2024. február 12. hétfő

febr. 12
14:03
Nagy István: Brüsszel nem kockáztathatja az élelmiszer-biztonságot (Demokrata)
Az EU vezetésének vissza kell térnie a normalitáshoz – mondta az agrárminiszter.
febr. 12
14:03
Eddig titkolták, de kiderült, ki alapíthatta a Partizán alapítványát, és most itt van az illető (Mandiner)
A Tűzfalcsoport fontos részletre bukkant egy bírósági iratban a Partizán Rendszerkritikus Alapítvány létrehozásával kapcsolatban.
febr. 12
14:05
Ízléstelen karikatúra jelent meg Orbán Viktorról a kormánykritikus olasz újság címlapján (Mandiner)
Az Il Foglio egy képzelt párbeszédet álmodott az illusztráció mellé a magyar miniszterelnök és a szélsőbaloldali aktivista, Ilaria Salis között.
febr. 12
14:06
Sportközgazdász a Mol újpesti bevásárlásáról: többmilliárdos befektetésre van szükség (Infostart)
Az Újpest új tulajdonosi körének több milliárd forintot kell szánnia arra, hogy a lila-fehér csapat fel tudja venni a versenyt a hazai topcsapatokkal, és kijusson a nemzetközi porondra – vélekedett az InfoRádióban Szabados Gábor sportközgazdász, aki szerint az Újpest továbbra is az egyik legértékesebb brand a hazai labdarúgásban.
febr. 12
14:06
Kezdődik az eÁfa korszaka – útmutató az első bevalláshoz 2. rész (Adózóna)
Az első részben az eÁfa rendszer webes megoldását mutattuk be, most a NAV eÁfa M2M rendszer megoldását vesszük górcső alá – derül ki az RSM Hungary összefoglalójából.
febr. 12
14:09
Ez egy komolyan sötét elmélet (Magyar Hírlap)
Mit képviselhetnek az egyes Micimackó-figurák?.
febr. 12
14:09
Gyorsan munkához tudnak jutni, akik itt tanulnak (Növekedés)
A Budapesti Metropolitan Egyetemen nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati tudásra. Ennek egyik fő pillére a céges világba mélyen beágyazott oktatói gárda, akik sokszor hoznak be valódi, vállalati projekteket az órákra. A METU-n végzett hallgatók jellemzően 3 hónapon belül el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon, amiben a myBRAND módszernek jelentős s
febr. 12
14:09
Mi a fene történik? Zacskóban vitték a korrupciós pénzt, most felelhetnek (Nyugati Fény)
Nem úszták meg
febr. 12
14:09
Varga Judit exférje: Valakinek holnap le kell mondani hivataláról. Oh mondd, te kit választanál?! (rtl.hu)
Magyar Péter interjúja óta különösen aktív a közösségi médiában, most épp az István, a királyt idézte.
febr. 12
14:11
Meghalt Szurdi Miklós rendező (Magyar Hírlap)
Hosszú betegség után hétfőn érte a halál.
febr. 12
14:12
A láz okai és a lázcsillapítási módszerek (WebBeteg)
A láz emelkedett testhőmérséklettel járó állapot, egy tünet. A kiváltó ok lehet fertőző, például baktérium, vírus, gomba, protozoon, de nem fertőző is, például gyógyszer, napszúrás, az idegrendszer rossz működése, rosszindulatú vagy autoimmun megbetegedés. Mi a teendő láz esetén?
febr. 12
14:12
Megvan a Mi Hazánk köztársaságielnök-jelöltje (ATV)
Dr. Csath Magdolna professzort, közgazdászt, egyetemi tanárt jelöli a Mi Hazánk új köztársasági elnöknek.
