2024. február 12. hétfő

febr. 12
7:45
Európa semmit nem tanult Trianonból (Magyar Nemzet)
Ebben az új helyzetben az a dolgunk, hogy elkezdjünk önállóan gondolkozni, anélkül, hogy a nagy európai igazságosztóktól várnánk a megoldást.
febr. 12
7:45
Magyar megint beleszállt Rogánba, de most már Tiborcz is szóba került: "Amikor a fél ország pár család kezében van, akkor hova akarsz hátrálni?" (Forbes)
Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje, több állami cég lemondott vezetője elfogadta a Partizán meghívását, ahol élő adásban arról is beszélt: nem hajlandó félni, és szerinte Rogán Antalnak mennie kell.
febr. 12
7:45
Alföldi Róbert Vidnyánszky Attilának: Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces? (rtl.hu)
A Nemzeti volt igazgatója a súlyos novemberi baleset és annak kezelése miatt bírálta Vidnyánszkyt.
febr. 12
7:48
"Csak az érdekelte, hogy ne jusson ki a falakon kívülre" – Megdöbbentő visszaemlékezés az áldozatok egyikétől, aki elmesélte, milyen ember volt valójában a… (Blikk)
Hajléktalanság, szenvedélybetegség és pszichés problémák – a bicskei gyermekotthonban élt áldozatok többsége rettenetes helyzetbe került.
febr. 12
7:48
Hogyan emeljünk fizetést? (HR Portál)
Átlagosan 10 százalékos béremelések várhatóak Magyarországon, ám ez önmagában nem jelent semmit. A bérekről szóló vállalati döntések ennél jóval összettettebbek. Milyen fázisai vannak? Mennyire tényező ebben az infláció? Hogyan differenciáljunk vezetőként? A legfontosabb kérdéseket Kadocsa Fanni, a Hybridge Consulting ügyvezető partnere válaszolja
febr. 12
7:48
Íme, 5 nagyon egészséges gyógynövénytea a téli napokra (Agroinform)
Gyógynövényteák, melyek erősítik az immunrendszert, és csökkenthetik a gyulladást, a vérnyomást és a koleszterinszintet.
febr. 12
7:48
Újabb, mindennél gusztustalanabb trükkel csap le egy csaló Budán, aki kisgyerekes anyákra utazik (Ripost)
A gyomorforgató trükkel kisgyerekes anyákra csapnak le.
febr. 12
7:51
Botrányos körülmények között majdnem kiestek, kirúgták az edzőt, ezek után nyerte meg Elefántcsontpart az Afrika-kupát (444.hu)
A torna hét meccse alatt összesen csak 131 perc volt, amikor ők vezettek.
febr. 12
7:51
Kórházba került az amerikai védelmi miniszter (vg.hu)
Lloyd Austin januárban már átesett egy fontos műtéten.
febr. 12
7:51
"A pedofil az új náci" – A gyermekvédelem ügyét nem oldja meg két lemondás (WMN)
Érdemes jól megnézni, amit látunk, mert lehet, hogy csak illúzió. A gyermekvédelem nem politikai termék. Ez a cikk pedig nem jogászkodás.
febr. 12
7:51
A csehek is igazat adtak a Médiatanácsnak (Mínuszos)
Két esetben is intézkedett a cseh társhatóság, a Rada pro rozhlasové a televizní vysílání (RRTV) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának jelzése nyomán amiatt, hogy az AMC és a Film Café csatornák nem a hazai korhatár-besorolásnak megfelelően sugároztak filmeket. Az RRTV felhívta az érintett médiaszolgáltatókat, hogy tegyenek
febr. 12
7:51
Kellemetlen változás az időjárásban, ez nem hiányzott senkinek (Promotions)
Rossz hírt közöltek a meteorológusok.
febr. 12
7:51
A különleges pálinka, amit még a magyarok is alig ismernek (Hamu és Gyémánt)
Minden nemzetnek megvannak az ételekkel és italokkal kapcsolatos saját tradíciói. A hungarikumokon – például a gulyáslevesen, halászlén, dobostortán vagy az Unicumon és pálinkákon – túl léteznek azonban olyan specialitások itthon, amelyeket csak egy szűk réteg ismer. A világon és a szomszédos nemzeteknél is számos alkoholtartalmú párlat lé
febr. 12
7:51
Szinte semmit nem változott a forint árfolyama (Magyar Hírlap)
Az euró jegyzése hétfőn reggel hét órakor 387,05 forinton állt a péntek esti 387,10 forint után, a dollárt 358,64 forinton jegyzik 358,94 forint után, a svájci frankot pedig 409,99 forinton 410,09 után..
