2024. december 2. hétfő

dec. 2
19:51
Durva botrány robbanhat ki az Apple-nél (Portfolio)
Az Apple újabb jogi kihívással nézhet szembe, ezúttal a munkavállalói jogok és a magánélet védelmének területén. Egy frissen benyújtott kereset szerint a technológiai óriás illegálisan figyeli alkalmazottai személyes eszközeit és iCloud-fiókjait, miközben megtiltja nekik, hogy nyíltan beszéljenek fizetésükről és munkakörülményeikről, számolt be ról
dec. 2
19:51
Most kell nagyon résen lenni: aki szemfüles, annak 150 ezer forint ütheti a markát (Pénzcentrum)
Újra itt az év vége, így ismét fontos teendők várnak azokra, akik szeretnének élni a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagság után igénybe vehető 20 százalékos, legfeljebb 150 ezer forintos személyijövedelemadó-visszatérítés lehetőségével - olvasható az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének közleményében.
dec. 2
19:51
Fotókon a látványos ünnepi Fényflotta – A Bkv idei újdonsága a fényhajó (SzMo)
A BKV száz dolgozója dekorálta a járműveket, melyeken öt kilométernyi fényfüzért és 120 ezer LED-izzót helyeztek el.
dec. 2
19:51
Lebuktak a korrupt szülésznők – hálapénzből milliókat gyűjtöttek (AC News)
Egy budapesti kórház öt szülésznője ellen indult nyomozás hálapénz elfogadása miatt. A bábák a megszerzett milliókat igyekeztek legális bevételként lepapírozni.
dec. 2
19:51
Teljesen lesokkolódtunk: ennyit tágul az ember gyomra egy hatalmas étkezés után (naphire.hu)
Az ünnepi időszakban nem a Grincs szíve az egyetlen, ami három méretnyit nő. Miután elfogyasztottuk a finom ünnepi ételeket, a gyomrunk bőségesen kitágul. Míg a gyomor jellemzően egy üditősdoboznyi méterű, addig akár egy 2 literes folyadékkal teli palack méretére is megnőhet egy hatalmas étkezés után.
dec. 2
19:57
A siker titka a kreativitás (Agroinform)
Erre szavaztak a Superbrands díjasok.
dec. 2
20:03
Gólyahír! A második babájával várandós Szőcs Reni: "Egy aprócska 'hiba' azért becsúszott a tökéletességbe" (Blikk)
Hatalmas a boldogság Szőcs Reniék családjában, ugyanis 17 hónappal az első gyermekük születése után hamarosan érkezik a második baba is. A TV2 Star Academy egykori nyertese mindig is fiatalon akart családot alapítani, s most egy újabb álma válik valóra azzal, hogy testvére lesz a kislányának. Az örömhírt a boldog szülők ultrahangfotókkal tudatták.
dec. 2
20:03
Kizárólag tárgyalásos úton lehet rendezni a konfliktust (HírTV)
Szijjártó Péter külügyi- és külgazdasági miniszter moszkvai tárgyalásairól tájékoztatta a sajtót.
dec. 2
20:03
A gatyád is rámehet erre: sokba kerülhet, ha így okozol autós balesetet (Pénzcentrum)
Akár 1,5 millió forint kártérítést is visszakövetelhet a biztosító azoktól az ügyfelektől, akik a téli időszakban nyári vagy végtelenül lestrapált téli gumival közlekednek és amiatt okoznak balesetet. Annak ellenére, hogy Magyarországon a téli gumi használata nem kötelező, a biztosítók a kártérítési kötelezettség megítélésekor figyelembe veszik a j
dec. 2
20:03
Fotókon a karácsonyi fényvillamos és a látványos ünnepi Fényflotta – A Bkv idei újdonsága a fényhajó (SzMo)
A BKV száz dolgozója dekorálta a járműveket, melyeken öt kilométernyi fényfüzért és 120 ezer LED-izzót helyeztek el.
dec. 2
20:09
Meghalt Horn Gyuláné (SzMo)
Horn Gyula néhai miniszterelnök özvegye életének 93. évében hunyt el.
dec. 2
20:09
Kelemen Hunor: Azt javasoljuk, hogy a kisebbik rosszat, Elena Lasconit válasszuk (Demokrata)
Az Rmdsz a választásokon a szavazatok 6,4 százalékát, több mint 580 ezer voksot szerzett.
dec. 2
20:09
A magyar emberek előrelépésének feltétele a gazdasági semlegesség (Demokrata)
A magyar emberek érdeke a gazdasági semlegesség, mondta Szentkirályi Alexandra.
dec. 2
20:09
Exkluzív: Szarajevóból jelentjük – Hazánk érdekelt a térség stabilitásában (Demokrata)
Az Eufor a Magyar Honvédség kiemelt szerepvállalása – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter Szarajevóban.