febr. 12
14:15
Nagy nevek, rendkívül fontos témák a Portfolio uniós források konferenciáján! (Portfolio)
Megindulhat az uniós támogatásoknál a pályázati dömping, így soha nem volt még ilyen aktuális, hogy képbe kerüljenek az üzleti döntéshozók az EU-források elérhetőségével és pályázhatóságával kapcsolatban. A Portfolio egy egésznapos szakmai konferenciát rendez március 6-án, aminek célja, hogy segítsünk kiigazodni a legfontosabb kérdésekben, bemutatj
febr. 12
14:15
Miért akkora szám Taylor Swift és Travis Kelce Super Bowl csókja? Csak figyelj! (Glamour)
A Super Bowl estéjén nem csak az volt a kérdés, hogy melyik csapat nyer, hanem az is, hogy Taylor Swift időben odaér-e szerelme, az amerikaifutball-játékos Travis Kelce meccsére a tokiói koncertjéről.
febr. 12
14:15
Rákgyógyítás: mRNS injekció válthatná ki a kemoterápiát (Magyar Hírlap)
Kemó helyett egyetlen szúrás?.
febr. 12
14:15
Sárkány, csirkefarm, kunyhó – meghökkentő műalkotásokkal csúszkálnak egy oroszországi fesztiválon (rtl.hu)
Több tucat csapat vett részt egy különleges téli fesztiválon az oroszországi Tatárföldön. A versenyzőknek minél kreatívabb szánkót kellett készíteniük, amikkel gond nélkül csúsznak le a legmeredekebb lejtőn is. Bámulatos remekműveket láthattak a nézők: hattyú, sárkány, hőlégballon, csirkefarm, és még egy kunyhó is vágtázott a domboldalon. De nem mi
febr. 12
14:15
Trump megfenyegette a Nato-t – Putyin hallgat (AC News)
Donald Trump legutóbbi választási kampánya hullámokat vet. A szövetségi partnerek és az EU is megdöbbenéssel reagáltak a pénzügyi kötelezettségeiket nem teljesítő NATO-országokkal szembeni fenyegetéseire. A Kreml azonban jelenleg nem lát okot arra, hogy kommentálja a republikánus kampányfőnök kijelentéseit.
febr. 12
14:15
Integrált irányítási rendszer és Iso tanúsítás (Gyártástrend)
A globális piacok globális szabványokat igényelnek. Ez a megállapítás nem csak a menetméretekre vagy a mértékegységekre vonatkozik – olyan összetettebb kérdésekre is, mint az irányítási módszerek vagy a laboratóriumi vizsgálatok minősége.
febr. 12
14:17
Átütötte a 100 milliárdot a K&H; Bank nyeresége, megverték a piacot a hitelezésben (Portfolio)
108 milliárd forintos banki és 1,1 milliárd forintos biztosítási nyereséggel zárta 2023-at a K&H Csoport a piaci átlagot jelentősen meghaladó hitelbővülés és a nettó kamatbevételek csaknem 35 milliárdos növekedése mellett, pedig a társaság extraprofitadóterhelése is jelentősen emelkedett tavaly. A pénzügyi csoport éves eredményeket ismertető sajtót
febr. 12
14:17
Fülzúgás: ne dőlj be ezeknek a kezeléseknek (Magyar Hírlap)
Hiába nincs rá gyógymód, fülzúgás elleni csodaszerekkel és -módszerekkel rendszeresen találkozhatunk.
febr. 12
14:18
Drónokkal sorozta meg Oroszország Ukrajnát (Infostart)
Az ukrán légierő 17 elindított orosz támadó drónból 14-et kilőtt. Az információk szerint a támadásoknak nincs áldozata, csupán anyagi kár keletkezett.
febr. 12
14:18
Tavasszal érkeznek a telepkorszerűsítési pályázatok (Agroinform)
Tavasszal, az első pályázati csomaggal érkeznek a telepkorszerűsítési pályázatok, melyeket már nagyon várnak az állattenyésztők.
febr. 12
14:18
Többen állítják: Balog Zoltánnak köszönheti az elnöki kegyelmet K. Endre (ATV)
A Direkt36 szerint a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott a Magyarországi Református Egyház vezetője, korábbi miniszter, Novák tanácsadója és régi mentora.
