Vlagyimir Putyin orosz elnököt és rezsimjét felelősségre vonják majd Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus haláláért – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az X közösségi oldalon közzétett üzenetében hétfőn.
2024 a fejlesztések éve a szakképzésben - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Székesfehérvári Szakképzési Centrum komplex fejlesztési projektjének hétfői nyitórendezvényén.
Nyisztor Péter személyében új ügyvezető igazgató irányítja az MBH Bank középvállalati üzletágát 2024 januárjától. A szakember az OTP Banktól érkezett a társasághoz, új megbízatása keretében pedig azért felel, hogy az MBH Bank még hatékonyabban segíthesse a középvállalatokat, és tovább erősíthesse piaci pozícióját ebben a szegmensben.
Kevésbé közismert, hogy 1529-ben a magyar fővárost, a három évvel korábbi esethez képest, csak ostrommal tudta elfoglalni a török. Ez volt az első alkalom, hogy ágyúzták a magyar fővárost. De vajon miért kellett feladni és mi lett a védők sorsa?
A kelkáposzta jótékony hatásairól egy korábbi írásunkban már esett szó: legnagyobb értékét a benne található vas, a rostok, ásványi sók és B-vitaminok adják, ezenfelül kalciumtartalma jó hatással van a csontokra, továbbá A-, C- és E-vitaminhoz is hozzájuthatunk belőle. Most viszont azt nézzük meg, mi minden készülhet belőle.
A kannabisz nem pszichoaktív hatóanyaga, a CBD epilepsziánál valóban hatásos kiegészítő kezelés lehet, de a belőle készült szereket minimálisan vizsgálják csak be, még akkor is, ha emberi használatra szánják. Óriási trend lett mostanában kutyáknak is adni, de nem érdemes bedőlni a marketingnek, ha az állatorvos nem tanácsolja a megoldást.
Több itthoni iskolában próbálták sikerrel a svédasztalos menzát. Valóban ez lenne a válasz a közétkeztetés válságára? Bátrabban kóstolnak azok a gyerekek, akik szabadon szedhetnek a tányérjukra? Svédországban élő tanár, egy finn anya és a szabad szedéses rendszerrel elsőként kísérletező magyar vállalkozó számolt be a tapasztalatairól.
Az egyetem egykori docense a munkaviszonya helyreállítását, az elmaradt munkabére és a sérelemdíj megfizetését kéri az egyetemtől. Folytatódik a perük.
A szülők is aggódnak, hogy túl sok képernyőt néznek a gyerekek, és a diákok is beismerték, hogy sokszor olyankor is telefonoznak az iskolában, amikor nem lenne szabad.
A hírt a csatorna programigazgatója jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón, ahol a TV2 új, Házasság első látásra című valóságshow-ját is ismertették.
Halálra szúrta a párját egy holland nő egy bérelhető, VII. kerületi lakásban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon. Délután azt írták, hogy a rendőrök a nőt őrizetbe vették.
A Simon’s Hotdog nem gondolja túl a dolgokat, egyszerű hot dogot árulnak, választható feltétekkel és szószokkal, de annál nagyobb szám, hogy ez mindössze 490 Ft-ba kerül.
Nagy élménynek nevezte Szép Márton utánpótlás-válogatott labdarúgó, hogy már többször volt alkalma a felnőtt kerettel edzeni a labdarúgó Bundesligában éllovas Bayer Leverkusennél.
Magyar részről "erősnek tűnik az akarat" Svédország NATO-csatlakozásának véglegesítésére – jelentette ki Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.
Ismét világsztárokba botolhatnak a budapestiek: az Oscar-díjas Russell Crowe és a Bohém rapszódiából ismert, szintén Oscar-díjas Rami Malek ugyanis a múlt hét végén érkeztek Magyarországra a James Vanderbilt által rendezett Nürnberg című, a nürnbergi pert feldolgozó film forgatása miatt.
Az 1998-as Fiat Multipla ellentmondásos stílusa ellenére, vagy talán éppen ezért, az egyik legfelismerhetőbb jármű maradt, amely valaha készült, és méretéhez képest rengeteg praktikummal büszkélkedhet.
Még egy hónapig, március 18-áig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán.
Az Európai Unió Tanácsának soros belga elnöksége reméli, sikerül minél előbb tető alá hozni a tagállamok kormányai és az Európai Parlament közötti megállapodást a szigorúbb uniós légszennyezettségi határértékekről. A Levegő Munkacsoport elnöke azt mondta az InfoRádióban, hogy több egyszerű döntéssel itthon is csökkenteni lehetne a légszennyezettség
A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Prágában az elégedetlen gazdák egy része reggel óta tiltakozik a cseh agrárágazat rossz helyzete ellen. Traktoraikkal és mezőgazdasági gépeikkel az agrártárca épülete elé vonultak, és részben elzárták a zsúfolt prágai autópályát is. A rendőrség szerint mintegy 500 traktor érkezett a fővárosba, de további tüntetők érkezésével ez a szám még növekedhe
Szerencsére hamarosan itt a tavasz, egyre többet süt a nap, és sokkal pozitívabban tekintünk a jövőbe. Ez az időszak remek alkalom lehet egy gyors hétvégi