2024. december 3. kedd

dec. 3
20:39
Tragédia Újvidéken: a polgármester továbbra is hivatalban marad (Portfolio)
Az újvidéki tragédia kapcsán bizalmi szavazást tartottak a helyi polgármester személyéről, a szavazás értelmében a polgármester továbbra is hivatalban marad, írja a Délhír.
dec. 3
20:39
Befogadott egy embert éjszakára, másnap reggel elborzasztó látvány fogadta, ezután jött a csattanó (Promotions)
Egyszer fogadott be valakit az otthonába, de soha többet nem fog. Amióta megosztotta a történetét, folyamatosan kapja az ívet másoktól.
dec. 3
20:39
Gyula Tv Híradó 2024. 12. 03. (Gyulatelevízió)
Témák: Hétfő este Bánhegyi Róbert János ősszel megjelent könyvét mutatták be a városi könyvtárban. A Bevezetés az onkodiabetológiába című kötet több évtized kutatási anyagát foglalja össze. A vízügyi igazgatóság ifjúsági klubjának tagjai és a polgármesteri hivatal önkéntesei ültettek fákat a Gyulai Állatotthon alapítványnál. A problémák ellenére jó
dec. 3
20:45
Mit művel az orosz hadsereg a Földközi-tengeren? (Infostart)
A moszkvai katonai tárca közölte, hogy a gyakorlatot a hatályos nemzetközi jogi normáknak, valamint Oroszországnak más államokkal megkötött, a felségvizeken kívüli tengeren és a felette lévő légtérben bekövetkező incidensek megelőzéséről szóló megállapodásoknak megfelelően hajtják végre.
dec. 3
20:45
Ezrek az utcán, katonák a parlament körül - teljes a káosz Dél-Koreában (SzMo)
A parlament eltörölte a rendkívüli katonai jogrendet, miközben a tüntetők egyre nagyobb számban követelik az elnök lemondását. A helyzet meglehetősen feszült.
dec. 3
20:51
Nálunk békések a karácsonyi vásárok, de az óvatosság nem árt (Demokrata)
A karácsonyi vásárokon kiemelt erőkkel vannak jelen járőrök és vannak civil ruhás rendőrök is.
dec. 3
20:51
Rendőröket riasztottak egy randalírozó férfi miatt a VI. kerületbe: Gyurcsány kihívója ellen intézkedtek (naphire.hu)
Erősen ittas állapotban randalírozott egy VI. kerületi társasházban kedden hajnalban az Index információi szerint Abd El Rahim, a DK józsefvárosi szervezetének vezetője. A 30 éves férfi a múlt héten került be a hírekbe, mégpedig azzal, hogy nyíltan kihívta Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és bejelentette, elindul az elnöki székért.
dec. 3
20:57
Kínai luxusmárka beszállítója lesz egy magyar vállalkozás (Infostart)
Magyar libatollat szállít a GUVET kínai ruházati luxusmárkának, és ezzel a legnagyobb kínai libatoll-beszállító lesz az FBZ Hungária Kft., az erről szóló megállapodást kedden Budapesten jelentették be sajtótájékoztatón.
dec. 3
20:57
A Nascar blokkolja a Haas-charterek adásvételét, a bíróságtól pedig a per kukázását kéri (USAracing)
A Nascar egyszer és mindenkorra pontot akar tenni a 23Xi Racing és a Front Row...
dec. 3
20:57
Hófehér angyalként babonázott meg mindenkit Zendaya, nem volt nála lenyűgözőbb a New York-i gálán (Femcafe)
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya sem, aki ezúttal is egy szemkápráztató ruha mellett tette le a voksát.
dec. 3
20:57
A Nascar blokkolja a Haas-charterek adásvételét, a bíróságtól pedig a per kukázását kéri (Racing)
A Nascar egyszer és mindenkorra pontot akar tenni a 23Xi Racing és a Front Row...
dec. 3
21:03
Eurojackpot: 49,4 milliárdot értek most a nyerőszámok (Promotions)
Íme a nyerőszámok kedden az Eurojackpoton.