febr. 12
14:20
Kiegészítő ösztöndíjjal teszi vonzóbbá a doktori képzést a Mate (Agroinform)
A doktoranduszok így minden energiájukkal a doktori tanulmányaikra és a vállalt kutatási terv teljesítésére tudnak koncentrálni.
febr. 12
14:21
Egyre több magyar keresi ezeket az autókat: tudnak valamit, tényleg annyival olcsóbb? (Pénzcentrum)
A statisztikák azt mutatják, hogy nemcsak az autóhirdetések, hanem a keresések száma is jelentősen megugrott az év első hónapjában. Trendforduló küszöbén vagyunk, avagy szakértők szerint a januári adatok alapján úgy tűnik, kezd visszatérni a vásárlókedv a hazai használtautó-piacra, kimagasló érdeklődést és hirdetésszám-növekedést generálva az elekt
febr. 12
14:21
Egymillió dollárért úszhat világcsúcsot a doppingoló James Magnussen (Magyar Hírlap)
Világverseny doppingellenőrzés nélkül?.
febr. 12
14:21
Merre tovább, magyar autóipar? - Nagy Márton most erről is beszélt (Növekedés)
A nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta az Audi Hungaria új igazgatósági elnökét, Michael Breme-et - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
febr. 12
14:21
Térképen mutatjuk, milyen szorult helyzetben vannak az ukránok Avgyijivkánál (Mandiner)
A helyzetet csak nehezíti, hogy már Permovajszke faluba is betörtek az orosz csapatok.
febr. 12
14:21
Bezárja a Shell a hidrogénes személyautók töltőállomásait Amerikában (Villanyautósok)
A második legnagyobb szereplő vonul ki.
febr. 12
14:27
Annyira jól sikerült a franciák elektromos autós támogatása, hogy felfüggesztik a programot (Portfolio)
A francia kormány hétfőn közölte, hogy az év hátralévő részére leállítja az alacsony jövedelműek elektromos autós lízingtámogatását célzó programot, miután a kereslet jóval meghaladta az eredeti terveket.
febr. 12
14:27
Sorra dőltek a rekordok vasárnap: Gyomaendrődön 20 fok volt, Lágymányoson pedig közel 10 fokot mértek hajnalban (SzMo)
Hol vannak már a reggeli fagyok? Olyan gyorsan vonult vissza tél, hogy a délnyugatról beáramló meleg levegő évtizedes rekordot is megdöntött.
febr. 12
14:27
Váratlanul magyarul szólalt meg Robert Pattinson, csak 4 szót mondott, de megőrültek tőle a rajongói (Promotions)
Robert Pattinson páratlan magyar kiejtésétől sikítoztak a rajongók.
febr. 12
14:27
Nincs magyar elődöntős a birkózó Eb nyitónapján (Magyar Hírlap)
Fritsch és Vitek a vigaszági folytatásban bízhat, amihez legyőzőik fináléba jutására van szükségük.
febr. 12
14:27
Politico: Marine Le Pen nem olyan politikai ogre, mint az apja, de... (Demokrata)
A Politico figyelmeztet: Le Pen még mindig Le Pen.
febr. 12
14:27
Dávid Ferenc: Duda-szó (Nyugati Fény)
Vélemény.
febr. 12
14:27
Világbajnok versenyző lett Yoann Bonato utódja (Racing)
A CHL Sport Auto csapatával folytatja karrierjét a WRC2 2022-es bajnoka, Emil Lindholm, aki így idén is Hyundai i20 N Rally2-vel fog versenyezni.
febr. 12
14:27
Hatalmas lendületet vett januárban az ingatlanpiac (Üzletem)
Aktívan, az egy évvel korábbit 43 százalékkal meghaladó forgalommal kezdte az évet a hazai ingatlanpiac, a jelzáloghitelek összege pedig ennél is dinamikusabb, 80 százalékos növekedést mutat a Duna House adatai szerint.
