2024. február 12. hétfő

febr. 12
6:30
Ukrajna további területeket is veszíthet, ha nem kötnek tűzszünetet - mondta Orbán Viktor egy osztrák lap szerint (Infostart)
Wolfgang Schüssel, Ausztria korábbi kancellárjával és Orbán Viktorral készült vitabeszélgetés részleteit közölte a Die Presse című osztrák.
febr. 12
6:30
Megint kórházba került az amerikai védelmi miniszter (Blikk)
Ismét kórházban ápolják Lloyd Austin, amerikai védelmi minisztert – jelentette be a Pentagon szóvivője vasárnap.
febr. 12
6:30
Minimálbér vagy garantált bérminimum? Melyiket kell figyelembe venni a nyugdíj, illetve a nyugdíjszerű ellátások megállapítása, folyósítása során? (Adózóna)
Visszatérő kérdés, hogy a társadalombiztosítási nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegének megállapítása, az arányos szolgálati idő számítása során, illetve a korhatár előtti ellátás/szolgálati járandóság folyósítása melletti keresőtevékenységből származó keresetkorlát számításakor a munka törvénykönyvéről szóló törvényben (Mt.) eml
febr. 12
6:30
Az Amazon és BMW pert nyert a hamisítók ellen (autopro)
Négy kereskedő ellen is nyertek.
febr. 12
6:33
Mint a romantikus filmekben: Így főz otthon az új magyar álompár (ATV)
Krausz Gábor és Mikes Anna néhány hónapja alkotnak egy párt.
febr. 12
6:33
"Minimalista farmházluxus" - ebben a lenyűgöző otthonban él Mila Kunis és Ashton Kutcher (Femcafe)
Ashton Kutcher és Mila Kunis otthona pont olyan, mint ők maguk: nem hivalkodó, inkább esztétikus és letisztult. Less be velünk Hollywood egyik legkedveltebb párosának családi fészkébe.
febr. 12
6:33
Putyin narratívája (Magyar Hírlap)
Tucker Carlson Putyin orosz elnökkel készített interjúja a globális beszédtér olyan fejleménye, amely méltó arra, hogy eltöprengjünk a világ elbeszélhetőségéről.
febr. 12
6:33
Autóbalesetben meghalt a a férfi maraton világcsúcstartója (rtl.hu)
Kelvin Kiptum 24 éves volt. Ő vezette az autót.
febr. 12
6:33
Rendkívüli hír: jön a nyugdíj, dupla pénzt kapnak ma a nyugdíjasok (naphire.hu)
Ma kapják meg a nyugdíjasok a szokásos havi nyugdíjukat, ráadásul ma a járandóság mellett a 13. havi nyugdíj is érkezik. Mindez azt jelenti, hogy az idősek dupla annyi pénzt kapnak, mint a többi hónapban.
febr. 12
6:39
Ma is megdől a melegrekord? Ilyen idő várható hétfőn (Blikk)
Egyre inkább csökken majd a felhőzet.
febr. 12
6:39
Ókori darabnak hitték az olcsó szuvenírt, 8 napot ült börtönben egy nő (Hamu és Gyémánt)
Egy francia turista álomutazása rémálommá vált, miután megvádolták azzal, hogy egy ókori tárgyat akart hazacsempészni szuvenírként.
febr. 12
6:39
Tragédia: autóbalesetben életét vesztette a férfi maraton világcsúcstartója (Magyar Hírlap)
A 24 éves atléta mellett ruandai edzője, Gervais Hakizimana is életét vesztette a szerencsétlenségben, amely az Eldoret és Kaptagat közötti úton történt Kenyában. Az autó harmadik utasát, egy nőt súlyos sérülésekkel kórházba szállították.
febr. 12
6:39
Orbán felvázolta a világpolitikai tervét: ezt tenné Ukrajnával és Szerbiával (Mandiner)
A Politico egyből "összeoroszpártizta" a magyar miniszterelnököt.
febr. 12
6:39
Záporral, mennydörgéssel kezdődik a hét, bajban lehetnek a frontra érzékenyek (Magyar Nemzet)
Az időjárás változásra érzékenyek számára nem lesz sétagalopp a hét eleje.
febr. 12
6:42
Érezhetően emelte árait az egyik közösségi autómegosztó (Infostart)
Emelete árait a GreenGo. Legalábbis erről értesítette ügyfeleit hirlevelében.
