Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebook-oldalán posztolt videókat arról, hogy New Yorkban találkozott Timothy Dolan amerikai bíborossal. Az időzítés elég kellemetlen, ugyanis jelenleg idehaza másról sincs szó, mint a pedofiltsegítő K. Endre kegyelmi ügyéről – és korábban Dolan bíborosról is kiderült, hogy pedofil bűncselekményeket akar eltitkoln
Meglehetősen mozgalmas a nagyobb méretű, vagyis nem a háztartási, hanem már a nagyobb kategóriába tartozó naperőműprojektek adásvétele. Azonban a közelmúltban bejelentették: az MVM elővásárlási jogot kap az ilyen tranzakciók során, amennyiben külföldi tulajdonos érdeklődik egy hazai napelempark iránt. Mivel még e jog alkalmazásának nem ismertek a p
A Vécsén született Putty Lia az 1920-as évek legnagyobb sztárja, nőideálja volt, alakját Liza Minnelli is megidézte a Kabaréban. Amerikában már kevésbé jött be a számítása, attól is félt, hogy beskatulyázzák a végzet asszonyaként. 34 évesen halt meg, miután csirkecsont akadt meg a torkán.
Egyre többen bojkottálják a McDonald’s gyorsétteremláncot és a Starbucks kávéházláncot. Hogy miért? Az Izrael és a Hamász közötti háború miatt. A veszteséget a cégek a bevételeikben is kezdik tapasztalni.
Anniversary Limited Edition néven limitált darabszámú különleges modellváltozattal ünnepli mára ikonná vált modellje, az Ibiza 40. évfordulóját a Seat.
Magyarországon növekszik az importált munkaerő, miközben évek óta probléma a magyar munkavállalók külföldre távozása. A folyamat célzott intézkedésekkel és forrásbevonással visszafordítható, addig azonban a hazai vállalkozások zavartalan működéséhez elengedhetetlen a vendégmunkások alkalmazása – mondta Gazsi Attila, a Vosz elnökhelyettese a Portfol
A feltöltött száj és pisze orr sem áll jól mindenkinek. Szerinte az orvos felelőssége, hogy milyen szépészeti műtét vállal be, és hogy felesleges beavatkozást is elvégez-e.
James Magnussen, a férfi 100 méteres gyorsúszás kétszeres világbajnoka fontolóra vette a visszatérést, miután felkérték, hogy doppingszerek segítségével döntse meg az 50 méteres világcsúcsot.
114 grammnyi követ talált meg két magyar meteorvadász Berlin közelében. A kő az elmúl négymilliárd évben a Naprendszerben kóválygott, ám most útja véget ért.
Az alpesi sí szombati férfi vk-versenyén minden a szakma jelenkori legnagyobbja, Marco Odermatt körül forgott. És ő nem is okozott csalódást az érte szurkolóknak. Megint nem okozott csalódást.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig az 1990-es szinthez képest, hogy az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson - közölte Kadri Simson energiaügyi biztos Strasbourgban kedden.
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat, a Gyula utca közelében - közölte a katasztrófavédelem szombat délután.
Az esküvői vendégsereg létszáma alapján megbecsülhető, hogy tartós lesz-e a házasság. Akiknek sok vendég volt az esküvőjén, azok maradnak együtt leginkább.
Leszállt Budapesten az a honvédségi gép, amellyel Novák Katalin térhetett haza a Közel-Keletről. A radarkép információi alapján a gép a repülőtér 1-es terminálján, épületek takarásában állt meg. Ezután egy konvoj érkezett a Sándor-palotába.
Mindenki tudja, hogy a SUV-ok egyre népszerűbbek, az Egyesült Államokban például már régóta túlszárnyalják a többi kategóriát, beleértve a pickupokat is. Ugyanez már elmondható Európáról is, ahol 2023 volt az első év, amikor több szabadidő-autó fogyott, mint normál, alacsony építésű. A SUV-kategória persze sokféleképpen értelmezhető, mert van, aki