függőség, a nemzetbiztonság és a piaci igazságosság miatti aggodalmakat.
dec. 12
11:27
10 érdekesség a Harry Potter és a Tűz Serlegéből, amiről talán még nem is hallottál (Éva Magazin)
Lám, újra testet öltött a nagyúr, a történet pedig sötét fordulatot vett.

Keresés