A legtöbb ember képes és szeretné is élvezni az ünnepi időszakot, azonban vannak olyanok, akik akkor sem tudnak azonosulni a karácsonnyal, ha minden rendben az életükben. Kikről árulkodnak a csillagok?
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című Ginop Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK). A 106 milliárd forint keretösszegű program a kutatás-fejlesztésen alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását támogatja, az EPTK-ban való kitöltésre 2025. jan
A világ legnagyobb klímacsúcsán számos címkézési hibát vétettek a szervezők. A videófelvételek tanúsága szerint nem lehetett tudni sem a vegán, sem a vegetáriánus felirattal ellátott ételek esetében, hogy valós-e a címkén szereplő állítás. A vegán ételekbe került tejtermék, a vegetáriánusokban pedig előfordult hús is. A klímakonferenciát régóta éri
A kriptovaluták iránti érdeklődés az Egyesült Királyságban továbbra is növekvő tendenciát mutat. A brit pénzügyi hatóság, a Financial Conduct Authority (FCA) legújabb kutatása szerint a brit felnőttek
Ahogy közeledik az év vége, a dolgozók is egyre türelmetlenebbül várják, hogy számíthatnak-e béremelésre a következő évben. A bértervezési folyamatok jelenleg is zajlanak, és sok munkahelyen az éves teljesítményértékeléskor dől el végül, milyen megállapodás születik. Emellett a munkavállalók igényei is folyamatosan változnak, amely a toborzás és a
A december, mint az év utolsó hónapja, mindig egészen különleges jelentőséggel bír. Az ünnepek közeledtével a szívünk melegszik, a gondolataink a szeretetre, az összefogásra és a megbecsülésre irányulnak, és summát vethetünk arról, hogy miért is volt olyan áldásos az elmúlt időszak. Ilyenkor megpihenünk, értékeljük az évet, és új célokat állítunk f
Egy megyei negyed osztályú futballmérkőzés kapcsán tört ki botrány, miután a játékosok egy kapu előtti szituáció során egymásnak estek. A jelenetet egy nézői videó rögzíti. A rendőrség garázdaság miatt folytatja a nyomozást.
A belga Melexis vállalat bemutatta legújabb, alacsony fogyasztású, Hall-effektusos, autóipari felhasználásra szánt mikrokapcsolóját, az MLX92235-öt, amelyet a gyártó szerint egyrészt kimagasló pontosság és megbízhatóság, másrészt sokoldalúság jellemez, hiszen többek között
Norvégiában kétéltű hadviselési központot hoztak létre, ami a NATO-tag legújabb lépése Oroszország hadműveleteivel szemben. Az ország északi részén található központ kétéltű kiképzést biztosít az amerikai, brit
Karácsony előtt mindenki megszállottan vad tisztogatásba kezd, hogy az ünnepeket a friss és tiszta otthonában várja. Nem elég, hogy az év vége a munka és az ünnepi szervezkedések szempontjából is rettentően stresszes, még itt van az a fránya nagytakarítás is, amire mindenki száját húzva, nagy ímmel-ámmal kezd bele. Ne idegeskedj a takarítás miatt,
A masszázsmedencék karbantartásához és maximális élvezetéhez minden évszak egy kicsit más feladatot követel. Télen a hideg, csapadékos időjárás miatt például fokozottan fontos a thermo tető használata. Mi még?
Az év vége közeledtével sokan érzik úgy, hogy a fokozódó munkahelyi nyomás, az ünnepi készülődés és a kimerültség ördögi körébe kerülnek, ami könnyen a kiégés állapotához vezethet, azonban van pár trükk, amelyek segítségével könnyedén növelhetjük hatékonyságunkat.
Játszótereknél már a kertészek körében is ismert tény, hogy megvan a szabálya a növénytelepítésnek. De a gyerekszobákról és kisgyermekes lakásokról ritkán esik szó. Nézzük sorra, melyek azok a gyakori mérgező szobanövények, melyeket gyerekszobába véletlenül se tegyünk!
Már majdnem öt éve, hogy Harry herceg és Meghan Markle bejelentették, hogy lemondanak a dolgozó királyi szerepükről. A pár az Egyesült Államokba költözött, és a kaliforniai Montecitóban telepedett le, ahol most két kisgyermekükkel, az 5 éves Archie-val és a 3 éves Lilibettel élnek.A királyi életből való távozásuk óta Harry és Meghan számos új válla
A grillezés mögött évezredeshagyományok állnak. A már leginkább hobbiként űzött tevékenység valamikor az elsődleges módja volt a húsok elkészítésének. Hogyan őrzödött meg ez a hagyomány a ma elérhető grillekben?
A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülésen és várakozó időszakon kívül a liturgikus egyházi év kezdetét is jelenti.
Különleges adventi kalendáriummal várja nézőit az Architextúra építészeti magazin. Huszonnégy napon át kinyílik egy-egy virtuális ablak, amely mögött olyan rövid, informatív tartalom található, amely a karácsonyi szokásokkal, hagyományokkal ötvözi az építészetet.
Lehet, hogy a Feng Shui tanításai misztikusnak vagy szokatlannak tűnnek, de sok ember számára bizonyítottan javítják az otthoni harmóniát és a közérzetet.
Ajánló sorozatunk e heti részében egy különleges podcast epizódot hoztam, amely a hamarosan véget érő Elviszlek magammal sorozatból származik. D. Tóth Kriszta beszélgetőtársa ezúttal, Ember Márk.
Mire kell figyelni adózási szempontból, ha a munkavállaló Olaszországba költözik és ott folytatja jelenlegi munkaviszonyát? A kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Miért fontos, hogy egészséges maradjon az orvos és az ápoló? Miként érhető el, hogy megmozduljon és sportoljon többezer egészségügyi dolgozó egy 100 napos kihívás keretében? Dr. Rákosy-Vokó Zsuzsa népegészségügyi szakembert kérdeztük, akinek szakmai irányításával nagysikerű országos egészségfejlesztő kórházprogramot valósít meg a Magyar Kórházszöve
A romániai légiutas-forgalom 5,9 százalékkal bővült az 2024 első 9 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 19,81 milliót – közölte szombaton az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hajléktalan óvodának nevezik, pedig ha hazamennek a gyerekek, van fedél a fejük felett. Halmozottan hátrányos helyzetű apróságokat fogad nap mint nap ez az adományokból fenntartott intézmény, melynek vezetőjével beszélgettünk.