dec. 2
20:09
Csoportelsőként jutott a középdöntőbe a női kézilabda-válogatott az Eb-n (Demokrata)
A magyar női kézilabda-válogatott 29-19-re legyőzte Észak-Macedóniát.
dec. 2
20:15
Elindult a roham, erre figyeljünk, amikor fényfüzért választunk (Blikk)
December van, megteltek a boltok az ünnepi fényfüzérekkel, ám sokan nem figyelik a csomagolásokon a jelzéseket, amelyek garantálják a biztonságot. Ezért többen is vásárolnak hibás vagy egyáltalán nem is forgalmazható terméket. A hibás fényfüzérek jelentős gondot jelenthetnek, mivel akár tüzet is okozhatnak.
dec. 2
20:21
Törvényjavaslat az adventi időszakban a végrehajtások felfüggesztéséről (Adózóna)
Nyugodt karácsonyt az adósoknak, az inkasszó megszüntetése az adventi időszakban, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról címmel T/10141. számon törvényjavaslatot nyújtott be Toroczkai László (Mi Hazánk).
dec. 2
20:21
Magyar HR vezető nyerte el európa egyik legrangosabb sokszínűségi díját (ProfitLine)
Komáromi Zsófiának, a Publicis Groupe Hungary Chief Talent Officerének és a Publicis Groupe CEE Talent Transformation Partnerének ítélték oda a 2024-es HR Diversity Champion of the Year kategóriadíját a European Diversity Awards-on. Az egyik legnagyobb presztízsű európai DEI-tematikájú (Diversity, Equity, Inclusion) elismerés (amelynek céges, “Comp
dec. 2
20:21
Érvényesítette a román alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulóját (Demokrata)
A testület egyhangúlag megalapozatlannak ítélte Cristian Terhes államfőjelölt óvását.
dec. 2
20:21
Belerohant a Tokaj IC a Keletinél az ütközőbe, repültek az utasok (AC News)
A vasúti közlekedés ma sem volt zavartalan az országban. December műszaki hibával, személyi sérüléssel járó balesettel és egymással szemben robogó vonatokkal köszöntött be a MÁV-hoz.
dec. 2
20:27
A közlekedési táblák ma már fából is készülnek Ausztriában (Autószektor)
Fotó: ADAC - Osztrák Autóklub Az újonnan tervezett Christian-Broda-Platzon most először mutatnak utat a bécsieknek a városban fából készült táblák. Első pillantásra a közlekedési táblák úgy néznek ki, mint a hagyományos közlekedési táblák. Csak alaposabban megvizsgálva veszi észre a látogató, hogy nem alumíniumból készültek, mint általában, hanem f
dec. 2
20:33
Csak álom a béke a Közel-Keleten: most Szíriában mértek súlyos légicsapást (Pénzcentrum)
Legkevesebb 25 halálos áldozata volt azoknak a légicsapásoknak, amelyeket vasárnap a szíriai kormányerők mértek orosz szövetségeseikkel a dzsihadista lázadókra Szíria északnyugati részében - közölték hétfőn hajnalban a fehér sisakosokként ismert, Szíriában tevékenykedő önkéntes polgári védelmi erők. A NATO négy tagállama vasárnap este a szíriai kon
dec. 2
20:39
Magyarország legnagyobb problémája az, hogy az embereknek nincs pénze (ATV)
Elkészült Magyarország 2024-es problématérképe. A Policy Solutions kutatási igazgatója az ATV Start című műsorában beszélt a részletekről és a 2025-ös várakozásokról.
dec. 2
20:39
Ez a különlegeség lett a 2024-es Év Szaloncukra (Magyar Mezőgazdaság)
Idén már ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra versenyt, amin az összes hazai szaloncukrokat gyártó cukrászda és gyártó szaloncukrai ringbe szállhattak.
dec. 2
20:39
Elindult az Adni Öröm! adománygyűjtő akció: minden felajánlás szebbé teszi egy nehéz sorsú ember karácsonyát (Digital Hungary)
Adománykártyák értékesítésével indult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Ma-gyarország Adni Öröm! karácsonyi akciója. 2024. december 1-17. között a kijelölt SPAR és Interspar üzletekben, valamint a SPAR online shopban kapható adománykártyák árával élelmiszercsomagok összeállítását támogatják a vásárlók.
dec. 2
20:39
Gyula Tv Híradó 2024. 12. 02. (Gyulatelevízió)
Témák: Az advent üzenetét tolmácsolták az egyházak képviselői a vasárnapi, gyulai ünnepségen. A koszorú első gyertyáját meggyújtó Görgényi Ernő polgármester azt mondta, az évek során Gyulán egyfajta szertartásrend alakult ki, melyek segítenek az ünnepi hangilat elérésében. Ha az ember kitartó, akkor végül eléri azt a célt, melyet Isten szánt neki.
