A Louis névre keresztelt frontrendszer fokozatosan megközelíti a Kárpát-medence térségét, és holnap lassan kelet felé tart, közben gyengülve – jelentette a HungaroMet. Pénteken több helyen, de főként az ország északi felén tapasztalható eső és széllökés, szombaton délután a keleti országrész lesz érintettebb.
Kelt tésztát készíteni nem olyan egyszerű feladat, sokan félnek is tőle, pedig csak egy-két trükköt kell ismerni hozzá, hogy mennyeien foszlós, igazán puha, egyszóval tökéletes legyen a kelt tészta! Hogy melyek ezek a trükkök? Videón mutatjuk!
Nagy felháborodást keltett az állatvédők körében, hogy eltávolították a fecskefészkeket egy Mol-benzinkúton még február elején. A cég szerint az élőhelyek elpusztítására a töltőállomás értékesítése és arculatváltása miatt volt szükség.
Az István, a király rockopera legendás sorait, dalait az 1983-as bemutató óta eltelt több mint negyven évben sok mindenre használták már. Most kiderült, a rendszerváltás előtt például arra, hogy kordában tartsák a fiatalokat. Erre az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldalára felkerült jelentésből derült fény: azért vetítették az
Továbbra is egységesek maradunk és hűek leszünk az ígéretünkhöz, hogy támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges. Mindezt tesszük az ukrán népért, az európai békéért és biztonságért, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend érvényesüléséért – írta pénteken közzétett közös sajtóközleményében Charles Michel, az Európai Tanács, Ursula von der L
Az idei a megbízhatóság költségvetése - fogalmazott Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester a megyei jogú város közgyűlésének ülésén csütörtökön.
Minden második munkavállaló elégedetlen a fizetésével az idei béremelések után – az egyik legnagyobb állásközvetítő, a Trenkwalder friss kutatása szerint. Attól tartanak a dolgozók, hogy tovább romlik az anyagi biztonságuk. A KSH tegnap közölte, hogy az átlagkereset vásárlóértéke majdnem 3 százalékkal csökkent tavaly, amire több mint egy évtizede n
Aurelio két év után elhagyhatta a börtönt. A Való Világ egykori győztesének nemcsak azt kell feldolgoznia, hogy hogyan tud visszakapcsolódni a kinti életbe, hanem azt is, hogy a börtönévek alatt apa lett belőle. Született egy kétéves kislánya, akivel nagyon sok időt tölt. Aurelio úgy érzi, a börtönben teljesen megváltozott: más a habitusa, könyveke
2 éve támadta meg az orosz hadsereg Ukrajnát. Dörmer Csaba, a Fókusz riportere a felszabadított, de a frontvonal mellett fekvő Herszonban járt, ahol a túlélésért küzdenek a városban maradt civilek. Az ukrajnai riportot a szombat esti Fókusz Pluszban nézhetik meg.
Ájultra verte lánya iskolatárást egy nő Ócsán, a támadásról felvétel is készült. A 30 éves nő fényes nappal, a főutcán fejbe rúgta és a hajánál fogva cibálta a 14 éves gyereket, aki összeesett. A mentők kórházba vitték. A nőt súlyos testi sértés kísérlete miatt előállították a rendőrök. A helyiek úgy tudják, a lányok előző nap vesztek össze valamin
Videón a rudli: több tucat szarvas szaladt át a főúton Nagyatádnál. Egy arra járó autós készített felvételt a csordáról a napokban. A Híradónak nyilatkozó vadász szerint a vadászati szezon végéhez közeledve egyre gyakrabban lehet számítani csapatokba verődött állatokkal az utakon.
Mikor lesz a való életben haszna az iskolában bemagolt memoritereknek? Most. Összeállítottunk egy tesztet olyan versekből, amik biztosan előkerültek az általános iskolában vagy a középiskolában, azonban a szövegek nem teljesek. Melyik szó hiányzik?
Orbán Viktor kormányfő és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök tárgyalásuk után a Karmelita kolostorban tartottak közös sajtótájékoztatót, ahol bejelentették: négy új Gripen érkezik a magyar légierő kötelékébe.