dec. 3
21:09
Harry potteres kardokat hívtak vissza (in.hu)
Már több mint 350 darabot adtak el belőle.A tokiói Harry Potter vidámparkban árult kardutánzatokat visszahívják, mert megsértették a szigorú japán fegyverellenőrzési törvényt.A Making of Harry Potter tematikus park tavaly nyílt meg Nerima körzetében, és a népszerű filmek helyszíneinek rekonstrukcióit, valamint a forgatás során használt kellékeket é
dec. 3
21:09
Az Ai használata a munkavállalók 22%-át érinti a magyar ingatlanpiacon (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb szerepet kap az ingatlan- és építőiparban, de vajon hogyan áll Közép-Európa ezen a téren? Egy friss kutatás szerint a magyar ingatlanpiacon dolgozók mindössze 22%-a használ mesterséges intelligenciát, 23%-uk napi szinten, 46%-uk pedig heti rendszerességgel, de mégis érzékelhető a változás: az ingatlan- és é
dec. 3
21:15
Varga Judit új párjával jelent meg egy filmpremieren (SzMo)
Magyar Péter korábbi feleségét az Uránia Filmszínházban fotózták le Windisch László oldalán. A korábbi igazságügyi miniszter és az ÁSZ elnöke már közös céget is alapított.
dec. 3
21:21
Megszólalt a Parlament: nyugdíjashitelt vezetnének be Magyarországon, ezek lennének a feltételek (Pénzcentrum)
Nyugdíjashitel bevezetését javasolja az Országos Nyugdíjas Parlament - olvasható a szervezet mai közleményében.
dec. 3
21:21
4 sztár, aki bevallotta, hogy Ozempic segítségével fogyott le, és 4, aki letagadta (Joy)
Az Ozempic, egy cukorbetegség kezelésére kifejlesztett gyógyszer, az utóbbi időben a fogyókúrás trendek középpontjába került, főleg, ami a sztárokat illeti.
dec. 3
21:21
Gigantikus sakkbábu áll elhagyatottan Magyarországon, óriási katonaváros szívében rejtőzik a különleges építmény (Promotions)
Magyarország egyik legszebb víztornya magányosan várja, hogy újra betölthesse funkcióját.
dec. 3
21:21
Vitézy Facebookon üzent Lázár János államtitkárának: "mellébeszélés és tagadás helyett inkább vonják vissza a törvényjavaslatot" (naphire.hu)
Vitézy Dávid kedden délután friss Facebook-bejegyzést tett közzé egy képpel együtt, amivel Lázár János államtitkárának üzent.
dec. 3
21:27
A nemzeti konzultáció “támasztékot ad" a gazdaság fellendítéséhez (Demokrata)
Fontos pillére a gazdasági felemelkedésnek a kis- és középvállalkozások fejlesztése.
dec. 3
21:27
Tabudöntés: hajléktalanokkal dolgozik a Michelin-csillagos séf (Magyar Mezőgazdaság)
Egy ismert brit séf szokatlan éttermet nyitott: az ott dolgozó emberek túlnyomó többsége hajléktalan. Ezzel próbálja felhívni a figyelmet egy olyan társadalmi jelenségre, amely egyre nagyobb problémát jelent az Egyesült Királyságban.
dec. 3
21:27
Trump máris megtalálta Gary Gensler utódját (KriptoMagazin)
Donald Trump megválasztott amerikai elnök várhatóan Paul Atkins egykori Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti (SEC) biztost nevezi ki a jelenlegi elnök, Gary Gensler utódjaként. Az információt a Unchained jelentette, hozzátéve, hogy a döntést akár még ma bejelenthetik. Atkins visszatérése: öröm a kriptoközösségben Paul Atkins, aki 2002 és 2008 között Ge
dec. 3
21:33
Nem csak a jó géneknek köszönheti: valójában ettől olyan karcsú Anne Hathaway (Femcafe)
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy ilyen remek formában van. No, de mit tesz ezért nap mint nap?
dec. 3
21:33
A magyar női szerep átalakulása: otthon ülő feleségtől az értelmiségi pályáig (Demokrata)
Szűts-Novák Rita nőnevelés-történésszel új kötete kapcsán beszélgettünk.
dec. 3
21:39
"Várom a válaszodat, öcsi!" – Molnár Áronnal a Sztárboxban verekedne az a bokszoló, aki állítólag agyrázkódásig ütött egy 14 éves gyereket (SzMo)
A szeptemberi edzésbotrány óriási felháborodást keltett, most azonban megszólalt a 32 éves ökölvívó is. Nemcsak cáfolta a vádakat, hanem nyilvános küzdelemre hívta ki az aktivistát.
dec. 3
21:39
A dél-koreai elnök bejelentette a szükségállapot visszavonását (Demokrata)
Jun Szogjol pártjának vezetője is alkotmányellenesnek nevezte a szükségállapot bevezetését.
dec. 3
21:45
A Tisza Párt a magyar diákok és kutatók kirekesztése mellett foglalt állást (Demokrata)
Hétfőn került sor a magyar elnökségi program bemutatójára.