dec. 2
20:45
Berki Mazsi a győzelméről: "Hosszabb mérkőzésre számítottam, de nem bánnám, ha mindenkivel ilyen hamar végeznék" (Blikk)
Közel egy éve élsportolóként él Berki Mazsi, komoly áldozatokat hozva azért, hogy győzzön a Hell Boxing Kings versenyén. Kemény mérkőzésekre készült, ám az első fordulóból könnyedén jutott tovább.
dec. 2
20:45
Házasság első látásra: barátja mobilján üzenve csalta tőrbe Geri a feleségét (SzMo)
Kiderült, hogy nem a találkozó zavarta a férjét, hanem az, hogy felesége nem számolt be róla neki.
dec. 2
20:51
Sushi, koktél és asztalok között szambázó táncosok – ilyen lesz a Vibe Budapest (SzMo)
Elsők között leshettünk be a kulisszák mögé, hogy megmutassuk, milyen különleges hangulat vár Gerendai Károly új éttermében.
dec. 2
20:51
Trump trágár üzenetet kapott Moszkvából – lőttek a béketervének (AC News)
Putyin legbelső köreiből kapott üzenetet Trump, illetve leendő ukrajnai megbízottja. Egy orosz oligarcha üzent, trágár és fenyegető szavakkal nyomatékosította mondandóját.
dec. 2
20:57
Bakács Tibor páros lábbal szállt bele Tóth Gabiba: "Nem is üldözik, ki van tömve, mindenféle díjakat kap, nem imádkozik" (Blikk)
Kemény kritikát fogalmazott meg Tóth Gabiról Bakács Tibor, aki nem nézi jó szemmel, hogy az énekesnő arra hivatkozik, miszerint a kereszténysége miatt üldözik. Az újságíró kimondta: az előadó a poklot kockáztatja meg. Bakács úgy véli, az anyuka nem is imádkozik, ráadásul szerinte Gabi folyamatosan szerepelni akar a médiában.
dec. 2
20:57
Karácsonyi lázban Budapest: elindultak a Bkv ünnepi fényvillamosai és fényhajója (Blikk)
en is karácsonyi hangulat uralkodik december elejétől kezdve: hét feldíszített és kivilágított járművel december 2-án megkezdte ünnepi köreit a BKV fényflottája. Hat villamos a Hungária kocsiszínből gördült ki, a fényfogaskerekű pedig a városmajori megállóból indult el az első útjára. Idén kifutott a BKV első fényhajója is. A fényflotta járművei ja
dec. 2
20:57
Rég láttunk ilyen előkelő szettet Sarah Jessica Parkertől: elegáns királynőként ragyogta be a vörös szőnyeget (Femcafe)
Nem túlzás azt állítani, hogy Sarah Jessica Parker a legdivatosabban öltözött szupersztárok között szerepel – elég csak egy pillantást vetni legutóbbi vörös szőnyeges outfitjére, egyből nyilvánvalóvá válik, mire is gondolunk pontosan.
dec. 2
21:03
MBH-s ügyfelek, figyelem! Napokon belül megszűnik a régi MKB-s mobilapp, ez lesz helyette (Pénzcentrum)
Az MBH Bank App (korábban MKB) kivezetéséről tájékoztatta ügyfeleit a magyar bank. A korábbi MKB-s ügyfelek egy része által még jelenleg is használt MBH Bank App (korábban MKB) 2025. január 15-én éjfélkor megszűnik. Ezt követően nem lesz lehetőség bejelentkezni az alkalmazásba és az itt digitalizált kártyák sem lesznek használhatók mobil fizetésre.
dec. 2
21:03
Ő volt a 2000-es évek legszebb énekesnője: döbbenet, hogy fest ma, 45 évesen (Femcafe)
Nelly Furtado neve sokaknak talán már nem rémlik, pedig a 2000-es évek elején ő volt a popkirálynő, aki uralta a zeneipart, s egyben valódi szexszimbólummá is vált kinézetének hála.
dec. 2
21:09
Larson elhintette, hogy a Nascar már jövőre módosíthat a rájátszás formátumán (USAracing)
A Nascar rájátszásának jelenlegi rendszere évek óta kritikák kereszttüzében áll, a negatív hangok pedig Joey...
dec. 2
21:09
Larson elhintette, hogy a Nascar már jövőre módosíthat a rájátszás formátumán (Racing)
A Nascar rájátszásának jelenlegi rendszere évek óta kritikák kereszttüzében áll, a negatív hangok pedig Joey...