febr. 12
14:30
Feljelentés, vizsgálat, aláírásgyűjtés, jelöltállítás: ellenzéki reakciók a kegyelmi botrányra (ATV)
Több név is napvilágot látott az ellenzéki pártoknál a lemondott Novák Katalin posztjára. Emellett aláírásgyűjtés indult a közvetlen államfőválasztásért, van, aki parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, és van, aki feljelentést tesz.
febr. 12
14:30
Az Audi továbbra is a magyar kormány stratégiai partnere (autopro)
Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter novemberi, győri látogatása után ezúttal az Audi Hungaria delegációja utazott Budapestre.
febr. 12
14:33
Hatalmas béremelést kérnek idén a dolgozók, de a cégek erről hallani sem akarnak (Portfolio)
A vállalatok több mint fele 6-10%-os béremelést kíván végrehajtani a tehetségek bevonzása és megtartása érdekében. A Randstad Hungary felméréséből azonban kiderült, hogy ez elmarad a munkavállalók várakozásaitól.
febr. 12
14:33
Digitális ökoszisztémákban gondolkodnak az EU trösztellenes szabályozói (Bitport)
Kiterjesztik a technológiai vállalatokra vonatkozó trösztellenes vizsgálatok kereteit is, figyelembe véve például az ingyenes termékek és szolgáltatások piaci hatásait.
febr. 12
14:33
"Úgy vezet, mint egy részeg tinédzser" – nekimentek Elon Musk önvezető autóinak, nem is akárhol (Mandiner)
"Musk emberkísérlete" – A Super Bowl reklámjai közé rejtették a Tesla bojkottjára felszólító hirdetést.
febr. 12
14:33
Lecserélték Liam Neeson magyar hangját, a közkedvelt szinkronszínész indulatosan kitálalt (rtl.hu)
Csernák János gyalázatot, sértést, piti szemétséget, rablást, szarrágást emleget.
febr. 12
14:33
Videó: súlyos kérdést kapott Balog Zoltán Novák Katalin botrányos távozásával kapcsolatban (naphire.hu)
Gégény István, a Szemlélek lapigazgatója szerint erkölcsi válságba került az ország, és Balog Zoltán református püspöknek sok mindent kellene tisztáznia.
febr. 12
14:33
Az avokádó olaj már meghódította a bőrápolási termékeket – Így építheted be te is az arcápolási rutinodba (Sassy)
Te még mindig nem használsz avokádó olajat a bőrápoláshoz? Ideje elkezdeni, azt is elmondjuk, miért.
febr. 12
14:33
Drámai szinten a női libidó (Igényesnő.hu)
Már négy éve annak, hogy gyakorlatilag egyik napról a másikra bezárkózott a világ a pandémia miatt, sokan viszont még mindig nem hozták vissza szexi oldalukat.
febr. 12
14:35
Van még lejjebb? Kurvázik a Klubrádió (Mandiner)
Először nem hittem a saját szememnek, ugyanis Kurvák cseréje címmel jelent (jelenhetett) meg egy, a klubrádiós hímvarjú, Arató András jegyezte károgás Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő asszonyok lemondásáról.
febr. 12
14:36
Megdőlt Mo Farah hosszútávfutó világrekordja New Yorkban (Infostart)
A 116. Millrose Games eseménydúsnak bizonyult, férfi és női világrekord is frissült.
febr. 12
14:37
Hollik István: Most kiderülhet, hogy a baloldalon van-e következménye a bűnöknek! (Mandiner)
"Adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról és visszavonul-e a közélettől Fekete-Győr Andrást? – tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója.
febr. 12
14:39
Bezuhant a gáz ára (Portfolio)
A kedvező időjárási kilátásoknak, a magasan alakuló tárolói kapacitásoknak és a norvég szállítások újraindulásának köszönhetően valósággal bezuhant a mögöttünk álló napokban a földgáz ára, már tavaly július óta nem látott szinten áll a jegyzés.

Keresés