A farsangi időszakban szerintem legalább egyszer kötelező fánkot készíteni. Az, hogy milyet, mindenkinek az ízlésére van bízva. Szerencsére nem szűkölködünk fánkreceptekben az oldalon, bőven van miből válogatni. Én most mégis egy új recepttel rukkolok elő, ami szinte egészen biztos, hogy a külsejével azonnal magára vonja majd a tekinteteket. És miv
A legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a SUV-k népszerűbbek, mint az összes többi karosszériatípus együttvéve. Számolt be a hvg.hu, az Automotive News Europe cikkére hivatkozva. Tavaly az SUV-eladások 19 százalékkal, összesen 6,63 millió darabra nőttek. Ez azt jelenti, hogy ezen autók piaci részesedése 51 százalékot tett ki, és 14 százalékkal nőt
A gyulai kiállítóhelyek életében jelenleg a legfontosabb esemény a február 10-én induló “Szerelmesek hete” elnevezésű rendezvénysorozat. Az előző években közösen jelent meg a vár és a kastély, de idén külön-külön kínálnak különböző programokat. Fábián Tamás kommunikációs vezető kiemelte, olyan sok programelemmel jelentkezik mindkét kiállítóhely,
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője, a Super Bowl a világ egyik legnézettebb sporteseménye. A közvetítések során látott reklámoknál egy 30 másodperces spot 7 millió dollárba kerül. A sör mellett a csirkeszárnyból fogy a legtöbb. A Las Vegas-i eseményt és az azt körülvevő dolgokról Éless Dénes marketing szakértővel beszélget
Közelednek a hosszú hétvégék, közülük eddig a húsvét a népszerűbb egy friss felmérés szerint. Ugyanakkor belföldön, tisztán látszik, hogy idén nő az utazási kedv.
Amerikai közgazdász: Az Usa kísérletei, hogy kereskedelmi és technológiai akadályok felállításával lassítsa Kína növekedését, eleve kudarcra vannak ítélve.
Kevesebb helyen van éjszakai és hétvégi háziorvosi ügyelet Budapest környékén is. Az első napokban sokat kellett várni, amíg felvették a telefont, máshol messzebb kell utazni az orvoshoz a rendelési időn kívül. Az Országos Mentőszolgálat válasza szerint a hétvégén sokan csak azért hívták az ügyeletet, hogy kipróbálják a számot, aztán voltak napok,
A Netflix "Utódlás" (Succession) című zseniális vállalati drámája vagy éppen Sam Altman esete mostanában annak is betekintést engedett a vállalati vezető testületek és igazgatótanácsok titokzatos és viharos világába, akinek eddig fogalma sem volt róla, hogyan mennek a dolgok "odafent". A Financial Times szakértőjének személyes tapasztalatokban bőve
Ezt kérdezi a Momentum a volt minisztertől. A Demokratikus Koalíció a kormánytól vár válaszokat a botránnyal kapcsolatban. Bayer Zsolt szerint Novák Katalinnak magyarázatot kell adnia.
A napok óta tartó országos demonstrációkat követően tárgyalóasztalhoz ült az olasz kormány az agrár-érdekképviseletekkel. A traktorosok azonban nem érzik úgy, hogy a saját szakszervezeteik megfelelően állnának ki értük, így külön szálon próbálnak kommunikálni a szakminiszterrel.
Az Egyesült Királyságban az ellenzéki Munkáspárt bejelentette: a korábban tervezett környezetvédelmi beruházások nagy részét kiveszi választási ígéretei közül.
David Fincher 2002-ben felültette a nézőket egy érzelmi hullámvasútra, az akkor megjelent Pánikszoba az év egyik legütősebb moziélményének számított. Mától az HBO Maxon is elérhető.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Lidl akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Lidl akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A kormány már mintegy 2500 közösségi tér, kulturális intézmény felújítását támogatta – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.