dec. 3
21:45
Új csúcsáron a pofozgatós macskás kriptoérme, a Catslap (KriptoMagazin)
A macskás mémek világában egy új trónkövetelő tűnt fel: Catslap ($SLAP). A token árfolyama az elmúlt 24 órában 86%-ot, míg az elmúlt hét nap során 143%-ot emelkedett, és mostanra elérte a $0.006 szintet. Ez az eredmény nemcsak a lelkes kisbefektetőket és a Slap-to-Earn játékosokat, hanem profi kereskedőket és kereskedési cégeket is vonz. A Catslap
dec. 3
21:51
A dél-koreai elnök bejelentette a szükségállapot visszavonását (HírTV)
Jun Szogjol dél-koreai elnök helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy vissza fogja vonni a néhány órája meghirdetett szükségállapotot, miután a parlament annak feloldására szavazott.
dec. 3
21:51
Visszavonta a Mol minősítését a Moody's (Adózóna)
Visszavonta a Mol befektetési ajánlású, "Baa3" szintű hosszú távú besorolását kedden a Moody's Ratings.
dec. 3
21:51
A túl erős gazdasági adatok téríthetik el a Fed kamatcsökkentését (ProfitLine)
A Fed kormányzótanácsának tagja, Christopher Waller azt mondta, hogy hajlik a kamatcsökkentés támogatása felé, de nem egyértelmű a helyzet, ezért a december 17-18-i ülésig érkező gazdasági adatokon fog múlni a döntés.
dec. 3
21:51
Irgalmatlan botrány robbant ki a magyar válogatott vb-mérkőzésén, az ellenfél sértődötten levonult a pályáról (naphire.hu)
Botrányba fulladt az Ománban zajló socca-világbajnokság hétfői mérkőzése: a magyar válogatott a hosszabbításban egyenlített Tunézia ellen, az ellenfél azonban a hármas sípsző előtt levonult a pályáról. A szervezőbizottság végül nem döntött a magyarok javára.
dec. 3
21:57
Rengeteg benne a C-vitamin, ráadásul még másnaposság ellen is jó! (Agroinform)
A lilakáposzta gyönyörű színt varázsol az ételeinkhez, és még sokkal többet is tud! Még másnaposan is számíthatsz rá!
dec. 3
21:57
Hogyan tarthatod a lovaidat a téli hónapokban is melegen? (Háziállat)
A lovak sokkal jobban elviselik a hideget, mint gazdáik. Az ok egyszerű: a lovak meleget leadó testfelülete a testtérfogathoz és testtömeghez viszonyítva a lónál ötödakkora, mint az embernél. De azért nem árt gondoskodnunk a téli védelmükről.
dec. 3
21:57
Az idő gyorsabban telik a Holdon – Einstein relativitáselmélete új megközelítésben (Helló Magyar)
Az idő relatív – de mennyire? A tudomány újabb izgalmas felfedezést tett, ami alapjaiban formálhatja jövőbeli holdkutatásainkat.
dec. 3
21:57
Csillagos ötös a csillagos gyárnak (Autószektor)
A PwC idén is értékelte a hazai székhelyű vállalatokat különböző szempontok alapján, és az Év Legvonzóbb Munkahelye díjjal tüntette ki a legjobbakat. A PwC-díjat összesen tíz iparági és egy összesített kategóriában adta át a tanácsadó cég a kutatásban résztvevők értékelése alapján. A Mercedes-Benz Gyárat az idei megmérettetésen kétszeresen is kitün
dec. 3
22:03
Végre gyilkost fogtak az ártatlanok, a legtapasztaltabbat kívülről kellett megvédeni a kommentelők miatt (Promotions)
Valójában is ilyenek lennének? Sokan összetévesztik a játékot a valósággal.
dec. 3
22:09
Meddig él a weimari vizsla? (Háziállat)
A weimari vizsla nagyon intelligens, aktív kutyafajta. A fajta jellemzője szőrének egyedülálló színe. De vajon meddig él?
dec. 3
22:21
Katasztrofális számok: Égetik a pénzt a magyar webshopok (ProfitLine)
Egy friss kutatás szerint a hazai webshopok jelentős része olyan alapvető online marketing hiányosságokkal küzd, hogy esélyük sincs felvenni a versenyt a nemzetközi piacokon. A webshopoknak több, mint fele nem méri eredményeit, nem gondolkodik stratégiában és mondvacsinált megoldásokkal égeti a pénzét.
dec. 3
22:21
A Tisza Párt a magyar diákok és kutatók kirekesztése mellett foglalt állást (Demokrata)
Hétfőn került sor a magyar elnökségi program bemutatójára.