dec. 2
21:15
Átadták a debreceni Szent Anna Görögkatolikus Bölcsőde új épületét (Demokrata)
Nemzetünk jövője a gyerekekben van – mondta Koncz Zsófia államtitkár.
dec. 2
21:15
Golovin: Könnyen akartuk lejátszani a meccset (Demokrata)
"Az első félidőben tudtuk, hogy nem sok jelentősége van ennek a meccsnek, könnyen akartuk lejátszani" – nyilatkozta a szövetségi kapitány.
dec. 2
21:17
Rogán Antal kiosztotta a 444-et, feljelentést tesz (Demokrata)
Rogán Antalt a saját telefonjáról készült képpel próbálta szembesíteni a 444. Végül mégsem a miniszter lepődött meg…
dec. 2
21:19
Hankó Balázs: Versenyképes és demográfiailag erős Európára van szükség (Demokrata)
Egy demográfiailag erősödő Európa segítségével lehet a kontinenst újra naggyá tenni.
dec. 2
21:21
Bécsi uralkodói ékszereket árvereznek el Budapesten: a monarchia utolsó évtizedeinek remekművei (ProfitLine)
Doktori gyűrű I. Ferenc Józseftől, a monarchia utolsó uralkodója, IV. Károly magyar király által rendelt arany karlánc, csillag alakú briliáns függő, amelyet Sisi hozott divatba Bécsben – a BÁV ART 84. Művészeti Aukciójának közel 800 tétele között ilyen ritkaságnak számító ékszereket lehet kiszúrni. Az aranyból és ezüstből készült, briliánsokkal, g
dec. 2
21:21
Cudar világ jön Iránban: szigorú szabályok léphetnek életbe az ázsiai országban (Pénzcentrum)
Új törvény készül a nők kötelező fejkendőviseléséről Iránban, a tervezet szövegét vasárnap a helyi sajtóban is ismertették.
dec. 2
21:21
Idős házaspárt kellett újraéleszteni, mentőhelikopter is a helyszínen volt (ATV)
Először a férfit találták meg, később derült ki, hogy a felesége is rossz állapotban van.
dec. 2
21:21
Ünnepi recept: Fűszeres krémsajttal, sonkával töltött csirkemell édesburgonyával (Babanet)
Ha egy különleges, mégis könnyen elkészíthető ünnepi ételt keresel, akkor ez a recept tökéletes választás!
dec. 2
21:27
Ingyenes eszközt vezetett be a Viber (MMonline)
A Rakuten Viber bejelentette egy sor olyan funkció bevezetését, amelyek lehetővé teszik a kisvállalkozások számára a költséghatékony növekedést. A sikeres görögországi és Fülöp-szigeteki indulás után a kisvállalkozások tulajdonosai a Viber világszerte több kulcsfontosságú piacán is ingyenesen létrehozhatják és közvetlenül kezelhetik a Viber üzleti
dec. 2
21:27
Betilthatják a műanyag csomagolást – fel van adva a lecke az áruházaknak (Magyar Mezőgazdaság)
Közös program keretében az újrafelhasználható csomagolások széles körű használatán dolgozik egy sor európai áruházlánc. Első körben az eldobható gombatálcák alternatíváját keresik.
dec. 2
21:33
Nehéz szavakat találni Sophia Loren 18 éves unokájára: Lucia lassan a színésznő fiatalkori énjét is túlszárnyalja (Femcafe)
A megismételhetetlen Sophia Loren generációkon átívelő ikon mind a mai napig, de azt tudtad, hogy 18 esztendős lányunokája is pont olyan ellenállhatatlan szépség, mint amilyen a színésznő volt évtizedekkel ezelőtt?
dec. 2
21:33
Simán nyerte a múlt hetet is a TV2 (MMonline)
Megnyerte a mögöttünk álló hetet a TV2, valamint a TV2 Csoport. Az RTL ismét a gyenge hétköznapi eredményein bukott sokat, szombaton az X-Faktor, vasárnap az Álarcos énekes jó nézettséggel futott. November utolsó hete is a TV2 győzelmével zárult, bármelyik fontos célcsoportot és napszakot is nézzük. Az RTL-nek legjobbak fekvő főműsoridőben és a 18-
dec. 2
21:33
Melyik képet választod? Ez felfedi a legtitkosabb tulajdonságaidat (Táplálékallergia)
Melyik kép sugároz számodra nyugalmat? Melyik képet választod? A válasz felfedi a legtitkosabb tulajdonságaidat. Nagyon sok személyiségtesztet olvashatsz az interneten, de ez egy kicsit más. Ez a teszt felfedi személyiséged legmélyebb titkait. Csak annyit kell tenned, hogy kiválasztod azt a képet, amelyik a legjobban tetszik, vagy amelyiktől jobban

Keresés