febr. 12
6:42
Meghalt a maratonfutás 24 éves világcsúcstartója (Infostart)
Kelvin Kiptum közlekedési balesetben vesztette életét. A kenyai sztár tavaly a Chicago Marathonon futotta legendás világcsúcsát, 2:00:35 órás idejével elsőként teljesítette a klasszikus távot 2:01 perc alatt.
febr. 12
6:42
"Jól fizet Tóni?" – érdeklődött Magyar Péter kommentben Hont Andrástól posztja alatt (444.hu)
"Atyaúristen, milyen képességű emberekre vannak bízva cégek a NER-ben?" - írta az ATV Öt című műsorának állandó szereplője.
febr. 12
6:42
Megújul a keszthelyi Balaton-part (AQUA)
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere bemutatta a Balaton-part fejlesztésére vonatkozó terveket. Ezzel kapcsolatban várják a helyiek véleményét, javaslatait, és ami ezekből megvalósítható, azt figyelembe veszik a beruházás során. A most induló uniós pénzügyi ciklusban 8,7 milliárd forint támogatásra pályázhat Keszthely. Ebből a forrásból a város
febr. 12
6:45
Azonnali vészjelzés: villámlással és jégesővel keményít be az időjárás (BorsOnline)
Komoly zivatarokra kell készülni az ország egyik felében.
febr. 12
6:45
Nácik dicsőítését vizionálja Pressman (Magyar Nemzet)
Az elemző szerint az amerikai nagykövet egy hazug ember.
febr. 12
6:47
Rossz hír érkezett a Pentagonból (Magyar Nemzet)
A miniszter-helyettest, az egyesített vezérkar főnökét, a Fehér Házat, valamint a Kongresszust is értesítették a fejleményekről.
febr. 12
6:48
Megmenti-e Kínát a bróker hóhér? (Azenpenzem)
Többéves mélypontot ért el a kínai részvénytőzsde indexe, a hatóságok intézkedéseket ígértek a válság megfékezésére. Miközben a gazdaság továbbra is szenved, egy kíméletlen hivatalnokot tettek meg a tőzsdefelügyelet elnökének.
febr. 12
6:48
Ez durva lesz: 12 vármegyére adtak ki riasztást (Ripost)
Mutatjuk, mi vár ránk a következő napokban.
febr. 12
6:49
Lánczi Tamás: Több bűncselekmény is megvalósulhatott a guruló dollárok ügyében (Magyar Nemzet)
A teljes vizsgálat lezárultával a Szuverenitásvédelmi Hivatal akár törvénymódosításra is javaslatot tehet.
febr. 12
6:51
Brutális tömegbaleset történt az M3-ason (Metropol)
Érdemes kerülni.
febr. 12
6:51
Mészöly Géza győzelemmel tért vissza az Újpest kispadjára (Igényesférfi.hu)
Az Újpest 2-1-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 20. fordulójában.
febr. 12
6:51
Napi horoszkóp 2024. február 12.: olyan ajtó nyílhat ki előtted, amely általában zárva van (Life)
Ezt tartogatják számodra a csillagok.
febr. 12
6:51
Parádésan nehéz kvíz: már a 2. kérdés megizzaszt (Promotions)
Évszámok következnek, ezekben kell jól teljesítened.
febr. 12
6:51
Magas nyomást a gazdaságnak! (Magyar Nemzet)
A gazdaságpolitika növeli a foglalkoztatást és magasabb kibocsátási szintre ösztönzi a reálgazdaságot.
febr. 12
6:51
„Elrettentő” ítélet egy durva csalási ügyben (Mínuszos)
Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió
febr. 12
6:51
Ismét kórházba vitték Lloyd Austin amerikai védelmi minisztert (Magyar Hírlap)
Pat Ryder közlése szerint a minisztert sürgősséggel vitték a Washington melletti Bethesdában működő Walter Reed Katonai Egészségügyi Központba.
febr. 12
6:51
Autóbalesetben, 24 évesen halt meg a férfi maraton világcsúcstartója (Mandiner)
Kelvin Kiptum tavaly futotta a világcsúcsot, az idei olimpia nagy esélyese volt.
febr. 12
6:51
Újdonságok a tojótyúkok takarmányozásában (Magyar Mezőgazdaság)
Napjaink tojóhibridjei éves szinten 300 tojást meghaladó termelésre képesek. Ez a mennyiség azt jelenti, hogy testtömegük több, mint tízszeresét adják le tojás formájában.