febr. 12
7:51
Lelkünk állapota a tányéron: ez állhat a zugevés, túlevés, stresszevés hátterében (egy.hu)
Az olyan étkezési zavarok, mint az anorexia, bulimia vagy orthorexia talán már sokaknak ismerősek. De mi van akkor, ha diagnosztizálható zavarról nem beszélhetünk, mégis gondjaink vannak az étkezés területén? Mi a zugevés és miért csináljuk? Miért esszük túl magunkat? Mitől függ, hogy stresszevők vagyunk, vagy egy falat sem megy le a torkunkon olya
febr. 12
7:51
K. Endre kegyelme azt üzeni, ha jól fekszel a hatalomnál, a súlyos büntetést is megúszhatod (Telex)
Hiába mondott le Novák Katalin, a mai napig nem indokolta meg senki, miért kapott kegyelmet K. Endre, aki segített eltussolni a bicskei gyermekotthon egykori igazgatójának pedofilügyét. Ez a hallgatás rombolhatja az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat. A nagy felháborodást kiváltó kegyelem azt üzeni a mindenkori áldozatoknak, hogy nem érdemes seg
febr. 12
7:51
Bronzéremmel tért haza Németországból a világhírű desszertséf (Digital Hungary)
Idén február elején rendezték meg a németországi Stuttgart városában a 26. szakácsolimpiát (IKA Culinary Olympics/Olimpyade der Küche). A világ egyik legrangosabb gasztronómiai megmérettetéséről Jakabfi Dávid és csapata bronzéremmel érkezett haza.
febr. 12
7:51
Nem tudom, mit főzzek ma – Zöldséges káposztaleves és édes-savanyú csirke (Street Kitchen)
Mi imádjuk az egyszerű, de nagyszerű kajákat! Na ez a kettő fogás tökéletesen megfelel ennek a leírásnak. Egy könnyed, de cuccos leves és utána egy kis csirke tökéletes napzárás lehet! :)
febr. 12
7:53
"Nem volt képes megszülni normális módon?" – Anyósokról, őszintén (egy.hu)
Életünk sokszereplős vígjáték, amelynek forgatókönyvét nem is mindig mi írjuk. A nagyszülők és szülők törekvései sokáig jóval erősebbek lehetnek saját növekvő akarásunknál, de egy nagyobb és pláne egy utánunk érkező kistestvér is bőven képes műsorvezetőként beköltözni a mi életünkbe – legalábbis időlegesen. Aztán ott vannak a távolabbi és a szerzet
febr. 12
7:54
Karsai Dániel: "Az államfő közvetlen megválasztása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés" (Blikk)
Az alkotmányjogász szerint az államfő közvetlen választása alkotmányjogi szempontból hibás elképzelés.
febr. 12
7:54
A demokráciában bíznak a német fiatalok, a kormányban és a parlamentben már kevésbé (Infostart)
A német fiatalok többsége bízik a demokráciában és az Európai Unióban, de jóval kritikusabbak a német politikai intézményekkel, mindenekelőtt a kormánnyal és a parlamenttel szemben, jelentős részük részük aggódik a jövő alakulása miatt is – derül ki egy friss felmérésből.
febr. 12
7:57
Brutális videó: métereken át tolt egy elütött bringást egy furgon Kiskunfélegyházán (BorsOnline)
A szörnyű gázolást térfigyelő kamera rögzítette.
febr. 12
7:57
Havas Henrik juttatta a pszichiátriára Görög Lászlót, a színészben mély nyomott hagyott az a néhány hét (SzMo)
Az egyik könyve megírásában segített neki Görög László, akit egy nyaraláson kért meg, hogy járjon be helyette az intézetbe.
febr. 12
7:57
Danilov: Fegyvereket, fegyvereket, fegyvereket (Mandiner)
Végletesen leegyszerűsödött az ukrán kommunikáció.
febr. 12
7:57
Ma kezdődik a dupla nyugdíj kézbesítése (Magyar Nemzet)
A nyugdíjasok februárban átlagosan több mint 460 ezer forintot kapnak az alapnyugdíjukkal együtt.
febr. 12
7:57
Most érkezett: kiszabadított két túszt az izraeli hadsereg (naphire.hu)
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt.
febr. 12
7:59
A háború kommunikáció és a békekötés is kommunikáció (Mandiner)
Akik görcsösen nem akarják meghallgatni a másik felet, mit üzennek?
febr. 12
8:00
Megindító felvétel Iii. Károlyról: a rákbetegséggel küzdő király először mutatkozott a nyilvánosság előtt a diagnózisa óta (Blikk)
Károly király a felvétel alapján jó formában van.
febr. 12
8:00
Csak karnyújtásnyira az álom terasz (Spa Trend Online)
Egy saját kert vagy terasz igazi áldás, amit a megfelelő berendezéssel és kialakítással saját bejáratú paradicsommá varázsolhatsz. Ha szeretnéd nyugodtan, a friss levegőn és a melengető napsugarak alatt kipihenni a mindennapi rohanást és stresszt vagy szívesen sütnél hétvégén a családdal, barátokkal a grillen valami finomat, akkor téged is vár a Sp
febr. 12
8:03
Megvédte a címét a Kansas City Chiefs (vg.hu)
Drámai végjáték döntött Amerika legnézettebb eseményén.
febr. 12
8:03
Cigarettát próbáltak átcsempészni Nagylaknál (Magyar Hírlap)
A pénzügyőrök 962 doboz, több mint kétmillió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le, majd Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.