Egy félreértelmezett emailből indult ki a hisztéria, a Google azóta sem győzi bizonygatni, hogy esze ágában sincs bezárni a milliárdok által használt levelezőrendszerét.
Hazánkban a szuvas, tömött és kihúzott fogak átlagos száma 12 éves korban 2,3. Ez az érték nemzetközi összehasonlításban kimagaslónak számít. Hasonlóan sokkoló adat, hogy a 11-15 év közötti gyermekek mintegy 38,7%-a nem mos legalább napi két alkalommal fogat. Azonban 4-ből 1 gyermek mindennap fogyaszt cukros üdítőitalokat, amelyek fokozhatják a fog
Új helyen nyitott meg a Vegazzi, az ország egyetlen vegán specialty pizzériája. Itt nem a songokut értelmezik újra vegán sajttal, hanem konkrét műalkotások kerülnek a vendégek elé.
Zimány Linda mindig a legjobbat szeretné kihozni a testéből, ám az utóbbi időben még önmagát is sikerült felülmúlnia, hiszen a kockahastól csak egy hajszál választja el. Most megosztotta a rajongóival, minek köszönheti bomba formáját.
Továbbra is egységesek maradunk, és hűek leszünk ígéretünkhöz, hogy támogatjuk Ukrajnát, ameddig csak szükséges, mindezt tesszük az ukrán népért, az európai békéért és biztonságért, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend érvényesüléséért - írta pénteken közzétett közös sajtóközleményében Charles Michel, az Európai Tanács, Ursula von der Ley
Egy kecskével, Lidérccel lépett a Cápák elé dr. Polgár Ádám gyógyszerész, aki kecsketej alapú natúrkozmetikumokat készít. Bár a termékek elnyerték a befektetők tetszését, mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy nehéz piac, a világmárkák hatalmas lépéselőnyben vannak. Végül egyikük sem fektetett be a patikatulajdonos cégébe. A Fókusznak most a
Áprilistól nem bünteti a törvény Németországban a marihuána fogyasztását, akár 25 gramm füvet is magánál tarthat bárki, megvenni viszont nem lesz olyan egyszerű, mint például Amszterdamban.
Videón a kommandós akció. Egyszerre 100 rendőr csapott le egy ötfős jászsági bandára, amelynek tagjai a gyanú szerint droggal kereskedtek. Ketten a házuk kertjében nevelgették a marihuánát, amit aztán társaikkal eladtak. Kódnyelven kommunikálhattak egymással: a kábítószer elosztását például horgászatnak nevezték. Összesen 50 millió forintot érő dro
Naponta 2-3 ezer egyforintos utalást indít tavaly nyár óta a magyar állam bankszámlájára egy péceli férfi, aki így fejezi ki egyet nem értését az őt sújtó ítélettel.
Az RTL vadonatúj bűnügyi vígjátékában, A renitensben a kissé kényszeres Dobler századosnak meggyűlik a baja új kollégájával. Az egyedülálló anya, Renáta egy véletlen folytán kap állást a rendőrségen, ahol korábban takarítónőként dolgozott. Nehezen tudnak mit kezdeni egymással, pedig ahhoz, hogy megoldják a bűnügyeket, együtt kell működniük. Ez olyk
Joe Biden juhászkutyájának végleg el kellett hagynia a Fehér Házat. Eddig is lehetett tudni, hogy támadt már emberekre, de most kiderült mennyire veszélyes.
Az ukrán elnök újra meghívta Trumpot Ukrajnába, és azt mondta, bármikor kész a béketárgyalásra, de ehhez Oroszországnak fel kell adnia a megszállt területeket.
A finom éttermi hagymás rostélyos már ritka, mint a fehér holló, pedig egy ikonikus vendéglős ételről van szó. Persze van néhány kedvelt helyem, ahol jól készítik, de kikísérleteztem egy házi verziót, hogy gyakrabban ehessem otthon is.
Csütörtökön jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hogy Varga Judit listavezetői helyét a júniusi EP-választáson Deutsch Tamás kapja meg.