febr. 12
6:54
Kávé helyett Bitcoin mémmel indult a hét a Fehér Házban (Kripto Akadémia)
Ma hajnalban valaki egy lézerszem mémet tett közzé az Egyesült Államok elnökének közösségi fiókján. A bejegyzés aligha Joe Biden Bitcoin iránti elkötelezettségének köszönhető. A  fiókhoz valószínűleg illetéktelenek férhettek hozzá, ezért hamarosan törölhetik a képet, de így is több mint 10 millió ember nosztalgiázhatott a két évvel ezelőtt berobban
febr. 12
6:54
Rendkívüli hír: kiszabadított két Gázába hurcolt túszt az izraeli hadsereg (ATV)
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt.
febr. 12
6:54
Dráma zajlott az ajkai uszodában, az úszómester is bajba került (Infostart)
Sokkat kapott az ajkai úszómester miküzben újraélesztettek egy idős asszonyt
febr. 12
6:57
Szerettei rettenetesen aggódnak érte: hetek óta senki sem tudja, hol lehet Erzsébet (BorsOnline)
A hatóságok most a lakosság segítségét kérik.
febr. 12
6:57
Új felfedezés az anatómiában (Magyar Hírlap)
Az agy "szennyvízelvezető rendszerre" az orr mögött van.
febr. 12
6:57
Az új finn elnök március elsejével veszi át a teendőket a leköszönő államfőtől (Magyar Nemzet)
Alexander Stubb korábbi miniszterelnök a jobbközép Nemzeti Koalíciós Párt jelöltjeként a voksok 51,6 százalékát kapta.
febr. 12
6:57
Izrael megtámadta Rafah városát, legalább 37-en meghaltak, két túszt kiszabadítottak (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-palesztin konfliktusról.
febr. 12
7:00
Inspiráció és minőségi kerti bútorok egy helyen (Spa Trend Online)
Az álom terasz berendezésének feladata egyre nehezebb, ahogy bővül a minőségi termékek kínálata. Az otthonos és puha vagy éppen különleges és magával ragadó design darabokból kiválasztani azt, amit egy évtizedig is örömmel használsz nem könnyű, de van segítség. A Gardentrend segít megtalálni a stílusban, méretben és funkcióban is tökéletes kerti bú
febr. 12
7:00
Ismét kórházba került az amerikai védelmi miniszter (444.hu)
Sürgősséggel vitték egy katonai kórházba, jelentette be a Pentagon. Januárban botrány volt abból, hogy napokig titkolták a kórházi kezelését.
febr. 12
7:03
Mi lelte a forintot? (Privátbankár)
A dollár olcsóbb lett hétfő reggelre.
febr. 12
7:03
Durván kiosztotta Alföldi Róbert Vidnyánszky Attilát: "Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces?" (SzMo)
A színész rendező azt gondolta, hogy a baleset után a Nemzeti Színház igazgatója komolyan gondolja a lemondását.
febr. 12
7:03
Kiosztották az Agrármarketing-díjat (MMonline)
Először osztották ki hazánkban az Agrármarketing-díjat, melyre több kategóriában pályázhatott az agrárvilág szinte összes szereplője. Az arany minősítésű díjat egy veszprémi családi vállalkozás, a Greenman Kft. vihette el azzal, hogy rövid idő alatt sikerült igazi “love branddé” válnia a testimonial marketing révén: kommunikációjában átadta a szót
febr. 12
7:03
Megvédte címét a Kansas City Chiefs, győzött a Super Bowlon (rtl.hu)
Hosszabbítás után verték a San Francisco 49ers csapatát.
febr. 12
7:03
Felrobbant egy lakás konyhája egy szombathelyi társasházban, a szomszédok szerint direkt nyitották meg a gázt (Telex)
A lakásban élő férfi a közelben, egy fészerben elbújva várta ki a robbanást.
febr. 12
7:06
A forint átszakította az egyik dollárhatárt (Menedzsment Fórum)
Olcsóbb lett a dollár hétfő reggelre.
febr. 12
7:06
Szakértő: eltérő pályára álltak a budapesti és az országos lakásárak (Infostart)
Nem mostanában érdemes budapesti lakásvásárlást tervezgetni, igaz, lehet, hogy jövőre még reménytelenebb lesz a helyzet. Országosan viszont minimális árcsökkenés volt az év fordulóján - derül ki az ingatlan.com adataiból. Budapesten már kilenc kerületben hét számjegyű az átlagos négyzetméterár.
febr. 12
7:09
Kategóriaváltás után ígéretesen menetel a Gloster (vg.hu)
Néhány év alatt kis hardverkereskedő cégből nagy nemzetközi informatikai szolgáltatóvá vált.

Keresés