Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. Az amerikai hangulatromlás átterjedt Európára is, esnek a vezető börzék. Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel,
Az Európai Tanács elnöke szerint megegyezés született a 27 tagállam között az ukrajnai 50 milliárd eurós támogatásról – hozta le a hírt röviden a Reuters. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy Magyarország támogatni fogja-e a javaslatot, de a hírek szerint Orbán Viktor is megszavazta azt. Egyelőre semmilyen részlet nem ismert.
"Mind a 27 állam- és kormányfő megállapodott egy további 50 milliárd eurós támogatási csomagról Ukrajna számára az uniós költségvetésen belül" – jelentette be Charles Michel.
A február 1-re kötelezően előírt uniós gáztárolói töltöttségi célon, 51%-on, jócskán túllő az aktuális magyarországi adat, hiszen 76%-os a magyar gáztárolók töltöttsége – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium. Emiatt rögzítik, hogy "ellátásbiztonsági kockázatok mindezekért a jelenlegi fűtési szezonban nem fenyeg
Az Európai Tanács elnöke azt írta az X-en, hogy a 27 tagállam közös nevezőre jutott az Ukrajnának nyújtandó 50 milliárd eurós, az uniós költségvetésből fizetendő támogatás ügyében.
Megállapodás született a 27 európai uniós tagállam között az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós pénzügyi támogatásról - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az X közösségi oldalon csütörtökön. Orbán Viktor is megszavazta.
Újabb két évre Németh Alajos Lojzit választották a szerzői egyesület elnökének. A Bikiniből ismert dalszerző-előadó második alkalommal tölti be ezt a tisztséget, és sürgeti a jogdíjak inflációs értékkövetését.
A lengyel miniszterelnök a mai, brüsszeli rendkívüli EU-csúcs előtt azt mondta, Orbán Viktor ellenállása nemcsak Ukrajna, hanem az Unió biztonságára is veszélyt jelent.
A kormányülésen szó volt az újszülöttek SMA-szűrőprogramjának folytatásáról, valamint a pedagógusok béremelésének folytatásáról. A csütörtöki rendkívüli uniós értékelésénél a kormány arra jutott, hogy zsarolják Magyarországot az ukrajnai támogatások ügyében, ezért azt mondta, hogy nem biztos a kormány abban, hogy Brüsszelben megállapodásra jutnak.
Magyarország álláspontja érvényesült! A HírTV úgy tudja, hogy az Ukrajnának szánt pénzek felhasználását évente felülvizsgálja majd az Európai Bizottság, két év múlva pedig az Európai Tanács veszi górcső alá az addigi kifizetéseket.
Leletező monitorral és mammográfiai munkaállomással bővült a Semmelweis Egyetem Orvosi Képalkotó Klinikája; a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványának adományát csütörtökön adták át.
Kíváncsi vagy, hogy minden rendben van-e az egészségeddel, és mekkora az esélye nálad a korai halálozásnak? Nos, a szakemberek szerint pár másodperc alatt mindez kiderül egy egyszerű, otthon is elvégezhető tesztnek köszönhetően!
Az igazán nagy horderejű dolgokat felesleges túlmagyarázni: egy elejtett megjegyzéssel ugyanazt a hatást érhetjük el, mint egy több oldalas közleménnyel. Amikor például a Peugeot Sport december 23-án egy ajtó képét posztolta Twitter-oldalára, azzal egy valóságos találgatási lavinát indított útjára. Azon a bizonyos ajtón a bizarr "hátsószárnyiroda"
Kis pénz, kis piac, nagy pénz nagyobb lehetőség a hazai médiaszereplőknek hazánk médiapiacán. Vagy, így is írhatom: nagyobb bevétel, stabilabb növekedési pálya. A tőzsdén a részvények árait is az „adok-veszek” szabályozzák, nem? Lásd még a dinamikus árazás üzleti modelljeit. Egyre jönnek a külföldi streaming szolgáltatók, meg a többi globális szere
A magyar munkaerőpiac továbbra is nehéz helyzetben van, a szakképzettséget nem igénylő munkakörökben öt és félszeresére nőtt a munkaerőhiány az elmúlt tíz évben. Ahhoz, hogy a gazdaság működjön, a beruházások ne maradjanak el, a hiányt pótolni kell, amiben kiemelt szerep jut 2024-ben a munkaerő-kölcsönző cégeknek.
Tovább fokozódik a lottóláz, miután már félévet meghaladóan nem talált gazdára az Ötöslottó főnyereménye. A halmozódás 26 hete tart, és a játék történetének második legmagasabb összegű jackpotja várja a játékosokat, hiszen a szombati sorsoláson már 5,6 milliárd forintot ér a telitalálatos. A kedvenc számok megjátszásához még a lottózóig sem kell el
Az utóbbi két napban jelentős erősödésen van túl a forint az euróval szemben, a következő napok nagy kérdése az lehet, hogy tudja-e hasonlóan folytatni a magyar deviza. A hírek szerint megszületett a megegyezés az EU-csúcson Ukrajna támogatásáról, ez egyelőre mérsékelt további erősödést hozott.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen mintegy 400 millió forint bírságot szabott ki hat cégre, amelyek 2011 és 2014 között több közbeszerzési pályázaton összejátszottak egymással
Azahriah, a magyar fiatalok legtöbbet hallgatott előadója is fellép az idei EFOTT-on, valamint a Sziget fesztiválon, ráadásul utóbbi esetében kiemelt műsorsávban fog zenélni, ami azért különleges, mert hazai előadó majd’ tíz éve nem lépett fel a Nagyszínpad esti műsorsávjaiban.
Az Iveco csoport (EXM: IVG) bejelentette, hogy a világ vezető vegyipari vállalatát és az autóipar legnagyobb vegyipari beszállítóját, a BASF-et választotta a vállalatcsoport elektromos járműveiben használt lítium-ion akkumulátorok újrahasznosítási megoldását biztosító első partnereként.
A plug-in hibrid vagy teljesen elektromos járművek terjedésével párhuzamosan az utóbbi években többször is előfordult, hogy egy kigyulladt villanyautó miatt
Donald Tusk, a lengyel miniszterelnök azt hangoztatta, hogy belefáradtak Orbán Viktorba, és másokhoz hasonlóan arról beszélt, hogy van egy tervük Magyarország ellen.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) fontos felsővezetői egyeztetést tartott, melynek egyik kiemelt témája a jogelőd Szent István Egyetem és a MOHOSZ között 2015-ben megkötött együttműködési megállapodás tervezett megújítása, megerősítése volt.
Az iskola közleménye szerint a gyerekek rosszulléte nem köthető az intézményhez. Biztonságosnak ítélték az iskolát, így zavartalanul folyik tovább az épületben az oktatás.