dec. 3
22:27
Máris meghátrált a dél-koreai elnök, és visszavonja a hadiállapotot (SzMo)
Jun Szogjol alig néhány órával a hadiállapot elrendelése után bejelentette annak megszüntetését, miután a nemzetgyűlés többsége az intézkedés ellen szavazott.
dec. 3
22:45
Ekkor érkezik Clint Eastwood legújabb filmje a magyar streaming-szolgáltató kínálatába (Femcafe)
A Max nagy dobásokat vet be decemberben, és nem csak filmek és a sorozatok lesznek előtérben, hanem főzős-realityk is érkeznek.
dec. 3
22:51
Kiderítettük, hogyan gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – tekintse meg a vagyontervezési felmérés eredményeit (ProfitLine)
A Jalsovszky Private 2024 nyarán több, mint 100 ügyfele körében készített felmérést vagyontervezéssel kapcsolatban. A felmérésből sok mindenre fény derült: A megkérdezettek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat? A felmérésben résztvevők hogyan gondolják a vagy
dec. 3
23:03
Kiszámolja a halál várható időpontját egy új, tudományos adatokkal dolgozó applikáció (SzMo)
A Death Clock tudományos adatok alapján becsüli meg a várható élettartamot, miközben rávilágít az egészségi állapotunk és életmódunk gyenge pontjaira.
dec. 3
23:21
Ezeket a cigerattákat már nem szívják el (Adózóna)
Tudjuk, a dohányzás káros az emberi egészségre, de az illegális dohánytermékekkel való kereskedelem sem a feltétlenül kisimult, nyugalmas élet záloga, ugyanis folyamatos stresszt és álmatlan éjszakát okozhat a bűnözők számára. Az elmúlt időszakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) két dunántúli megyében is alaposan odapörkölt a dohánycsempészeknek
dec. 3
23:51
Nagyon komoly társadalmi problémákat örököl a következő Trump-kabinet (HírTV)
Trump, vagy Harris? Természetesen eldőlt, hogy Donald Trump. Folytattuk sorozatunkat az amerikai elnökválasztás eredményének várható hatásairól. Ezúttal azt boncolgatta Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője és Jezsenszky Zsolt műsorvezető, hogy mi is várhat 2025-től az amerikai társadalomra.

2024. december 4. szerda

dec. 4
0:15
Elindult a visszaszámlálás: berúgja az ajtót a One, és felforgatja a telekommunikációs piacot (Infostart)
A 4iG az év első kilenc hónapját 507,8 milliárdos árbevétellel zárta, ami több mint 20,5 százalékos növekedés, a bevételek 87 százaléka pedig a telekommunikációs szektorból származott – mondta az InfoRádióban a vállalatcsoport vezérigazgatója. Fekete Péter arról is beszélt, hogy a One márka elindításával új lendületet kap a telekommunikációs iparba
dec. 4
0:15
Mit csinál az a kutya?! Nagy Bogi zavarba ejtő videót posztolt (Blikk)
Sokaknak megemelkedett a szemöldöke, amikor meglátták Nagy Bogi 24 óráig elérhető Instagram-történetét. Ha csak átsiklunk a történeteken, nem is biztos, hogy feltűnik a baki, sőt, akár egy kedves, karácsonyra hangolódós videónak is tűnhet az egész. Érdemes azonban alaposabban szemügyre venni az internetre feltöltött felvételt, különös figyelmet for
dec. 4
0:15
Ennyi volt, kivezeti a népszerű szolgáltatását a Digi: jövőre nagy változás jön (Blikk)
A DIGI bejelentette, hogy 2024. december 31-én búcsút inthetünk a DIGI Online TV-szolgáltatásnak. Az előfizetők regisztrációit 2025. január 31-én törlik, így február 1-től már nem lesz elérhető a szolgáltatás. Az előfizetőknek azonban nincs teendőjük, hiszen a változás automatikusan történik.
dec. 4
0:15
Pillanatok alatt tört ki a káosz Dél-Koreában a hadiállapot bejelentése után: friss fotókon, ahogy óriási tömeg vonult a parlamenthez (Blikk)
Kedden helyi idő szerint este váratlanul hadiállapotot hirdetett Dél-Korea elnöke. A kormányfő szerint az Észak-Korea-párti erők eltávolítása miatt van szükség a katonai jogrend bevezetésére. A hadsereg bejelentette mindennemű politikai tevékenység megszüntetését, beleértve a parlament működésének felfüggesztését. A nemzetgyűlés épületéhez kiszállt

Keresés