Csütörtökön első alkalommal látta vendégül a békéscsabai közgés diákokat a Gál Ferenc Egyetem gazdasági kara. A szakmai nap programja a közös érdeklődési területre, a gazdaságtudományra épült. A Gál Ferenc Egyetem gazdasági campusa a legnépszerűbb a békéscsabai közgazdasági szakközépiskolások körében – fogalmazott a csütörtöki pályaorientációs na
A Volkswagen és a szakszervezetek közötti tárgyalások a gyárbezárásokról és a bércsökkentésekről várhatóan csütörtökig elhúzódnak, mivel a felek még nem értek megállapodásra. Az IG Metall szakszervezet figyelmeztetett, hogy tömeges sztrájkok kezdődhetnek jövőre, miután több mint 100,000 munkavállaló már két nagy sztrájkot tartott a vállalat történe
A TV2 összesen öt alkalommal követte el a jogsértést, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa összesen 220 ezer forintos büntetést szabott ki rá.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) megtartotta éves Ünnepi küldöttgyűlését, ahol a kamara tevékenységében aktív szerepet vállaló tisztségviselőket, vállalkozókat, illetve a főváros gazdasági életében kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőket tüntették ki.
Gyerekkorunkban sokunkat riogattak azzal, hogy ha nem tanulunk, akkor valami szörnyen fárasztó, kizsigerelő munkát kell majd végezzünk a mindennapi megélhetésért. Ez annál sokkal rosszabb, pedig csak egy képernyő előtt kell ülni és "olvasgatni", képeket és videókat nézni:
A Válasz Online szerint az apáca egyházi elbocsátása megkezdődött, és a rendőrség is vizsgálatot indított. Szexuális bűncselekményre az egyházi vizsgálatok nem találtak bizonyítékot.
Az Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak című könyvben sok más érdekes csillagászati történet mellett arról is szó van, hogyan találták ki a régiek a csillagképeket, és a horoszkópont. Egy hatodikos ajánlója.
Szomorú dolog, hogy sok családnak nem fér bele anyagilag a karácsony megünneplése. Az viszont örvendetes, hogy egyre többen önszántukból döntenek úgy, hogy nem szeretnék, ha a pénz és a fogyasztás határozná meg a szeretet ünnepét.
A felhőtechnológia térnyerése a biztonsági szempontokat az elsődleges feladatok közé emeli, főleg, ha figyelembe vesszük a növekvő kiberfenyegetettséget és az általános munkaerőhiányt – így foglalható össze a Gartner információbiztonsági jelentésének egyik üzenete. A napjainkban jellemző felhőbiztonsági trendek a fokozott adatvédelem, a jogszabályi
A lap szerint viszont a független újságírás nem nemzetbiztonsági kockázat, akkor sem, ha néha hibáznak. "A lelkiismeretünk tiszta, nincs takargatnivalónk", írták. A poligráfos vizsgálat eredményét nem kapták meg, hiába kérték.
További tőkebevonást hajtott végre a Navigator: a tőzsdei társaság zártkörű részvényjegyzéssel, valamint új, kamatozó részvények kibocsátásával vont be összesen 993,4 millió forintnyi friss tőkét.
Hóesés, zimankó, téli kabát, kesztyű, sapka és bekuckózós esték – Európa közepén a leginkább így gondolunk a karácsonyra, a világ számos pontján azonban jóval kellemesebb környezetben ünneplik meg Jézus születését. Alábbi cikkünkben 5 olyan desztinációt szedtünk össze, ahol napsütés, nyári meleg és koktélok között bonthatjuk ki az ajándékokat.
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre m
Annak a cáfolt hírnek a terjesztése, miszerint a szíriai elnök, Bassár el-Aszad a bukása után Budapestre jött kiemelt kockázatot jelent Magyarországra – nyilatkozta a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Ha esetleg a közeljövőben véget ér a háború, a frontról hazatérő katonák kedvezőtlen gazdasági és munkaerőpiaci helyzettel lesznek kénytelenek szembenézni – emeli ki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet elemzése.
Amennyiben valóban lesznek béketárgyalások és ezek eredményre is vezetnek, a nemzetközi példák alapján az ukrán háború után az egész térségre nézve biztonsági fenyegetéssel járhat a harcokban használt fegyverek rendezetlen sorsa – állapítja meg a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet elemzése.
Pottyondy szerint viszont a stand-up művészet, hiszen "amikor adót szednek tőlünk az Önhöz hasonló Döbrögik, az »előadóművészet« rubrikát kell kitöltenünk".
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Annak a cáfolt hírnek a terjesztése, miszerint a szíriai elnök, Bassár el-Aszad a bukása után Budapestre jött kiemelt kockázatot jelent Magyarországra – nyilatkozta a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Ha esetleg a közeljövőben véget ér a háború, a frontról hazatérő katonák kedvezőtlen gazdasági és munkaerőpiaci helyzettel lesznek kénytelenek szembenézni – emeli ki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet elemzése.
Amennyiben valóban lesznek béketárgyalások és ezek eredményre is vezetnek, a nemzetközi példák alapján az ukrán háború után az egész térségre nézve biztonsági fenyegetéssel járhat a harcokban használt fegyverek rendezetlen sorsa – állapítja meg a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet elemzése.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az elakadt koalíciós tárgyalások folytatását és egy parlamenti többséggel rendelkező kormány megalakítását kérte csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnökétől csütörtökön.
A vezetők emellett ismét a szigorúbb migrációs politika melletti elkötelezettségüket hangoztatták, kiemelve a pártcsoport által Budapesten elfogadott, szigorúbb uniós migrációs politikát szorgalmazó politikai nyilatkozatot.
A hagyományos Ügyfélkapu 2025 januárjában megszűnik, helyét új online ügyintézési lehetőségek veszik át. Az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) applikációja elérhetőek lesznek a jövőben, azonban sokan aggódnak az adataik biztonsága miatt az egységesített online térben. A cikk részletesen bemutatja a változásokat és az új rendsze
Ukrajna nem támogatja a magyar kormány által felvetett karácsonyi tűzszünet lehetőségéről, az orosz gáztranzit év végi leállítása pedig ténykérdés. – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy a békét nem lehet a konfliktus "befagyasztásával" elérni, valamint követelt
Több éves tapasztalat, hogy az ünnepi időszakban 20-25 százalékkal nő a tűzkárok száma – figyelmeztet a Groupama. Leggyakrabban az elektromos zárlat a ludas. Bármi is okozza azonban, a biztosító szerint a tűzesetek szinte mindig súlyosak, az átlagos kárérték egymillió forint feletti.
A keleti szomszédunk úgy is komoly válságba süllyedhet, ha elhallgatnak a fegyverek. A szervezett bűnözés komoly problémákat okozhat – írja a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet.
Immár 118 gyertyát kell elfújni a Lancia idei születésnapján. A torinói autómárka feledhetetlen lapokat írt nem csak az olasz, hanem a világ autógyártásának történetébe. Olyan innovatív modellekkel büszkélkedhet, mint a 12 HP, a Lambda és az Aurelia. A Lancia név azonban nem csak ez: a márka a maga 15 megnyert világbajnoki címével Olaszországot a r