febr. 12
8:03
Videóval: Varga Judit exférje élő adásban szabadította el a belpolitikai poklot (Nyugati Fény)
Magyar Péter borított
febr. 12
8:03
Hasít a weimari háromszög, Trump pedig teljesen őrült – így kívánnak jó reggelt Brüsszelből (Mandiner)
Közben pedig sajnálkoznak, hogy sok országban épp jobboldali fordulatnak lehetünk szemtanúi.
febr. 12
8:03
Vasárnapi istentiszteleten nyitott tüzet egy nő a hívőkre Texasban (rtl.hu)
A támadót lelőtték.
febr. 12
8:03
Alföldi Vidnyánszkyról: Ez férfias? Ez tökös? Ez egyenes? Ez magyar? Ez gerinces? (Telex)
A Nemzeti Színház korábbi igazgatója szerint nála ilyen súlyos baleset nem fordult volna elő.
febr. 12
8:06
A közpénzelherdálás csúcsa: már 13 000 forintért kaphatók a 10 milliós lélegeztetőgépek (444.hu)
Így lesz 8 milliárd forintnyi közpénzből 9,7 millió. Vagy nulla.
febr. 12
8:06
Felfoghatatlan károkat okoztak az oroszok Ukrajnának, két év alatt csaknem 200 egészségügyi intézmény semmisült meg (ATV)
A háború két évvel ezelőtti kezdete óta Ukrajnában 195 egészségügyi intézmény semmisült meg, és további 1500-ban keletkeztek károk orosz csapások következtében - közölte vasárnap a kijevi egészségügyi minisztérium.
febr. 12
8:09
Ukrajnai háború - A román határon át menekülnek többen (Infostart)
A napi menekülőszám körülbelül 10 ezres.
febr. 12
8:09
Autóbalesetben elhunyt Kelvin Kiptum, a maratoni futás világcsúcstartója (vg.hu)
A 24 éves atléta a párizsi olimpia egyik nagy esélyese volt.
febr. 12
8:09
Kubatov Gábor: Novák Katalin és Varga Judit elmentek a falig (BorsOnline)
Ne csak egy hibás döntés miatt ítéljük meg őket!
febr. 12
8:09
Rákaptak az utasok az új nemzeti légitársaságra, Málta elégedett (Spabook)
A KM Malta Airlines járataira naponta több mint 4000 helyet foglalnak, derült ki Clyde Caruana Málta pénzügyminiszterének nyilatkozatából. A máltai parlamentnek tartott beszámolójában elmondta, hogy az új nemzeti légitársaság a…
febr. 12
8:09
La Liga: hatgólos döntetlent játszott a Granadával a Barcelona (Magyar Hírlap)
A katalán együttes a második félidőben kétszer is hátrányba került, és ugyan mindkétszer egyenlíteni tudott, a győzelmet nem tudta kiharcolni..
febr. 12
8:09
Versenghetnek a zöld megoldásokat fejlesztő startupok (MMonline)
Eddigi legnagyobb és legsokszínűbb demó-napját rendezte meg február 7-én Inclusive Ventures Lab (MSIVL, röviden: Labor) nevű kezdeményezése keretében Morgan Stanley. A 23 támogatott startup közé először kerültek be vállalkozások Afrikából és Kelet-Közép-Európából.A program keretében a Morgan Stanley immár a kilencedik alkalommal támogatott technoló
febr. 12
8:09
Alexander Stubb bejelentette győzelmét a finn elnökválasztáson (Demokrata)
Stubb kijelentette, hogy győzelmét élete legnagyobb megtiszteltetésének tartja.
febr. 12
8:09
Az Alternatíva Németországért nagyot nyert a Bundestag megismételt választásán (Magyar Nemzet)
A jobboldali párt folyamatosan tör előre a német politikában.
febr. 12
8:09
Albon máris véleményezte a Williams idei autóját (Racing)
Ugyan a Williams csak nemrégiben mutatta be az autóját, Alex Albonnak már meg is vannak az első benyomásai az FW46 kapcsán. A brit-thai pilóta úgy véli, hogy a grove-i istálló idei autója jelentősen eltér a tavalyi konstrukciójától. Albon és a Williams legfőképpen azon pályákon remekelt 2023-ban, amiken az alacsony leszorítóerős csomagot kellett be
febr. 12
8:09
Somogyi Zoltán Magyar Péterről: Erős hatalommal szemben nem könnyű sikeresen megsértődni (rtl.hu)
Az elemző úgy véli, ahogy nem írjuk bele az alkotmányba, hogy pisilés után kezet mosunk, úgy nem szólunk rá a köztársasági elnökre sem, hogy ne mentsen fel pedofilokat.
febr. 12
8:09
Vasárnapi istentiszteleten nyitott tüzet egy nő a hívőkre Texasban (rtl.hu)
A támadót lelőtték.
febr. 12
8:11
Karsai Dániel: hibás elképzelés a köztársasági elnök közvetlen választása (rtl.hu)
A DK, az MSZP, a Momentum és a Jobbik ezt szeretné. Karsai szerint ez alkotmányjogilag rossz ötlet.
febr. 12
8:12
Ma komoly magánéleti vitába keveredhet ez a csillagjegy (Metropol)
Ezt tartogatják mára a csillagok.

Keresés